vissza a főoldalra

 2013.04.26. 

Borbély László: Zsaru és csirkefogó

Na, mi van, Otcsenás, nagyon csoszogósra vetted a figurát, hány menet volt tegnap a barna bombázó ellen, tréfálkozott az edzőteremben a hírlapíró ökölvívó barátja, Vajda Laci, aki amúgy tárcanovelláinak kedvelője volt, de ezt rokonszenvét mindig elnyomta magában iskolázás közben, és lelkiismeret-furdalás nélkül mosott be két-három jókora maflást kissé túlkoros „tanítványának”.

Kapcsolatuk gyökerei a régmúltba vesztek, amikor Otcsenás Péter még mindennap megfordult az ökölvívók között. Eleinte csak riportokat írt, aztán rávették, hogy húzzon kesztyűt. Vajda Laci addig járt a nyakára, hogy „gyere bátran, ne légy anyámasszony katonája”, míg a hírlapíró kötélnek állt. Elkezdte tanítgatni bunyózni, és makacsságára mi sem jellemzőbb, mint hogy erről a rögeszméjéről, azóta se tett le, és rendszeresen csalogatta Otcsenást tanítványai közé; ha másképp nem ment, hát azzal az ürüggyel, hogy beszéljen nekik az olvasás fontosságáról vagy az irodalom és a boksz viszonyáról, ami a hírlapírónak éppen kapóra jött, hiszen akkoriban már kialakulófélben volt Norman Mailer-énje. (Az amerikai írót nemcsak tényregényei és botrányai tették hírhedtté, hanem az is, hogy barátságban volt az akkori idők legsikeresebb bunyósaival, Muhammad Alival vagy George Foremannal.)

Végül Otcsenás lelkében döntő fölénnyel kerekedett felül a hírlapírás (na meg a lustaság), és mozgásterét inkább a szerkesztőségek, a kocsmák-vendéglők, illetve a színházak tájára korlátozta; aztán ahogy az lenni szokott, a nyár közeledtével elszörnyedve vette tudomásul a télen felszedett fölösleges kilókat, és máris hívta Vajda Lacit, aki nagyvonalúan azt mondta, „minden meg van bocsátva”, másnap fél ötkor jelentkezzen a túlzsúfolt ferencvárosi edzőteremben.

A hírlapírót mindenki szeretettel fogadta, a srácok köré gyűltek, gyerekes dolgokkal untatták, dicsekedtek soha meg nem történt kalandjaikkal, mutogattak telefonjaikon mindenféle fényképet, amelyen eredményes magyar bunyósokkal kapták lencsevégre őket.

Vajda Laci kíméletes volt vele, megkérdezte, hogy bírja.

Kifulladásig, hangzott a válasz.

Mint Belmondo, tréfálkozott az edző és még hozzátette azt is, a minap múlt el nyolcvan éves.

Belmondo még azon színészek közé tartozott, akik kaszkadőr nélkül csinálták meg a veszélyes mutatványokat, kiváló kondíciója volt, fiatalon, mielőtt színész lett, rendszeresen öklözött is.

Erről Otcsenásnak eszébe jutott, amikor ifjabb Papp László elmesélte, hogy nagy nehézségek árán, de végül mégiscsak sikerült felvenniük a kapcsolatot a francia filmszínésszel, amikor portréfilmet forgattak az édesapjáról.

A filmben Jean-Paul Belmondo elmondta, hogy Papp Lászlóról mint háromszoros olimpiai bajnokról hallott először. Annak idején volt két barátja, akik a párizsi sportpalotában dolgoztak szervezőként, tőlük hallotta a hírt, hogy Papp Laci Párizsban bokszol.

Az első mérkőzést, amelyet élőben látott, az akkori francia bajnok Anewy ellen vívta, és a harmadik menetben kiütéssel győzött, Papp Lacinak hihetetlen ütőereje volt, a francia bajnok edzőpartnernek tűnt mellette. Belmondo végre a saját szemével is meggyőződhetett arról, hogy Papp Laci különleges öklöző, rendkívüli ütőereje mellett technikásan bunyózik és kitűnően védekezik. Párizsban a sportág rajongói mindig örömmel fogadták azokat az öklözőket, akiknek van ütőerejük, mert olyankor dráma lebegett a levegőben.

Belmondo később megnézte Papp Lacit egy másik meccsen is, ahol egy jó kiállású korzikai fiút ütött ki, holott a filmsztár már jó előre figyelmeztette a vesztest, hogy szerinte őrültség megmérkőznie Pappal, mert semmi esélye sincsen. Mire a korzikai fiú azt válaszolta, hogy Papp nem sokat fogja látni, és ez valóban így történt, mert végig menekült a háromszoros olimpiai bajnok elől, miközben az anyanyelvén imádkozott.

Később éppen Madridban forgatott ugyanakkor, amikor Papp Laci a spanyol Európa-bajnok Foledo ellen mérkőzött. A közönség meg volt győződve arról, hogy Foledo legyőzi a magyart, aki nem tűnt rémisztőnek, amikor belépett a kötelek közé. Foledo volt vehemensebb és kevesen gondolták úgy, ahogyan azt Belmondo kezdettől érezte, hogy csak idő kérdése mikor fog Papp Laci lába előtt heverni, a nyolcadik menetben ez bekövetkezett.

Belmondo tisztelettel és szeretettel emlékezett Papp Lacira, akinek neve szerinte egy egész korszakot fémjelzett. Sajnálja, hogy kedvence sohasem lehetett profi világbajnok, mert a kommunista rezsim megakadályozta abban, hogy megmérkőzzön ezért a címért. Meggyőződése, hogy ha a diktatúra nem szól közbe, Papp Laci a soron következő világbajnok.

Papp Laciról Belmondónak mindig az ifjúsága jutott eszébe, amikor még a színész is szorgalmasan látogatta az edzéseket, ezért maradt különösen kedves számára: a Félelem a város felett című film elején meg is idézi őt; rámutat a fényképére, mialatt a csapostól megkérdezi, vajon tudja-e, hogy kinek a fotója lóg a falon? Ezzel kívánt tisztelegni a nagyszerű magyar sportember előtt, mert Belmondónak is fájt, hogy Papp Lacit nem engedték bokszolni a profi világbajnoki címért.

Edzés után még leültek Vajda Lacival beszélgetni, és az edző elmondta, mennyire szereti Belmondo filmjeit.

Hihetetlen kettősség van benne, neki elhiszem, hogy egyszerre zsaru és csirkefogó is, magyarázta.