|
 2012.11.03.
1956 is bebizonyította, hogy a magyar nép
elsősorban saját erejére számíthat
A pesti srác reggelente úgy ment a
harcba, hogy tudta: nem biztos, hogy este visszatér. És mégis vállalta!
M. Kiss Sándor
a rendszerváltás utáni első kormány idején kormányfőtanácsos
volt; tagja a Horn Gyula által megszüntetett, az '56-os sortüzeket
vizsgáló Történeti Tényfeltáró Bizottságnak. A történész
szerint, amikor 1956. október 23-án Nagy Imrének azt feleli a nép,
hogy „nem vagyunk mi elvtársak”, kiderül, hogy az erőre kapó
magyar társadalom nem feltétlenül a szocializmus megújításának
a híve.
Professzor úr az 1956-os forradalmat polgári
forradalomnak nevezi. Mi is egy polgári forradalom ismérve?
–Azt vallom, hogy a magyar történelemnek három olyan értéke
van az államalapítástól számítva, ami alapján el tudunk
igazodni a történtekben. Az egyik a függetlenség, az állam függetlenségének
a kérdése, a második a tulajdonhoz való viszony, míg a
harmadik a hit. Magyarország a függetlenségét hosszú és
borzalmas küzdelmeket követően, – hatalmas tragédia, de –
a trianoni döntés után kapta vissza. A trianoni békediktátum
de jure helyreállította a magyar függetlenséget, ami a német
megszállásig tartott. A német megszállókat pedig az orosz
megszállók váltották föl. 1956 egyik törekvése pedig éppen
a függetlenség volt. Ez az első, már említett érték.
Tudjuk, hogy az 1000 éves magyar állam a magántulajdonra épült.
Ezt a magántulajdont számolták föl stratégiai célok elérésére
különböző taktikai eszközökkel 1945-től. 1956-ban – ez
nagyon érdekes és fontos – a magyar parasztság az 1945-ös állapotokat
szerette volna visszaállítani és nem a régi
nagybirtokrendszert restaurálni. Azt a magántulajdonra épülő
rendszert szerették volna visszaállítani, amit 1948-tól a
kommunisták felszámoltak. Ha belegondolunk, hogy a szocialista
államnak az alapvetése a társadalmi, vagy az állami tulajdon,
és a polgári társadalmaknak a magántulajdon, akkor egyértelmű
a törekvés. A munkásság sem a Horthy-rendszerbeli struktúrát
szerette volna visszaállítani, hanem egy ún. jugoszláv önigazgatási
modellt akart megvalósítani. Ez a munkásság termelésben való
érdekeltségére épült. A lényeg az volt, hogy a munkás a saját
munkájából akart magának tulajdonrészt szerezni. Tehát
1956-nak a függetlenségre és a magántulajdon visszaállítására
való törekvése abszolúte nem szocialista, hanem polgári
jellegű. Magyarországon 1945-ig nagyon erős volt a hitélet.
Azután a hitet megpróbálták kiiktatni a magyar társadalom
gondolkodásából. A régi hitelvűséget a bolsevizmusba vetett
hittel akarták kicserélni. Hitükben, a függetlenségben, a
tulajdonviszonyban sértették meg a magyarokat, amikor azt mondták,
hogy Magyarország akkor független, ha végrehajtja a Szovjetunió
elképzeléseit, mert keleti szomszédunk a világbéke őre…1945
után tagadták a kommunista vezetők mindhárom témában , azt
ami volt, és 1956-ban ez ellen lázadt a nép: vissza akarta állítani
a magántulajdont, függetlenné akarta tenni az államot és
szabad hitgyakorlást követelt. Egyértelmű, hogy
a három együtt polgári, és nem szocialista attitűd.
El lehet azt mondani, hogy ebben a lázadásban, ebben a
forradalomban mind a politikai középjobb, mind a középbal egymás
mellett küzdött?
–Elmondható, de ez nem a polgári forradalomból következik.
1945-ben még volt hit abban, hogy a kommunisták részvételével
új világot építenek föl, és sokan ebből ábrándultak ki.
