vissza a főoldalra

 2013.04.19. 

A színészet nem csak egy szakma, hanem élethivatás

A művész szempontjai, igényei egyre inkább háttérbe szorulnak

Almási Sándor színművész 1975-ben született Szegeden. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban végzett. 1997 – ben a Katona József Színházban van gyakorlaton, és 1998 –tól az Új Színház tagja. A Szöveg Színház alapítója.

Fontosabb szerepei: Surgyelán, Komisszár, Rapper (Tamási: Ábel), Csaholyi, hadnagy (Hunyady: Feketeszárú cseresznye), Éltes Dávid (Nyírő: Jézusfaragó ember), Rodolfo, textilbolt tulajdonos Brazíliában (Coelho: Tizenegy perc), Casanova (Ács János: Casanova Nuovo), Freddy Benson (Vadorzók – filmadaptáció), Boldizsár, a kerepesi egyetem diákja, költő (ETA Hoffmann : A csoda alkonya), Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Cléante, Harpagon fia, Mariane szerelmese (Moliere: A fösvény), George (Hauptmann: Henschel fuvaros), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Robby (Barabás Pál: Kávé habbal), Tomy (Herczeg Ferenc: Majomszínház), Albert herceg, trónörökös (Molnár Ferenc: A hattyú), Alba herceg (Schiller: Don Carlos),Orlando(Woolf:Orlando), Maurice(Strindberg:Csak bűnön és bűnök),A.Strindberg(Enquist:Tribádok éjszakája),Jerry(Pinter:Árulás), George Garga(Brecht:A városok sűrűjében),Salter(Churchill:Sokan), Aljoska (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Vaszilij Vasziljevics Szoljonij (Csehov: Három nővér). Szerepelt a Csinibaba, a Keleti Pu, a Pannon töredék és az Ébrenjárók c. filmben.

 Igenis vannak nagy formátumú színészek, alkotók, csak éppen nem használják ki őket

 Május 10-én mutatják be Jókai Bolondok grófját, aminek ön a főszereplője. Hányadik főszerepe ez itt az Újszínházban?

 –Nem szokásom a szerepeket számolni, de az összesre szívesen emlékszem vissza. A teljesség igénye nélkül : Casanova-előadás címszereplője voltam, a Leonce és Lénában pedig a férfi főszereplő. Bemutattuk a Vadorzókat, ami egy filmadaptáció. Az eredeti film a Dajkamesék hölgyeknek volt, amiben Marlon Brando és David Niven játszott. Ennek változata a Riviéra vadorzói Svete Martinnal és Michael Caine-el. Két nőcsábász versenyt űz abból, hogy gazdag hölgyeket hódít meg. Az Új Színházban Hirtling István játszotta az idősebb, én pedig a fiatalabb „vadorzót”. Szintén főszerepet játszottam a Kávé habbal c. zenés előadásban, amiben Eisemann-dalokat énekeltünk.

 1998-tól tagja az Új Színháznak? Az igazgatóváltáskor szinte mindenki továbbállt, ön mi marasztalta?  

–A színészet legalább annyira gyakorlati pálya, mint amennyire elméleti. Egy színésznek az a dolga, hogy játsszon. Ha egy sportoló nincs edzésben, ha egy zenész nem gyakorol minden nap, akkor nehezen maradhat a pályán. Így van ez a színészeknél is. A hosszú évek során felépített technikai tudás hatványozott gyorsasággal fejlődik vissza, ha nincs játszásra lehetőségünk. A színésznek pártpolitikától és az igazgatóváltástól függetlenül az a dolga, hogy nap mint nap játsszon, próbáljon, dolgozzon,és nagyon fontos,hogy mindig személyiségének fejlettségi szintjéhez kapjon szerepeket,illetve teherbírási fokához mérten lássák el feladatokkal. Sajnálatos, hogy nagyon sok tehetséges fiatal és idősebb színész kollégám távol került attól a lehetőségtől, hogy színházban dolgozhasson. Ilyen esetekben nagyon nehéz újra felállni a színpadra és egy megtört pályát továbbvinni. Ekkor gyakran tapasztalható félelem a színpadtól, az önkifejezéstől. Az is elképzelhető, hogy rosszul dolgozza föl valaki saját szakmai traumáit, elveszti az egészséges objektivitását, s emiatt eltávolodik attól a kifejezési formától, amit a színház ad. Tehát azért maradtam, mert itt éreztem biztosítva azt, hogy játszhatom tovább.

 Jól látom, hogy fontosnak tartja a színházi tehetséggondozást?

