|
 2013.02.01.
„Állami
életünk normalizálása megkövetelte, hogy az ellenforradalmi
tevékenységet kifejtő, vagy azt közvetlenül segítő ügyészekkel
szemben szigorúan járjunk el.”
(Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Rejtett dokumentumok)
2006-ban jelent meg a kiváló szerzőpáros
dokumentumkötete, a forrásszemelvények az 1956-os forradalom és
szabadságharc történetének tanulmányozásához a Mundus
Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában. A két szerző már korábban
is többször jelentetett meg közös kötetet, melyben kutatásaikat
tették közzé; ilyen volt pl. a Kinek a forradalma? és a
Mától kezdve lövünk című tanulmánykötetek. Ezek a
szakirodalmak nagyrészt a most megjelent dokumentumkötetben
publikált iratok alapján készültek. A benne szereplő iratok
nem újonnan feltártak, hanem már az 1993-ban létrejött Történelmi
Tényfeltáró Bizottság munkájában – melynek a két szerző
is tagja volt – is nagy segítséget nyújtottak. Ez esetben ez
a kötet egy hosszú kutatási folyamat lezárása. A könyv igen
értékes iratokat tár az olvasók, az 1956-os forradalom iránt
érdeklődök és a korszakot kutatók elé. A rendezőelv középpontjában
a forradalom alatti és utáni erőszakszervezetek tevékenysége,
a sortüzek, és néhány, a kádári megtorlási gépezetet
bemutató per áll.
Politikatörténeti irat viszonylag kevés található
benne, viszont azt is túlzás lenne állítani, hogy csak a hadtörténeti
vonatkozás dominál. A fejezetek összeállítása tényfeltáró
jelleget mutat, végigkalauzolja az olvasót a forradalom és
szabadságharc viszonylag kevésbé ismert és kevésbé tárgyalt
színterein. Az első fejezetben lévő iratok az általános
ismereteket bővítik. Három térkép és két fontos honvédelmi
irat mellett megtalálható Kopácsi Sándor szakvéleménye a
karhatalmi szabályzatról és fegyverhasználatról. Az első
honvédelmi irat Tóth Lajos vezérőrnagy javaslata, amely október
23-a előtti napokban készült. Tartalmát tekintve rendkívül
érdekes, ugyanis egyértelműen kiolvasható belőle, hogy a már
a forradalom kirobbanása előtt általános riadót hirdettek ki
a Magyar Néphadsereg alakulatai között, tehát már valamelyest
készültek a 23-án kirobbant eseményekre. Az utolsó rész
pedig már a megtorlás történetét dolgozza föl, helyesebben
egészíti ki. 1957. márciusi be-számolóiból, amelyekben a
forradalom napjairól, eseményeiről, saját tevékenységükről
adnak jelentést. Döbbenetes erejű dokumentumok, amelyekben a
hajdan volt tábornokok, ezredparancsnokok írják le a fejleményeket,
dicsekszenek tetteikkel, pl. hogyan adtak tűzparancsot
fegyvertelen emberekkel szemben. Szemelvényeket olvashatunk a
debreceni, a kecskeméti, a tiszakécskei, a kiskőrösi,
miskolci, várpalotai, győri és a mosonmagyaróvári megmozdulások
és sortüzek hiteles dokumentumaiból. A kötet továbbá
korabeli dokumentumokat közöl a forradalom után megalakult új
fegyveres testületek megalakulásával, történetével
kapcsolatban.
Révész Géza altábornagy, a Magyar Köztársaság honvédelmi
minisztere 1956 október végén fogalmazza meg jelentését a Magyar
Néphadsereg szerepéről az 1956. október –novemberi
ellenforradalomban címmel. Révész 1957. februártól–májusig
a kormány tagja, 1957. május 9.-től 1960. május 17-éig vezérezredes,
honvédelmi miniszter, jelentős szerepet játszott a hadsereg újjászervezésében.
Az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1958-tól Bács-Kiskun
megye országgyűlési képviselője (1958–67). 1960. május 17.
