vissza a főoldalra

 2012.06.15. 

Van-e élet a miniszteri várón túl?

A kormány 1405/2011. (XI. 25.) kormányhatározatát szeretném kifüggeszteni az összes államigazgatási alkalmazott nappalijában. Este, a Jóban Rosszban után és fogmosás előtt a kanapén elzsibbadt lábú közalkalmazott vet egy kósza pillantást a bekeretezett szövegre és rögtön eszébe jut, hogy mi a dolga holnap. Állítólag az átlagember 16 találkozás után végérvényesen rögzíti a szeme elé kerülő utasításokat, így legfeljebb egy hónap után a figyelemhiányos közszolgák is biztosan tudnák, hogy mit kell csinálniuk.

A kifüggesztés hiánya lehet a ludas, azért nem változik semmi. Azért nem valósul meg ez a tényleg kiváló határozat. Azért nem találom az egyszerűbb államot Hegyeshalmon innen, hiába kutatom lázasan.

Az 1405/2011. (XI. 25.) kormányhatározat a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam című középtávú kormányzati programról szól. Már a cím hallatán örvend a kisvállalkozó lelke, aztán amikor elolvassa a célt, szinte eufóriába csap át:

A vállalkozások adminisztratív terheinek nagymértékű csökkentése elengedhetetlenül szükséges a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének javításához, ezért a Kormány megerősíti azt a célkitűzését, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit 500 milliárd forinttal kívánja csökkenteni.

Csodás. A határozat 2011 novemberében született. Azóta a következők történtek. A cégbíróság sorozatosan szünteti meg azokat a vállalkozásokat, melyek nem tették közzé a 2011-es mérlegüket, illetve amelyeknek nincsen cégtáblájuk.

A NAV 13 oldalas, kockázati elemzés nevű adatlapot küld ki a vállalkozásoknak. Ha ezt 10 napon belül nem küldik vissza, akkor megszüntetik az adószámot, azaz lényegében a vállalkozást. A KOCKERD fedőnevű kérdőív kérdéseinek nyolcvan százalékát az adóhatóság a saját adattárából is ki tudná tölteni, a maradék 20 százalékot pedig valamelyik egyéb közigazgatási szervezet adattárából.

Az adóbevallás semmivel sem lett egyszerűbb, sőt. A különböző adminisztrációs terhek elvétve és ötletszerűen csökkennek vagy éppen nőnek. Az egyes változások továbbra sem követhetők, az állampolgár vagy a vállalkozás a rá vonatkozó egyes szabályokat hat-nyolc különböző szintű és kibocsátó által jegyzett jogszabály tüzetes átvizsgálása nélkül sohasem ismerheti meg. A közigazgatás szereplői maguk sem tudják, hogy mi történik, vagy ha megtudhatnák, nem nagyon érdekli őket. A méltányosság és ésszerűség nélküli pénzbeszedések odáig fajultak, hogy célszerű a bevallás előtt átutalni a fizetendő összeget, különben a hatóság néhány nap után inkasszózik. A jogosulatlanul leszedett pénzek visszaszerzése szinte lehetetlen, az egyetlen járható út a következő bevallásnál történő jóváiratás. Tulajdonképpen az egyetlen pozitívnak tekinthető változás a hangnem megváltozása. A NAV és egyéb hatóságok munkatársai kimondottan kedvesek, csakhogy az ellehetetlenülő vállalkozásoknak ez sovány vigasz.

A fenti intézkedések a számlagyárakat, a fantom vállalkozásokat hivatottak megszüntetni. Az intézkedések nyilvánvaló pótcselekvések. Ezek az intézkedések a több tízezer alvó vállalkozást érintik, melyeknek tulajdonosai feladták, elköltöztek vagy esetleg csak kényszervállalkozók voltak, és a számlaadást igénylő állásuk már régen megszűnt. Ezeken kívül még azok is bajba kerülnek, akik dolgoznak, akik a vállalkozásukat próbálják fenntartani, és nincs idejük az állandóan változó szabályokkal foglalkozni. Esetleg figyelmetlenek, lusták. De az intézkedések, a szigorkodás elvileg nem a lusta, figyelmetlen és elfoglalt vállalkozókat akarták kiszűrni, hanem a csalókat. A számlagyárakat, a milliárdos áfa-visszaigénylésekből virágzó sikeres vállalkozókat. Ha az intézkedések kiagyalói nem a biztos fizetést kínáló portaszolgálattal, biztonsági őrökkel, étkezővel és számtalan juttatással kibélelt állami állásuk tapasztalatai alapján szabályoznák a területet, melyről még érintőleges tapasztalataik sincsenek, akkor tudnák, hogy a számlagyáraknál senki sem tartja jobban be a határidőket, hogy a számlagyáraknak vannak cégtábláik és náluk formailag minden a legnagyobb rendben van. A tartalommal van baj. Csakhogy a magyar közigazgatás semmiféle módon sem kíván foglalkozni a tartalommal. Nálunk csak a forma számít. Erre vagyunk szocializálva. Az általános iskolától az egyetemen keresztül, az ügyintézőtől az államtitkárig mindenki csak a formával, a határidőkkel, a formanyomtatványokkal foglalkozik. Ha be van adva, jó, ha nincs, akkor nem jó. Így lehet diplomát, doktori címet, tiszta vállalkozást és számlagyárat szerezni.

De így nem lesz működő gazdaság. A miniszteri váróban referálásra váró államtitkár, intézményvezető vagy osztályvezető persze fel van készülve. Miniszter Úr, megoldottuk. Ellenőriztünk 223 425 vállalkozást, megszüntettünk 45 437-et, kiszabtunk 1 milliárd 30 millió bírságot. És folytatjuk, bevonunk az adózásba mindenkit, kifehérítjük a gazdaságot. A miniszter úr ebben a pillanatban a legjobb emberét látja a referensben, nem okozott problémát, jó hírt hozott, megoldotta. Érthető, hiszen ki szereti a problémákat.

A miniszteri várón innen megindult a gazdasági fejlődés, fehéredik a gazdaság, érdemes vállalkozni, munkahelyeket teremteni. És a miniszteri várón túl?