2012.11.30.
IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN
Csurka István: Félek a görögöktől, még ha ajándékot
hoznak is
Soros György bejövetele (II. rész)
Azt, persze, hogy
melyek azok a témák, amelyekben nem értünk egyet Sorossal, megállapítani
nem lehetett, mert a társalgás sok nevetés, adomázás és ötletek
felvonultatása közepett áradt és hömpölygött, és ő sem
vizsgáztatott bennünket, mi sem vizsgáztattuk őt. Évente hárommillió
dollárt akar beletenni ösztöndíjak, támogatások, anyagi
beszerzések, utaztatások, külföldi ösztöndíjak formájában
a magyar kultúrába, s csak azt kívánja, hogy a magyar állam,
a kormány is ugyanennyit tegyen hozzá forintban, tekintettel
arra, hogy dollárja nincs. Hárommillió dollár irdatlan összeg
volt, gyanút kellett volna ébresszen. Tőlünk pedig,
befutottaktól azt fogja kérni, hogy véleményezzük a
fiatalabb, rászoruló és tehetséges pályázókat, mert a kuratórium,
ha létrejön a dolog, a mi bölcs véleményünk, az ajánlásunk
alapján fog ítélni. Nemcsak az irodalom kap, hanem a tudomány
is, s azokat is hasonló rendszerben osztják szét, de mi vagyunk
az elsők, a mi rábólintásunk mindenképpen szükséges. Az egész
dologról folynak a tárgyalások a kormány megfelelő
szervei-vel. A mi helyeslésünket is magával viszi a kormánnyal
folyó tárgyalásokra, ha megadjuk. Ha másnak nem, ennek a
sznobszagú tekintélytiszteletnek feltétlenül gyanúsnak
kellett volna lennie, hiszen ez Aczél Györgyre valló módszer
volt.
Soros elfogadható, enyhe akcentussal beszélt
magyarul, a megfelelő kifejezéseket pontosan azzal a kis őző
habozással kereste ki, mint egynémely pesti értelmiségi, de
mindig meg is találta a majdnem legjobbat. Mindannyiónkról,
akik az asztalnál ültünk tudott valamit, sőt olvasott is tőlünk.
Csak a teljes gyanútlanság és naiv hiszékenység – csak
magamról beszélek természetesen – vezethetett oda, hogy a
nagyon enyhe kételkedésen kívül semmi fenntartásom nem sorompózott
le.
Ma már nem is
nagyon értem, hogyan nem jöttem rá eszköz-emberi, kellék
mivoltomra. Nyolcvanötben már futott a Pesti Színházban,
pontosabban még futott, mert korábban írtam az Eredeti helyszín
című darabom, amelyben az Aczél-féle vacsoráztatási technikát
is megírtam. Aczél a hetvenes évek elejétől, régi ismeretségek
révén és az asszonyoknak nyújtott kisebb beszerzési szívességekkel,
vagyis az általa is teremtett hiánygazdaságba bevezetett elvtárs-szájú
bőségszaruk segítségével beférkőzött Illyés Gyula, Németh
László és időnként Déri Tibor otthonába és közös vacsorákon
vett részt. Pontosabban rendeztetett magának. Ezeket aztán úgy
tartotta és tartatta titokban, hogy azért a Pártközpontban és
a sajtó berkeiben terjedjen el a híre. Olykor a felvetett téma
is kiszivárgott. Az asztaltársaság tagjaira vessen rossz fényt
a vele vacsorázás, meg irigylést is váltson ki, főként a
kommunista írókból, akikkel Aczél soha sem ült le vacsorázni.
Ez is elterjedt. Ezeket a vacsoráztatásokat én a nevek említése
nélkül megírtam, mert nekem se tetszett. De miért nem ismertem
fel, hogy ugyanarról van szó itt a Margit utcai Margitkert vendéglőben
is? Soros most engem vacsoráztat, meg a barátaimat. Egy másik
nemzedék tagjait. Ennyire különbözik az író felismerő képessége
a politikusnak készülő emberétől? Persze, nem készültem én
politikusnak akkor még, de írói éberségem már kint hagytam,
lent a városban. Vagy tulajdonképpen csak azt nem vettem észre,
hogy egy VIP személyként vagyok etetve, itatva? Akit majd
felhasználnak valamire.
De, ha egészen
pontosan meg akarom most határozni a helyzetet, azt kell
mondanom, fogalmam sem volt arról, hogy valahol tervek vannak
Magyarországgal kapcsolatban. Éveknek, egészen pontosan 1984-től
számítva 17 évnek kellett eltelnie, amíg a teljes valójában
felismertem ennek a vacsorának a mögöttesét, a célját és a
módszerét. A csápokat és a karmokat, a Disznófejű Nagyúr
mancsait, amint nyúl a magyar öntudatért. Amely nincs, de
lehet.
