2013.12.13.
A veszély
Lassan készül a
vád. Ahhoz, hogy 2018-ra az Orbán Viktor fémjelezte rendszert
egy velejéig korrupt, változtatni képtelen oligarchikus
rendszernek lehessen beállítani, lassú, aprólékos építkezés
szükséges. Az ellenzék pártjai nem tudtak semmit sem
felmutatni Orbán ellen, részben múltjuk, részben tehetségtelenségük
miatt. A szocialisták, Bajnaiék vagy pláne Gyurcsány bármiféle
akciója, kísérlete a vádirat összeállítására hiteltelen.
Rövid a választó emlékezete, de ennyire azért nem.
A Fidesz és ezen
belül Orbán megbuktatásához, most azonban teljesen más módszerrel
közelítenek. Ez a módszer egyelőre nem publikus, egyelőre
csak véletlennek tűnő események összjátéka – vagy még az
sem – rajzolódik ki, holott minden terv szerint halad. Ez már
egy új, egy második terv, de még az eredeti sincs teljesen
eldobva.
Az eredeti tervet
Kis János készítette, és a lényege az volt, hogy a kétharmad
minden mozdulata törvénytelen, ab ovo, így a választások után
utcai tüntetésekkel, és ha kell terrorral, de ki kell kényszeríteni
Orbán távozását és a rendszer visszaállítását az eredeti,
2009-es közjogi állapotba. Ennek esélye ma már csekély. Főleg
azért, mert az ellenzéki propagandával szemben nem történt
meg a teljes pályás lerohanás és Orbán Viktor kiváló stratégiai
érzékkel hagyta, hogy lassú erjedéssel rohadjon szét az új
magyar rendszer megpuccsolását előkészítő nyílt szervezkedés
bázisa. Mivel a legtöbb területen – elsősorban a kultúrában
– háborítatlanul folyik tovább a néhai SZDSZ-t támogató
csoportok tevékenysége, itt-ott átigazolásokkal a semleges
vagy egyenesen a nemzeti csapatba, és csak néhány, hatalmas
hisztéria közepette átvett intézmény jelenti a Fidesz térhódítását,
így bár az intézményrendszer lassan épül, az ellenállás mégis
valamiféle csendes erjedésfélébe csapott át.
A folyamatot
felismerő éceszgéberek áttették székhelyüket Berlinbe, a többiek
pedig némi háborgással veszik fel a fizetéseket és az elnyert
támogatásokat. Ilyen alapon tehát nem lehet megfogalmazni az új
magyar rendszer elleni vádiratot, mert a tömegeket, de még a
liberális érzelmű vagy csak egyszerűen ideológiátlan részét
sem nagyon hozza lázba, hogy Heller Ágnes a jövőben csak
egymilliót vesz fel, negyven helyett. A háttérben titokban azért
továbbra is tart a megbuktatás szervezése.
Egy hatékony vádirathoz,
melyet a kocsmában vagy éppen a hivatalban az egésznapos kávészünet
közben vissza lehet böfögni és a közfelháborodás felé
lehet terelni a társadalom erre fogékony részét életszerű,
valós ügyek kellenek. A vád-irat megfogalmazói egy folyamatot
vázolnak fel. Egy folyamatot, mely tényekre épül, de esetleg a
tények nem állnak egymással semmiféle valós összefüggésben,
sőt a tények közé be vannak szúrva bizonyos valótlanságokból
épített dobbantók, melyekről el lehet rugaszkodni a következő
tényig. A vádirat megalkotásához itt kell a fogalmazó, aki az
egymástól független tényekből mégis egész történetet állít
össze.
A folyamat elején,
az ún. oligarchák kérdése áll. Ez arra épül, hogy van a
magyar életben néhány nagy befolyású ember és köréjük
szerveződő csoport, akik jelentős gazdasági és közéleti
befolyással rendelkeznek. Ezen csoportok egy része támogatta és
támogatja Orbán törekvéseit, másik része nem ellenzi. Az a
jelentős rész, mely az új rendszer megbuktatásán ügyködik,
nagyvonalúan ki van véve a képből.
A propaganda
szerint az ún. oligarchák, melyek közül megnevezni általában
csak kettőt szoktak – Csányit és Simicskát –, állnak
minden mögött, pontosabban az ő polipszerű terjeszkedésük
miatt nem lehet hathatósan támogatni a gazdákat, a kis- és középvállalkozásokat,
és úgy általában semmit. Ezek tartják markukban a kormányt,
de ezek mellett természetesen ott épülnek az új, Orbán közvetlen
köreiből származó emberek által gründolt birodalmak.
Erre az alapállásra
csak egy finom ráhangolódásként épült a trafik-ügy. A
Nemzeti Dohányboltok pártalapú elosztása, a hatalmas pénzforrás
kiosztása végigfutott a sajtón. (Az más kérdés, hogy a
Nemzeti Dohányboltok nem hoznak semmit, éppenhogy megéri őket
üzemeltetni, de ez már nem érdekelt senkit)
Természetesen
ezekhez az ügyekhez, hogy valóban nagy hatásúak és hitelesek
legyenek, kellenek rikkancsok. Rikkancsok, akiknek van vagy volt
valamiféle kötődésük a rendszerhez, és akik hajlandóak kiállni
a sarokra és világgá kiáltani a skandalumot.
Az első rikkancs
Ángyán József volt, aki tulajdonképpen a fent ismertetett váddal
állt elő. A lényeg, hogy az oligarchák viszik el a magyar föld
hasznát és az állami támogatást. Aztán jött a második
rikkancs, egy szekszárdi orvos, aki leleplezte, hogy a polgármester
listákkal járkált és végül jött a legnagyobb erejű vádpont.
