Függetlenség

Erdély egységes magyar kultúrájáért

A közművelődés fogalma a román kulturális életben nem ismeretes

Dáné Tibor Kálmán (Kolozsvár, 1954. március 31.) erdélyi magyar matematika szakos tanár, művelődésszervező, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke. 1979-ben elvégezte a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem matematika szakát. 1979–1981 között tanár Egeresen, 1981–1982 között A Hét tudományos rovatának szerkesztője, 1982–1991 között tanár Mócson, majd Kolozsváron. 1991–1992 között tanfelügyelő, 1992–1993 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője. 1999-től az EMKE országos titkára, 2003-tól ügyvezető elnöke, 2008-tól elnöke. Munkássága a tudományos ismeretterjesztés, az iskolán kívüli képzés, a népfőiskolai képzés körül forog. Népszerű csillagászati előadásokat tartott, és folyóiratok tudomány-népszerűsítő oldalait írta, szerkesztette (pl. Géniusz).

Elnök úrral a Kolozsvár szívében elhelyezkedő Györkös Mányi Albert Emlékházban beszélgetünk. Legyen kedves először a névadót bemutatni a magyarországi olvasóknak, majd arról szólni, miként került ez a ház az EMKE tulajdonába.

–Györkös Mányi Albert a közeli, a kalotaszeg-peremi Tordaszentlászlón született. Állami ösztöndíjasként tanul a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán, majd az Intézet megszüntetése után a kolozsvári George Dima Konzervatóriumban folytatja tanulmányait, ahol 1954-ben államvizsgázik. Ugyanez évben kinevezik a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola klarinéttanárának. 40 évesen, 1962-ben feleségül veszi Jakab Ilona festőművésznőt. Felesége ösztönzésére elkezd festeni, a színek és formák teljes mértékben hatalmukba kerítik. Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Luxemburgban és Hollandiában folytat festészeti tanulmányokat. 1982-ben felveszik a romániai Képzőművészeti Alap tagjai közé. Az ismertséget számára a stílusa, és a témái hozták meg. Festészete ún. naiv festészet. Érdekes a színvilága. A témák, a kompozíciók egyértelműen arra vallanak, nem képzett, hanem saját intuícióból és tehetségéből festő volt. 1985-ben feleségével új műteremlakásba költözik a Majális utca 5. szám alá, a mai Györkös Mányi Albert Emlékházba. 1990-ben elveszti feleségét, teljesen egyedül marad. 1993-ban, 71 évesen, Majális úti műteremlakásában, betegségtől gyötörten, az elmagányosodástól félve, saját kezével véget vet életének. Györkös Mányi Albert műteremlakását, minden abban található vagyonával együtt, végrendeletileg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta, azzal a céllal és feltétellel, hogy az EMKE a képeit „állandó jelleggel kiállítsa, emlékházat rendezzen be, hozza létre a Györkös Mányi Albert Alapítványt, és biztosítsa a hagyaték szakszerű kezelését és bekapcsolását a szellemi körforgásba” A hagyaték közel 200 Györkös Mányi-festményt, több Jakab Ilona-festményt és -grafikát, muzeális értékű kalotaszegi és mezőségi bútorokat, cserepeket, szőtteseket, számos könyvet és magántárgyat foglal magába. Azt is megszabták, hogy fél éven át mutassák be az ő műveit kiállításként, és a másik fél évben mások műveit is ki lehet állítani. Mi eleget tettünk a végrendeletben foglaltaknak. A képeket nem lehet a végrendelet szerint elidegeníteni, de többször kölcsön adjuk azokat azért, hogy más településeken is megismerjék Györkös Mányi művészetét. Nemrég volt ilyen kiállításunk Dicsőszentmártonban a magyar hátban és Szamosújvárban a tékában. Tavaly pedig olyan kiállítást szerveztünk a Kolozsvári Magyar Napokra, melyeken a magántulajdonban lévő –a mester által még életében eladott – képek szerepeltek. Az sem lehet a véletlen műve, hogy a Györkös-festmények értéke 10 év alatt nagyon megnőtt. Akkoriban egy aukción 150 euróért keltek el a mester alkotásai, s ma már sokszor tízszer annyiért. Úgy érezzük, hogy mi is sokat tettünk a Györkös Mányi név megismertetéséért. Közben félig-meddig adományként hozzánk került egy kiváló 1938-as Steinway-zongora, ami meghatározta azt, hogy kamarakoncerteket szervezzünk. Tehát mi úgy is éltetjük Györkös Mányi szellemiségét, hogy az eredeti foglalkozásához kapcsolódó témájú rendezvényeket szervezünk. Ügyelünk arra, hogy megtartsuk azt a kettőséget, hogy az emlékház egyben művelődési központ is. Itt beszélgetünk Györkös egykori bútorai között, és mint láthatják, csodálatos ez a cserépkályha. Igaz, már azt nem használjuk, mert közel három éve kissé átépítettük az emlékházat, és bevezettük a központi fűtést. Az itt lévő, pezsgő kulturális élet segít a hagyományok feltámasztásában.