 –Igen, mert ahogy a bulvár elterjed a világon, a fogyasztói társadalom a kereskedelmi csatornák műsorait részesíti előnybe, és így a művész szempontjai, igényei egyre inkább háttérbe szorulnak. Föl szokták vetni a kérdést: „miért nincsenek ma már Páger Antalok, hová tűntek a nagyformátumú, komoly színészek? Miért nincsenek Latinovits Zoltánok?” Ilyenkor azt mondom, hogy igenis vannak nagy formátumú színészek, alkotók, csak éppen nem használják ki őket, illetve nem ismerik őket szélesebb körben. Nem tudja megmutatni magát egy színész a teljes egyéniségét, mert azok a munkák, amiket kap, azok nem kívánják ezt meg tőle. A színházak támogatói, fenntartói éberen figyelik a nézőszámot. Éppen ezért a legtöbb színházban érzékelhető az eltolódás a szórakoztató-könnyedebb témájú darabok felé. Csak azokban egy színész nem tudja teljes személyiségét megmutatni. Gondoljunk bele, hogy Páger Antal egyaránt táncolt, énekelt, komédiázott, de ugyanakkor súlyosabb drámákban is kiválót alakított. Most kevésbé adatik meg az a színésznek, hogy ilyen széles spektrumban játszhasson, mert a szórakoztató darabok csak egyfajta fénytörésben mutatják meg a művészt.

 A magyar drámák valóban epikusabbak, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak

 Attól nem kell tartani, hogy a színész a könnyebbik utat válassza, és lustaságból nem ad bele mindent a szerepbe, mert úgy gondolja, a csak szórakozni vágyóknak „ennyi is elég”?

 –Találkoztam már ilyen eléggé elítélendő esettel. Gondoljunk csak arra, hogy a színészek is felesküdnek a szakmájukra mielőtt megkapnák a diplomájukat. Elmondják a színészesküt – az orvosok mintájára. Mert ez nem csak egy szakma a sok közül, hanem élethivatás, mégpedig olyan, amit nem csak a színházban gyakorlunk, hanem a civil mindennapokban is. A színészi pálya emberi minőséget, alaposságot, a világra való sokkal nagyobb odafigyelést is feltételezi. Sokkal több mindent kell a színésznek be-és átengednie a személyiségén, olyat is, amit másoknak nem, vagy amitől mások tartózkodhatnak. Ez komoly feladat és felelősség a színész életében. Az a színész saját felelőssége, hogy mennyi energiát fektet be egy próbafolyamatba, vagy előadásba. A pillanatnyiság illúziójának létrehozása egy színdarab kapcsán komoly felkészülést és megfelelő idegállapotot feltételez. A pillanatnyiság létrehozása azt is jelenti, hogy a személyiség a teljes mivoltában jelen van azokban a szituációkban, melyeket aznap este az adott előadás kínál. A színház a pillanat művészete, ezért sincs soha két egyforma előadás. Ennek a varázsát kell a nézőnek érzékelnie. A publikum azt érezze az adott este, hogy most először történik meg az, hogy a szerző és a rendező útmutatása szerint a színészek egy varázslatos világot jelenítenek meg.

 Kicsit kanyarodjunk vissza az Újszínház koncepciójához. Szokás lenézni a magyar drámákat, mondva, azok szövege régies, veretes, nem színpadra való. Erről mi a véleménye?

 –A magyar drámák valóban epikusabbak, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak. Konkrétan Jókai esetében a párbeszédek bonyolításában is érezhető az epikusság. A regényíró Jókai tetten érhető a színdarabjában is. Nem is tudtam azt, hogy Jókai írt színdarabot. Sőt, be kell valljam azt,hogy az elmúlt időszak ráébresztett arra,hogy a világirodalmat sokkal jobban ismerem, mint a magyar drámairodalmat. Mindez az oktatási rendszerünkből is következik. Például keveset tanultunk erdélyi magyar írókról, és több darab nem ivódott be a köztudatba. Sokak számára kiderülhet,hogy mennyivel gazdagabb a magyar drámairodalom, mint azt gondoltuk. Vannak olyan magyar drámák, melyeket politikailag nem tartottak megfelelőnek, mások pedig nem örökérvényűek, de a legtöbb a mához is szól. És minden írónak vannak sekélyesebb, illetve időt álló művei. Engem a színi pályára az irodalom szeretete hozott, illetve annak a felismerése, hogy milyen fantasztikus dolog, hogy akár az ókori görög színdarabokban felvetett társadalmi problémák, amiket lebont a szerző a személyek szintjéig, az évezredek múltjával semmit sem változnak. Igaz, a tudományos és technikai vívmányok korát éljük, uniformizálódik a világ, de azok az archetipikus viszonyok, melyeket az ókori görögök is megírtak, vagy esetleg a biblikus témák – pl. Káin és Ábel története – a mai napig érvényben vannak. Pedig ma valahogy szégyelljük a személyiségünket. Körbebástyáztuk magunkat olyan státuszszimbólumokkal, amik mögé el tudjuk rejteni érzékenységünket.

