Függetlenség

2012.11.03.

Moszkva nyíltan fedezi a hamisságokat
(Szeizmográf a Szabadság téren)

Két évvel ezelőtt jelent meg Somorjai Ádám bencés szerzetes és Zinner Tibor történész munkája, amelyik Mindszenty József levelezését mutatja be az USA elnökeivel és külügyminisztereivel. Mindszenty bíboros 1956. november 4 – 1971. szeptember 28 között a budapesti amerikai követségen tartózkodott. Ez időszakban mintegy kétszáz tételre rúgó levelezést folytatott az Apostoli Szentszékkel, nevezetesen a pápákkal és a bíboros államtitkárokkal, továbbá mintegy 120 tételre rúgó levelezést folytatott az amerikai elnökökkel, név szerint: Eisenhower, Kennedy, Johnson és Nixon elnökökkel, továbbá külügyminisztereikkel. Ezek a levelek eddig az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltárában nyugodtak és néhány kivételével ezidáig ismeretlenek voltak. Ismételt levéltári kutatóutakat követően a két szerző a karácsonyi könyvvásárra időzítve jelentette meg ezek bő válogatását, amely egyben az amerikai diplomaták feljegyzéseit is közzéteszi. Mindszenty bíboros szeizmográf szerűen jelzi a kádári megtorlás törvénytelenségeit. Választ nem remélve, hiszen az elnököktől csak két, a külügyminiszterektől is csak két írásbeli válasz érkezett, a levelek vételét szóban nyugtázták csupán – kifejti nézeteit Central-Európáról, arról, hogy az amerikaiaknak meg kell segíteni a rab nemzeteket, a miniszterelnökét és népét eláruló, sőt, irtó Kádár Jánosról, a trianoni békekötés igazságtalanságáról, annak megváltoztatása szükségességéről, továbbá arról, hogy a határokon kívüli egyházmegyék helyzetében a semmi se változzék, hogy Szent István hierarchiája ne csorbuljon. Kedvenc témája még a szentkorona kérdése: hogy az amerikaiak ne adják vissza a kommunista rezsimnek. Mindszenty bíborostól az a kép alakul ki, hogy egyben az emberi jogok harcosa, az utolsó 56-os szabadságharcos. Mint a szerzők az utószóban kifejtik: nem egyházam és hazám, hanem hazám és egyházam volt számára a sorrend. A kutatás számára még feladat, hogy kiderítse: politikai és nemzeti nézeteinek ismételt és fáradhatatlan kifejtésére vajon nem az ösztönözte-e, hogy kifejezetten politikai környezetben élt mintegy tizenöt esztendeig.

A könyv előszavában a szerzőpáros kifejti, hogy a „dokumentumokból egy meglehetősen egyirányú, főként a budapesti levelező oldaláról ismert vonulat tárul elénk az elnököz írott levelekből, amelyek mindössze két írásos reakciót váltottak ki (John Fitzgerald Kenneddytől és Richard Milhouse Nixontól ). Selden Chapin, budapesti amerikai követ külügyminiszteréhez írott táviratában 1948. december 29-én felvetette, hogy «Mindszenty ügyét nem szabad az emberi jogok megsértésének elszigetelt példájaként kezelni, hanem össze kell kapcsolni az üldöztetés valamennyi formájával, hogy a letartóztatás az emberi szabadságjogok szétzúzásának szimbólumává váljon. Mindszenty ügye különösen szerencsés ilyen értelmű felhasználásra Kelet-Európában, mivel a bármely felekezethez tartozó átlagember – akinek elvont gondolkodása nagymértékben a konkrét személyeknek és eseményeknek jelképi formában való megjelenésére korlátozódik – a bíborost már eddig is a nyugati szabadságeszmék, és keresztény értékek első számú jelképének tekintette.» A majd’ halálra ítélt bíboros védelme tükröződött a magyar szabadságharc eltiprása után amerikai menedéket kapott bíborossal összefüggő washingtoni állásfoglalásban. Ennek alapján legfőképp az jellemezte, hogy a magyar fővárosban működő amerikai diplomáciai testület székháza nem lehet a hercegprímás egyházi és politikai tevékenységének bázisa. Az ő megvédését az amerikai kormányzat erkölcsi kötelezettségének tekintette, miként 1956. november 7-én megfogalmazták: menedéket és védelmet nyújtanak számára mindaddig, amíg közvetlen veszély fenyegeti. Ezért nem engedélyeztek a bíborosnak semmiféle, Kádár János és köre esetleges agresszív válaszcsapását kiváltó tevékenység folytatását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az amerikai diplomácia különböző irányítói és munkatársai által írásos válaszra legritkábban méltatott, rövid, szóbeli tájékoztatásra kárhoztatott vendég esetében az illetékesek ne kommentálták volna írásait a róla írott jelentésekben, memorandumokban, amelyeknek címzettje az elnök, illetve a külügyi tárca vezetője volt.” Tudni kell, hogy az amerikaiak már 1957 tavaszán elhatárolták magukat a bíboros politikai jellegű konfliktusaitól a Kádár-rezsimmel, és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak humanitárius segítséget óhajtanak számára nyújtani.

