vissza a főoldalra

 

 

 2012.05.11. 

Megvalósult a Borváros-projekt

Már csak indokolt esetben adunk el területeket, inkább vagyonnövelésben gondolkodunk

A híres hazai borvidékeket, a borospincék sajátosságait mutatja be a Budafoki Borváros, amelynek avatóünnepségét április 19-én tartották. A Borvárosról, a XXII. kerületi fejlesztésekről Szabolcs Attilát, Budafok-Tétény polgármesterét kérdezem.

 Igaz, hogy egy közel évtizedes álom valósult most meg Budafokon?

 Így van, mert Budafokon is régi probléma az óriási, közel 100 km-re becsült pincerendszer hasznosítása. Ebből 20-25 km-t most is borászok használnak, több helyen gombát termesztenek, de sok pince üresen áll. A Záborszky-pincészet tulajdonosának, Békési Imrének régi vágya egy földalatti borskanzen létrehozása. Ezért vett meg a német tulajdonú Törley Kft-től, a hajdani Hungarovintől, egy pincerendszert. Az egyik pinceágat korábban felújították, s benne rendezvényeket tartottak, képzőművészeti kiállításokat rendeztek. Három évvel ezelőtt jelent meg egy olyan EU-s pályázat, ami esélyt jelentett a megvalósításhoz. Ez a pályázat önkormányzati részvételt is igényelt, s így mikor felkeresett engem Békési úr, megállapodtunk abban, hogy önkormányzati részről a Borváros projekt megvalósításáért – mivel a borkultúra és az idegenforgalom is a kultúra része – az önkormányzat által alapított Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért lesz a felelős. Az alapítvány tehát gesztorként szerepelt, de a költségeket a tulajdonos állta. Így sikerült kb. 300 milliós összeget elnyerni, aminek segítségével megépítették a Borvárost. Április 19-ére elkészültek az építészeti munkák, jelenleg „csinosítják” a helyszínt, ami május végén a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit.

Gondolom, nem csak az ivásról szól ez a megvalósult projekt, hanem a kultúráról és a hagyományőrzésről is.

 –Már az eredeti elgondolás is az volt, hogy a híres hazai borvidékekkel ismertessék meg a külföldi és hazai turistákat, hiszen, aki meglátogat minket, annak általában nincs ideje arra, hogy körbeutazza az országot. Ezért az egyik pincerészben tíz híres borvidék jellemző pincehomlokzataival ismerkedhetnek a meg a látogatók, miközben a borászat kultúrájába is betekintést nyerhetnek. A létesítők lementek az adott borvidékre, és ott a vidékre jellemző régi pincét kerestek. Azt lefényképezték, és az alapján építették föl a homlokzatot. Egy másik pinceágban pedig bemutatásra kerülnek a borászattal kapcsolatos mesterségek, így a kádármesterség is. Régen, mikor uszályon is hozták a hordókat, azokat egyből be is lehetett gurítani a pincékbe, mivel háromnak a Duna partján is van a bejárata,. Ezért a hajóépítés mesterségét is bemutatják a pincesoron. Távlati cél egy hajóállomás létesítése. Gyerekes családok látogatására is számítunk, így interaktív gyermekfoglalkoztató részt rendeztek be a Csodák Palotájának munkatársai segítségével. Gondoltak a művészetek kedvelőire is, külön pinceágban lesz egy galéria, ahol a művészek bemutatkozhatnak.

 Mekkora bevételt remélnek a Borvárostól?

 Nem kergetünk hiú ábrándokat; az első hónapokban valószínűleg nem állnak tömött sorokban a bejárat előtt. A Záborszky-pincészet tulajdonosa remek üzletember, csoportokat lát vendégül éttermében, szállodákkal, turisztikai szervezetekkel ápol jó kapcsolatokat. Ez nem jelenti azt, hogy akciókkal, hirdetésekkel ne akarnánk budapesti, vagy vidéki családokat vendégül látni. A kerületben több látnivaló van – pl. Tropicarium, Nagytétényi-kastély, Szoborpark, Álomautó kiállítás, stb – ,melyek megtekintéséhez hozzá lehet kapcsolni a Borváros meglátogatását.

 Előbb a bevételről kérdeztem…Azt olvastam, hogy Budafok-Tétény az ország általános problémái és különösen a főváros gazdálkodási problémáinak tükrében „a béke szigetének” tekinthető. A kiadás pedig nem haladja meg a bevételeket. Mindezt mivel tudták elérni? Ilyenkor sokan tömeges elbocsátásra gondolnak.

 –Szó sincs róla! Amennyire lehet, spórolunk a hivatalon is, de nem a köztisztviselők elküldése által, hanem a gazdálkodás ésszerűsítésével. Azért mi sem vagyunk gondtalanok, van adósságunk, ráadásul svájci frankban, és idén kell elkezdeni a törlesztést. Eddig a kötvénykibocsátásokból a kamatot fizettük. Viszont a 32 hektáros Duna-parti ingatlan eladásából bejött pénzt nem költöttük el, hanem lekötöttük, így fedezettel is rendelkezünk. Igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy ne legyen működési hiányunk. Most már csak indokolt esetben adunk el területeket, inkább a vagyonnövelésben gondolkodunk. Tavaly is vásároltunk ingatlanokat Budafok központjában, egy rossz állapotban lévő piac mellett. A célunk, befektetői részvétellel egy új piac építése. A fejlesztésekkel kapcsolatban meg kell említeni az egyik elnyert EU-s pályázatunkat Nagytétény központjának fejlesztésére. A 830 milliós támogatású projekt közbeszerzési részénél tartunk. Reméljük, hogy másfél éven belül Nagytétény központjában is változást tapasztalhatunk. Az ön által idézett „béke szigete” fogalom pedig inkább arra vonatkozik, hogy bár a testületi üléseken vannak fricskák, de nagy politikai összecsapásokról nem lehet beszélni.

 

Medveczky Attila