vissza a főoldalra

 2012.11.30. 

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is

Soros György bejövetele (II. rész)

Azt, persze, hogy melyek azok a témák, amelyekben nem értünk egyet Sorossal, megállapítani nem lehetett, mert a társalgás sok nevetés, adomázás és ötletek felvonultatása közepett áradt és hömpölygött, és ő sem vizsgáztatott bennünket, mi sem vizsgáztattuk őt. Évente hárommillió dollárt akar beletenni ösztöndíjak, támogatások, anyagi beszerzések, utaztatások, külföldi ösztöndíjak formájában a magyar kultúrába, s csak azt kívánja, hogy a magyar állam, a kormány is ugyanennyit tegyen hozzá forintban, tekintettel arra, hogy dollárja nincs. Hárommillió dollár irdatlan összeg volt, gyanút kellett volna ébresszen. Tőlünk pedig, befutottaktól azt fogja kérni, hogy véleményezzük a fiatalabb, rászoruló és tehetséges pályázókat, mert a kuratórium, ha létrejön a dolog, a mi bölcs véleményünk, az ajánlásunk alapján fog ítélni. Nemcsak az irodalom kap, hanem a tudomány is, s azokat is hasonló rendszerben osztják szét, de mi vagyunk az elsők, a mi rábólintásunk mindenképpen szükséges. Az egész dologról folynak a tárgyalások a kormány megfelelő szervei-vel. A mi helyeslésünket is magával viszi a kormánnyal folyó tárgyalásokra, ha megadjuk. Ha másnak nem, ennek a sznobszagú tekintélytiszteletnek feltétlenül gyanúsnak kellett volna lennie, hiszen ez Aczél Györgyre valló módszer volt.

 Soros elfogadható, enyhe akcentussal beszélt magyarul, a megfelelő kifejezéseket pontosan azzal a kis őző habozással kereste ki, mint egynémely pesti értelmiségi, de mindig meg is találta a majdnem legjobbat. Mindannyiónkról, akik az asztalnál ültünk tudott valamit, sőt olvasott is tőlünk. Csak a teljes gyanútlanság és naiv hiszékenység – csak magamról beszélek természetesen – vezethetett oda, hogy a nagyon enyhe kételkedésen kívül semmi fenntartásom nem sorompózott le.

Ma már nem is nagyon értem, hogyan nem jöttem rá eszköz-emberi, kellék mivoltomra. Nyolcvanötben már futott a Pesti Színházban, pontosabban még futott, mert korábban írtam az Eredeti helyszín című darabom, amelyben az Aczél-féle vacsoráztatási technikát is megírtam. Aczél a hetvenes évek elejétől, régi ismeretségek révén és az asszonyoknak nyújtott kisebb beszerzési szívességekkel, vagyis az általa is teremtett hiánygazdaságba bevezetett elvtárs-szájú bőségszaruk segítségével beférkőzött Illyés Gyula, Németh László és időnként Déri Tibor otthonába és közös vacsorákon vett részt. Pontosabban rendeztetett magának. Ezeket aztán úgy tartotta és tartatta titokban, hogy azért a Pártközpontban és a sajtó berkeiben terjedjen el a híre. Olykor a felvetett téma is kiszivárgott. Az asztaltársaság tagjaira vessen rossz fényt a vele vacsorázás, meg irigylést is váltson ki, főként a kommunista írókból, akikkel Aczél soha sem ült le vacsorázni. Ez is elterjedt. Ezeket a vacsoráztatásokat én a nevek említése nélkül megírtam, mert nekem se tetszett. De miért nem ismertem fel, hogy ugyanarról van szó itt a Margit utcai Margitkert vendéglőben is? Soros most engem vacsoráztat, meg a barátaimat. Egy másik nemzedék tagjait. Ennyire különbözik az író felismerő képessége a politikusnak készülő emberétől? Persze, nem készültem én politikusnak akkor még, de írói éberségem már kint hagytam, lent a városban. Vagy tulajdonképpen csak azt nem vettem észre, hogy egy VIP személyként vagyok etetve, itatva? Akit majd felhasználnak valamire.

De, ha egészen pontosan meg akarom most határozni a helyzetet, azt kell mondanom, fogalmam sem volt arról, hogy valahol tervek vannak Magyarországgal kapcsolatban. Éveknek, egészen pontosan 1984-től számítva 17 évnek kellett eltelnie, amíg a teljes valójában felismertem ennek a vacsorának a mögöttesét, a célját és a módszerét. A csápokat és a karmokat, a Disznófejű Nagyúr mancsait, amint nyúl a magyar öntudatért. Amely nincs, de lehet.

