|
 2012.03.09.
Már életében történelmi személyiséggé
lett
Csurka Istvánra
emlékezve nem lehet szétválasztani az értelmiségit, a zsenit,
az embert, a robosztus történelmi alakot az irodalmi nagyságtól.
Ismeretségünk 1956-ra, a forradalom utáni időszakra vezethető
vissza. Internált társam volt a kistarcsai táborban. Innen kerültünk
ki munkára a Sas-hegy alá, ahol a Budapestet sakkban tartó első
karhatalmi ezred – a Hodosán-féle – hazaáruló társaságnak
volt a harcálláspontja.
Emlékszem a
fiatal Csurka Istvánra, mennyit szenvedett a gyatra és kevés
ennivaló miatt. Ugye ő a kinti életben aktív sportember volt,
a bezártságnál csak az éhséget viselte nehezebben. Ez a
helyzet javult kicsit a Sas-hegy alatt, mert már ott sűrűbben látogathattak
meg bennünket, mint Kistarcsán. Persze nemcsak az ennivaló de a
hírek is jobban eljutottak hozzánk. Csurka István így
megtudhatta, hogy 1957. május 1-je után hova züllött a társadalom.
Pedig akkor még tartás volt a magyarságban.
Csurka István kikerült az internáló táborból,
de egy életre eljegyezte magát 1956-tal, a forradalommal.
1963-ban én is kikerültem a börtönből egy nagyobb börtönbe.
És Csurka István,
aki egyre nagyobb sikereket ért el, nem átallott engem, volt
internált társát felkeresni, és akkor kialakult a mi történelmileg
hitelesített emberi barátságunk. Csurka Istvánnal az igazi
egymásra találásunk 1985 után a monori találkozóval kezdődik.
Csurka Pista engem tájékoztatott a monori előkészületekről,
és azt hitte , hogy oda tud juttatni. De ez nem sikerülhetett,
mert a monori találkozó szürke eminenciása, Donáth Ferenc,
aki Nagy Imrének az államtitkára volt 1945 után, rám csak úgy
emlékezett, mint a karikalábú sétavezetőre. Holott leéltünk
14 hónapot a „váci lordokban”. Tulajdonképpen neki nem csak
ezt a karikalábú sétavezetőt kellett volna látni, hanem az
‘56-os munkástanács-elnököt, a proletár sorsból ‘56 fényénél
a munkástanácsos sorsot vállaló embert. De Donáthnak én csak
ez voltam, semmi több. Ezek a népet soha nem vették semmibe,
Csurka István révén azonban eljutottam Lakitelekre. Lakiteleken
köztudott a csurkai történelmi magatartás és állásfoglalás.
Úgy fogalmazott, hogy golyófogónak még jó leszek. Lakitelek
után felgyorsulnak az események, Budapesten gumibotoznak, majd jön
a nagy erdélyi tüntetés. A lakiteleki egymásra találás hozta
történelmi szinten a ’90-es győzelmet, ahol az MDF koalíciós
módon kormányt alakíthatott a Kisgazdapárttal és Kereszténydemokrata
Néppárttal, és ekkor ismételten van egy pillanat. 1990. április
29-én a Parlament épületében, a felsőházi traktusban
tartotta az MDF képviselőcsoportja a frakciógyűlését. A törvényhozás
épületébe nem mehettünk be, míg nem tettük le az esküt. És
ezen a frakcióülésen került sor a vitára az első törvényről,
hogy 1956. október 23. forradalom és szabadságharc, és ennek a
vitának a hevületében mondtam el, hogy az MDF a cserbenhagyók
pártja. A legközelebbi, akit cserben fogtok hagyni, Csurka István
lesz. Most már elmondhatom, a ravatalnál, a kegyelet helyén nem
illett volna felidézni, amit a parlamenti időnk alatt mondtam:
szép, nagy marha ember. Tele van lőve ólommal, lövik is. Kérem,
sajnos bekövetkezett. Én, amikor ezt a jóslatot elmondtam,
Csurka Istvánnak és Pozsgaynak a hátba döféséről beszéltem.
Már független képviselő
voltam a taxisblokád után. A 33. szabadságharcos világtalálkozó
volt Budapesten, Magyarországon és világszerte. És ezt az ünnepet
gyalázták meg a taxisblokáddal. Amit én ’90. április 29-én
elmondottam, hogy az MDF a cserbenhagyók pártja, ez kérem szépen
bizonyságot nyert. Ez kényszerítette ki a MIÉP létrehozását.
Magam részéről, hogy a frakció biztonsága meglegyen a MIÉP-nek,
a ciklus vége felé a függetlenek közül átléptem. Az már
extra teljesítménye Csurka Istvánnak, a MIÉP-nek és a magyar
élet élni akarásának, hogy a pufajkás Horn Gyula bukása után
a MIÉP ismét parlamenti párt lett.
Csurka István
tulajdonképpen már életében robosztus, történelmi személyiség.
Már életében ott van a magyar történelem nagyjai között. Az
idő vasfoga a kis senkiket el fogja jelentékteleníteni. Amikor
Csurkáról kegyelettel megemlékezem, nem hagyhatom ki Adyt. Dőltére
Tökmag Jankók lestek – mondom ezt én Ady után szabadon,
Csurka István szellemiségének védelmére. Ez a Donáth-jelenség.
S hogy szó essen az apákról és fiúkról, Donáth, az apa
engem Monorra nem engedett be. A fiú, Donáth Ferenc a Nagy Imre
Társaság nevében tiltakozik, hogy az 1956-os hősök közé
temették el Csurka Istvánt. Ez végső soron szégyen és gyalázat.
Nagy Imrét mi mártírnak tartjuk, és ilyenkor nem a padlássöprőre,
a moszkovita politikusra emlékezünk. Tehát egy kanyargós pályáról
van szó. Csurka István pályája egyenes volt, töretlen,
megalkuvás nélküli. A magyarság tekintse saját halottjának
Csurka Istvánt, és legyen büszke életművére.
Dénes János
|