Megjelent egy Horváth
András nevezetű magát adóellenőrnek beállító APEH-os vagy
NAV-os – tulajdonképpen mindegy –, és előadta, hogy a
kiemelt adózók csalnak, hogy láncolatokat hoznak létre, ahol
is ellopják az áfát. Az adóhatóság pedig nem tesz semmit, sőt
leállítják a vizsgálatokat.
Ez utóbbi, az áfa-ügy,
azért erősebb, azért botrányszagúbb a többinél, mert nyilvánvalóan
tartalmaz igazságot. Tulajdonképpen közszájon forgó tény az,
amiről Horváth beszél. Valóban jó ideje így nyúlják le az
áfát – meg még más ezer módon. A 27 százalékos forgalmi
adó önmagában megalapozza az áfa- csalást. Ha ehhez hozzávesszük
az európai adórendszert, hozzávesszük, hogy emiatt az adóhatóság
még csak elméletileg sem tud értelmes vizsgálatokat végigvinni,
hogy csalás nélkül még csak elméletileg sem lehet működő vállalkozásokat
üzemeltetni, hogy az egész rendszer a csalásra épül, akkor
nyilvánvalóvá válik, hogy Horváth „leleplezése” konkrét
rámutatás nélküli általánosságokat tartalmaz, melyben
lehetnek valóságelemek, de újdonság semmiképpen.
A trükk ebben a
leleplezésben, hogy az adócsalás tényét, mely az 1988-es adóreform
óta folyamatosan tart és el sem tudjuk képzelni a méreteit,
most az Orbán-kormány nyakába akarják varrni. Ugyanis a
folyamat három egymásra épülő eleme a közvéleményt ebbe az
irányba tereli. Vannak az oligarchák, akikről Ángyán beszélt,
volt a trafik-ügy, ahol rámondták, hogy párt alapon folyik az
osztás és most itt van az adócsalás. Ez így összerakva a következőket
mondja: A Fidesz mögött álló oligarchák, a Fidesszel együtt
csalják az adót, lopják az áfát, és a kormány ehhez
asszisztál, leállítja az esetleges vizsgálatokat, melyeket a
kiváló ellenőrök, mint Horváth végig tudnának vinni.
Ez így már természetesen
hazugság és így, ennyire nyíltan nem lesz soha kimondva. De az
emberekben, legalábbis a felületesen tájékozódókban – tehát
a többségben – végül ez marad meg. Ez képes elbizonytalanítani
sokakat és képes muníciót adni az ellenzőknek. Na tessék,
itt van, megmondták, még az államtitkár, még a fideszes, még
az adóellenőr is ezt mondja.
Ezek
olyan ügyek, melyek így előadva húsba vágnak. Mert a legtöbben
már érezték, hogy az adórendszer rossz, kaptak már büntetést,
levonást, inkasszót, vagy csak egyszerűen tudják, hogy jövedelmük
jelentős részét ez a rendszer veszi el. Ez a mélyben, a
lelkekben feszülő indulat, most megfogalmazódik a rikkancsok
ajkán.
Ez most nagyon
sokat árthat. Látszólag a kormánynak nincs dolga az ügyekkel.
Ha védekezik, akkor felvetődik, hogy miért veszi magára, nem zörög
a haraszt. Ha nem védekezik, akkor ott marad a bélyeg, a csalás,
az összejátszás vádja és akkor ez a látszólag érdektelen
folyamat a fő váddá terebélyesedik. Az így felduzzasztott vád,
amibe beleforgatják a kormányt, alkalmas lehet az utcai
megmozdulások előkészítésére és így alkalmas lehet, hogy végül
visszatérjenek az eredeti Kis János-i tervhez.
Ez most az
egyetlen komoly veszély, mely az új rendszer továbbépítését
fenyegeti. Ezt most komolyan kell venni. Nem lehet elintézni
azzal, hogy majd a NAV megvédi magát, hogy megjelenik egy cikk a
Magyar Nemzetben, hogy ez az ellenőr nem is ellenőr és nem is
úgy van, ahogy mondja.
A csúsztatás az
egyik leghatékonyabb kommunikációs eszköz, és ezt a csúsztatást
most jó időben, ügyesen használták. A csúsztatás lényege,
hogy valós tényeket használva, hamis következtetést vonunk
le, de látszólag a valós tények alapján. A csúsztatás ellen
nehéz védekezni, lényegében egyetlen lehetőség, hogy rávilágítunk
a valós tényekre és külön megmutatjuk, hogy miért hibás a következtetés.
Az nem megoldás, hogy nyilvánvalóan valós tényeket próbálunk
meg hamisnak bállítani, vagy egyszerűen elhallgatjuk az egészet.
A vádirat készül,
és nehéz megmondani, hogy a vád ismertsége mikor éri el a
kritikus tömeget. Mikor billen át a közvélemény, mikor érzik
a megbízók, hogy eljött az ideje a teljes pályás letámadásnak.
Most úgy tűnik, 2014-ben még nem lesznek elég erősek.
De ne gondoljuk,
hogy feladták. A 30-as évektől egy Waldapfel Eszter nevezetű könyvtáros
listákat készített a jobboldali, nemzeti érzelmű és
kommunistaellenes emberekről. E listák alapján számoltak le a
második világháború után a magyar értelmiséggel és középosztállyal.
Ezek a listák alapozták meg a vádiratot. Ne gondoljuk, hogy ma
nem készülnek listák és nem fogalmazzák a vádiratot. Ma
egyetlen esélyünk van, ha még legalább két cikluson keresztül
épül a rendszer. Csak akkor reménykedhetünk benne, hogy a vádirat
csak egy érdektelen irat marad.
Csorja Gergely
|