Az Elnöki Tanács fölmentette a honvédelmi miniszteri posztból
és kinevezte moszkvai nagykövetté. Ezt a tisztséget 1963-ig töltötte
be. Idézzünk a fenti műből: A tisztek kiválogatásánál
elkövetett súlyos hibákat tetézte az a helytelen káderpolitika,
amely a hadsereg tisztikarának csaknem minden rétegében komoly
elégedetlenséget szított. Sértve érezték magukat azok,
akiket a párt 1945-46-ban küldött a hadseregbe, mert őket a
48-49-es káderekkel szemben csak másodrendűeknek tekintették,
sértve a régi munkásmozgalmi harcosok és a volt partizánok,
akiknek jelentős részét a későbbi évek folyamán különböző
indokokkal elbocsátották a hadseregből, sértve az értelmiségiek,
akik a polgári viszonyoknál kedvezőtlenebb körülmények közé
kerültek, és sértve voltak a horthysta tisztek is, akiknél a következetlen
káderpolitika rendkívüli bizonytalanságot idézett elő…Bár
a volt horthysta tisztek zömét a hadseregből 1953-ig eltávolították,
a megmaradottak, akik októberben általában a régi rend visszaváróiként
lepleződtek le, azért maradhattak döntő beosztásokban, mert a
hadsereg egyes vezetői szakmai felkészületlenségük leplezése
érdekében elsősorban ezek katonai tudására támaszkodtak…1956.
október 23. és 28. között a hadsereg felső vezetése a
helyzet helytelen értékeléséből olyan következtetéseket
vont le, amelyek nem feleltek meg sem a hadsereg funkciójának,
sem a kialakult politikai helyzetnek. Mind a lengyelországi októberi
eseményekből, mind a magyar belső helyzetből következőleg különösen
Bata István miniszter, Tóth Lajos vezérkari főnök és Janza Károly
altábornagy azzal számol, hogy nálunk is liberalizálási
folyamat kezdődik, amit ők katonai intézkedésekkel gátolni
nem akartak. Ez mással, mint pozíciójuk féltésével nem
magyarázható. 1956. október 23-án, amikor a pártvezetés kénytelen
volt engedélyezni a tüntetést, amely az ellenforradalmi erők
nyílt támadásának kezdetét jelentette, döntően szüksége
lett volna a hadseregre, általában a fegyveres testületekre,
hogy támadásba tudjon átmenni a proletárdiktatúra védelemében.
Ekkor azonban a hadsereg vezetése nem tette meg a szükséges intézkedéseket
a hadsereg meglévő erejének helyes és gyors felhasználására.
És vajon mit
gondolt 1956-ról 1957. február 4-én az Magyar Népköztársaság
Ügyészségének országos konferenciáján dr. Szénási Géza
legfőbb ügyész? Szénási 1919-ben született Budapesten. Jogi
tanulmányait a budapesti tudományegyetemen 1941-ben fejezte be,
a jogi doktorátust 1943-ban szerezte meg. 1945-től tagja az
MKP-nak. Rendőrtiszt, majd 1951-től vállalati jogtanácsos.
1956. nov. 16-ától a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze.
1959-62-ben az MSZMP KB póttagja, 1962-75 között tagja. 1975
decemberétől haláláig a Magyar Népköztársaság szófiai
rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Műve, A törvényesség
őrhelyén 1959-ben jelent meg Budapesten. Szénási úgy vélte,
hogy az októberi ellenforradalom földrengésként rázta meg
népi demokratikus rendszerünket, a szakadék szélére vitte a
munkás-paraszt hatalmat, szocialista vívmányainkat veszélybe
sodorta, és jelentős hatással volt a nemzetközi munkásmozgalomra
is. Az október 23-án kezdődött tüntetés rövid idő alatt
kimutatta a vezető ellenforradalmi elemek valódi arculatát , éspedig
vidéken nyíltabban, mint Budapesten, de Budapesten sem lehetett
kételye senkinek már október 26. után, hogy a haladó erők, a
kommunisták és a rendszer megsemmisítéséről van szó. Az
ellenforradalmi terror teljes dühöngésének kibontakozását
megakadályozta a szovjet hadsereg ereje, amely hazákat immár másodszor
védte meg az imperializmus támadásától. Állami életünk
normalizálása megkövetelte, hogy az ellenforradalmi tevékenységet
kifejtő, vagy azt közvetlenül segítő ügyészekkel szemben
szigorúan járjunk el.”1957. júliusában a BRFK 3. zászlóalja
számolt be arról, mit végzett a „rend helyreállítása érdekében.”
