vissza a főoldalra

 2014.01.10. 

A magyar zászló kérdése közügy

Beszélgetés Bíró Lászlóval, Csíkmadaras polgármesterével

Az elmúlt időszakban több alkalommal is büntetés kapott a csík megyei prefektustól Csíkmadaras polgármestere. A büntetés oka a piros-fehér-zöld zászló, amelyet Bíró László immár hét éve kitűzve tart a székelyföldi községháza homlokzatán. A Madarasi-Hargita lábánál fekvő festői község első embere lapunk érdeklődésére elmondta, bár a büntetések után muszáj a korábbiaknál megfontoltabbnak lennie, a nemzeti színű lobogót ezután sem kívánja levenni, mert úgy érzi: szimbolikus jelentősége van annak, hogy a piros-fehér-zöld zászló kint legyen az általa vezetett hivatal épületén.

 Mikor rakatta ki először a magyar zászlót Csíkmadarason?

 –Bár csak mostanában kavar visszhangot a dolog, el kell mondjam, hogy a magyar nemzet lobogóját a polgármesteri hivatalra már 2006-ban, kinevezett polgármesteri időszakomban is kitűzettem. Igaz, akkor még csak néhány hónapig lengett, hiszen visszaléptem az alpolgármesteri tisztségbe. Viszont 2008-ban, amikor megválasztottak polgármesternek, rögvest kitűzettem ismét, és a községházán – úgy is, mint a faluközösségünk szimbóluma – leng a mai napig.

 Miben látja annak okát, hogy éveken át háborítatlanul kint lehetett a zászló, kvázi senkit nem zavart, majd egyszerre csak ekkora "ügy" kerekedett ebből az egészből?

 –Azért az nem teljesen igaz, hogy korábban senkit nem zavart, mert tudni kell, hogy az előző prefektust a községházára kitűzött címeres magyar zászló miatt már több alkalommal részesítették megrovásban. Más kérdés. hogy ellenem egyszer sem indított eljárást. Hogy mi a pontos indoka a dolgok elmérgesedésének, azt csak találgatni lehet, de azért az látható, hogy csak azután kerekedett ekkora ügy, miután az RMDSZ kilépett a kormányból, és a megyei prefektust leváltották.

 Miután a 2011-ben elfogadott, és életbe lépő új, magyar alkotmány szerint a címeres lobogó nem Magyarország hivatalos zászlaja, az önt támadó hivatalos szervek, személyek  mire hivatkozva, milyen alapon nevezik törvényellenesnek a zászló kitűzését? 

–A kiindulási alap az, hogy az érvényben lévő romániai törvények szerint más ország zászlóját csak sajátos esetben, ideiglenesen lehet a közintézményekre kitűzni. Valójában most, a második jegyzőkönyv fellebbezése alkalmával fog kiderülni, hogy a címeres magyar lobogót a helyi hatóságok Magyarország hivatalos zászlójának fogják-e tekinteni. Az eredeti ítéletben pénzbüntetéssel sújtottak, vélhetően azért, mert ők annak tekintik.

 Van-e reális, győzelemmel kecsegtető lehetősége a jogorvoslatra, amennyiben a fellebbezést követő vizsgálat során mégis kiderülne, hogy jogtalanul büntették meg?

 –Nincs, mert amennyiben megbüntettek, azt már visszafordítani nem lehet. Igazságom keresésére, vagy ahogyan ön fogalmazott, a jogorvoslatra egyébként nem is fektetek energiát. Ha tévedtem, vállalom a felelősséget. A mostani esetben azonban fenntartom, hogy nem tévedtem, így nem veszem büntetésnek, maximum egy előrelátható problémának, amelyet meg kell oldani.

 Úgy tűnik, mintha magányosan harcolna a román hatalmasságokkal ebben az ügyben. Vajon mi az oka, hogy intézményileg, politikailag – nyíltan legalábbis – nem állnak ki ön mellett az erdélyi magyar szervezetek?

 – A magyar nemzet lobogójának kitűzését nem szántam harcnak. Nincs szándékomban senkit támadni, nem akarok senkivel gúnyolódni, nem óhajtok ellenségeskedést szítani, sőt. A szimbólumaink használata nem lehet harc tárgya. Viszont, amit a jelképeink szimbolizálnak, azért mindig harcolnunk kell. Abban a harcban pedig nem mellettem kell kiállni, hanem az ügy mellett. Azonban ez az ügy – amint azt az én többszöri büntetésem is mutatja – csapdaveszélyeket is rejt, talán ezért óvatos mindenki.

 Az ön terhére kirótt pénzbírság a legmagasabb büntetés, amit kaphat, vagy a későbbiek folyamán akár valamilyen súlyosabb retorzió is érheti, ha továbbra sem veszi le a zászlót?

 – Ha a zászlót a felszólítások ellenére sem fogom levenni, akkor bűnügyi eljárást fognak indítani. Ez esetben már nem a szimbólumaink használata lesz a fő probléma, hanem az, hogy törvénytelen vagyok. Tehát, nagyon megfontoltnak kell lennem, lényegesen megfontoltabbnak, mint eddig. A zászló azonban ennek ellenére még mindig kint van...

 Hogyan reagál minderre a község? Csíkmadaras lakossága miként éli meg a "zászlóügy" kapcsán zajló fejleményeket?

 – Boldogan tapasztalom nap mint nap, hogy Csíkmadaras lakossága nagyra értékeli elhivatottságomat. Büszke vagyok arra, hogy ennek a községnek a polgármestere lehetek!

 Végső soron mi a célja, van-e bármilyen konkrét törekvése, amit képviselni és/vagy elérni kíván a "zászlóügy" következetes végigvitelével?

 – Megítélésem szerint ennek az ügynek három síkon is leckeértéke van, és tevékenységemmel ezt igyekszem tudatosítani. Egyrészt lecke a román nemzet számára, lecke a magyar nemzet és a romániai magyar kisebbség számára, valamint lecke a két nemzet együttélése számára is. Ez az ügy jóval több, mélyebb annál, mintsem hogy csak személyes ambícióként tekinthetnénk rá. A magyar zászló kérdése közügy. Közügy, még akkor is, ha az anyaországon kívülre szakadt közösség esetleg nyíltan nem meri felvállalni, vagy nem tartja fontosnak. Megkérdezem: ha színmagyar községként a saját városházánkra nem tesszük ki a zászlót, akkor vajon hitelesebb, méltóbb helye hol lehetne? A községháza homlokzatára más közösség jelképét kötelezően ki kell tűzni, ha ez az adott közösség számára fontos. Úgy vélem, hogy a mi szimbólumainknak is ott a helye, mert ez számunkra is fontos. S hogy miért is fontos? Miért is volt fontos számomra már 1987-ben, ötödikes elemista koromban román órán hangosan kimondani, hogy a hazánk színe a piros-fehér-zöld? Talán azért, mert magyarnak születtünk, magyar az anyanyelvünk, magyarul gondolkodunk, imádkozunk és dolgozunk, és egyszer majd, ha eljön az ideje, magyarként halunk meg. Talán azért fontos a zászlónk, hogyha valaki mégis a dolgainkba óhajtana avatkozni, akkor legalább legyen kénytelen tudomásul venni, hogy vannak fenntartásaink. Elszámolási kötelezettségünk van, hisz örököltünk. Lengjen a zászlónk a szélben, mert amint Tamási Áron szellemi örökségként ránkhagyta: mi sem lehetünk másért a világon, csakis azért, hogy „valahol otthon legyünk benne”.

                                                                                                Kovács Attila