2013.12.30.

Agyagba zárt hagyaték

Lőrincz Éva keramikus Székelyudvarhelyen született és Székelyszentkirályon nevelkedett. Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd 1995-ben Újpesten végezte el a fazekasiskolát. Mestere: Pallagi Tünde. Ezt követően népi játszóház-vezetői és -oktatói tanfolyamot végzett. Jelenleg Budakeszin lévő műhelyében dolgozik, kerámia szakköröket vezet. Több közös kiállításon vett részt, így a Budai Várban és Budakeszin is.

Már kislány korában is kerámiával, fazekassággal szeretett volna foglalkozni?

– Nem, akkor a kerámiaművészet még nem érintett meg. Mindig is csodálkoztam azokon, akik már nagyon fiatalon eldöntötték azt, hogy mivel foglalkozzanak a későbbiekben. Nagyon nehéz megtalálni azt a hivatást, ami igazán közel áll hozzánk. Nem is beszélve a pályaválasztásról, hiszen lehet, hogy elvégez valaki 1-2 egyetemet, mégsem a szakmájában, a diplomájának megfelelő állásban helyezkedik el. Tehát amikor az Udvarhelyhez közeli gyönyörű falucskában, Székelyszentkirályon tanultam, föl sem vetődött bennem az, hogy valamikor is fazekas leszek.

Mi jellemzi a székelyföldi fazekasságot?

– Nagyon híres az udvarhelyi, a székelyföldi fazekasság. Elég csak Korondot megemlíteni, de Makkfalván, Csíkdánfalván és még más helyeken is működtek fazekas és kerámiaműhelyek. Utólag jöttem csak rá, hogy talán Székelyföldön kellett volna elsajátítanom a keramikus mesterséget.

Székelyföldön az asszony vetett, szántott, aratott, szőtt, font, varrt, tehát szinte mindenhez értett

A családi házban voltak nagy nevű mesterektől kerámiák?

– Nem, mert szinte mindent magunk állítottunk elő, aminek Székelyföldön megvolt a maga hagyománya. A férfiak elmentek katonának, s az asszony vetett, szántott, aratott, szőtt, font, varrt, tehát szinte mindenhez értett. Mi is úgy nőttünk föl, hogy ha leszakadt a gomb, nekünk kellett fölvarrni. Emellett hímeztünk, kötöttünk. Belenőttünk abba, hogy mindent magunk csináljunk. Szabadidőnkben pedig, mivel patak mellett nőttem föl, a palából gyurmáztunk, különböző figurákat készítettünk. Fazekas nem volt a falunkban, így aztán ezt a mesterséget nem tudtam senkitől sem ellesni. Emlékszem, hogy jöttek át a korondi fazekasok ekhós szekérrel, s a búcsúkon és a nagyobb vásárokon kitelepedtek.

Mikor települtek át Magyarországra?

– 1988-ban jöttem át, és a család otthon maradt. Akkor még középiskolás voltam, a faipari líceumba – ez körülbelül a magyar szakközépiskolának felel meg – jártam, és élt bennem egy nagyfokú kalandvágy. Ezért barátokkal jöttünk át a zöldhatáron. Onnan jött az ötlet, hogy az iskola minden évben kivitte a növendékeket gyakorlati közmunkára. Így segítettünk a termést betakarítani, vagy egy adott műhelyben dolgoztunk. Tehát azt mondtuk, megyünk erre a gyakorlati munkára, de igazából Magyarország volt az úti cél.

Hogyan fogadták be a diáktársai?

– Nagyon jól. Akkoriban még másként viszonyultak Magyarországon az Erdélyből érkezőkhöz, mint a későbbiekben. Szinte a tenyerükön hordoztak Budapesten, nagyon segítőkészek voltak, és nem használták ki azt, hogy a határ másik oldaláról érkeztünk. Úgy érzem, hogy a Jóisten annyira szeret, hogy soha nem kerültem olyan emberek közé, akik lenéztek volna, vagy azt éreztették volna velem, hogy csak egy kisebbségből jött valaki vagyok.

Szülei mikor nyugodtak meg, hogy lányukkal nem történt semmi baj?

– Egy hét budapesti tartózkodás után küldtem haza képeslapot. Telefonunk nem volt, és tudtuk, hogy ha a postán nemzetközi vonalat kérünk, azt a beszélgetést lehallgatják.

