vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.30. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának első száma!

A tartalomból:

EGY ÚJSÁG KÉT ESET

A New York Times egy éven át kutatja a magyarországi antiszemitizmust (címlapon)

1924-ben a New York Times rövid cikket jelentetett meg egy Németországban alapított új pártról, amire akkor senki nem figyelt fel. A Nemzetiszocialista Munkáspárt, amelynek Adolf Hitler támogatója és atyja, szilárdan hiszi, hogy Lenin és Hitler munkássága kiállja az összehasonlítást. Ki állította ezt? Egy bizonyos dr. Göbbels. A szónok megállapítása, miszerint Lenin a második legnagyobb ember világon Hitler után, s a különbség a kommunizmus és Hitler elvei között nagyon halovány, tömegverekedés tört ki sűrűn repkedő sörösüvegekkel. Mint a cikkben olvasható, ez nem vívta ki a potenciális szavazók tetszését, ezért a nácik taktikát változtattak. Korábbi propaganda plakátjaik eltűntek, és soha nem hirdették nyíltan hasonlóságukat a kommunisták tanaihoz. Belső köreikben a nácik és Hitler őszintébben beszéltek erről. 2013-ban pedig a magyar zsidóktól szeretne hallani az antiszemitizmus problémájával kapcsolatos tapasztalatokról. A lap online felületén olvasható rövid tájékoztató szerint a válaszadókat a New York Times egy riportere megkeresheti további kérdésekkel.

 In memoriam Csurka István

Ősi kultúrák kisajátítása (2.oldal)

A magyarság ma, ezzel a kétharmados felhatalmazottságú kormányával az új világrend kialakításának útjában áll. Az új világrend, amely ma már sokkal több, mint elképzelés, az igen szűk körű, titkos, újmódian szabadkőműves és a személytelenségét, sőt a megnevezhetetlenségét keményen őrző háttérhatalom irányítása alatt áll. Ezek mind bankárok és nagyon nagy tőkések, volt irányítók és minden információval rendelkező volt államférfiak. Ez a központi háttérhatalom legfeljebb néhány száz emberből áll.

 El akarjuk érni, hogy a civil szervezetek működése kiszámíthatóvá váljon (4.oldal)

A kormányzat már megalakulásakor eltökélte, hogy olyan környezetet teremt, mely segíti a civil szervezeteket társadalmi missziójuk, küldetésük kiteljesítésében. Emellett segíti a szervezeteket akár jogi, akár pénzügyi tanácsadással, aktív és passzív támogatásokkal, adókedvezménnyel, hogy képesek legyenek különböző állami, önkormányzati feladatokat is átvállalva az emberek életminőségét javítani. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: ki tudjuk szűrni azokat a szervezeteket, melyek visszaélésszerűen próbálnak hozzájutni az 1%-hoz.

 Brüsszelt nem érdekelte, hogy a szolgáltatók mennyi profitot vittek ki (5.oldal)

Zala megyében kilencven település több mint 30 millió forint állami támogatást nyert el a szociális tűzifaprogram keretéből. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa polgármestere elmondta: a kormánypártok és képviselőik kommunikációjukban megfelelően felhívják a figyelmet arra, hogy milyen veszélyek fenyegetnék a magyar társadalmat abban az esetben, ha a bukott baloldal a kormányrúdhoz kerülne.

 A magyar zászló kérdése közügy

Beszélgetés Bíró Lászlóval, Csíkmadaras polgármesterével (7.oldal)

Az elmúlt időszakban több alkalommal is büntetést kapott a Csík megyei prefektustól Csíkmadaras polgármestere. A büntetés oka a piros-fehér-zöld zászló, amelyet Bíró László immár hét éve kitűzve tart a székelyföldi községháza homlokzatán. A Madarasi-Hargita lábánál fekvő festői község első embere lapunk érdeklődésére elmondta, bár a büntetések után muszáj a korábbiaknál megfontoltabbnak lennie, a nemzeti színű lobogót ezután sem kívánja levenni, mert úgy érzi: szimbolikus jelentősége van annak, hogy a piros-fehér-zöld zászló kint legyen az általa vezetett hivatal épületén.

 A magyar pékségeket nagymértékben károsítják a külföldi tulajdonúak (7.oldal)

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke: A külföldi tulajdonú pékségek nem a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerinti termékeket gyártják és forgalmazzák. Más piaci feltételek és gazdálkodás alapján dolgoznak, mint a magyar vállalkozások. A magyar pékségek piacát nagymértékben károsítják, mivel a számuk megközelíti a félezret.

 Kiskopár híradó (8.oldal)

– Az micsoda show volt, emlékeztek, amikor a milliárdos tolvajok elénekelték, a föl föl te éhes proletárt! – röhög össze Dodi és a pultos kislány, már a sörözőben.

– Miért fáj az nektek, hogy pártkongresszust rendeztek, melyen kimondták, hivatalosan is Bajnai Gordon a miniszterelnök-jelöltjük és Lendvai Ildikó az MSZP elnöke. Gyurcsány megígérte, nem alakít új pártot, az MSZP-t segíti a jövőben és dolgozni fog a baloldal együtt-tartásáért, Bajnai pedig bejelentette, senkinek nem lesz politikai vetélytársa, ugyanis nem

akar többé politizálni – aprehendál Gyuri, a szakadár szoci.

