vissza a főoldalra

 2013.02.08. 

Szamos-parti bohémek

(Puccini: Bohémélet – Kolozsvári Magyar Opera)

Bizonyára nem a véletlen műve, hogy a világ összes zenedrámái közt Puccini operái vezetik a leggyakrabban játszottak listáját: a Pillangókisasszony áll az első, a Bohémélet a második helyen. Puccini lírai művének ősbemutatója Arturo Toscanini vezényletével 1896-ban volt Torinóban, de csak három évvel később, Párizsban aratott közönségsikert. A „legpárizsibb” operát azóta világszerte igazi kultusz övezi. Tehát nem csak a világhíres, nagy operaházakban játsszák, hanem vidéki színházakban, és ott is, ahol a magyar operajátszás már-már kultúrmisszió, és identitásmegőrző szereppel bír – a Kolozsvári Magyar Operában.

      A Demény Attila által rendezett produkciót évekkel ezelőtt mutatták be Kolozsváron, és azóta repertoáron van, mert annyira kedveli a közönség. Demény Attila főleg zeneszerzőként ismert, és a Bohémélettel kapcsolatban nem is baj, ha a rendező egyben komponista is. Már csak azért sem, mert nagyobb eséllyel tartja tiszteletben a zeneszerző kívánalmait. Puccinira azért mérgesek korunk magamutogató, polgárpukkasztó ötletekkel előálló rendezői, mert megköti a kezüket. Hiszen a partitúrában pontosan beírta a szerző, hogy az egyes melódiák alatt mi történjék a színpadon. Demény Attila a cselekmény idejét nem tolta át például a párizsi diáklázadások korába, semmiféle erőltetett belemagyarázás nincs a koncepciójában. Ez pedig a javára válik. Természetesen erre mondhatják a posztmodernek, hogy unalmas. De egyet nem szabad elfelejteni; Kolozsváron kívül az erdélyi magyarok máshol szülőföldjükön nem részesülhetnek magyar operajátszásban. És ha egy magyar fiatallal meg akarjuk ismertetni, szeretetni az operák világát, s azt valami lila ködös, farmergatyás előadással tesszük, akkor az több mint bűn, az hiba. Mindettől függetlenül lehetett volna egy kicsivel több vitalitás az előadásban.

      Ebben az évadban január 24-én játszották először Puccini Bohéméletét, melyben két fiatal énekes, Barabás Zsuzsa és Balla Sándor mutatkozott be. Barabás Zsuzsa eddig főleg nagyoperettek primadonna szerepeit énekelte sikerrel, és szeptemberben ő volt – amint az októberi Havi Magyar Fórumban beszámoltunk róla – a kolozsvári Báthory Erzsébet. Több mint egy éve készül Mimi szerepére, s úgy érezte, most megérett erre a hangja. A fiatal énekesnő elbűvölő Mimi volt, bár azt vettem észre, hogy már az első felvonásban meg akarta mutatni hangjának erejét, ami nem éppen jó, mert az első áriát és a szerelmi kettőst finomabban kell énekelni. Úgy vettem észre, hogy a drámai részek voltak a művésznőnél igazán hatásosak. A harmadik felvonásban a tragikus hangvételű panasz Marcelhez igazán szívszorító volt, nemkülönben az utolsó nagy jelenet. Ha Barabás Zsuzsa a jövőben megfelelőbb metódussal bánik szép, és igen erős hangjával, akkor könnyen lehet, hogy Európa legkeresettebb énekesei között tartják majd számon. A Marcelt éneklő Balla Sándort kulturált, pontos éneklés, felszabadult, hiteles játék jellemezte, produkciója jó színvonalúnak bizonyult. Mind a lírai jelenetekben, mind a Musette-tel való veszekedős részben feladatát tökéletesen megoldotta. Pataki Adorján Rodolf szerepében érezhetően spórolt az első felvonásbeli áriáig, majd szinte „szárnyalt”, s bemutatta, hogy megbízható énekes, szép hanggal, amely a felső regiszterben különösen szépen cseng. Covasinschi Yolanda eddig elég sok lírai-koloratúr szerepben mutatkozott be sikerrel Kolozsvárott, és bizton állíthatjuk, hogy hangilag Musette teljes mértékben neki való. Nagyon szépen énekelt, rendkívüli muzikalitással. Viszont a második felvonásban mintha kicsit túljátszotta volna a kacérkodó, ledér dámát. A Kolozsvári Magyar Opera vezető basszistája, Szilágyi János Collinként hihetetlenül jó volt, mind a hang minőségét, mind a színpadi jelenlétet, no meg a zenei megformálást figyelembe véve. A negyedik bohém, a zenész Schaunard szerepét sokszor adják valamilyen buta tradíció miatt kevésbé muzikális és szürke alakítást nyújtó énekeseknek. Most viszont magyar viszonylatban az egyik legjobb Schaunardot láthattuk, hallhattuk Sándor Árpád személyében. Meggyőzően, óriási hanggal, állhatatosan, remekkel játékkal oldotta meg szerepét. Remek kabinetalakításokat nyújtott Mányoki László a háziúr és a vén gavallér, Alcindor szerepében. A humoros részek ízlésesen lettek kidolgozva, így a buta bohóctréfa és a giccses túljátszás is elkerülte alakítását. Az előadás igazi közönségsiker volt, és újból bebizonyította azt, hogy a Kolozsvári Magyar Opera még tartja magát nemes hagyományihoz.

Medveczky Attila