Részt vettünk a január 12-ei kőbányai és csepeli lázongások
leverésében a kőbányai Ganz Vagon és csepeli gyár kapuinak
biztosításán keresztül. Részt vettünk az egyetemi nyitás
biztosításában is. Fegyveres bandák felszámolásának és fésülésének
feladatát 10 esetben hajtottuk végre, melynek során 33 főt állítottunk
elő, több fegyvert, lőszert zsákmányoltunk. Kiemelkedő
feladatként részt vettünk a Műegyetemről nyugatra disszidálni
akaró ellenforradalmi egyetemi vezetők elfogásában, és házkutatások
során több tömeggyilkos ellenforradalmárt állítottunk elő.
1957. júliusában többeket kitüntettek az
„ellenforradalom elleni harc során és a rend helyreállítása
érdekében” kifejtett munkájuk miatt. Így Németh Károlyt,
az MSZMP Csongrád Megyei Pártbizottság első titkárát. A
javaslattevő a hódmezővásárhelyi káderos volt és a másodtitkár.
Németh Károly bizony sokra vitte… 1945-ben tagja lett a Magyar
Kommunista Pártnak. 1954-től a Csongrád megyei pártbizottság
első titkára volt. 1956-ban az abban az évben alakult MSZMP Központi
Bizottságának póttagja, majd 1957-1988 között tagja volt.
1958-tól 1988-ig országgyűlési képviselő. Németh Károly
1960-1962 között a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának
vezetője, 1962-1965 és 1974-1985 között a KB titkára, 1965 és
1974 között a párt budapesti Bizottságának titkára.
1970-1989 között az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A
80-as években Németh az MSZMP liberálisabb szárnyához
tartozott, nagyobb nyitottságot szorgalmazott a párt átszervezése
során. 1985 és 1987 között az MSZMP főtitkár-helyettese, Kádár
János helyettese volt. Magyarország nehéz gazdasági helyzete
miatt a 80-as évek végén több átszervezésre került sor, így
Némethnek is fel kellett állnia, 1987-ben őt választották a
Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökévé, a leköszönő
Losonczi Pál utódjának. Ezt a beosztását 1988 júniusáig
tartotta meg, ekkor visszavonult a politikai élettől. A következőt
fogalmazta meg a javaslatban a káderos és a másodtitkár: Németh
Károly mint függetlenített pártmunkás aktívan részt
vett az ellenforradalom fegyveres leverésében. 1956. október
24-én megszervezte a megyében a legjobb kommunisták felfegyverzését,
ezeknek több száz fegyver megszerzésében döntő része volt.
Hódmezővásárhelyen október 25-én megszervezte a katonai közigazgatást,
melynek munkájában tevékenyen részt vett, így nagy szerepe
volt a fegyveres erők összefogásában, ahol szükséges volt,
határozott utasítást adott tűzparancsok kiadására az
ellenforradalmi elemekkel szemben, akik támadólag léptek fel.
November 4. után nagy része volt a karhatalom harci készségének
és helyreállításának állandó fokozásában.
Kahler Frigyes többször
is hangsúlyozza, hogy Kádár bábkormányát a nép döntő többsége
nem ismerte el, a szuverenitás hordozói a munkástanácsok
voltak. Kádár maga is jól tudta ezt, ezért megkísérelte
megszerezni a munkástanácsok támogatását: alkuszik, ígér,
majd amikor kiderül, hogy a munkástanácsok nem vásárolhatók
meg, lövet. A Katonai Tanács december 4-i ülésén tisztázzák,
hogy „hajlandók-e tüzelni a tömegekre".- Más szóval az
emberiségellenes bűnöket kitervelten hajtják végre: 2gyorsan
és kegyetlenül le kell számolni velük!" Nyugati pályaudvar
(Vörös zászlós tüntetés, dec. 6.) Salgótarján (dec. 8.);
mindenütt tetten érhető a kitervelt tömeggyilkosság, miként
azt a Fővárosi Bíróság ítélete is tartalmazza. Parancs:
„Be mindenki ki senki" (így Darázs István szds.) és
azután lőnek, tárat cserélnek, és újból lőnek. A vérengzésről
már nyomják a röplapokat, miszerint „az ellenforradalmárok"
a felelősek, ők lőttek! A gyilkosságok folytatódnak:
beteljesedik az Ipolyba lőtt forradalmárok, Hadady Rudolf és
Hargitay Lajos sorsa. Halálukra máig emlékeznek a helybeliek,
mint arról Fejér Dénes és Vasvári Vilmos: Szabadságharcunk
a bolsevizmus ellen c. interjú-kötetében olvashatunk. Jön
Miskolc (dec. 10.), Eger (dec. 11.) Gyurkó Lajos vőrgy. a vidéki
karhatalom parancsnoka, "aki a pártszerv kérésére
hatszor pásztázta végig a Duna-Tisza Közét" A sortüzek
után a „népnevelés" sajátos formája a
karhatalom „kemény" fellépése. Ismert, hogy
Szerov KGB-je 6300 magyart rakott vagonba, de Münnich visszahozta
őket, hogy majd ők eljárnak az ügyükben.