Soros György úgy
érkezett ide a Vasfüggöny mögötti világba, hogy tudta, mert
közölték vele, vagy mert vele együtt határozták el a
Bilderberg csoport ülésein: a szovjet csapatok kivonulnak, felhúzzák
a Vasfüggönyt és rendszerváltozás következik. Ő már akkor
tagja volt a Bilderberg csoportnak, a világ sorsát intéző
egyik befolyásos szabadkőműves társaságnak, amelynek létéről
én csak később, amerikai utam során (1986) szereztem tudomást
és a hatalmáról halvány fogalmam sem volt. A magját a
csoportnak a világ leggazdagabb bankárjai, a Rothschildok és a
Rockefellerek adják. Soros, miközben mi adomáztunk vele és a
magunk módján ócsároltuk és kinevettük a rendszert, tudta,
hogy amit mi bírálunk, de eltűnésében, összeomlásában valójában
nem hiszünk, össze fog omlani. Nem remélte, hanem tudta. Mi
esetleg reméltük a harmadik pohár után, ő azonban tudta, hogy
rendelkezésre állnak azok az anyagi eszközök, azok a médiafelületek,
amelyek ezt a rendszert megbuktatják. Kezében voltak azok a
jelentések, amelyek a szovjet belső összeomlást adatszerűen
bizonyították. Soros a tekintetét, már az összeomlás utáni
világra függesztette és évi hárommillió dollárját már a jövőbe
fektette be. Mégpedig a magyarság Bilderberg-jövőjébe.
Ma már tudom ezt,
mert megtapasztaltam. A Bilderberg csoport évi ülésein mindig
jelen vannak a Világbank volt és jelenlegi elnökei, az IMF
vezetői, Henry Kissinger és Richard Holbruke, a balkáni ügyintéző,
és a jelenlévők több pénz fölött rendelkeznek mint az USA
teljes lakossága. Az egész világsajtót befolyásolni képesek.
Természetesen azt is el tudják érni, hogy aki erről a befolyásolási
képességről, erről a tényről beszél, egyáltalán szóbahozza
a csoport létezését, hatalmát, azt egy összeesküvés-elmélet
áldozatának nyilvánítsák. Bolondnak. Valahol, egy bizonyos
Esti Hírlapban, egy ártatlanságban megjelenik egy kis glossza,
s aztán azt száz követi. Mind vélemény. A „vélemény
szabad!” De a sok vélemény tény lesz, nem hír, hanem tény.
A Bilderberg csoport ülésén, természetesen előtanulmányok után,
csak azt döntik el, hogy mivé, milyenné formálják a közvéleményt.
Amerikáét, Közép-Európáét és a még fel sem szabadított
Magyarországét is.
Ahhoz, hogy az
emberből dr. Utólag lehessen, először fejbe kólintottnak kell
lennie. Fejlődésem fejbe kólintások segítették elő, kétségtelen
azonban, hogy egyik-másik lebunkózásra magam is rászolgáltam.
A csoportban valaki rájött, vagy valakik megüzenték oda, hogy
kritikám, óva intésem, egész választott utam a világirányítás
ösztönös vagy tudatos leleplezése. Útban van. Talpasokat,
Esze Tamásokat, Buga Jakabokat, azaz támadó és nem megfutamodó
kurucokat gyűjt maga köré. Tehát összeesküvés elmélet
rabja, áldozata, bolondja kellett legyek – mielőtt komolyabb lépésre
szánják magukat.
Mielőtt Soros ideérkezett,
a Bilderberg csoport már megállapította, hogy a világ egyetlen
szuperhatalma ezután elég hosszú ideig az USA lesz, de a
felszabadult népeket csak erőszakkal tudja megakadályozni
abban, hogy olyan rendszert állítsanak vissza maguknak, amilyen
rendszerben a háború előtt éltek. Ez különösen Magyarországon
volt veszélyes a zsidóság számára, mert itt maradt meg a
legnagyobb létszámban és itt vált kiszolgálójává, valamint
haszonélvezőjévé leginkább annak a szovjet, bolsevista
rendszernek, amelyet most leváltanak. Ha tehát a felszabadító
meg akar menekedni az erőszak alkalmazásától, márpedig egy
felszabadítónak ezt kell tennie, akkor meg kell előznie a régi,
nemzeti és nacionalista, önálló és független rendszerek
kialakulását. Lehetőleg még most, amikor a népek még nem is
tudják, hogy fel fognak szabadíttatni. Meg kell tehát akadályozni
a felelősségre vonást általában is, mert ha megtörténik szükségképpen
sok zsidót is érint, ugyanaz a folyamat játszódott le, mint
1956-ban, mikor a New York-i kehilla vezetői felkeresték
Eisenhower elnököt és azt kérték tőle, ne akadályozza meg a
forradalom szovjet letörését, mert Budapesten zsidókat
akasztanak. A forradalom azonban bűnös ávós tiszteket keresett
és lincselt meg egyes esetekben, és nem zsidóként, hanem ávós
gyilkosként járt el velük szemben. A New York-i kehilla azonban
erre a különbségtételre nem volt hajlandó és Eisenhower is rábólintott
a kérésükre.