Hol laktak?

– Az Eötvös Gimnáziumba jártam esti tagozaton, s hogy meg is tudjak élni valamiből, ki tudjuk fizetni az albérletet, dolgoznom kellett a tanulás mellett. Az érettségit követően pedig több könyvkiadónál dolgoztam.

S mikor döntött úgy, hogy kerámiával szeretne foglalkozni?

– Férjem, Kiss Iván grafikusművész nagyon jól ismerte Gy. Kamarás Kata keramikust, a népművészet meseterét, aki figurális kerámiákat készít. Az fogott meg Kata munkájában, hogy egy darab agyagból olyan műveket alkot, amelyek szinte megszólalnak. Ráadásul nem a modern kor izmusait követve, hanem a népi hagyományok útján járva. Úgy döntöttem akkor, hogy én is kipróbálom ezt a szakmát, és elmentem Újpestre a fazekasiskolába, s ott három éves gyakorlat után kaptam oklevelet.

Ügyelek arra, hogy ne készítsek giccses alkotásokat

Ha már említette a figurális kerámiát; a karácsonyi vásárokon nagyon sok ilyen alkotással lehet találkozni, s olyanokkal is, melyek szinte a giccs határait súrolják.

– Ez így van, s én is ügyelek arra, hogy ne készítsek giccses alkotásokat. Angyalkáim keze például nem korongolt. Egyébként mindent korongolok, és úgy rakom össze a különböző elemeket. Úgy érzem, ha figuráimban benne van a naivitás is, akkor azok nem lehetnek giccsesek.

A fazekasiskolában csak gyakorlati képzés folyt, vagy megismertették a tanulókkal a Kárpát-medencei kerámiaművészet történetét is?

– Természetesen a mesterség, a magyar kerámia múltját is meg kellett ismernünk. Mindenkinek ki kellett választani egy tájegységet – én Székelyföldet választottam –, abból szakdolgozatot írni, s egy úgynevezett remeket, tehát vizsgaművet készíteni.

Voltak példaképei a magyar keramikusok körében?

– Nagyon nagy mestereket ismertem meg a magyar kerámia világából, de nem szeretnék egyetlenegy nevet sem megemlíteni, nehogy kihagyjak valakit a sorból. Példaképeim voltak, de senkit sem utánzok. Arra törekszem, hogyha egy munkát készítek, akkor közben a tudásom és kreativitásom legjavát használjam fel, és megfeleljen a népi forma követelményeinek. A kis növendékeimnek is azt mondom: az még nem baj, ha valami nem tökéletes, de a legtöbbet adjuk ki magunkból. S az is nagyon lényeges, hogy az egyéniségünket tükrözze az adott munka.

A műhelyéből kikerült alkotásokon vannak konkrét tájegységhez köthető motívumok?

– Népi formákat készítek, de arra direkt nem törekszem, hogy azok csak egy tájegységre legyenek jellemzőek. A székelyföldi kerámiaművészet áll legközelebb hozzám, s amikor vásárokon árulom a portékáimat többen megkérdezik: ön ugye erdélyi? Tehát a génjeimben benne van, hogy ilyen műveket készítsek, akár akaratlanul is. Nagyon örülök neki, hogy rögtön felismerik alkotásaimból, honnan származom, s ez számomra szinte a legnagyobb dicséret. Olyan motívumokat használok, melyek azért föllelhetők bizonyos tájegységeken. De az alkotások egyediségét az adja, hogy a motívumokhoz saját elképzeléseim szerint teszek hozzá valami mást is, olyat, ami a személyiségemből adódik. És az sem mindegy, hogy a tárgyon hol helyezem el ezeket a motívumokat.

Mi vagy ki határozza meg azt, hogy éppen milyen tárgyakat készít?

– A fő foglalkozásom az oktatás, így kevés időm marad az alkotásra. Az agyag viszont szinte megköveteli, hogy üljek le mellé, mert ha nem fülezem meg, akkor kiszárad. Ezért nem merek nagy munkákba belekezdeni, csak akkor, ha megrendelnek tőlem valamit, vagy ha időm van rá. Legtöbbször tehát rendelésre dolgozom.

Vannak visszatérő megrendelői?

