|
 2012.03.30.
A Szakasits család a Pulitzer-díjas szíve
csücske
Ac(z)élos akció
A Lázár kontra
Schiffer csatározásba bekapcsolódott a mindenféle kitüntetésekkel
és díjakkal, legutóbb Pulitzer-emlékdíjjal dekorált Aczél
Endre, élesre köszörült és mérgezett tollával (Nagypapa, szégyen
¨C Népszabadság, 2012. március 17). Cikkének beköszönő
mondata szerint Lázár János egy érzéketlen fatuskó. Talán
azért kezdte így a mondandóját a neves szerző, hogy az olvasóknak
még véletlenül se legyenek kétségeik, melyik s milyen zászló
alól indult hadba, s jött indulatba. Fölpörgetett érzelmi állapotát
nem is titkolja: most engem fog el a düh a Schiffer-felmenők előéletének
a felemlegetése miatt. Szerinte ugyanis az írása címében említett
nagypapát, Schiffer Pált Kádárék valamilyen okból kiírták
a politikából.
Aczél Endre elismeri, hogy Schiffer Pál a politikából
való állítólagos kiírás időszakában betöltött ugyan
fontos tisztségeket, beosztásokat, de nem részletezi ezeket.
Pedig nem ártott volna! A Kádár-rezsim idején ugyanis volt
Schiffer Pál vezérigazgató-helyettes az Állami Biztosítónál,
kereskedelmi kirendeltségvezető Oslóban, majd Bernben, elnökhelyettes
az MTI-nél, vezérigazgató az IBUSZ-nál, nagykövet Norvégiában,
majd a bécsi ENSZ-központban a magyar képviselet nagyköveti
rangú vezetője, nyugállományba vonulásáig. Mindez azonban
Schiffer Pálnak nem volt elég, és 1982. április 5-én személyes
hangú levelet írt Kádár Jánosnak. Egy utólagos
panaszlevelet. Akkor, 71 évesen, háttérbe szorítottnak, méltatlanul
mellőzöttnek érezte és állította be magát, sőt még
valamiféle nyilvántartott üldözöttnek is. Üldözöttnek az
imént vázolt karrier után!
Két hét múlva
megérkezett Kádár János elvtársi válasza. Az MSZMP Központi
Bizottság első titkára megnyugtatta és biztosította Schiffer
Pált arról, hogy politikailag és teljes mértékben rehabilitált
vagy. Sehol, semmiféle nyilvántartás nincs, ahol Te megbízhatatlan
emberként szerepelnél. Szakasits Árpád ¡K mint egyesült
pártunk Központi Bizottságának tagja hunyt el, tehát róla Reád
semmiféle árnyék nem vetődhet. Korábbi munkába állításoddal
kapcsolatos huzavonák mögött ne keress nem létező politikai
okot, azok valószínűleg az eljáró emberek hibáira, esetleg
az adott munkakörökkel kapcsolatos igényeidre vezethetők
vissza.
Erős a gyanúm,
hogy Kádár János utolsó félmondatát kellene tüzetesebben
vizsgálat alá vonni. Erről azonban Aczél Endre nem tett említést,
talán nem is tudott róla. Inkább ha gonoszkodni akarok egy
kicsit felvezetéssel Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás múltján
és jelenén csemegézik. Így nekironthat a Fidesznek is, a kormánynak
is, Orbánnak is. De nem csupán ezzel!
Bár én Aczél
Endréhez hasonló ismertséggel és elismertséggel soha nem
rendelkeztem, és ezért talán illetlenség is leírnom, de engem
a következő sorait olvasva fogott el a düh. Persze nem
Pulitzer-díjas düh, hanem csak egyszerű, hétköznapi, hozzám
pászított. Eszébe jutott ma valakinek (ne jusson), hogy hány
rendszerműködtető MSZMP-tag ücsörög az Orbán-kormányban,
hogy Martonyi külügyminiszter édesapja a megtorlások idején a
szegedi egyetem jogi karának dékánja volt?
Azt nem tudom,
mert nem is nagyon érdekel, hogy az Orbán-kormányban hány
egykori MSZMP-tag van. Nem érdekel, mert ha nem is tudnám, Illyés
Gyulának akkor is elhinném, hogy hol zsarnokság van: mindenki
szem a láncban. Az viszont fölháborít, ha valaki, akár
tudatlanságból, akár gonoszságból, akár higgadtan, akár dühösen
igaztalanul gyanúsítgat. Mert Martonyi János külügyminiszter
édesapját összefüggésbe hozni az 1956-os forradalmat követő
megtorlással, még ha ilyen alattomosan csúsztatva is, arcátlanság,
nem egyéb alávaló mocskolódásnál. Erre a kijelentésre
feljogosítva érzem magam, és ha Aczél Endre és elvben társai
kíváncsiak a miértre, könnyedén utánanézhetnek.
Tiszteletlenségnek
tartom azt az embert gyanúba keverni, aki már az 1940-es évek végén
az ÁVO célszemélyeként megfigyelés alatt állt. Ha valaki
veszi a fáradságot és van lehetősége utánanézni annak, hogy
az 1960-as évek közepén a BM Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság
Politikai Osztály „Marton” fedőnéven, személyi dosszié
keretében kit tartott ügyszerű operatív feldolgozás alatt, az
megtudhatja, hogy ez a célszemély is Martonyi János szegedi jogászprofesszor
volt, a mostani külügyminiszter édesapja. A Pulitzer-emlékdíjas
Aczél Endre tudatát azonban feltehetően elborította a vörös
gyűlölet köde és azt sem bánta, ha ártatlanul gyanúsítgat,
ha így az Orbán-kormány külügyminiszterén is foltot ejthet.
Azt a külügyminisztert vette célba, akit már nem egyszer támadtak,
s aki eddig minden esetben tisztázta magát a megalapozatlan vádaskodások
alól. Az ő történetéhez nekem csupán egyetlen megjegyzésem
van, amiről csak nagyon kevesen tudunk. Most szokásommal ellentétben
kifecsegem a titkot. A jelenlegi magyar politikai elithez tartozók
körében már csupán egyetlen van, aki a kommunista diktatúra
évtizedeiben az állambiztonsági szolgálatnak két alkalommal
is bizalmas nyomozás alatt álló célszemélye volt. Ez pedig
nem más, mint Martonyi János külügyminiszter. A vele
kapcsolatos összes többi kóbor pletykálkodásnak nincs jelentősége.
Aczél Endrének
az egyik figyelmeztető befejező mondata a következő: Az emlékezet
szelektív, pláne ha politikai érdek működik közre. A
Pulitzer-emlékdíjas szerzőnek gyaníthatóan nem az emlékezetével
van baj, hanem a tájékozatlanságával és az ebből eredő
felelőtlenségével. Ez pedig tényleg szégyen.
Bálint László
|