A KGB nyomozások iratai még kutatásra várnak
(Brusznyai-per első felvonása is a KGB-n kezdődik Debrecenben.)
1957 első hónapjai a megtorlás stratégiája kidolgozásának
és a megtorló intézmények létrehozásának az ideje (
valamint ekkor szervezik újjá a politikai nyomozó osztályokat
is, jórészt a volt ÁVH-tagok „átigazolásával").
Amikor a megtorlás személyi feltételeinek megteremtéséről és
a megtorlás joganyagáról beszélünk, a nyomozó hatóságra,
az ügyészségre és a bíróságra terelődik a szó, és már
most hangsúlyozni kell: Magyarországon ebben az időszakban ezek
az állami szervek kizárólagosan az MSZMP keretei között
kialakított akarat végrehajtói. Itt határozzák el, hogy kit
vonjanak felelősségre és mi legyen a sorsa. Ez működik a
kiemelt perekben (Íróper, Nagy Imre-per stb.) Ez működik
valamennyi, a forradalommal összefüggésben lévő ügyben a fővárosban
és vidéken megnyilvánul az ún. ötös bizottságok (párttitkát,
rendőrkapitány, megyei ügyész, megyei bíróság elnöke,
megyei tanácselnök) tevékenységében. Az egész művelet
forgatókönyve testet ölt a „Az ellenforradalmi elleni harc
fő csapásának iránya "c. dokumentumban, amelyet az
MSZMP 1957. február 26-án szentesít. Részletei a „Tervezet.
Az ellenforradalom elleni harc további feladatai" c. BM.
anyagban kerültek kidolgozásra - hol vagyunk már Kádár nov.
4-i ígéreteitől!
Lebilincselő olvasmány az 1956. november
4-e utáni budapesti, salgótarjáni, egri, miskolci és
zalaegerszegi állapotokat felvázoló beszámolók. Megdöbbentő
dokumentum a kitüntetettek statisztikája, valamint néhány
nevezetes, nagy visszhangot kiváltó ítélet jegyzőkönyve. A könyvben
olvashatjuk Pap János megyei pártitkár levelét a legfelsőbb bíróság
elnökének, amelyben Brusznyai Árpádra halálbüntetés kiszabását
kéri. Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak,
dolgozóinak hangulatát – Brusznyai és társai ellenforradalmi
csoport bűnügyének tárgyalásán – a Győri Katonai Bíróság
Népbírósági Tanács által hozott ítélettel kapcsolatban. Másrészt
a f. év október 19-én megtartott megyei kommunista aktíva meg
is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét
illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbírósági
Tanács ítéletével, enyhének tartja azt. Véleményünk
szerint a Népbírósági Tanács nem vette figyelembe 1956. október
körülményeit, az ellenforradalmi csoport társadalmi veszélyességét,
de még az elkövetett és bebizonyított nép hatalom megdöntésére
irányuló súlyos cselekményeket sem…A megye kommunistái,
becsületes dolgozói a legsúlyosabb ítéletet várták, nem
pedig a törvényes büntetési tétel minimumát. Kérjük a
Legfelsőbb Bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés
alatt áll – a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet
hozzon.
Ezt a könyvet egyaránt ajánljuk a magyar félmúlt
történetét megismerni szándékozók számára, ahogy azoknak
is, akik a jelen politikai történeteit vizsgálják, mert a múlt
helyes értelmezése nélkül, nehezen érthető a ma.
(Kahler
Frigyes – M. Kiss Sándor: Rejtett dokumentumok; 2006, Mundus
Kiadó)
M.A.
|
