|
 2013.02.22.
Lobogó-indulatok
Jókora perpatvar
kerekedett amiatt, hogy Székelyföldön néhány település
vezetője – a kötelezően kitűzendő román és EU-s zászlók
mellé – kihelyezte a székelyek hagyományos, ősi lobogóját
is. Az indulatok fokozódását jelzi az is, hogy Bukarestben
hivatalosan bekérették Füzes Oszkárt, hazánk romániai nagykövetét,
a román miniszterelnök Victor Ponta pedig nem átallott személyesen
véleményt formálni az ügyben. Természetesen olyan véleményt,
amely elmarasztalta mind a székely zászlókat kitűző településvezetőket,
mind pedig a nagykövetet. Sőt, külügyminisztere utóbbinak még
a Romániából történő esetleges kiutasítását is
meglebegtette.
Román oldalról teljesen megszokott ez a hozzáállás.
Így volt ez eddig is, és így lesz ez ezután is mindig, minden
esetben. A különbség csak az, hogy most a korábbiaknál sokkal
hangosabban, és láthatóan kapkodva, ijedten reagálták le ezt
a székelyzászló-kérdést. A feltörő, szokatlanul heves
indulatok okait pedig Magyarországon kell keresnünk.
A románok – de
ide ugyanúgy behelyettesíthetőek a szlovákok vagy a szerbek is
– ahhoz szokhattak hozzá, hogy Magyarország nem védi meg a náluk
élő magyar kisebbséget, nem foglalkozik az őket ért vélt
vagy valós sérelmekkel, hátrányos megkülönböztetéssel. Sőt
a balliberális kormányok idején volt olyan miniszterelnökünk
(Gyurcsány), aki a határon túli testvéreink megtagadására
buzdított, és volt olyan pártelnök-miniszterünk (Kovács László
– MSZP), aki 23 millió román beözönlésével rémisztgette a
megtéveszthetőket. Ezek miatt soha nem is volt szükség arra,
hogy a románok (vagy a szlovákok, szerbek) hangos, indulatos
megnyilvánulással vegyék elejét a magyar kisebbség bármilyen,
önazonosságot erősítő akciójának. Megtették ezt a magyar
politikai vezetők helyettük is – sajnos.
A helyzet azonban
2010 nyara óta 180 fokos fordulatot vett. Magyarország, a magyar
kormány végre valahára úgy viselkedik saját véreivel, ahogy
az egy anyaországtól elvárható. Védelmezi is őket, ha az szükséges,
és ami fontosabb, alkotmánnyal, jogszabályokkal, állampolgársággal,
szavazati joggal adja kézzelfogható jelét annak, hogy – éljenek
bár jelenlegi határainkon innen, vagy túl – a világ
valamennyi magyarját egységként kezeli, nemzettársának
tekinti!
Ez az új helyzet
az, amit képtelenek normálisan értékelni és értelmezni a
kedves szomszédok. És nem csak ők. Egy hete figyelem árgus
szemmel a sajtót, hogy elolvassam végre az MSZP állásfoglalását
ez ügyben. Az egyébként minden apró-cseprő kérdés kapcsán
azonnali közleményt, nyilatkozatot, állásfoglalást kiadó
MSZP-sajtóosztály azonban a székely zászlók ügyében
hallgat, mint a sír…
Meglepődni persze
ezen sincs miért. Még túl közel van Mesterházy szánalmas
kolozsvári „mea culpája”, emiatt a románok oldalára mégsem
állhatnak, ugyanakkor a borgőzös képpel románozó Szanyi,
valamint az erdélyi származás alapján listázni óhajtó
miskolci MSZP-képviselők „partizánakciói” után a székelyek
melletti látványos kiállás – finoman fogalmazva – ugyanúgy
ingatag lábakon állna a részükről.
A lényeg az egész
ügyben az, hogy a székelyek öntudata, kemény, megingathatatlan
nemzeti érzése láthatóan még mindig a régi, miközben az
anyaországtól immár végre megkapják a lelki- és érzelmi támogatást
ahhoz, hogy ez így is maradjon!
Így aztán a székely
zászlók mind több helyen lobognak a hideg, februári szélben
– immáron nemcsak Székelyföldön, hanem itthon, valamint a többi
elcsatolt országrészünkben is. Hiába a hideg, egyre szívet
melengetőbb magyarnak lenni!
Kovács Attila
|