Soros György úgy érkezett ide a Vasfüggöny mögötti világba, hogy tudta, mert közölték vele, vagy mert vele együtt határozták el a Bilderberg csoport ülésein: a szovjet csapatok kivonulnak, felhúzzák a Vasfüggönyt és rendszerváltozás következik. Ő már akkor tagja volt a Bilderberg csoportnak, a világ sorsát intéző egyik befolyásos szabadkőműves társaságnak, amelynek létéről én csak később, amerikai utam során (1986) szereztem tudomást és a hatalmáról halvány fogalmam sem volt. A magját a csoportnak a világ leggazdagabb bankárjai, a Rothschildok és a Rockefellerek adják. Soros, miközben mi adomáztunk vele és a magunk módján ócsároltuk és kinevettük a rendszert, tudta, hogy amit mi bírálunk, de eltűnésében, összeomlásában valójában nem hiszünk, össze fog omlani. Nem remélte, hanem tudta. Mi esetleg reméltük a harmadik pohár után, ő azonban tudta, hogy rendelkezésre állnak azok az anyagi eszközök, azok a médiafelületek, amelyek ezt a rendszert megbuktatják. Kezében voltak azok a jelentések, amelyek a szovjet belső összeomlást adatszerűen bizonyították. Soros a tekintetét, már az összeomlás utáni világra függesztette és évi hárommillió dollárját már a jövőbe fektette be. Mégpedig a magyarság Bilderberg-jövőjébe.

Ma már tudom ezt, mert megtapasztaltam. A Bilderberg csoport évi ülésein mindig jelen vannak a Világbank volt és jelenlegi elnökei, az IMF vezetői, Henry Kissinger és Richard Holbruke, a balkáni ügyintéző, és a jelenlévők több pénz fölött rendelkeznek mint az USA teljes lakossága. Az egész világsajtót befolyásolni képesek. Természetesen azt is el tudják érni, hogy aki erről a befolyásolási képességről, erről a tényről beszél, egyáltalán szóbahozza a csoport létezését, hatalmát, azt egy összeesküvés-elmélet áldozatának nyilvánítsák. Bolondnak. Valahol, egy bizonyos Esti Hírlapban, egy ártatlanságban megjelenik egy kis glossza, s aztán azt száz követi. Mind vélemény. A „vélemény szabad!” De a sok vélemény tény lesz, nem hír, hanem tény. A Bilderberg csoport ülésén, természetesen előtanulmányok után, csak azt döntik el, hogy mivé, milyenné formálják a közvéleményt. Amerikáét, Közép-Európáét és a még fel sem szabadított Magyarországét is.

Ahhoz, hogy az emberből dr. Utólag lehessen, először fejbe kólintottnak kell lennie. Fejlődésem fejbe kólintások segítették elő, kétségtelen azonban, hogy egyik-másik lebunkózásra magam is rászolgáltam. A csoportban valaki rájött, vagy valakik megüzenték oda, hogy kritikám, óva intésem, egész választott utam a világirányítás ösztönös vagy tudatos leleplezése. Útban van. Talpasokat, Esze Tamásokat, Buga Jakabokat, azaz támadó és nem megfutamodó kurucokat gyűjt maga köré. Tehát összeesküvés elmélet rabja, áldozata, bolondja kellett legyek – mielőtt komolyabb lépésre szánják magukat.

Mielőtt Soros ideérkezett, a Bilderberg csoport már megállapította, hogy a világ egyetlen szuperhatalma ezután elég hosszú ideig az USA lesz, de a felszabadult népeket csak erőszakkal tudja megakadályozni abban, hogy olyan rendszert állítsanak vissza maguknak, amilyen rendszerben a háború előtt éltek. Ez különösen Magyarországon volt veszélyes a zsidóság számára, mert itt maradt meg a legnagyobb létszámban és itt vált kiszolgálójává, valamint haszonélvezőjévé leginkább annak a szovjet, bolsevista rendszernek, amelyet most leváltanak. Ha tehát a felszabadító meg akar menekedni az erőszak alkalmazásától, márpedig egy felszabadítónak ezt kell tennie, akkor meg kell előznie a régi, nemzeti és nacionalista, önálló és független rendszerek kialakulását. Lehetőleg még most, amikor a népek még nem is tudják, hogy fel fognak szabadíttatni. Meg kell tehát akadályozni a felelősségre vonást általában is, mert ha megtörténik szükségképpen sok zsidót is érint, ugyanaz a folyamat játszódott le, mint 1956-ban, mikor a New York-i kehilla vezetői felkeresték Eisenhower elnököt és azt kérték tőle, ne akadályozza meg a forradalom szovjet letörését, mert Budapesten zsidókat akasztanak. A forradalom azonban bűnös ávós tiszteket keresett és lincselt meg egyes esetekben, és nem zsidóként, hanem ávós gyilkosként járt el velük szemben. A New York-i kehilla azonban erre a különbségtételre nem volt hajlandó és Eisenhower is rábólintott a kérésükre.

