vissza a főoldalra

 2013.04.26. 

Kis falvakba visszük a színház varázsát

Mindenki megkapja a játszási lehetőséget, senkit sem mellőznek

Balogh András színművész 1962-ben született Túrkevén. Szakmunkásképző intézetben tanult, majd három éven át a Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke. 1989-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Diplomája megszerzése óta az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. Az Adáshiba Színjátszó Csoport művészeti vezetője.

Főbb szerepei: A káplán, angol katonai pap (Shaw: Szent Johanna), Csavargó (Wesker: A konyha), Lánghy Bertalan (Jókai: A kőszívű ember fiai), Von Schreiber admirális (Lindsay – Crouse – Rodgers – Hammerstein: A muzsika hangja), Székely Mózes (Márton László: A nagyratörő), Oszip (Gogol: A revizor), Chupor Aladár (Csiky Gergely: Buborékok), Péter apostol, Ádám (Csíksomlyói passió), Hanzi (Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony).

2011/2012-es évadban Egerben az Évad művésze díjat kapta.

 1989 óta az egri színház művésze. Színházi körökben mondják, hogy „egészséges” hét évente váltani.

 –Amikor módomban állt volna, akkor nem mentem el innen, majd a család, a gyerekek idekötöttek. Feleségem gyöngyösi volt, s az ő halála után egyszemélyben gondoskodom a gyerekeimről. Több igazgató alatt dolgoztam, Blaskó Balázs a sorrendben a negyedik.

 Senki sem akarta igazgatóváltások alkalmával rábeszélni arra, hogy hagyja ott az egri színházat?

 –Hála Istennek arra senki sem kért meg, hogy távozzak innen, ez még az előző direktor idején sem történt meg, pedig ő eléggé mellőzött engem. Mindenkivel megpróbáltam jól együttműködni, hiszen nem vagyok az a lázongó művésztípus. Már aláírtam a szerződést a Lengyel György által vezetett a Pécsi Nemzeti Színházhoz, de Gali László átcsábított Egerbe. Őmiatta jöttem ide, s mivel Gyöngyösön éltem, így az egri színház közelsége is sokat számított. Az biztos, hogy pályám első tíz éve nagyon szép volt.

 Akkor mennyire becsülték meg a színészek munkáját?

 –A ’90-es évek elején mind anyagilag, mind társadalmilag jobban megbecsülték a színészeket. Ha műsort adtunk valahol, vagy ha versmondásra kértek fel bennünket, akkor éreztük, hogy nagy a presztízsünk – másként viszonyultak hozzánk, tiszteltek minket. A színész hosszú évek óta csupán megtűrt ember, a szükséges rossz, mert azért csak kell, hogy valaki szórakoztassa az embereket. Ezt országos szinten érzem, mert hála a Jóistennek a színházunkban erről szó sincs, és fantasztikus az egri közönség. Az itt eltöltött majdnem negyedszázados tapasztalat mondatja velem: nem fordították hátat a színházi kultúrának a válság idején sem. Azt csak csendben jegyzem meg, mikor az előző igazgató úgy csinált színházat, hogy nem vette figyelembe a közönség igényeit, akkor megcsappant a nézőszám. Blaskó Balázs most próbálja a publikumot minél jobban megnyerni. Ráadásul akkor a régiek nem kaptak játszási lehetőséget. Amikor Blaskó Balázs lett az igazgató, közölte, hogy ő velünk, régiekkel szeretne dolgozni, és ezért is sokkal jobb a mostani a hangulat. Mindenki megkapja a játszási lehetőséget, senkit sem mellőznek, annak ellenére, hogy a válság miatt egyre kevesebb jut a színház működtetésére. A zenés darabjaink mind teltházasak, még a pótszékek is elkelnek. A Szent Johanna – amiről még mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire sikeres lesz – háromnegyed házzal megy. Ami nagy szép eredmény, mert a tragédiákra minden pesti színházban is körülbelül ennyien kíváncsiak. A Szent Johanna ráadásul szatirikus elemekkel teli darab, így nevetni is lehet rajta. A darabban a káplánt játszom, ami nagyon bonyolult és egyben szép szerep.