–Ott egy körülbelül 15 ezer kötetes hagyatéki könyvtár működik. Méliusz József, Nagy István, Domokos Géza, Engel Károly és Balogh Edgár könyvtára. Helyben olvashatók a kötetek, de mivel ezek irodalmi jellegű könyvtárak, így sok a duplikátum. Az 1918 utáni erdélyi/romániai magyar irodalom kutatásának elősegítésére olyan gyűjtemény kialakítása, ahol megőrizhetők és hozzáférhetővé tehetők a különböző írói hagyatékok, s amelyre támaszkodva kialakítható egy saját koncepcióval rendelkező kutatóműhely. Lényeges, hogy a könyvtárállománnyal együtt jelentős kézirat, és levél-dokumentumot kaptunk. A legutóbb Lőrinczi László erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő hagyatéka került hozzánk. Lőrinczi felesége olasz volt, de egészen idős korukig Erdélyben éltek. Majd Olaszországban éltek. Lánya ajándékozta a hagyatékot az emlékháznak. Ez a hagyaték azért érdekes, mert az olasz-magyar, az olasz-erdélyi irodalmi kapcsolatok dokumentumai. Egyik doktorátussal rendelkező kolleganőnk az emlékház vezetője. A Györkös Mányi Emlékház vezetője pedig hosszú éveken át művelődési házat igazgatott, így jól megfelel a szakmai kihívásoknak. Ha nem kisebbségi sorban élnénk, akkor ennek a két emlékháznak a működtetését nem civil szervezet oldaná meg, hanem talán önkormányzat, vagy állami alapítvány.

–A Szabédi Emlékház adományozás útján került hozzánk, és egy 1913-ban épült kis házacskáról volt szó. Mi ezt teljes egészében átépítettük a könyvtárállomány miatt. Két anyagi forrásunk van: a romániai kisebbségi tanács pénzalapja, amit az RMDSZ kezel, a másik pedig, hogy az EMKE nemzeti jelentőségű intézet lett, így kapunk a magyar kormánytól normatív támogatást. Sajnos a gazdasági válság miatt most kevesebbet, de reménykedünk. Az EMKE elnökséggel, hálózattal, fiókszervezetekkel működik. Mindemellett vannak olyan társszervezeteink, melyek bizonyos településeken felvállalják az EMKE képviseletét. Például Máramarosszigeten a Hollóssy Simon Művelődési Egyesület látja el képviseletünket, ahogy Nagybányán a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület. Emellett léteznek jogi személyiséggel bíró fiókszervezetünk, mint az Arad megyei EMKE, s van olyan, ami viseli nevünket, de nem önálló jogi személy.

–A történelmi egyesület 1885-ben jött létre, és 1947-ig létezett. Ennek a korszaknak a két világháború közötti volt a legnehezebb periódusa. Jelentős tevékenységet nem folytathatott. 1945 után a Magyar Népi Szövetség kulturális osztályához tartozott. Akkor megpróbáltak népfőiskolákat létrehozni, de hiába, a népi demokrácia, az új kommunista hatalom megszünteti, az EMKÉ-t mint polgári értékeket képviselő intézményt. Az EMKE levéltárát az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárába helyezték át, de 1948-ban az EME is megszűnt. S így bekerült a Kolozsvári Központi Levéltárba. 1991-ben az EMKE újraalakult Brassóban, a kulturális autonómiát első perctől a zászlajára tűzve, a korszerű minőségi kultúraművelés letéteményeseként, a modernizáció ösztönzőjeként, az 1885-ös célkitűzések alapelveit is megtartva. Nemrég folytattunk levelezést a levéltárak országos igazgatójával arról, hogy ha már nem tudják visszaadni levéltárunkat, legalább tegyék rendbe, kutathatóvá.

