vissza a főoldalra

 2013.04.19. 

Csorja Gergely: A bankszakma

A bankszakma állást foglal. A műsorvezető csüng a bankszakma felkent papjának ajkain. Mit mond a mester, mi várható? A bankszakma felkent papja pedig megfellebbezhetetlenül kinyilatkozik. Most éppen a Nemzeti Bank 250 milliárdos, rendkívül alacsony kamatozású csomagjáról. Még nem tudunk semmit, még semmilyen feltételt sem ismerünk, de a bankszakma már aggódik. Milyen alapon? Mit tud ez a híres bankszakma?

Képzeljük el, hogy a gumis nem megfelelően ítéli meg a kocsi erejét és a 300 lóerős sportautóra 120km/h maximális sebességet elviselő abroncsot szerel fel. A büszke sportautó-tulajdonos Tatabánya mellett durrdefektet kap és berepül a rendkívül esztétikus tömbházak egyikébe. Tegyük fel, hogy nem egy ilyen gumis létezik, hanem világszerte a gumisok túlnyomó többsége ezeket a gumikat szereli az autókra. Aki szól, annak persze kicserélik jobb minőségű abroncsra, de a többség, aki mit sem tud a futófelületekről, trakcióról, kéntartalomról, szóval nincs még meg a gumiügyi kulturáltsága, szó nélkül hagyja felszerelni a silány abroncsokat. Majd a gumisszakma képviselői világszerte öltönyt húznak és mindenféle stúdiókban állást foglalnak, hogy sajnos a sportautó-tulajdonosok nagyon felelőtlenek, nincs meg a gumiügyi kultúrájuk, nem értenek az abroncs nyelvén. Olcsó, alacsony sebességtartományú abroncsokat szereltettek fel, persze karamboloztak, és még olyanok is voltak szép számmal, akik – mivel meghaltak – használt, kopott, semmire se jó nyári gumijaikat otthagyták a műhelyben. Tele vannak a műhelyek rossz gumikkal, most aztán mit kezdjenek szegény gumisok. És azt is képzeljük hozzá a történethez, hogy a gumisok általában 400 ezer és 300 millió között keresnek havonta, attól függően, hogy csak a centrírozáshoz értenek és alkalmazottak, vagy esetleg a műhely tulajdonosai. Hány gumist vernének agyon?

De, térjünk vissza a bankszakmához. Vagy-

is annak egy szűk szeletéhez, a hitelezéshez. Történt, hogy hosszas tanulmányok és tudományos felkészülés után a bankok kialakították hitelkihelyezési gyakorlatukat. A hitelbírálók kaptak egy listát, hogy mit kell ellenőrizni a hitelkérelemben. Attól függően, hogy a kedves ügyfelet éppen mivel akarták lehúzni, hogy éppen akartak-e egyáltalán pénzt kihelyezni, vagy megelégedtek azzal, hogy a jegybankoktól lehívott pénzeket osztogassák egymás között, a bankrendszer vezetői által kialakított rutin emberek százmillióinak életét keserítette meg. Ugyanis a banki hitelbírálat egy humbug. Egy értelmetlen és céltalan procedúra, egy látszattevékenység.

Ha a vezetők érdeke – akik így is, úgy is hatalmas pénzeket tettek zsebre – azt kívánta, hogy hatalmas mennyiségű fedezet nélküli és lényegében visszafizethetetlen kockázatos hitelekkel árasszák el a lakosságot és a vállalatokat, akkor elég volt bemenni a sarki fiókba, és minimálbérre kaptunk milliókat. Az Egyesült Államokban odáig fajult a dolog, hogy rommáhitelezett lakásunkra, további hiteleket vehettünk fel azon az alapon, hogy a lakás piaci értéke pillanatnyilag nőtt. A hiteldömping alatt a pénzintézet hatalmas nyereségre tett szert, és ebből hatalmas összegeket fizetett ki a vezetőknek és meghatározó tulajdonosoknak.

Azután jött az összeomlás. A betétesek futhatnak a pénzük után, a hitelek törlesztőrészlete hatalmasat ugrik, de a bank meghatározó emberei nem szegényednek el. Nem, sőt! Ilyenkor jön az állam és százmilliárdokat önt a bankrendszerbe.

