|
 2012.11.30.
Velünk szemben politikai előítélet
uralkodik
Valótlant állít, aki azt mondja, hogy a függetlenek az állami
dotáció hiányában szűnnek meg
A kormány döntött.
A Kultúráért Felelős Államtitkárságnak 2427 millió forint
jut. Megtörtént az összeg részterületekre bontása. Az Emberi
Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága
a döntéseket az államháztartási egyenleg biztosítása miatt
hozta meg.
Mi volt a fő szempont a felosztásnál; illetve a
kiemelt, állami intézményeket, és az úgynevezett függetleneket
mennyire és milyen fokon érintik a zárolások?- kérdezem L.
Simon Lászlótól, a kultúráért felelős államtitkártól.
–Beszélgetésünk
elején tudatosítani kell, hogy „csak” az idei költségvetési
pénzekből kellett egy bizonyos részt elvonnunk. A kormány központilag
döntött arról, hogy a kényszerű zárolásokból mekkora az az
összeg, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumára terhel.
Ez 17 milliárd forint, s hogy ebből mennyi esik a mi államtitkárságunkra,
azt Balog Zoltán miniszter úr határozta meg a Nemzetgazdasági
Minisztérium jóváhagyásával. A Nemzetgazdasági Minisztérium
folyamatosan figyelemmel követi az államtitkárság költségvetését,
és látta, hogy nálunk viszonylag magas volt a nem állami intézmények
működésére szánt forrásmennyiség. Ezért magasabb nálunk a
zárolandó összeg, mint a többi államtitkárságnál. Így jött
ki az a 2,4 milliárd forint, aminek az elosztásánál lényeges
szempont volt, hogy a működésükben leginkább a központi költségvetésre
szoruló szervezetek támogatása a lehető legkisebb mértékben
csökkenjen.
Gondolhatunk az Országos Széchenyi Könyvtárra, vagy
az Operaházra?
–Az Operaház és a Szépművészeti Múzeum a
tervezettnél jobban járt, mert az utóbbi költségvetése 250,
míg az előbbié pedig 850 millió forinttal módosult volna.
Mivel azonban a Magyar Nemzeti Múzeumnál korábban keletkezett,
és eddig fel nem használt 777 millió forintos megtakarítás
bekerült az intézkedésbe, sikerült elérni azt, hogy a Szépművészeti
csak 100, az Opera pedig csak 250 millióval költhessen
kevesebbet idén a tervezettnél. A fennmaradó részt szét
kellett osztanunk azon forrástömegek között, amiket még nem költöttünk
el. Így az általunk támogatott civil szervezetektől, nem állami
tulajdonban lévő nonprofit kft.-ktől vontunk el pénzt.
Mindemellett arra törekedtünk, hogy a nem önkormányzati
fenntartású szervezeteket – ezek az ún. pályázatos, a korábbi
VI. kategóriában lévő szervezetek, a függetlenek – ne sújtsa
túlzott mértékben a zárolás, ezért a megítélt támogatásuk
2/3-át megkapják, ami összességében 500 millió forint.
Elképzelhetőnek tartja, hogy lesz olyan intézmény,
amely azért szűnik meg, mert az államháztartás egyensúlya
miatt szükségesek a zárolások?
–Állami fenntartású
kulturális intézmény biztos nem szűnik meg a zárolások
miatt.
Azt látom, hogy azok a szervezetek, melyek egyesületi,
alapítványi formában működnek, mintha minél magasabb, eleve,
s nem pályázatokból származó állami támogatásra tartanának
igényt…
–Ezt így nem fogalmazták meg, de nem is
tartom támogathatónak a felvetést. Tudomásul kell venni, hogy
a művészeti élet ismérve az állandó változás. Ez azt
jelenti, hogy mindig születnek új, fiatalos társulatok, mások
pedig befejezik munkájukat. Mindez nem csak az anyagiak miatt történik.
A független társulatoknak éppen az a lényegük, hogy egy adott
közösségre, tehetséges fiatalokból álló csoportra építkeznek.
Ritka az a független kulturális intézmény, amelyik évi 30
millió forint állami támogatásban részesül. Senki sem
gondolhatja komolyan, hogy ezek a társulatok ebből élnek. Éppen
ezért valótlant állít, aki azt mondja, hogy a függetlenek azért
szűnnek meg, mert az állam nem támogatja őket. Amit a tárca
ad, az a működésük támogatása, ezen kívül számos produkció
létrehozására pályáznak ezek a szervezetek, és nyernek is el
további állami forrásokat. Tehát az egész folyamat sokkal összetettebb
annál, mint amit hangoztatnak, hogy az állam tönkre akarja
tenni a függetleneket. Hangsúlyozom: nincs ilyen szándékunk.
Abban vagyunk érdekeltek, hogy sokszínű és változatos legyen
a magyar kultúra. Nagyon sok olyan ún. független szereplőt
ismerek, aki nem szólal meg a mostani vitában, mert azt méltatlannak
találja, és olyanokról is tudok, akik politikailag inkább
minket támogatnak. A hangoskodók szava, véleménye természetesen
több helyre eljut.
Ön nemrég a következőt jelentette ki: „az elmúlt húsz
évben mindig kevesebb pénzt fordítottak a kultúrára, mint
amennyit az érintettek szerettek volna, másrészt mindig többet
költöttek a kultúrára, mint amennyi valójában rendelkezésre
állt.” A kijelentés első fele teljesen világos, mert arra még
nem volt precedens, hogy a kultúraközvetítő intézmények
vezetői a támogatásokkal teljesen elégedettek lettek volna, no
de miként értelmezzük a továbbiakat?
–Mindez a megállapítás nem csak a kultúra érvényes.
Jó példa erre, amikor egy kistelepülésen uszodát építenek,
de arra nem gondolnak, azt fenn is kell tartani. Szeretnénk, ha a
kultúrára, a sportra, az egészségre még több pénz jutna –
ez így is lehetne, ha nem kéne 1000 milliárdot a szocialista
kormány által felhalmozott adósság kamattörlesztésére fordítani
–, és ez jogos igény is egyben. De jelenleg nincs több pénz
a kultúrára, és az elmúlt két évtizedben az is hozzájárult
az eladósodáshoz, hogy többet költöttünk annál, mint
amennyi ténylegesen a rendelkezésünkre állt.
A múlt héten beszélgettem a Fővárosi Nagycirkusz
igazgatójával, aki elmondta, hogy tudomásul veszi azt, hogy
kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, de nem engednek a színvonalból,
és arra törekednek, hogy bemutassák a hazai közönségnek a
magyar világszámokat. Mennyire jellemző ez a hozzáállás?
–Nagyon eltérőek a reakciók, mert a bennünket támadóknál
sokszor a politikai előítélet a domináns. Bírálóink
politikai indulatai rendre felülkerekednek a szakmai álláspontokon,
és messze túlmutatnak a kultúrpolitikán.
Medveczky Attila
|
