vissza a főoldalra

 2013.04.05. 

Csorja Gergely: A magyar bíróság

A bíróság működésében van valami sajátos. Az ügyek úgy alakulnak, hogy valahogy egy bizonyos körnek kedveznek a jogszabályok. Valahogy az eljárásjog, a mérlegelés, a különböző intézkedések mindig az erősebb érdekeit védik. A magyar bíróságon vannak bizonyos szervezetek és személyek, melyek csak a legritkább esetben veszthetnek. A parkolási társaságok, a nagyszolgáltatók, a bankok, az uzsorások, a végrehajtók és úgy általában, akik gátlástalanul kihasználnak másokat, azok rendre nyernek. Illetve az eljárásjogi szabályok és elsősorban a bírósági gyakorlat a kiszolgáltatott laikust, aki ráadásul szegény is, semmibe sem veszik. Sőt kimondottan hátráltatják, hogy az igazát megtalálja.

A probléma forrása a jogászképzésben és a szabályok sajátos rendjében keresendő. A jogi egyetemeken az oktatás és a hallgatók kiválasztása nem kimondottan kedvez a jog mint tudomány, mint a társadalmunkat befolyásoló legerősebb normatömeg fejlődésének.

Sőt jogászaink nagy többsége buta, vagy annak teteti magát. Ezt a vaskos kijelentést indokolni kell.

 A jogi pályára jelentkezők soha nem mérettetnek meg észbeli képességeik terén. A jogi egyetemet el lehet végezni anélkül, hogy a logikus gondolkodás elemi képességeire szert tennénk. Mondhatnók, megfelelő memóriát és szorgalmat feltételezve egy csimpánzból is nevelhetnénk tanácsvezető bírót.

A jogászi gondolkodás lényegében a normaanyag memorizálásban teljesedik ki, és az emberi gondolkodás két fontos vívmányát, az elvonatkoztatást, illetve az erkölcsi parancsok önkorlátozó, de egyetemesen elfogadott alkalmazását a jogá-szok nagy többsége képtelen magáévá tenni.

Különösen igaz ez a bíróságok intézményeivel napi kapcsolatban álló jogászok esetén. A jogi oktatás ilyetén torzulásának alapjait azonban nem Magyarországon és ráadásul nem is mostanában kell keressük.

Hans Kelsen az 1800-as évek végén született egy prágai zsidó családban. A rendkívül jó képességű Kelsen a bécsi egyetem elvégzése után professzorként maradt a császárvárosban, majd 1920-ban az új osztrák alkotmány kidolgozásában is részt vett. Kelsen, miután Svájcba tette át székhelyét, 1934-ben jelentette meg Tiszta jogtan című munkáját, melynek hatására a jogi gondolkodás jelentős változáson ment át a XX. században. Anélkül, hogy különösebb jogfilozófiai fejtegetésébe kezdenénk: Kelsen egyik legfontosabb újítása, hogy lényegében száműzte az erkölcsöt a jogból. Azaz nem tartotta szükségesnek a jogi norma érvényességéhez, hogy az általában megfeleljen az erkölcsi normának. Kelsen gondolata jelentős visszhangra talált a jogászok körében, ugyanis – a többi között – ez a gondolat tette lehetővé, hogy a jogot, mint valamiféle tudományt – melynek önmagában létező szabályai vannak – kiemeljék a társadalmi közegből, kiemeljék úgy általában a filozófiából és a politikából és önálló entitássá tegyék. Ezzel a jogászság mint a jogtudomány papsága jelenhet meg és minden ellenkező igényt lesöpörhet az asztalról azzal, hogy a jog egy önálló tudományág és a laikusoknak, – legyenek azok akár politikusok – ebbe a szakramentumba nincs beleszólásuk.

Az önállóság és szakmai kényesség mögött azonban nincs semmi. A jogászság jelentős része, ideértve a bírói testület számtalan tagját, nem tesz mást, mint kiszolgál bizonyos érdekeket. Amennyiben cselekedeteiket, döntéseiket kritika éri, akkor előjönnek a mágikus szavak: a bírói függetlenség, a jogtudomány, és természetesen a szakmai becsület. Ezekhez még hozzáteszik a fából vaskarika gondolatot, hogy az lehet, hogy xy tevékenysége nem volt erkölcsös, de jogilag megállja a helyét.

Kelsen jogpozitivista felfogása mellett, létezik egy régebbi, egy eredetibb, egy nyilvánvalóbb jogfelfogás, a természetjogi iskola. A természetjogi gondolkodást még a szocialista jog sem tudta teljesen kiirtani, így a jó erkölcs, vagy a jóhiszeműség fogalmait teljesen még Kelsen nevében sem lehetett száműzni a joganyagból.

Ennek ellenére a bírói gyakorlat támadhatatlanná tette a parkolási társaságok markecolását, a banki hitelezési gyakorlat teljesen törvénytelen kötelmi hátterét nem beszélve a polgárinál lényegesen drasztikusabb hatású büntetőügyekről. Emlékszünk, hogy 2006-ben teljesen ártatlan embereket napokig, sőt hetekig tartottak fogva a jog nevében. Az elmúlt húsz év bírósági visszaéléseiből olyan tömeget lehetne felsorolni, mely a teljes újságot betöltené.

A jogszolgáltatás fent tárgyalt sajátos torzulását mutatja a nemrég lezárul két per is. A gáz- és villanyszolgáltatók beperelték az államot, hogy a rezsicsökkentést célzó szabályok némelyikét érvénytelenítsék. A bíróság mindkét esetben a szolgáltatóknak adott igazat. A miniszterelnök, aki maga is jogászként végzett nem véletlenül kritizálta a bíróságot már az első döntés után. A rezsicsökkentésről szóló bírósági döntés maga a botrány – mondta a parlamentben Orbán Viktor. És tökéletesen igaza volt.

A miniszterelnök megszólalásával most talán egy új korszak kezdődhet. De a bíróságok és elsősorban a jogászi gondolkodás átalakítása még sok ciklust igényel. Ha egyáltalán végbemegy.