Mi pedig kedélyesen
adomáztunk az asztalnál a Bilderberg csoport tagjával, aki
tudja, hogy a tárgy, a szovjet rendszer napjai végesek. Ha tehát
az USA és Izrael nem akar itt a felszabadítás után mindjárt
erőszakosan beavatkozni a zsidóság védelmében, ha nem is azért,
hogy az életét megvédje, hiszen azt veszély nem fenyegette,
hanem azért, hogy az megmaradjon kivételezett helyzetében,
akkor előrelátóan már most valamilyen oldószerrel ki kell
oldani a nemzeti öntudatot a népből. Közelebbről a középosztályból,
az értelmiségből. Le kell kötelezni a hangadókat. A
fontosakat. Ártatlanul. Egy vacsorával a Margit kert különtermében,
vagy egy olyannal, amilyet Ella néni, Németh László felesége
főz a saját konyhájában abból az anyagból, amit „a”
Gyuri küld. Ez a beavatkozás mi más módon történhet, mint
kedélyesen, ahogy a pénz házhoz állásakor szokott. A pénzt
nem nekünk, hanem a magyar népnek, a magyar kultúrának ígérte
– és adta is később a pénzember. Minden annyira emelkedett
volt, előkelő és exkluzív, hogy csak büszke lehetett az
ember. Jót tettünk a magyar kultúrával.
Ha pedig valaki kételkedik
ennek a levezetésnek az igazságában, s túlzásnak tartja az iróniát
és az öniróniát, annak tessék figyelembe venni, hogy én ezt
2010-ben írom, számos tapasztalat után és a kedélyesen eltöltött
vacsora következményeit a saját bőrömön tapasztalva. Szó
sincs róla tehát, hogy én akkor az étteremben, a beszűrődő
cigány zenében, a fenti mondatoknak akár egyetlen elemét is
megforgattam volna tudatomban. Csupán egy ókori verssor,
Vergilius sora motoszkált bennem. „Quidquid id est, timeo
Danaos et dona ferentes”, azaz magyarul, félek a görögöktől,
még ha ajándékot hoznak is. Az ajándék pedig még nem is volt
az asztalon. Bor volt sok és jó, de nem rúgtam be.
Hogy hogyan
jutott, juthatott Soros György a legbizalmasabb világpolitikai
információkhoz, sőt mi több, hogyan vehetett részt a sorsdöntő
világutasítások kidolgozásában, bevallom, még ma sem tudom
elképzelni, amikor már tudom, hogy tény. Mert a Bilderberg
csoport és néhány más hasonló testület működése ma is mítosz,
sőt a csoport maga gondoskodik arról, hogy mítosz maradjon.
Pedig a dolog nagyon egyszerű és köznapi. Az az ember, akár
felső értelmiségi is, aki a munkájából él, esetleg a
szerencséje vagy tehetsége folytán némi luxust is megengedhet
magának, akinek családja van, szerelmei vannak, szenvedélyei
vannak, tekintetét a hivatására függeszti, de nem rendelkezik
dollár milliárdok fölött, az valójában nem tudja elképzelni,
mit jelent a nagy pénz. A hatalomnak azt a formáját, azokat a
mozdulatokat, amelyeket a globalizmus vezérigazgatói mindössze
az egyik titkáruknak odavetett utasításban foganatosítanak,
amelyekkel válságokat indítanak el, sorompókat eresztenek le fél
világrészek előtt, vagy éppenséggel lázadásokat szítanak,
a közönséges halandók nem tudják átélni. Nem ismerik a
fogaskerék rendszert, vagy hajszálcsövességet, amelyeken
keresztül ez a könnyed utasítás szétszivárog, eljut egy-egy
kormányhoz, bepottyan egy-egy szerkesztőségi értekezletre és
végül vállalati korrupció, pályázatnyerés, tőkeinjekció
és restrikció, glossza vagy elméleti cikk lesz belőle. És végül
egy esemény a tévéhíradóban.
Mai ismereteim
birtokában sem volnék képes megrajzolni, leírni egy-egy
Bilderberg értekezlet lefolyását, hangulatát, vitáját, beszédeit
vagy jelbeszédeit és azt sem tudom, hogy maguk az összejövetelek
a fontosak, vagy a köztük eltelő időben a főemberek laza,
esetleg kétoldalúan egyeztetett parancskiadásai. S ha ezzel én
így vagyok, aki foglalkozom az üggyel, akinek fáj ez és akarom
is tudni az igazságot, mit mondjak a milliárdokról, akiknek
halvány fogalmuk sincs a csoportról és a világirányításról.
Egy bizonyos: ez sokkal nagyobb bizonytalanság, mint hogy a Cion
Bölcseinek Jegyzőkönyve hamisítvány-e vagy sem. Nem tudjuk,
nem értjük, rejtély, ennélfogva el sem hisszük. Mit mond, aki
erről beszél? Ez nekünk már a túlvilág, ahonnan nem jött
vissza senki. Orfeusz megpróbálta, de hátranézett Euridikéjére.
Miként folyik le egy-egy tanácskozás a csoport ülésén, s
hogyan születik meg a határozat. Feltételezem, hogy a kormányokat
valahogyan tájékoztatni kell, utasítani kell őket, vagy
valamiképpen nyomást kell gyakorolni rájuk.
(Folytatjuk)
|