– A legnagyobb sikerélményt az jelenti számomra, amikor 10-15 év után is visszatér hozzám valaki, s azt mondja: sajnos eltört a tányér, amit öntől vásároltam, és szeretnék egy újat. Egyszer egy kertészeti virágkiállításon az egyik vevő kuglófsütőt vett tőlem, majd megkérdezte, hol dolgozom, mondtam neki, Budakeszin. A következő évben visszajött, s közölte velem, hogy próbált azóta fölkeresni, de sikertelenül, mert az interneten nem találta meg az elérhetőségemet, s azon izgult, hogy megint áruljak a vásáron, mert újabb munkát szeretne tőlem venni.

A dísztárgyakra vonatkozóan is érkeznek megrendelések? Mondjuk angyalkákra?

– Ezek a tárgyak nem csupán díszítenek valamit, hanem szolgálnak is. Az angyal egyben gyertyatartó is. A szenteltvíz tartót is használják, amellett, hogy majdnem liturgikus tárgy.

Esetünkben olyan alkotói tevékenységről van szó, mely egyszerre kíván szellemi és fizikai munkát is.

– Természetesen, hiszen a fejünkben dől el az, hogy mit miért csinálunk. Ugyanakkor nagyon kemény fizikai munkáról van szó. Azt is ki merem jelenteni, hogy mindenki képes az agyagozásra és a korongozásra. Csak vannak, akik tehetséggel születnek, s azt tudják fejleszteni, míg mások kicsit ügyetlenebbek, s ezért a korongozást jóval lassabban tanulják meg, ha kellőképpen szorgalmasak.

Pályafutására visszatérve: ahogy elvégezte a szakmai iskolát rögtön elkezdett kerámiákat készíteni?

– A fazekasiskola elvégzése után nem vetettem bele magam azonnal a kerámiakészítésbe, hanem három gyermekem mellett voltam otthon. Majd elvégeztem a népi játszóház-vezetői és -oktatói tanfolyamot. Az ország különböző helyeire hívtak népi játszóház-foglalkozásokat tartani. Rendszeresen eljártunk például a Győri Barokk Fesztiválra, a szombathelyi Savaria Fesztiválra, és a salföldi programokra. A legtöbbször a rendezvények szervezői hívnak el. Ezt követően, ezzel párhuzamosan szakköröket vezetek óvodákban, általános- és középiskolákban nem csak Budakeszin. Rendszeres foglalkozásokat tartok a Hild József Általános Iskolában, a Máriaremetei Ökumenikus Iskolában, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban, és a Mezei Mária Művészeti Iskolában. Ennek egyik oka, hogy nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, hatalmas lelki ajándékot kapok tőlük, míg a másik, hogy úgy érzem: még sok tanulnivalóm van a kerámiaszakmában.

A természetes anyagokat fölcserélte a polár, a műanyag

Mit is jelent maga a népi játszóház?

– A népi játszóház mint fogalom elég széles tevékenységet rejt. Benne foglaltatik a nevében a játék. Feladatunk, hogy újra megtaláljuk egymást, és élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel, hogy rácsodálkozzunk az egyszerű dolgok értékeire és használjuk képzeletünk kiaknázatlan területeit. Csak egy-egy kezdő ötlet szükséges a többit nyugodtan bízhatjuk a fantáziánkra és az időre. A népi játszóház magában foglalja a régi kézművesek jó néhány munkafolyamatát, ilyen a szövés, az agyagozás, a nemezelés, a bőrözés, a gyöngyfűzés, a csuhézás és a gyékényezés. Tehát a cél a népi hagyományok továbbéltetése, népszerűsítése, a mindennapi kultúrában betöltött szerepének erősítése és az utánpótlás-nevelés. Lényeges, hogy a játékokat és a tárgyakat természetes anyagból készítjük, így csuhéból, agyagból, vesszőből, gyékényből, szalmából, gyapjúból. Sokszor népi hangszereket is készítünk. A három-négy napos fesztiválokra azért hívtak le, hogy a rendezvény ideje alatt a gyerekeket úgy kössük le, hogy közben bemutassuk nekik a népi hagyományokat. A gyerekek nagyon fogékonyak ezekre a foglalkozásokra, s ha rajtam múlna, akkor minél hamarabb adnék természetes anyagokat a kezükbe, mert ebben a művi világban később alig találkoznak velük. Hiszen a természetes anyagokat fölcserélte a polár, a műanyag.