Az 1956-os forradalom után 1957-ben jelent meg fehér borítóval az „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” címmel egy négykötetes, kommunista propagandasorozat, melyet a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Tájékoztatási Hivatala jelentetett meg. Szerzői igazolni akarták, hogy 1956. október–novemberben ellenforradalom zajlott Magyarországon. A „Fehér könyvek” kiadásáról szóló MSZMP-határozat nem maradt fenn. A névtelenül közreadott brossúrasorozatot a vidéki eseményeket is bemutató fehér könyvek tették teljessé. A fehér borítójú kötetek több beszámolót közöltek, fényképeket és sok írásos dokumentumot, nyugati lapkivonatokat, adatokat az ellenforradalmi események okozta veszteségekről, károkról. Szerepeltek bennük az „ellenforradalom”-ban megölt kommunista áldozatok fényképei és életrajzi adatai. A sajtóban kampányszerűen jelentek meg cikkek az „ellenforradalom” rémtetteiről. 1957. február 19-én megalakult a munkásőrség, elkezdődött a megtorlás. A sorozat egyik szerkesztője volt Betlen (Bettelheim) Oszkár újságíró, történész, a történelemtudományok kandidátusa. Szintén a könyvek összeállításában segédkezett az a Nemes Dezső Kossuth- és állami díjas történész, aki kétszer is volt a Népszabadság főszerkesztője. És a félretájékoztatásban nagy szerepe volt Darvasi Istvánnak, az MSZMP agitprop osztályvezető helyettesének is. Mindszenty bíboros, ahogy megjelent az első fehér könyv, rögtön beszámolt róla Dulles külügyminiszternek. „a hivatalos Fehér Könyvében a helyi bábkormány azt állítja, hogy a magyar szabadságharc ellenforradalom volt, és Moszkva állítása szerint az elsődleges felbujtó az Egyesült Államok. A szokásos verzió szerint az ellenforradalom hazai vezetői Nagy Imre miniszterelnök és Mindszenty József, hercegprímás voltak. Két rádióbeszédemből, melyek kizárólagos nyilvános megnyilatkozásaim, az derül ki, hogy a Journal de Geneve 1956 decemberi cikke meghamisítja kijelentéseimet.” Ugyanis a Fehér Könyv ezen svájci liberális lapra hivatkozik a legtöbbször . Ez a lap azt írta, hogy Mindszenty támadta a Vatikánt. A bíboros arra következtet, hogy „a cikket Budapesten írták Kádár utasítására, és anyagi támogatásával, hogy a pápát és a Vatikánt csatasorba lehessen állítani az ellenforradalom külső (USA) és belső (Mindszenty) vezetőivel szemben. Ez a cikk szolgál alapul a támadás főcsapásához e két fél ellen, ahogy az a Fehér Könyvben és a rendszer sajtójában le van írva, illetve nyilvános összejöveteleken elhangzott. A jelen helyzetben én nem tehetek semmit, de a Fehér Könyvben megjelent állítások után az Egyesült Államokban nem kellene megengednie, hogy a támadás akadálytalanul folytatódjék. Az ügy nagyon komoly…A Fehér Könyv II. kötetének legterjedelmesebb fejezete a kapitalista Nyugat szerepével foglalkozik. A kiadvány szerint a Nyugat adott az ügynek ellenforradalmi jelleget. Mindszenty bíborost helyezi az előtérbe, ugyanakkor a legsúlyosabb felelősséget az Egyesült Államokra terheli. Ezt nemrég a moszkvai találkozókon is hangsúlyozták. Ez nem egyedül az én ügyem, hanem világpolitikai kérdés. Ők (Moszkva) az utóbbi öt hónapban egyfolytában befeketítik és támadják az Amerikai Egyesült Államokat a sajtóban, a rádióban és diplomáciai közleményekben. Egy hatalmas állam nem tesz semmit, hogy elhárítsa egy kis állam korlátozott erejű ütéseit. De ha jó alkalom adódik rá, és Moszkva nyíltan fedezi a hamisságokat, az ütések egyre erősebbek és gyakoribbak lesznek.”

