|
 2012.11.23.
Mai napig elevenen él bennünk Csurka
István szabadkai látogatásának emléke
Szerbiában 2010-ig nem létezett civil szervezetekről szóló törvény,
előtte a titói „jogszabályok” voltak érvényben
Csurka István
akkor, a délszláv-háború idején arra bíztatott bennünket,
ne adjuk föl identitásunkat, és minél többet tegyünk a
magyar közösség fennmaradásáért –
nyilatkozta Kudlik Gábor. A szabadkai Nyitott Távlatok civil
szervezet elnöke november 3-án a Magyar Házban filmvetítéssel
egybekötött konferenciát szervezett az 1956-os forradalom és
szabadságharc hősei és Nagy Imre mártír miniszterelnök emléke
előtt tisztelegve. Kudlik Gábor úrral a konferencia szünetében
beszélgettünk.
Kedves elnök úr, kezdjük azzal…
–Kezdjük azzal, hogy nagyon örülünk annak, hogy
lejött hozzánk a Magyar Fórum újságírója. Azért, mert
felerősíti bennünk azt az emléket, mikor lapjuk alapítója,
Csurka István közöttünk járt. A mai napig elevenen él bennünk
az ő szabadkai látogatásának emléke. Zsúfolásig
megtelt akkor a Magyar Művelődési Központ nagyterme. Csurka
István akkor, a délszláv-háború idején – a nagy infláció
kellős közepén – arra bíztatott bennünket, ne adjuk föl
identitásunkat, és tegyünk meg minél többet a magyar közösség
fennmaradásáért. Tehát lelkileg megerősített bennünket.
Csurkát útjára elkísérte Győri Béla is. Addig mindkettőjüket
főleg a Vasárnapi Újságból ismerhettük. Éveken át minden
vasárnap hat órakor bekapcsoltuk a rádiót és hallgattuk
Csurka úr jegyzeteit a Győri Béla által szerkesztett műsorban.
Azok voltak a hősi idők…
Ezekben a hősi időkben alakult meg a Nyitott Távlatok?
–1990-ben, mikor létrejött a történelmi VMDK,
akkor mi amatőr, újsütetű politikusok rájöttünk arra, hogy
nagyon jó, hogy van végre politikai szervezetünk, de ez édeskevés;
szükségünk van civil egyesületekre is. A háború akkortájt már
kezdetét vette, egymás után érkeztek a katonai behívók, és
ekkor alapítottuk meg karitatív szervezetünket, a Vox Humánát.
Ennek egyik vezetőjeként az élelmezéssel voltam megbízva, így
ingyenkonyhát is vezettünk. A VMDK megalakulása óta Szabadkán
működött az ún. Nyitott Ajtó vitafórum. Ez a párt lakossági
fóruma volt, és minden kedden a Népkör nagytermében tartották
azokat az előadásokat, melyekre több százan voltak kíváncsiak.
Ami lényegesebb, hogy a tagsággal itt tudtunk információt cserélni.
Teltek-múltak az évek és Délvidéket is utolérte a magyar „átok”,
létrejött a kisebbségi többpártrendszer, előbb a VMSZ
alakult meg, majd a többi párt. A Nyitott Ajtó civil szervezett
lassan veszített tekintélyéből, és egyre kevesebb embert
vonzott tevékenysége. Közben jómagam a karitatív tevékenység
által kapcsolatba kerültem a szerbiai civil élettel. Ez azért
is érdekes, mert mi úgy folytattunk civil tevékenységet, hogy
mindannak tudatában lettünk volna. Miután a pártpolitikával
felhagytam részt vettem olyan képzéseken, melyek szükségesek
egy civil szervezet működtetéséhez. A Nyitott Ajtó-t már nem
lehetett megreformálni, így a velem hasonlóan gondolkodókkal
megalakítottuk a Nyitott Távlatokat, és 2000 áprilisában, a
legkeményebb milosevicsi érában kézhez kaptuk a Seselj vajda
baráti köréhez tartozó igazságügyminiszter kézjegyével ellátott
végzést. Ezen nagyon csodálkoztunk, mert azt hittük, elsőre
elutasítanak. Valószínűleg nem figyeltek akkor a civilekre.
