|
 2012.09.21.
Tisztelgés az Úz völgyében eltemetett
kárpátaljai katonák sírjai előtt
A székelyek meghatódva nézték, ahogy a messziről jött kárpátaljai
cserkészek az otthonról hozott földet katonás rendben a sírokra
helyezik
Kevesen tudják,
hogy az 1916–17-es években a Nagymagyar Királyi Munkácsi 11.
Honvéd Gyalogezred (melynek katonáit főleg Ung, Bereg és
Ugocsa vármegyékből verbuválták) is védte Magyarország határát
Székelyföldön az Úz völgyénél. Véres összecsapásokban több
százan haltak hősi halált, és ott vannak eltemetve. Ennek a
gyalogezrednek a katonái építették fel 1917-ben az itt folyó
Magyarós-patak mellett a katonakápolnát is. E hős katonák, földijeink
emlékét ápolva – és egy-egy maroknyi hazai földet magukkal
víve – indult útnak a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat
szervezésében negyven cserkész, barát, hogy tisztelegjünk a sírok
előtt.
Székelyföldre
menet megtekintettük Segesvár gyönyörű óvárosát, majd megérkeztünk
Sepsiszentgyörgyre, ahol már vártak minket a 14. Sz. Dr. Kovács
Sándor Cserkészcsapat tagjai Gaál Sándor csapatparancsnok, korábbi
szövetségi elnök vezetésével. Sándor bának nagyon sokat köszönhetünk,
hiszen az ottlétünket és a székelyföldi programunkat ő
szervezte, melyet nagyon szépen köszönünk. Augusztus 25-én részt
vettünk Zágonban Mikes Kelemen szimbolikus temetésén, amikor
is a község híres szülöttének rodostói sírhelyéről
hozott földet egy kis koporsóban eltemették. Utána továbbhaladtunk
Csomakőrösre, ahol megtekintettük az ott született Kőrösi
Csoma Sándor emlékmúzeumát. Kovásznán megkóstoltunk kétféle
illatos borvizet, lekukkantottunk a bugyogó Pokolsárra, majd Kézdivásárhelyen
a város főterén egy csoportképre beálltunk Gábor Áron
szobra elé. Továbbhaladva Háromszék csodaszép falvai között,
a következő állomáson, Csernáton meglátogattuk a Damokos-kúriában
helyet kapott Haszmann Pál Néprajzi Múzeumot, ahol
meghallgathattuk vezetőjének, Pali bácsinak bölcs gondolatait.
Másnap
korán reggel indultunk az Úz völgyébe. 19 éve ezen a napon
– az 1944-es szovjet betörés napján – a székelyek minden
évben megemlékezést tartanak Szőts Dani bácsi, a harcok egyik
túlélőjének vezetésével. Fantasztikus élmény volt ott
lenni, több mint ezer ember között! A helyi emberek, a székelyek
meghatódva nézték, ahogy a messziről jött kárpátaljai cserkészek
az otthonról hozott földet katonás rendben a sírokra helyezik.
Ebéd után – pityóka volt tokánnyal – kigyalogoltunk a munkácsi
katonák által épített kápolnához, melynek oltárához is
elhelyeztünk egy koszorút és elénekeltük a Himnuszt, majd
Gyimesbükkön keresztül visszaindultunk szálláshelyünkre.
Hétfő délelőtt
kis gyalogtúrát tettünk Sepsiszentgyörgyön, megtekintettük
nevezetes helyeit, épületeit, illetve ellátogattunk a cserkészmúzeumba
is. Az eleredő esőben buszra ültünk, és felmentünk a
Nyergestetőre, ahol az egyik utolsó csatát vívták a magyar
vitézek 1849-ben. A sírhalom tetején száznál is több emlékező
kopjafa áll tiszteletükre. A kanyargós szerpentinen leereszkedtünk
Csíkba, annak is legszentebb helyére, Csíksomlyóra. A
kegytemplomban mindnyájan elmondtunk egy csendes fohászt, majd
egyenként megérintettük a csodatevő Mária-szobrot. Felmentünk
a Kissomlyó-hegyre a legmeredekebb szakaszon, a Kálvária-úton.
Fárasztó, de gyönyörű út volt. A tetőn megpillantottuk a
Salvator-kápolnát és az ott élő remete otthonát. Onnan
nagyon szép rálátás nyílt a Kissomlyót Nagysomlyóval összekötő
nyeregre, ahol minden évben félmillió magyar ember szokott összegyűlni
a pünkösdi búcsúban. Feltöltekezve az ottani szellemi energiával,
lementünk Csíkszeredába, ahol elbúcsúztunk ittlétünk és
programunk szervezőjétől, túravezetőnktől, cserkésztársunktól,
Gaál Sándor bától, aki valóban példamutató és rendkívül
jó, kiváló ember.
A hazaút során
áthaladtunk a Hargitán, megálltunk Korondon vásárolni a gyönyörű
fazekasmunkákból, fejet hajtottunk Tamás Áron sírjánál
Farkaslakán is. Pár órányi szundikálás után éjjel Kolozsvárra
értünk, ahol a szépen kivilágított Szent Mihály-templomot és
Mátyás király szobrát is megtekintettük a főtéren, megálltunk
egyik legdicsőbb királyunk szülőházánál meg a ferences
kolostornál is. Ezután visszaültünk a buszba, és délelőttre
haza is értünk.
Felejthetetlen
élményekben volt részünk. Eldöntöttük, hogy igyekszünk
minden évben elvinni erre a „zarándokútra” fiatalokat, hogy
ismerjék meg legnagyobb elszakított területünk csodáit, róják
le kegyeletüket hőseink előtt, vigyék tovább az emlékezetet.
Az út az EMMI
Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramja pályázati támogatásából
jöhetett létre. Köszönet mindenkinek, aki szervezte, támogatta
utunkat. Jövőre ismét megyünk!
Popovics Pál, a
Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat parancsnoka
(Forrás:
karpatalja.net)
|