– Fáj a rossebnek, egyébként szerinted betartotta a két csirkefogó a szavát? Igazán díjazhatnád a toleranciánkat, mert például a botox mamit direkt csíptük amikor rosszarcúaknak nevezte az emeszpéseket, és bocsánatot kért az országtól a sok szemétségükért és lemondott a frakcióvezetésről Mesterházy Attila javára, Lamperth Mónika alól meg kihúzta a pártalapítványt. Bajnai Gordon pofájába se vágtunk tortát, amikor ostobaságokat makogott valamilyen általa teremtendő magyar euróról, ami „lehet, hogy kicsit kicsi lesz és sárga is, de nem lesz savanyú, és a miénk lesz”, ezt bírta mondani, szó szerint. Remélem hallottad?

 A szocialista kormányok nem tudták az ország hátrányos térségeit felzárkóztatni

Kiemelt cél a népesség csökkenésének megállítása és az egészséges társadalom megteremtése (9.oldal)

Az elkészült Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (OFTK) nemzetstratégiai és nemzetgazdasági fordulatot hozhat Magyarország számára, és hozzájárul a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, valamint a kiegyensúlyozott fejlődés eléréséhez. Szerkesztőségünk vendége Dr. Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára.

 A magyar operák számomra a legkedvesebbek

Jó lenne legalább a víg- és a gyerekeknek szóló operákat magyar nyelven játszani (10.oldal)

Bazsinka Zsuzsanna operaénekesnő: Minden gyereknek, aki egy bizonyos hangszeren megtanulja az alapokat, az életét, személyiségét ez nagyban meghatározza, még akkor is, ha nem lesz belőle később muzsikus, énekes. Másként áll hozzá a művészetekhez, és élvezettel hallgatja a zenét. Az pedig, hogy zenekarban klarinétoztam, segített az együtt muzsikálásban, egymáshoz alkalmazkodásban, a zenei megformálásokban.

 Emléktáblát kapott a Mozart-operák kiváló tolmácsolója

Bartha Alfonzot a kommunisták csak úgy engedték színpadra, ha megváltoztatja a keresztnevét (12.oldal)

Bartha Alfonz énekművész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja emléktábláját avatták föl december 20-án délelőtt a Damjanich út 56. szám alatti ház bejáratánál. Rónaszékiné Keresztes Monika országgyűlési képviselő, Erzsébetváros alpolgármestere avató beszédében elmondta: Bartha Alfonz az a művész volt, akire a Magyar Állami Operaház mindig is számíthatott. Sosem hagyatkozott a rutinjára, hanem minden egyes szerepére, minden egyes fellépésére külön fölkészült. Tanítványait pedig erkölcsre és tisztességre is nevelte.

 Európát most nemcsak gazdasági, hanem értékrendi válság is sújtja

Ennek ellenére a magyar európai nemzet, tehát megoldást kell találnunk arra a helyzetre, amibe a trianoni békediktátum alig száz éve belekényszerített bennünket (13.oldal)

Az erdélyi magyar politikai pártoknak az a feladata, hogy a közösségnek erős brüsszeli képviselete legyen, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is koalíció létrehozását javasolja a 2014-es európai parlamenti választásokra. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerkesztőségünk kérdésére elmondta: európai kapcsolatrendszereinket úgy kell fejlesztenünk, hogy közben a magyar nemzetstratégiát képviseljük.

 Csorja Gergely: Az elrontott élet (19.oldal)

A kor hőse a sikeres üzletember, aki lényegében az összes létező szabály áthágásával szerez gigantikus vagyont – mert a rendszerből adódóan csak így szerezhet –, adót csal, kartellezik, lop, becsap embereket, esetleg politikai bűnözésben vesz részt, vagy csak egyszerűen valamelyik titkosszolgálat zsoldjában áll, hogy aztán a sokadik milliárd dollár után előálljon egy fantasztikus történettel a garázsban alapított vállalkozásról, melybe az utolsó tíz dollárját ölte. Bill Gates, Soros György, Zuckerberg és a többi self-made millionaire önéletrajzában természetesen ott virít a garázscégben indulás legendája, és hogy ők nem felejtik el, honnan jöttek, ezért segítenek másoknak. Mind nagyszerű filantrópok, alapítványaikon keresztül jótékonykodnak. Valójában ezek az alapítványok fedőszervek és az adócsalás, azaz adóoptimalizálás eszközei, esetleg politikai és gazdasági befolyásolás átláthatatlan boszorkánykonyhái.

 

Keresse a Magyar Fórum első számát már december 30-án délelőtt a Magyar Fórum Kiadóhivatalban (IX. Ráday u. 32.), vagy a Püski Könyvesházban.

Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12 844 Ft , fél évre: 6422 Ft , negyedévre: 3211 Ft .

Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft , fél évre: 2940 Ft , negyedévre: 1470 Ft .

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578. Kiadó: Budapest IX., Ráday u. 32., I. em. 3.

Ha Ön úgy érzi, hogy szükség van a magyar megmaradás lapjaira – a Magyar Fórum c. hetilapra és a Havi Magyar Fórum c. folyóiratra –, ezúton kérjük, hogy lehetősége szerint A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványon keresztül támogatni szíveskedjék.

Számlaszámunk: 11712004–20341426–00000000