 Tizenkét éve vezetek színjátszó csoportot Egerben

 Felismerik az egriek az utcán?

 –Hála Istennek felismernek; kedvelnek, tehát tudják, hogy ki az a Balogh Andris. Tizenkét éve vezetek színjátszó csoportot Egerben, előtte tíz évig ugyanezt Gyöngyösön tettem. Az Adáshiba Színjátszó Csoport 2000-ben alakult az egri Megyei Művelődési Központban. Létrejöttét az a hiány eredményezte, hogy a városban nem működött már évek óta olyan színjátszó csoport, mely felnőtt amatőr színjátszók számára kínált volna lehetőséget a színjátékra. Minden évben létrehozunk egy produkciót, idén a Jó estét nyár, jó estét szerelem c. darab keresztmetszete. Legfiatalabb tagunk 15 éves, míg a legidősebb 71 éves. A csapat 20-25 főből áll, és állandóan változik, mert az iskoláskorúak cserélődnek.

 Mi motiválja az embereket arra, hogy színjátszó csoportban játsszanak?

 –Az biztos, hogy nem lesznek színészek a csoport tagjai, de a sikerélmény hatalmas motivációs tényező. Tanítunk színpadi mozgást, verselemzést, és tagjaink megtanulnak beszélni, levetik túlzott gátlásaikat. Előadásainkat 200-250 fős közönség látogatja. Hívnak bennünket falunapokra, szilveszteri mulatságokra is, mert vásári komédiától kezdve sok minden zenés darab képezi a repertoárunkat. A színháznak sajnos nincs forrás ahhoz, hogy tájoljon kis falvakban, ezért mi kulturális missziót is művelünk. A csoportot úgy képzeljék el, mint egy nagy családot. Minden nyáron tábort szervezünk, ami nem csak a foglalkozásokról, hanem a kikapcsolódásról is szól. És bevallom, minderre a munkára lelkileg nekem is szükségem van. Finoman szólva nem vagyunk túlságosan megfizetve, és a vidéki színész kiszorul a szinkron és a reklámalámondás világából is. S ha már ez nincs, legalább legyen meg a jókedv, a közösségi élmény.

 Több színész panaszkodik, hogy megszűntek a hagyományos társulatok. Ez elmondható Egerre is?

 –A társulati lét fennmaradt. Amikor ideszerződtünk nagyon jó hangulat uralkodott. Nem voltak klikkesedések, sem jelentős veszekedések. S most, Blaskó Balázs igazgatása alatt ugyanez a hangulat tér vissza.

 Vagy kirúgjuk, vagy elmegy valami színjátszó csoportba

 Mi vezette erre a pályára?

 –Minden egy körzőn múlott. Egyik osztálytársammal rendetlenkedtünk, és a körző kirepült a kezemből, s beleállt a táblába a tanárnő feje felé. Aki azt mondta: „Andris, vagy kirúgjuk innen, vagy elmegy valami színjátszó csoportba, s ott majd levezetheti a feszültségét.” Így kerültem 15 évesen Jankovics Jenő színjátszó csoportjába, és „kezdőként” már én játszottam a szabadtéren a Vidróczkit. Annyira megtetszett nekem a légkör, hogy elhatároztam, színész leszek. Miniszteri engedéllyel felvételiztem a Színművészetire, ám első próbálkozásom sikertelen volt, mert kirúgtak a „második rostán.” A Nemzeti Stúdióba viszont felvettek. Három évig ott tanultam, majd csak sikerült bekerülnöm a főiskolára. Schnell Ádámmal, Kautzky Armanddal, Horváth Lajos Ottóval jártam egy évfolyamba. De abból éltem a főiskolán, amit a Nemzeti Stúdióban tanultam, számomra az jelentette az alapot. A mai napig az ott tanultakhoz nyúlok vissza, és azt adom tovább a színjátszó csoport tagjainak.