Mi pedig kedélyesen adomáztunk az asztalnál a Bilderberg csoport tagjával, aki tudja, hogy a tárgy, a szovjet rendszer napjai végesek. Ha tehát az USA és Izrael nem akar itt a felszabadítás után mindjárt erőszakosan beavatkozni a zsidóság védelmében, ha nem is azért, hogy az életét megvédje, hiszen azt veszély nem fenyegette, hanem azért, hogy az megmaradjon kivételezett helyzetében, akkor előrelátóan már most valamilyen oldószerrel ki kell oldani a nemzeti öntudatot a népből. Közelebbről a középosztályból, az értelmiségből. Le kell kötelezni a hangadókat. A fontosakat. Ártatlanul. Egy vacsorával a Margit kert különtermében, vagy egy olyannal, amilyet Ella néni, Németh László felesége főz a saját konyhájában abból az anyagból, amit „a” Gyuri küld. Ez a beavatkozás mi más módon történhet, mint kedélyesen, ahogy a pénz házhoz állásakor szokott. A pénzt nem nekünk, hanem a magyar népnek, a magyar kultúrának ígérte – és adta is később a pénzember. Minden annyira emelkedett volt, előkelő és exkluzív, hogy csak büszke lehetett az ember. Jót tettünk a magyar kultúrával.

Ha pedig valaki kételkedik ennek a levezetésnek az igazságában, s túlzásnak tartja az iróniát és az öniróniát, annak tessék figyelembe venni, hogy én ezt 2010-ben írom, számos tapasztalat után és a kedélyesen eltöltött vacsora következményeit a saját bőrömön tapasztalva. Szó sincs róla tehát, hogy én akkor az étteremben, a beszűrődő cigány zenében, a fenti mondatoknak akár egyetlen elemét is megforgattam volna tudatomban. Csupán egy ókori verssor, Vergilius sora motoszkált bennem. „Quidquid id est, timeo Danaos et dona ferentes”, azaz magyarul, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is. Az ajándék pedig még nem is volt az asztalon. Bor volt sok és jó, de nem rúgtam be.

Hogy hogyan jutott, juthatott Soros György a legbizalmasabb világpolitikai információkhoz, sőt mi több, hogyan vehetett részt a sorsdöntő világutasítások kidolgozásában, bevallom, még ma sem tudom elképzelni, amikor már tudom, hogy tény. Mert a Bilderberg csoport és néhány más hasonló testület működése ma is mítosz, sőt a csoport maga gondoskodik arról, hogy mítosz maradjon. Pedig a dolog nagyon egyszerű és köznapi. Az az ember, akár felső értelmiségi is, aki a munkájából él, esetleg a szerencséje vagy tehetsége folytán némi luxust is megengedhet magának, akinek családja van, szerelmei vannak, szenvedélyei vannak, tekintetét a hivatására függeszti, de nem rendelkezik dollár milliárdok fölött, az valójában nem tudja elképzelni, mit jelent a nagy pénz. A hatalomnak azt a formáját, azokat a mozdulatokat, amelyeket a globalizmus vezérigazgatói mindössze az egyik titkáruknak odavetett utasításban foganatosítanak, amelyekkel válságokat indítanak el, sorompókat eresztenek le fél világrészek előtt, vagy éppenséggel lázadásokat szítanak, a közönséges halandók nem tudják átélni. Nem ismerik a fogaskerék rendszert, vagy hajszálcsövességet, amelyeken keresztül ez a könnyed utasítás szétszivárog, eljut egy-egy kormányhoz, bepottyan egy-egy szerkesztőségi értekezletre és végül vállalati korrupció, pályázatnyerés, tőkeinjekció és restrikció, glossza vagy elméleti cikk lesz belőle. És végül egy esemény a tévéhíradóban.

Mai ismereteim birtokában sem volnék képes megrajzolni, leírni egy-egy Bilderberg értekezlet lefolyását, hangulatát, vitáját, beszédeit vagy jelbeszédeit és azt sem tudom, hogy maguk az összejövetelek a fontosak, vagy a köztük eltelő időben a főemberek laza, esetleg kétoldalúan egyeztetett parancskiadásai. S ha ezzel én így vagyok, aki foglalkozom az üggyel, akinek fáj ez és akarom is tudni az igazságot, mit mondjak a milliárdokról, akiknek halvány fogalmuk sincs a csoportról és a világirányításról. Egy bizonyos: ez sokkal nagyobb bizonytalanság, mint hogy a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve hamisítvány-e vagy sem. Nem tudjuk, nem értjük, rejtély, ennélfogva el sem hisszük. Mit mond, aki erről beszél? Ez nekünk már a túlvilág, ahonnan nem jött vissza senki. Orfeusz megpróbálta, de hátranézett Euridikéjére. Miként folyik le egy-egy tanácskozás a csoport ülésén, s hogyan születik meg a határozat. Feltételezem, hogy a kormányokat valahogyan tájékoztatni kell, utasítani kell őket, vagy valamiképpen nyomást kell gyakorolni rájuk.

(Folytatjuk)