vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.30. 

Feszület a ring felett

Hörcsög csapos a tőle megszokott melankolikus hangulatban könyökölt a Fel! Támadunk! (korábbi nevén 8888-as) italbolt pultjára. Éppen egy színes bulvárújságot lapozgatott, amikor Bódi Dani költő és Otcsenás Péter hangjára lett figyelmes.

– Hol csinálnak ma már olyan filmeket, mint a Rocco és fivérei? – kérdezte sajnálkozva Bódi Dani. – Látod, éppen ezért lenne szükség egy evangéliumi szellemiségű filmvállalatra.

– Szerinted a Roccóban benne van az evangélium szellemisége? – kérdezett vissza Otcsenás.

– Egyértelmű, hogy Rocco mindvégig a krisztusi szeretetet gyakorolja, óvó-védő szerepe van. Például amikor egy utcai tömegverekedésből a hóna alá kapva menekíti ki legkisebb öccsét, Lucát. Nem ő tehet arról, hogy Simone csúnyán visszaél ezzel. Bátyja méltatlanná válik a segítségére, de Roccót nem érheti azért szemrehányás, mert szeretetből a végsőkig megpróbál támasza lenni Simonénak, akinek sorsa azt példázza, ahhoz, hogy egy bűnös lélek pozitív irányba változzék meg, neki is hozzá kell tennie a maga részét, különben a romlás lehet az útja, még ha ott is van mellette mindvégig a krisztusi segítség. Ahogy a közös szerelmük, Nadja gyilkosává vált Simone mellett is ott volt Jézus, Rocco alakjában.

 – Tudtad azt, hogy a rendező, Luchino Visconti Rocco karakterét Dosztojevszkij egyik regényhőséről, Miskin hercegről mintázta?

– Nem tudtam, azt hittem, hogy az Észak-Itáliában, főleg Piacenza környékén nagy tiszteletnek örvendő Szent Rókus motiválta. Van egy mondat a filmben, mikor Lucának azt mondja a bátyja, hogy Rocco valóságos szent, csakhogy a mi világunkban, az emberek csinálta társadalomban, nincs hely az ilyenféle szentek számára. Az ő jámborságuk kihívja a sorscsapásokat.

– Ezzel a felfogással örömmel vitába szállnék.

– Én sem értek vele egyet, csak eszembe jutott Szent Rókus kapcsán.

– Márpedig Rocco szellemi rokona, vagy ha úgy jobban tetszik, társa a lélekben Miskinnek, akinek lételeme a jóság, a gondviselés és az önfeláldozás. Egy tiszta ember bokszkesztyűben, hiszen bunyózik, nem kevés pénzért, hogy Simone adósságait kifizesse.

– Nem tudom, kinek volt az ötlete, hogy bokszolóként ábrázolják Miskin herceget, de az ökölvívás és a spiritualitás nem zárja ki egymást. Aki a szorítók világát bemutatja, annak tisztában kell lennie azzal is, hogy mögötte meghúzódik egy tágabb kör: maga az élet temérdek sorssal. A ring szimbolikus hely. A kötelek között nemcsak a piros és kék sarokból kitörő bunyós küzd egymással, hanem a fény és az árnyék is, s az embernek nemcsak a másik pofonjaiba kell hogy legyen bátorsága belenézni, hanem számot kell adnia arról is, hányadán áll saját teste-lelke küzdelmével. Mert a legnagyobb ellenfél mindig önmagunk. Ha bokszolókat látsz, jusson eszedbe, hogy embernek lenni drámát jelent, szüntelen harcot. Minden külső segítség kevés, ha az ember nem járul hozzá megváltásához, akkor hiába lebeg a feszület a ring felett.

Eddig jutottak a párbeszédben, mielőtt folytatni tudták volna, Hörcsög közbeszólt:

– Fogyasztanak is valamit az urak, vagy egyhangúlag filozófia tanszékké manifesztáljuk az italboltot?

– Barna sört szeretnénk – rendelt Otcsenás, közben kérdőn pillantott költő barátjára, aki bólintott.

– Jó lesz nekem is a barna bombázó.

Hörcsög kinyitotta a hűtőszekrényt, hogy kivegyen két palackot.

– Mi a fene, Danikám. Csak nem hagytad megtéríteni magad hírlapíró barátunktól?

A csapos ezzel arra utalt, hogy a barna sör Otcsenás kedvenc itala volt, még külön becenevet is kitalált neki, úgy hívta, „dzsólúíz”, tisztelgésképpen a színesbőrű, nehézsúlyú bokszoló, Joe Louis előtt.

– Nem nagyon kellett térítgetni, túlságosan gyengének bizonyult a kísértésben.

Hörcsög kibontotta a két sört, természetében túlcsordult a birkózóktól szokatlan szerénység, ezért magának egy pikoló sört csapolt.

– Miről diskuráltatok oly lelkesen, báránykáim? – érdeklődött Hörcsög.

– A Rocco és fivérei című filmről, eljátszottunk a gondolattal, hogyan lehetne folytatni a történetet ötven év múltán.

– Talán a főszereplőnek kellene visszagondolnia a múltra, elmesélnie, hogy kivel, mi történt. A drámai fordulatok nyilván nem értek azzal véget, hogy Simonét bebörtönözték.

– Alain Delon újra eljátszhatná az idős Roccót – helyeselt Hörcsög. – A hetvenhetedik évében jár, novemberben töltötte be, most olvastam az újságban: az a leghőbb vágya, hogy halála előtt körbejárja hazáját egy színházi darabbal.

Hörcsög kezébe vette a bulvárlapot és felolvasott belőle néhány sort: – „Tudom, hogy most ez ostobaságnak tűnik, de nagy kedvem van ehhez a turnéhoz, és meg is akarom csinálni, mielőtt meghalok.” A jövő év elején indulna körútra lányával, Anouchkával, akivel az Egy átlagos nap című darabot adná elő. Hallottatok már valamit erről?

A csapos felnézett. Otcsenás és Bódi megrázta a fejét. Azután folytatta a cikk felolvasását: – A világhírű színész márciusban ismét kamerák elé áll. „Kemény film lesz, ahogy azt a közönségem elvárja” – idézte Delont.

Bódi Danit kissé csalódottá tette a hír.

– Attól mi még álmodozhatunk a Rocco folytatásáról. Van úgy, hogy a közös álmok segítenek áthidalni a kiábrándító valóságot.

– Nem tudom, ki mit gondol Delon színészi adottságairól, nekem hiteles embernek tűnt mindig, különösen azóta tartom nagy becsben, hogy másokkal ellentétben ő legalább ki merte mondani: a francia társadalom a bevándorlók miatt krízisbe került, és ezt a krízist csak a radikális politikai program számolhatja fel. Nyilván ezért történhetett meg, hogy az 1984-es európai parlamenti választásokon Delon határozottan és látványosan elkötelezte magát Jean-Marie Le Pen mellett, amivel persze azonnal heves támadások célpontja lett. A „szőnyegbombázást” azonban úriember módjára tűrte, és acélosan hideg, kék szeme meg sem rebbent – fejezte be és poharát a magasba emelte, hogy igyanak együtt a francia filmszínész egészségére.

 

Borbély László