1958-ban az MSZMP PB olyan stratégiát dolgozott ki az ENSZ XII. Közgyűlésére, mely szerint diplomáciai kampányt kellett indítani az Egyesült Államok magyarországi tevékenységének leleplezésére, majd a világszervezet közgyűlésén be kellett jelenteni, hogy a kivégzésekkel véget értek a kivizsgálások és a jogi eljárások. Mindszenty bíboros 1958. február 6-án a következő levelet írta Eisenhower elnökhöz: „ Az események jelen állása szerint úgy tűnik, sor fog kerülni a nagyhatalmak találkozójára. Bölcs dolog az Egyesült Államok részéről, hogy ragaszkodik az előzetes konferencia gondolatához, így talán elkerülhető a genfi események megismétlődése. Szerény megítélésem szerint ennek az a célja, hogy meghatározzák a minimális feltételeket, melyek nélkül nem lenne értelme a csúcstalálkozónak, és felesleges lenne is megtartani. A jelek szerint ezek a feltételek a következők: a német egység és Közép-Európa szabadsága. A nagy dögkeselyű minden bizonnyal nem akar majd kiengedni két ilyen falatot a karmai közül. Ha valamilyen rejtett okból mégis a leszerelés mellett dönt, vagy ami még ennél is jobb, megegyezést keres, hajlandó lesz némi áldozatot hozni, hogy elérje célját. Kérésem az, hogy ebben az esetben az alapvető minimum Magyarország felszabadítása legyen.” Mint tudjuk, az egészből nem lett semmi. Az Amerika-ellenes kampány idehaza két részből állt. Egyrészt egy szóvivői nyilatkozatból, amelynek gerincét az Egyesült Államok Magyarország ellen folytatott ellenséges propagandájának bemutatása képezte. A szeptember 12-ei sajtókonferenciát követően 20-án egy jegyzék került átadásra, melyben a magyar kormány javaslatot tett a kétoldalú viszony normalizálására, amennyiben az Egyesült Államok beszünteti ellenséges propagandáját és magyarországi kémtevékenységét. Az amerikai válaszjegyzék két hónap (!) múlva érkezett meg, visszautasította a magyar vádakat és leszögezte, hogy a normalizálásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a magyar kormány betartja a békeszerződésben és az ENSZ-alapokmányban vállalt kötelezettségeit. Mindeközben Washington lázas diplomáciai tevékenységet folytatott: azon igyekezett, hogy elutasíttassa a magyar megbízólevelet. A külügyminisztérium annak ellenére döntött az elutasítás szorgalmazása mellett, hogy Kína ENSZ-képviseletének helyzete megkövetelte, hogy 2/3-os többséget szerezzenek a közgyűlésen. Bár nem volt biztos, hogy a szükséges többség garantálható lesz, eleinte úgy vélték, hogy még mindig jobb, ha megpróbálják elutasíttatni a magyar megbízólevelet, és kudarcot vallanak, mint ha meg sem próbálják. Sík szeptember 22-ei beszédében elmondta a jó előre kitervelt mondatot, mely szerint a bírósági eljárásokat lezárták és beszüntették. Lodge nagykövet, a magyar kérdés napirenden tartásának fáradhatatlan képviselője bejelentette, hogy a forradalom további négy vezetőjét ítélték el néhány nappal korábban. Ezzel a magyar diplomácia vereséget szenvedett, és a magyar kérdés a XIII. Közgyűlés napirendjére került. A State Department a megbízólevél elutasítását szorgalmazta, de nem Magyarország kizárása volt a cél, hanem az, hogy a világ figyelmét újból a magyarországi megtorlásokra irányítsa, és hogy lélektani vereséget mérjen a Szovjetunióra.

