2012.03.16.
Barka és Lucska reformátussága igényli
a törődést
A Gömör–Tornai-karszt
északi részén, Rozsnyótól húsz kilométerre keletre, a
Csermosnya-patak völgyében – ahol a szűk völgy hirtelen kitárul
és egyedi szépségének teljes pompájával bűvöli el a Szádelői-völgy
irányába tartót – egy mészkőteraszon fekszik Lucska, és pár
kilométerre odébb Barka.
Míg az előbbi 219 lakosából a 2001-es népszámlálási
adatok szerint szinte valamennyien, az utóbbinak csak a fele
vallotta magát magyarnak (több mint négyszáz főből). Barkán
jelentős számú cigány is él. A két kis község reformátusságának
már kilencedik éve dr. Drenkó Zoltán a lelkipásztora, aki
egyben a Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola lelkésze és
pedagógusa is.
Mindkét község
lakosságának valamivel több mint egyharmadát teszik ki a
reformátusok, akik mindannyian tagjai is a gyülekezetnek, hozzájárulva
így annak fenntartásához. A barkai gyülekezet lélekszáma
95, a
lucskaié csupán 45 – ebből következik, hogy a templomba sem
járhatnak sokan. Általában 25–30-an vannak a több száz éves
falak közt, de a sátoros ünnepek idején többen is vannak. Ez
a barkai közösség esetében annyit jelent, hogy a reformátusoknak
a fele jelen van az istentiszteleten. (Ha százalékban fejeznénk
ki a jelenlétet, akkor a lelkipásztor büszkélkedhetne is az ötven
százalékkal, hiszen kevés gyülekezetben van ilyen részvételi
arány.) Drenkó Zoltán csodálatos eredménynek tartja ezt, és
jó érzés tölti el, hogy egymás hite által erősödhetnek.
Barkán és Lucskán hetente egyszer van istentisztelet, a
bibliaórákra kevesebben, 13–14-en jönnek el, zömében
asszonyok. A lelkipásztor ennek ellenére fontosnak tartja a hit
elmélyítését elősegítő alkalom legalább heti egyszeri
megtartását. Gyülekezeti csendesnapot is szerveznek évente egy
alkalommal, melyre mindkét gyülekezet tagjai meghívást kapnak.
Ilyenkor nemcsak a barkaiak és a lucskaiak, hanem a szórványban
élők és a két közösségből elszármazottak is eljönnek,
hogy Isten igéje körül szeretetben összeforrva, a közös
hitet és reménységet megélve épüljenek – mondja a lelkipásztor.
Az ilyen alkalmakon nyolcvanan is részt vesznek.
A statisztikai adatok alapján az látszik, hogy mindkét gyülekezet
egyre inkább idősekből áll. Ez sajnos tény, teszi hozzá
Drenkó Zoltán, aki ugyanakkor hálás az Úrnak azért, hogy a
tagok ennek ellenére aktívan kiveszik a részüket a gyülekezet
életéből. A középkorúak közül némelyek rendszeresen, mások
rendszertelenül látogatják az istentiszteleteket. Fiatalok is
vannak, de ők nem nagyon érdeklődnek a közösségi alkalmak iránt;
talán épp ezért gondolja úgy a lelkipásztor, hogy közöttük
kellene a legjobban munkálkodni, az ő lelkigondozásuk
elengedhetetlen lenne. Viszont a helyzet az, hogy többen külföldön
kénytelenek munkát vállalni, ahonnan ritkán járnak haza, mások
pedig el is költöztek a faluból a közeli városba.
Amikor arra terelődik a szó, hogy van-e remény a jövőt
illetően, a lelkipásztor határozott igennel válaszol: „A
magvető példázatából tudjuk, hogy az elvetett mag több
helyre is kerül. Mi nem tudjuk befolyásolni a kikelését, szárba
szökkenését. Nekünk a magvetés szolgálatát kell végeznünk"
– mondja. A hívektől érkező visszajelzésekből pedig kitűnik
– teszi hozzá –, hogy nagy szükség van a lelki szolgálatra.
Ennek eredménye a fejlődés és a fokozatos előrelépés.
Utoljára 2009-ben keresztelt gyermeket, a házasságkötések
száma sem gyakori, temetni sajnos sokkal gyakrabban hívják.
Terveik azért vannak. Kell is, hogy legyenek – erősíti magát
a lelkipásztor –, mert víziók nélkül a szolgálat ilyen kis
közösségben eredmény nélkülinek, kifutóban levőnek tűnhet.
Ám ezzel ellentétben csodálatos lelkigondozói szolgálatokat,
beszélgetéseket, családlátogatásokat, asztalközösségeket
lehet tartani. És ezekre óriási igény mutatkozik. Ezt kell a jövőben
is gyakorolni, végezni, mert ezt nagyon meghálálják és
szeretik a gyülekezeti tagok – mondja Drenkó Zoltán.
Folyamatos a családlátogatás, amit egyre többen igényelnek;
és a lelkipásztor sosem megy hívatlanul. Ezek által a találkozások
által egyre jobban megnyílnak nemcsak a kapuk és az ajtók,
hanem a szívek is – tapasztalja a lelkipásztor. Így vált
rendszeressé a lelkigondozói szolgálat, de működik a
telefonos lelkigondozás, lelki segítségnyújtás is.
A két kis közösség mindenképpen élni akar. Ennek
bizonyítéka az, hogy Barkán két, Lucskán három évvel ezelőtt
újították fel a templomot. Majd következett a Barkán lévő
parókia. Mindkét községben volt egyházi alapiskola, de a
barkait elcserélték a parókiához és a templomhoz közelebbi
ingatlanért, amelyhez egy gyönyörű kert is tartozik. A cserét
egy távlati tervük megvalósítása érdekében eszközölték:
nagy álmuk egy hospice létesítése. Így akarnak szembenézni
azzal a ténnyel, hogy a gyülekezet öregszik és egyre többen
igénylik a személyes törődést, ellátást. A lelkipásztor
gyorsan hozzáteszi, hogy ez az elképzelésük azonban még csak
az álom szintjén van, mert a gyülekezetnek nincs elegendő
anyagi fedezete. Az álmuk megvalósításához szélesebb körű
összefogásra van szükség – mondja. Tervezik megszólítani
az Egyetemes Egyházat, a testvéregyházakat és olyan gyülekezeteket
is, amelyek támogatni tudnák ezt az elképzelést, ezt a szolgálati
területet. Egyelőre még a pályázati lehetőségeken sem
gondolkodtak, de később bizonyára majd tesznek ilyen lépéseket
is. A lelkipásztor hozzáteszi, hogy a jó pásztor legelteti a
nyáját, de egy idő után pihentetni kell őket. Így tesz ő
is, egyelőre.
A gyülekezeti munkára van mód, a tagok gondozására,
szeretetben történő ápolására minden élethelyzetben és életkorban
van lehetőség. Az éveknek értelmet kell adni – mondja
befejezésül Drenkó Zoltán lelkipásztor.
(Kálvinista
Szemle 2012/2, Reformata, Felvidék.ma)
|