 Az 1887-ben született Bolondok grófja mennyire őrizte meg aktualitását?  

–Nagyon meglepődtem, mikor elolvastam Jókainak ezt a művét, mert nemcsak a népi realizmus, hanem a romantika jegyeit is hordozza a darab. A legmeglepőbb, hogy a történetvezetést, a figurák ütköztetését, a jellemeket figyelve néhol az abszurd stílus jegyei – némi groteszkkel fűszerezve –is fölfedezhetőek. S mindez nagyon korszerűvé teheti a művet. Az epikus jelleg viszont a mai fülnek idegen. Akkoriban kétszer-háromszor el kellett mondatni valamit egy szereplővel, hogy az kellő nyomatékot kapjon, ma elég csak egyszer. Így az volt a célunk, hogy Jókai szellemében korszerűsítsük a párbeszédeket. A mű keletkezési idejében az általános műveltség része volt a latin és a német nyelv ismerete. Ahogy Jókai regényei, úgy ez a darabja is tele van olyan latinos, vagy németes kifejezéssel, melyeket a ma közönsége már igen nehezen ért meg. Akkor más volt a közbeszéd minéműsége is. Sajnálatos, hogy ezek a régies kifejezések kivesztek a magyar nyelvből. Azért benne hagyunk a darabban néhány régi magyar szót is, amit a néző abban a pillanatban nem ért meg, de a szövegkörnyezet rávezeti. Így közvetve tanítunk is.

 Vígjátékban, vagy tragédiában könnyebb alakítania?

 –Minden jó vígjáték alapja a komoly és tragikus helyzetsorozat. Sőt a tragédiákban is megtalálható a humor. Vígjátékot talán azért nehezebb előadni, mert míg a közönség nevet, addig a drámai helyzeteket ugyanolyan súllyal kell eljátszani, mint a tragédiákban, különben semmi sem hiteles. Emellett a konfliktusokra, a jellemek ütköztetésére sokkal kevesebb idő van, hiszen a vígjátékokat sokkal intenzívebben kell játszani. A vígjátékok esetében a helyzetkomikum nem engedi meg, hogy egy adott konfliktus, vagy katartikus helyzet mélységén elidőzzünk.

 Hogyan készül fel egy adott darabra, esetünkben a Bolondok grófjára?

 –Mind mentálisan, mind fizikailag próbálom magam kondícióban tartani. Rendszeresen úszom, focizom; olyan fizikai állapotot igyekszek megteremteni magamnak, ami alapja annak, hogy egy ilyen szerepet alakítsak. Emellett sokat olvasok az adott íróról, a társadalomról, hogy benyomást szerezzek arról a korról, amiben a mű keletkezett. Annak is utána nézek, hogy hol mutatták be eddig a művet, kik játszották, s milyen sikerrel. Az is fontos, hogy minél többet adjon a színész magából; ezért a szerepet magamhoz közelítem, így minél személyesebb lehet a közlés.  

A szerző szerint a Bolondok grófja énekes bohóság. Tehát zenés darabról van szó?

 –Olyan prózai darab, amiben a zene a mű cselekményéből következik. Így nem daljátékról van szó. Az általam alakított Koromfi édesapja bankár, tehát azt mondhatnánk, hogy egy újgazdag családról van szó. Az apa kiadja a fia járandóságát, és felkínálja neki a kor divatos pályáit. De Koromfi nem akar se diplomata, se jogász lenni, hanem vidéki birtokon szeretne egy mintagazdaságot felépíteni. Az újságokban lehet arról olvasni, hogy manapság egyre több ember adja a fejét vidéki önellátó életmódra; kis gazdaságokat, autonóm üzemeket létesítenek, tehát itt a darab egyik aktualitása. Kiderül, hogy az előző tulajdonos a kastélyból magánpszichiátriát hozott létre. Így az ott lévő személyzet csupa lelki sérültből áll. A fiatalúr ahelyett, hogy elmenekülne ettől a helyzettől, kihívásnak veszi azt, és elhatározza; megfejti ezeknek a lelki sérült embereknek a problémáit, és megpróbálja kigyógyítani őket betegségükből. Kiderül, hogy a birtok előző tulajdonosának a lánya, egy komoly trauma miatt, énekelve beszél, éppen ezért énekben kommunikálnak egymással. Ezért van szó énekes bohóságról.