Abból a nyílt diktatúrából, amin az első repedéseket
Sztalin halála, és az első Nagy Imre-kormány hozta. Az első
Nagy Imre-kormány idején egy olyan alternatíva bontakozott ki,
aminek a célja a szocializmus megreformálása. Az 1945-től
kialakult totális diktatúra bizonyítékai pl.: a több mint 100
internáló tábor, évente 30-35 ezer embert börtönöztek be, másfél
millió embert figyeltek meg, 250 ezer megfigyelő
volt…1955-ben, miután leváltják a miniszterelnöki posztról,
Nagy Imre elkezdi írni azokat a tanulmányokat, amiben arra
keresi a választ, miként lehetséges a szocializmus megreformálása.
Az a másik társaság pedig, amelyik kimondottan ideológiai változásokat
nem fogalmaz meg, viszont utálja a fennálló rendszert, „találkozik”
a reformerekkel, s az „ideológusokkal”. A két tábort a
diktatúra és a függetlenség elzabrálása elleni harc kötötte
össze. Ezen a ponton találkoznak a magyar társadalom különböző
politikai törekvései, és kialakul egy igen sajátos sértett
nemzeti egység. Amikor 1956. október 23-án Nagy Imre – akit
nyugodtan nevezhetek nemzeti kommunistának, és arra törekedett,
hogy nagyobb mozgástere legyen a szovjet rendszeren belül
Magyarországnak, hogy a birtokviszonyok is megváltozzanak, hogy
az egyház szétverését leállítsa – kiáll, és azt feleli
neki a nép, hogy „nem vagyunk mi elvtársak”, kiderül, hogy
az erőre kapó magyar társadalom nem feltétlenül a
szocializmus megújításának a híve. A történéseket elemezve
az is megnyilvánul, hogy különbözik egymástól Nagy
Imre-programja és a társadalom programja. Az már Nagy Imre dicséretére
legyen mondva, hogy miután fölismeri ezt az ellentétet, megpróbálja
azt áthidalni, és tesz néhány olyan lépést, amelyik október
29-ére a nemzeti egységhez vezet.
Nagy Imre egyszerre akart megfelelni a szovjeteknek és a
forradalmároknak is, és ez nem sikerült neki?
–A „megfelelés” nem jó kifejezés. Nagy Imre
megpróbálta kompenzálni a szovjeteket, megpróbálta a saját
baloldalát kompenzálni, és folyamatosan leépíteni. És megpróbálta
a magyar forradalmat integrálni az ő rendszerébe. Nagy Imre átlépte
végül a saját árnyékát, mert felvállalt olyan dolgokat ,
amiket nem lehetett volna róla korábban feltételezni.
Említette, hogy mit szeretett volna elérni a magyar
parasztság. Mi főleg a fővárosi eseményeket ismerjük, és a
vidékieket kevésbé. Mi ennek az oka?
–1956-ot forradalomnak és szabadságharcnak nevezzük, és
a harc, amire a világ is odafigyelt, a fővárosban volt.
Budapesten folyt a pesti srácok fegyveres küzdelme az oroszokkal
és az ÁVO-val szemben. Vidéken nem tört ki fegyveres felkelés,
mert a konfrontáció nem úgy mutatkozott meg, mint Budapesten.
Viszont amit a fővárosban nem tudtak a harci cselekmények miatt
véghez vinni, azt vidéken megtették; társadalmi forradalmat
hajtottak végre. 1956-ban vidéken néhány nap alatt lebontották
a tanácsrendszert és létrehozták a különböző önkormányzati
formákat. Ezzel olyan demokratikus fejlődés indult el, amelynek
a pártállam, élén az államvédelmisekkel megpróbált ellenállni
– s akkor dördültek el a sortüzek. Vidéken fegyver nélkül
mentek ki tüntetni az emberek a jogaik mellett, lőttek rájuk,
de nem ijedtek meg, hanem végrehajtották azt a társadalmi átalakítást,
amit Budapesten, ha győz a szabadságharc, is végrehajtottak
volna. Tehát a forradalmi jelleg vidéken, míg a szabadságharcos
jelleg Budapesten mutatkozott meg.
1956-ban a világpolitikában mennyire volt még érvényben
a jaltai status quo?