Meddig tart egy játszóházban a foglalkozás?

– Én ott vagyok egész nap, s ha valakinek nagyon megtetszik, amit csinálunk, és elég türelmes, akkor végig marad. A legtöbb gyerek viszont csak egy órát bír odafigyelni, aztán elfárad. Tudni kell, hogy a játék a gyermek számára örömforrás, fegyelmező erővel bír, növeli a közösségi érzést, fokozza az alkalmazkodó készséget, és háttérbe szorítja az önzést és az egoizmust.

Ilyenkor lemérhető az, hogy mennyire kreatívak a gyerekek? Sokan mondják: a kicsik nagyon kreatívak, de később ezt az iskola kiöli belőlük.

– Egy gyerek akkor válik kreatívvá, ha képes bizonyos dolgokat új nézőpontból megvizsgálni, így figyelme fókuszát kiterjeszti, megváltoztatja, illetve ha képes meglátni és meggondolni az adott információkon túli lehetőségeket is. Gondolatokat hoz létre, az adott információkat kibővíti, új lehetőségeket fedez fel, és játszik velük. Az agyag azért jó a kreativitás fejlesztésére, mert olyan anyagról van szó, amit képtelenség elrontani. Így aztán azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs önbizalmuk, megmutatom mit és hogy csináljanak, azt lekövetik, s rögtön sikerélményük lesz. Az agyag olyan anyag, hogy hamar visszajelzi azt, ha valamit elrontunk, tehát az kell, hogy a technikát bemutassam a gyereknek, s a többi rajta és a fantáziáján múlik. Erre példa: egy kis első osztályos megmutatta nekem az „alkotását”, találjam ki, mit ábrázol. Találgattam, de nem jöttem rá, s erre közli: ez a Szentlélek. Kiderült, hogy nem is járt sosem templomba, csak egyszer nagymamájától hallott a Szentháromságról. Ez igazolja, hogy a gyerek fantáziája végtelen.

A szakköröket mely korcsoportnak tartja?

– Főleg alsósoknak, de gimnáziumokba is eljárok szakköröket tartani. Az idősebbeknek viszont már konkrét feladatokat adok. Nagyon örülök annak, és büszkeséggel tölt el, hogy három tanítványom elvégezte a fazekas szakot, és egyikük a szakdolgozatában írt egy oldalt azokról a csuprokról, amit én készítek. A kicsik számára pedig a finom motorikus mozgás szükséges, és a koncentrációra való nevelés.

Előfordul, hogy karácsony előtt a szakkörökön a gyerekek ajándékot készítenek szüleiknek?

– Természetesen, hiszen a tantervem a jeles napokra is vonatkozik. December 8-án nyílt meg Budakeszin az a kiállítás, melyen látható az a nagy betlehem, amit harmadikos növendékeimmel készítettünk. Minden évben meghirdetnek itt egy betlehemkészítő pályázatot, s eddig tanítványaim közül sokan kaptak első díjat. Nem csak agyagból dolgoznak, hanem egyéb természetes anyagból is. A zsűri tagjai nagyon figyelnek a gyerek kreativitására, s díjazzák az egyéni elképzeléseket is.

Lényeges tehát, hogy a gyerekekben felébredjen az alkotói ösztön, főleg a mai korban, mikor már az általános iskolások abban versenyeznek, kinek van jobb okostelefonja?

– Szükség van a technika vívmányaira is, hisz munkánk, tanulmányaink során nap mint nap érintve vagyunk általa. De a számítógépes játék legtöbbször csak egyszemélyes. Az emberek – akár felnőttek, akár gyermekek – egymás közötti kapcsolata minimális. Ezért is lényeges, hogy a gyerekek alkossanak minél többet a saját fantáziájukra hagyatkozva. Emellett az is, hogy ne hagyatkozzanak arra, hogy más majd elvégzi helyettük a feladatokat. Nekem otthon azt tanították: ha valamid elromlott, azt csináld meg. Most viszont sok gyerek kétségbeesik, mert nem tudja megoldani a problémáját. Már az is nagy dolog, ha megfogalmazza a problémát. Ezért is kell a kreativitásukat fejleszteni. A gyerekeket pedig a sikerélménnyel lehet a legjobban motiválni, és sokat kell őket dicsérni.

Medveczky Attila