Mindszenty bíboros soha nem tudott úgy írni az amerikai vezetésnek, hogy hazája miatt ne aggódjon. Így tett 1961. december 21-én is, mikor David Dean Rusk amerikai külügyminiszternek írt levelet írt az egyházzal, a hazával és személyével kapcsolatban. Ebből idézünk: „Nem tudom, az Egyesült Államok hajlik-e a magyar kormánnyal való tárgyalásra. Ha van ilyen hajlandóság, azt kérem, ne történjék konkrét hivatkozás az én sorsomra ebben az összefüggésben. Indokaim a következők: 1., Nemcsak én nem vagyok szabad, hanem a váci, veszprémi püspök sem, akik idősebbek nálam, és betegek. Tíz, illetve öt éve börtönözték be őket. A nyíregyházi görög katolikus megyéspüspök és az esztergomi, valamint az egri segédpüspök bár nincs bebörtönözve, akadályoztatva van feladatai szabad gyakorlásában. A rendszernek kárpótlást kell adnia a megölt püspökökért is. A Kádár-rendszer kezdete óta, különösen 1960-ban és 1961-ben több száz papot, katolikust és protestánst egyaránt letartóztattak és azóta is börtönben tartanak tárgyalás nélkül. Ugyanakkor szigorú és kegyetlen házkutatásokat is tartottak, melyek megfosztották a papokat a szükséges teológiai könyvektől és attól a kis pénztől, amijük volt. Hívők ezrei vannak börtönben. Sokan titkos tárgyalások nyomán, melyekről még családjuk sem tudott. Az időnkénti amnesztiák nem vonatkoztak sem a papokra, sem a világi hívekre. A forradalom után deportált magyar fiatalok közül úgy 35 ezer még mindig Szibériában van. A jelenlegi és az elmúlt rendszer nem jelentéktelen anyagi károkat is okozott az egyháznak. Budapest harmadik legnagyobb és nagyon fontos templomát, a Regnum Marianumot lebontották, hogy helyet csináljanak Sztálin szobrának. Sok más templomot és imahelyet is elvett az egyháztól 1950-51-ben Kádár János, az akkori belügyminiszter. 2., Midőn Genf évében börtönben voltam, meghiúsítottam a taktikai szabadon bocsátásomra kidolgozott tervet, mert nem akartam az eszközük lenni. 3., A magyar katolikus egyház pírmását nem használhatják fizetőeszközként vagy csereáruként még jó cél érdekében sem. Akárhogy is van, a magyar rezsimnek nincsenek komoly szándékai az ügyemben és nevemet csak csaléteknek használja. Hiszen jó alkalmuk volt kimutatni nemes lelkűségüket a szabadságharc alatt és után. Kádár még át is akart adni engem a látszólag visszavonuló Vörös Hadseregnek, de én ellenálltam. Illetve a rendszer erősen ellenállt annak az amerikai kérésnek, hogy engedje meg részvételemet az 1958-as pápaválasztó konklávén.” A könyvből kitűnik, hogy Mindszenty miatt, az igazság miatt az USA abszolúte nem akart kockáztatni. A szép szavakat sosem követte tett. Aki kíváncsi arra, hogy USA-t mennyire érdekelte a magyar forradalom, és hazánk ügye, annak ajánlom ezt a könyvet.

(Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren. Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel, 1956–1971, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, Budapest, 2010.)

M.A.