–A szocialista országok vezetői nagyon féltek a magyar
forradalomtól. Egyrészt, mert az a fajta társadalmi változás,
ami nálunk megvalósult, ha átterjed a határon túlra, az veszélyes
a román, cseh, stb, szocialista társadalmakra nézve. Attól is
tartottak, hogy az utódállamok magyarsága közösséget vállal
a magyar forradalommal – erre volt is példa –, és ez újabb
konfliktust eredményez. Ez a kelet-európai helyzet, míg
Nyugaton az a kérdés: lehet-e a hatalmi viszonyokat megváltoztatni.
Mindegyik befolyásos nyugati külügyminiszter azt hangsúlyozta:
nem avatkozunk be sem a lengyel, sem a magyar ügyekbe. Ők nem
akarták a már létrejött egyensúlyt felborítani. Egy kis nép
szabadságharcát felülírta a világpolitika; ugyanis Nyugaton
azt nézték, hogy egy lokális konfliktus ne lehessen egy világháború
gyújtópontja. Tudomásul kell venni, és 1956 is bebizonyította,
hogy a magyar nép elsősorban saját erejére számíthat. Nem
szabad a külföldre számítani, csak a saját erőnkre. Ehhez önbizalom,
bátorság szükséges, és ezért is minden tiszteletünk és
nagyrabecsülésünk a pesti srácé. Gondoljunk bele, hogy az a
18 éves pesti srác még nem élvezhette sem az életet, sem a
szerelmet, reggelente úgy ment harcolni, hogy tudta: nem biztos,
hogy este visszatér. És mégis vállalta! Ennél nagyobb emberi
magatartásról, emberi helytállásról nem lehet beszélni.
Egyszer azt nyilatkozta: lehetett volna más politikát
csinálni november 4. után, de Kádár a bolsevik típusú
megtorlásokkal meg akart felelni Moszkvának. Tudom, a „ha”
tudománytalan, de milyen lehetett volna az a más politika?
–Ha elolvassuk az 1956-os
forradalomra született nyugati értelmiségi reagálásokat,
azoknak az esszenciája ez: a szocializmus élhetetlen. Tehát az
igazi nagy kérdés az volt, hogy meglehet-e reformálni a
szocializmust. Az 1956-ot követő megtorlás egyértelműen
bebizonyította azt, hogy a szocializmus megreformálhatatlan, tehát
egy rendszeren belül tud csak működni, olyan reformokkal,
melyek a túlélést, de nem a megélést biztosítják. Ezért is
történelmi tanulmányaim alapján állítom, hogy nem lehet
szocialista társadalmat felépíteni.
Professzor úr több forradalommal foglalkozó kötet szerzője,
társszerzője. Mennyire kutatható az 1956-os forradalom? A
megtorlások? Vannak-e olyan dokumentumok, melyekhez még mindig
nem lehet hozzáférni?
–Nem egyszerű erre a válasz.
Amiről én tudok, és kikérem az anyagot, azt megkapom. Viszont,
amiről hiányosak az információim, annak nem tudom a pontos okát.
Azt pedig a történész rutinja, leleményessége, ismeretanyaga
határozza meg, hogy egyes iratokból miként tud következtetni más
iratanyagokra. Azzal, hogy azt mondom, hogy semmilyen kutatási kérelmünket
nem utasították vissza, nem jelenthetem ki azt, hogy minden
egyes, az 1956-os forradalom és szabadságharccal kapcsolatos
iratot ismerünk.
Sokat elárul, hogy Horn Gyula szüntette meg '56-os sortüzeket
vizsgáló Történeti Tényfeltáró Bizottságot.
–1993. januárjában
megalakultunk, és 1994. december 31-én hivatalosan megszüntették
a bizottság működését. Ezután Dr. Kahler Frigyes kollégámmal,
barátommal alapítványi keretek között folytattuk a munkát. A
Sortüzek 1956 III. kötete már „alapítványi kiadás” volt,
hiszen az első kettő még az MDF-kormány idején jelent meg. Az
1997-ben megjelent Kinek a forradalma c.
munkában pedig további kutatások alapján nagyon sok tényt tártunk
föl és a sörtüzekről is újabb információkat közöltünk.
2003-ban pedig a Kairosz adta ki a Mától kezdve lövünk c.
könyvet, melyben kizárólag a sortüzekkel foglalkoztunk. Tehát
a kutatómunka nem áll meg.
Medveczky
Attila
|