 Olyan klasszikus operákban játszottam, mint a Bolygó hollandi

 Visszakanyarodva az időben néhány évtizedet: milyen darabot látott először?

 –Szegeden zenei általános iskolába jártam, majd a Tömörkény István Gimnáziumba. A színházhoz a zenés darabokon keresztül jutottam. Történt, hogy a színház gyerekszereplő válogatást tartott, s azt kérték tőlünk, hogy hatalmasat ordítsunk. A gyerekek többsége ettől zavarba jött. Míg én nem, így kilenc éves koromban bekerültem a színház világába. Olyan klasszikus operákban játszottam, mint a Bolygó hollandi, a Carmen, vagy a Macbeth.

 Egyenes út vezetett a színészet felé?

 –Igen, mert megéreztem a színház mással össze nem hasonlító illatát, és megszerettem a művészi közeget. A versek, a filmek, a regények nagyon érdekeltek, rajongva jártam a szegedi nemzeti és a szabad téri színház előadásaira. Közben magántársulatban csináltunk prózai előadásokat, mi magunk írtuk a darabokat, s hozzá szereztük a zenét. Amikor pedig a gyerekek találkoznak a felnőttek világával, akkor szembesülnek először a világ gonoszságával. Mi ezeket a mesedarabokkal dolgoztuk fel; mindig valamilyen állatszereplő volt a főhős, akinek rossz tulajdonsága riasztó volt. A mai napig fontos számomra az énektanulás, s ezért is, az érettségi után operett-musical szakra felvételiztem. Akkor kiestem a második rostán, így egy évig a Gór Nagy Mária Színitanodában tanultam, ahol Barta Mária művésznő volt az osztályfőnököm. Ezután vettek fel a Színművészetire. Mivel Zsámbéki Gábor osztályába jártam, a Katona József Színházban voltam gyakorlaton. Az ott kapott szakmai alapok és tudás,a mai napig színházi hozzáállásom minimumát jelentik. Nagyon örülök, hogy nem hagytam abba az éneklést, mert mindig is törekedtem arra, hogy ne lehessen beskatulyázni egy –egy szerepkörbe. Ugyanannyira lehessek énekes színész, mint prózai, illetve vígjátéki, mint drámai.

 Senki sem akarta lebeszélni a színészetről?

 –Hála Istennek nem; szüleim, a család, a barátok mind támogatták elképzeléseimet, hiszen látták, hogy már gyerekként odavagyok a muzsikáért, hogy anyák napján túlteng bennem a szereplési vágy –mindenkit lemostam az oviban –,és rajongok a színházért. Mestereim is azt erősítették meg bennem, hogy érdemes mindezzel foglalkoznom, mikor a színészmesterség alapjaira tanítottak. A pálya buktatóiról, nehézségeiről is beszéltek, de arra figyelmeztettek, hogy egyfolytában készenlétben kell tartanunk magunkat. Úgy tanítottak, hogyha netán az adott játszási körülmények mostohák, akkor is képesek legyünk megteremteni az előadáshoz szükséges ideális színészi állapotot.

 Az ismertséggel nem célként, hanem következményként foglalkoztam

 Mit kell tudni arról a Szöveg Színházról, aminek ön alapító tagja?

 – A kőszínházi munkák mellett évek óta dolgozom alternatív illetve független színházi közegben is. Ez azért fontos a számomra,mert a kőszínházi kötöttebb,fegyelmezettebb, hierarhikusabb munkamódszerek mellett,egy kísérletezőbb közegben,sokkal inkább egyenrangú alkotótársakként, szabadabb formákat hozhatunk létre. Ennek egy állomása például a Szöveg Színház,illetve az R.S.9 színház,ahol jelenleg Harold Pinter Árulás című darabját adjuk elő.  

Filmbeli szereplései nagyobb ismertséget hoztak?

 –Az ismertséggel nem célként, hanem következményként foglalkoztam. A filmes,illetve televíziós szerepléseim hatására természetesen jobban felpezsdült körülöttem a levegő, nőtt az érdeklődés. Tény,nekem is jó volna, ha újra több lehetőség lenne filmezni,rádiózni, televíziózni, de az embert nem vakíthatja el a hiúság soha oly mértékben,hogy csupán az ismertsége miatt akarjon estéről estére színpadra állni. A színésznek mindig az adott lehetőséggel kell megpróbálnia a lehető legjobban sáfárkodni, és abból a legtöbbet kihozni, mert a munka minőségét, és egy ember hitelességét, nem a népszerűség vagy annak hiánya határozza meg.