Mi volt a célkitűzésük?
–A kisebbségi kollektív jogok érvényesítése volt
a cél, mert ekkor még a szerbiai kisebbségi törvényről álmodni
sem lehetett. Bekapcsolódtunk a szerbiai civil élet forgatagába,
és nem is sejtettük, hogy mi vár ránk, hiszen a 2000.
szeptember 24-ei országos választást elcsalták, és következett
az október 5-ei nagyszabású tüntetés, mely után Milosevics kénytelen
volt elismerni a vereségét. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de
a kampányok és megmozdulások idején a civil szervezetek végezték
a legnagyobb munkát. A kampányt azért sem tudták volna
lebonyolítani csak a politikai pártok, mert nem volt kellő
infrastruktúrájuk. Ekkor 400 civil szervezet aláírt egy
dokumentumot, melyben többek közt megfogalmazták, ha most nem történik
változás, akkor az elmúlt évtized teljesen elfecsérelt idő
volt. A politika jellemzője, hogy míg egy párt ellenzékben
van, addig kedveli a civil szférát, de mihelyt hatalomra kerül,
másként viselkedik. További probléma, hogy Szerbiában 2010-ig
nem létezett civil szervezetekről szóló törvény, előtte a
titói jogszabályok voltak érvényben. Mint magyar civil
szervezet nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a szerb civil szféra
tagjaival is, természetesen azokkal, akikkel lehet értelmesen szót
váltani és 2000 nyarán vetődött föl az ötlet a szerbiai
kisebbségi civil szervezetek megszólítására. Ennek eredménye
lett az a szabadkai három napos fórum, melyre 12 nemzeti kisebbség
civil szervezete jött el, és azok a szerb szervezetek, melyek
szintén változást akartak, és megértették a mi kisebbségi létünkből
fakadó kommunikációt. A Presevo-völgyi albánok korábban
bejelentették, hogy bojkottálják a választásokat, viszont a
civil képviselők a mi általunk rendezett konferencia után másként
gondolkodtak, és a változásokra szavaztak. Már ezt is sikernek
lehet elkönyvelni. Természetesen azonnal kértük az új kormánytól
a kisebbségi és a civil szervezetekre vonatkozó törvényt, de
, mint mondtam, süket fülekre találtunk. 2002-ben összehívtuk
a második kisebbségi civil tanácskozást, amire már 18 nemzeti
kisebbség civil szervezete jött el. Pontokba szedtük a követeléseket,
de azokat nem siettek végrehajtani. A fő követelések teljesítéséig
kb. 8 évet kellett várni.
Mióta foglalkoznak az 1956-os forradalom és szabadságharc
eseményeinek kutatásával, méltó megünneplésével, a témában
zajló konferenciák megtartásával?
–Láttuk, hogy az ’56-os eseményekkel „mélységében”
egy civil szervezet sem foglalkozik. Mi délvidékiek teljesen másként
éltük meg 1956-ot, mert a titói rendszer nagyon sokáig
szimpatizált Nagy Imre reformtörekvéseivel. Majd kb. 20 ezer
menekült érkezett az országba és a legnagyobb befogadó központ
éppen Szabadka volt. 2001-ben Orbán Viktor és Zoran Djindjic
adta át a szabadkai főkonzulátus épületét, s az azt követő
a palicsi Szent István-napi ünnepségen felvetettük azt, hogy
1956-tal is kéne foglalkozzunk. Helyes, szervezd meg – bíztattak.
A bíztatásnak és a szervezésnek az lett az eredménye, hogy már
2001. november 8-án sikeres konferenciát tartottunk a témában,
majd megalakult a Délvidéki ’56-os Műhely, ami a középiskolások
számára is pályázatokat hirdet, hogy a magyar fiatalok minél
jobban megismerjék a közelmúlt magyar történelmét.
Medveczky Attila
|