Ettől természetesen az egyszerű polgárnak nem lesz jobb. Ekkor ugyanis a bank – a felelőtlen polgárokat és cégeket megregulázandó – nem ad hitelt. Csak azoknak, akiknek amúgy nem is lenne rá szüksége.

A fent leírt folyamat különös változata zajlott Magyarországon, ahol nem elég, hogy elárasztották az embereket elképesztően magas kamatozású hitelekkel, de ráadásul kijelentették, hogy ez most svájci frank, vagy euró alapú hitel. A kifizetés természetesen forintban történt, úgy, hogy banknak egyáltalán nem állt rendelkezésére a kihelyezett összeg az adott devizában – mondjuk éppen svájci frankban. Magyarországon ehhez a szocialista-szabaddemokrata kormány, a most újra felbukkanó Felcsúti vezénylése mellett még azt a szívességet is megtette, hogy a forint alapú hiteleket lényegében ellehetetlenítette. Az eredményt ismerjük.

A bankszakma képviselői – ugyanazok, akik korábban bíráltak – most panaszkodnak. Azért nem lehet a magyar embereket, a magyar gazdaságot finanszírozni, mert tele vannak rossz hitellel. Rossz a magyar hitelállomány. Na, de vajon ki okolható a rossz hitelállomány kialakulásáért? Talán a szerencsétlen emberek, akikkel lényegében biankó szerződéseket írattak alá? Vagy talán a cégtulajdonosok, akik tönkrementek a válságban és nem tudnak munkát adni a hiteleseknek? Vagy az időjárás? Nem, a rossz hitelállományért kizárólag a bankok és ezen belül is a banki hitelbírálat tehető felelőssé. Fogalmilag kizárt, hogy a mai helyzetnek más felelősét keressük. Senki mást nem terhel felelősség azért, hogy ma lényegében lehetetlen hitelhez jutni, mint magukat a bankokat.

De hiába – hogy a gumis hasonlattal éljünk –, hiába halnak meg ezerszámra az autósok kidurrant gumik miatt, a bankban,  ebben a csodaintézményben nincs változás. Az ma is evidencia, hogy banki felsővezetők milliókat, milliárdokat keressenek. Ha sikeres az intézmény, ha nem. Az evidencia, hogy a banki alkalmazottak sokszorosát keressék az átlagfizetésnek. Az evidencia, hogy pénz kihelyezése ugyanazon a valóságtól elszakadt, bürokratikus ostoba módón történjen, mint korábban. Miért? Mert korunk szakramentumát, a pénzt kezelik. Méghozzá valami meghatározhatatlan okból kifolyólag lényegében kontroll nélkül.

A Matolcsy által bejelentett 250 milliárd, nulla kamatozású hitelkeret sikere, mely a kis- és középvállalatok finanszírozását segítené egyetlen ponton fordul. A hitelbírálaton. Ugyanis, ha a kereskedelmi bankok elavult, ostoba módszereit követve próbálják eldönteni, hogy melyik vállalatnak érdemes hitelt adni és melyiknek nem, akkor az eredmény borítékolható. Akik be tudnák indítani a gazdaságot, akik új ötletekkel, munkabírással, tudással és nem utolsó sorban megfelelő elszántsággal rendelkeznek, azok többnyire azért nem részesülhetnek a hitelből, mert valami idióta feltételnek nem felelnek meg. Példának okáért, éppen beinduló vagy fejlesztést végrehajtó vállalkozásként nem nyereségesek. Vagy tavaly nem voltak azok, vagy nincs elég adminisztratív alkalmazottjuk, vagy valami hasonló életszerűtlen baromság miatt.

Ha a pályázatok és hitelbírálatok rendszere nem lép ki a papírból épített útvesztők világából és nem kezdi el a helyszínen, a telephelyen, a valódi gazdasági teljesítmény és lehetőség értékelésével felmérni a kis- és középvállalatok hitelképességét, gazdasági potenciálját, akkor ez a 250 milliárd pont ugyanúgy az ügyeskedők és álvállalatok kezébe kerül, mint a legtöbb gazdaságfejlesztésre szánt pénz az elmúlt húsz évben.