A közösségi kultúra koordinálásán kívül miből áll a tevékenységük?

–Egyik fő programunk az erdélyi és csángóföldi magyar házak összefogását célozza meg. Sőt! A kolozsvárin kívül vannak olyan magyar házak, mint a dézsi, pusztinai, vagy a szilágysomlyói magyar ház, mely hozzánk tartozik, a mi tulajdonunk. Mindennek az az oka, hogy a ’90-es években az EMKÉ-t bízták meg azzal, hogy a vidéki közösségek ingatlanjait kezelje. Április 12–én tartjuk az Erdélyi Magyar Közművelődés Napját, mert az az EMKE születésnapja. Közgyűlésünket ekkor tartjuk, ami igazi seregszemlének is betudható, mert közel 100 társ-és fiókszervezetünk van. A közgyűlés délutánján pedig kiadjuk az EMKE-díjakat. Összesen 17 megnevezett díjunk van a kultúra különböző területéről, és ebből, mert mi aztán nem vagyunk babonásak, 13-at adunk ki. Maga a díj szép bronzszobor, és díszoklevél tokkal. Szinte minden díjnak van szakkuratóriuma, vagy egy szakmai civil szervezet dönt arról, ki legyen a díjazott. Még színészdíjaink is vannak, külön adunk női, férfi és rendezői kategóriában díjat, ezért térfásan erdélyi magyar „Oscarnak” nevezik ezeket. Ennek a díjnak jelentős az erkölcsi súlya, s ez arról is lemérhető, hogy a díjazott művészek a szakmai életrajzukban előkelő helyen írnak róla.

A képzésekben, az andragógiában részt tudnak-e venni? Ma már lényeges az élethosszig való tanulás, és éppen ezért a felnőttképzés.

–Nem panaszként mondom, de alapvető gondunk, hogy alacsony forrásból működünk, így nagyon kevés az EMKE adminisztrációs személyzetének száma. Tehát a rendelkezésünkre álló hálózat és infrastruktúra adminisztrálása leköti a kollégák energiáit. Ennek ellenére igyekszünk bekapcsolódni a képzésekbe. Jómagam matematika szakos tanár voltam, csillagászatból államvizsgáztam, és hosszú ideig csillagászati ismeretterjesztéssel, szabadegyetem szervezéssel foglalkoztam, így a felnőttképzés nem áll tőle távol. 2006-ban elvégeztem a posztgraduális kulturális mediátor képzést az ELTE pedagógia-andragógia szakán. Ugyanakkor a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság jogi személyiségű intézmény, amit a képzések segítése miatt hoztunk létre. A gondunk, hogy maga a közművelődés fogalma, az alulról építkezés, a román kulturális életben nem ismeretes. Ennek oka szerintem, hogy a magyar kultúrkör és kultúraszervezés a nyugati, keresztény egyházhoz, míg a román kulturális élet a keleti egyházhoz kötődik. Vizsgálataim szerint minden kultúra alapja a hit, az embereknek a Teremtőhöz való viszonyulása. Ettől függetlenül van energiánk a képzésekre, s ebben sokat segítenek a magyarországi kollégák. 2009-ben létrehoztuk – főleg a Sárospataki Kultúrház és Könyvtár igazgatónője, Komáromi Katalin és Bordás István művelődésszervező segítségével – az EMKE észak-magyarországi képviseletét. Rajtuk kívül Pécsett is létezik képviseletünk. Ők segítették a romániai magyar házak hálózatba szervezését, és a Kallós Alapítványnál hoztuk létre a tanfolyamot. Jelenleg szintén a sárospataki kollegákkal együtt egy Berettyóújfaluban folyó EU-s projektben veszünk részt, ami közösségszervező felnőtt képző program, aminek a szakmai képzését a debreceni egyetem andragógiai tanszéke biztosítsa. S innen , Erdélyből az EMKE szervezéséből, a képzésben, a különböző magyar kulturális szervezetek alkalmazottai vesznek részt. Az egyesület égisze alatt hoztuk létre a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézetet, melynek alapvető céljai a közép-erdélyi magyar közművelődési élet szakmai mederbe terelése, és a felnőttképzés kutatása.