vissza a főoldalra

 2013.01.11. 

A kézműves alázata

(Kemény Zoltán kiállítása az esztergomi Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában)

Az esztergomi ferences gimnázium kortárs galériája szorosan hozzákapcsolódik a kortárs művészet vérkeringéséhez. Fontos feladatának tekinti, hogy az egyedülállóan gazdag kortárs magyar művészet értékeit bemutassa. A kortárs művészet a helyzetéből adódóan, minden korábbi művészetnél célirányosabban irányítja a figyelmet a jelenre. A kortárs művészet a jelen társadalmi, gazdasági, természeti kulturális környezetéből táplálkozik, miként mi is. Tehát logikusnak , hogy a kortárs művészetre pillantsunk, ha jelenünk megértéséhez művészi válaszokat szeretnénk kapni. Napjaink művészete az anyaghasználattól kezdve az anyaghoz való viszonyuláson át, az irónián keresztül a konceptualitásig minden idegszálával a mai individuumhoz, a mai emberi közösségekhez szól. Még akkor is, ha sokszor nem ismerjük fel magunkban a megszólítottat. A kortárs képzőművészeti alkotások egyik általános attribútuma az érdekesség, az „érdekesnek lenni"-ség, hiszen nagyon nagy számú művészi és más vizuális jelenséggel szemben kell megmérettetni magukat. A legjobb művek tanúságot tesznek a művész, az alkotó ember kreativitásáról, innovatív képességeiről és a legújabb technológiákhoz való gyors alkalmazkodásról. Korunk kulcsszavai ezek, melyek az élet minden területén pozitív eredményeket generálhatnak. Természetesen a Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában főleg olyan alkotások kapnak helyt, melyek értéket közvetítenek. Tehát nem polgárpukkasztók, nem provokálnak. Nagyon sok ma a szélhámos a művészeti életben. Ők azt használják ki, hogy sokan csak arra is vevők, ami új. Sok emberrel elhitették, hogy a régi, az kacat, senkinek se kell, míg az új, na az az igazi, az a divatos.

            December 4-én nyílt Kemény Zoltán tervezőgrafikus Tipokrif c. kiállítása Esztergomban. A művész munkái – például: William Kleinnek (applikált, festett digitális nyomat), Egy nap a pusztán, P.S. emlékére (akril, fa, fakéreg, bugaci fűcsomó), Részvéttár (akril, fa), Mulandóság (akril, fa), Talán Toscana (digitális nyomat), A Frari felé (akril, fa), Palazzo Effetti (digitális nyomat), Kapcsolat (digitális nyomat) – bizonyítják, hogy az absztrakt művek sem mind ember-idegenek. Rényi András művészettörténész szerint „a tipokrifek arra késztetik a nézőt, hogy lássa meg, miként vegyül a photoshop (a láthatóságok fölötti all-round rendelkezés) színpompás virtuozitása annak a kézművesnek az alázatával, aki a fa nyers erezetében vagy a kiszáradt festék porózus fénytelenségében a láthatatlant képes megtapintani.” Kemény Zoltán tervezőgrafikus, tipográfus munkáit  eddig több díjjal ismerték el. Kitüntetések között több mint harminc „Szép Magyar Könyv” díj található. 2007-ben első helyen szerepelt a művészeti könyvek között Lóránt Attila dél-amerikai indiánokról szóló kötete, a szép magyar könyvek között köztársasági elnöki különdíjat kapott Normantas Paulius 14 testvér című alkotása. A művészt annak idején nem vették fel az Iparművészeti Főiskolára. Visszagondolva erre több interjúban nyilatkozta, hogy szerencsére. Belső építésznek jelentkezett, pedig mindig is a tervező grafikai munka érdekelte. De akkor ilyen szak nem létezett. Jobb híján elment a Révai Nyomdába dolgozni, ahol kitanulta a cinkográfus mesterséget. Állandóan járta a nyomdát, ahol lehetett, tanulta. Szedőteremtől gépteremig mindent kipróbált. Munkája során rengeteg emberrel ismerkedett meg, kiadók rendeltek tőle borítókat, plakátokat. Amikor elég sok munka összegyűlt, és volt közöttük olyan, amit megmutathatott másoknak, külső biztatásra jelentkezett a Képző- és Iparművészeti Lektorátusba. Ez akkoriban elengedhetetlen volt ahhoz, hogy alkalmazott grafikusként dolgozhasson az ember. Másfél év múlva már annyi megbízatása volt, hogy jobban keresett, mint a nyomdában. 1971-től szabadúszó grafikus, amit időnként hosszabb-rövidebb munkaviszonyok szakítottak meg. A Corvina Kiadótól kezdve a National Geographic-ig számtalan helyen találkozhatunk a nevével.

            A jelenlegi kiállításon olyan betűképeket láthatunk, melyek egységes képekké állnak össze. A tárlat másik fő jellemzője az anyag sokfélesége, hiszen a bugaci fűtől kezdve a fakérgekig sok minden megtalálható. Egy elképzelés szerint meg kell változtatni az évszázadok során a múzeumok megközelíthetetlenségéről, rideg tekintélyéről kialakult hibás képet. Ne azt érezzék a gyerekek, hogy az iskola kellemetlen kötöttségei a múzeum steril világában csak tovább fokozódnak. Biztos vagyok benne, hogy az esztergomi diákok esztétikai nevelésének sikeréhez ez a kiállítás is hozzájárul. A képek azt szemléltetik, hogy vannak modern, kortárs művészeti alkotások, amik igenis élvezhetőek, amikre büszkék lehetünk. Amik megszólaltatják bennünk a belső hangot. Amiket kiraknánk a szobánk falára, vagy gyakran nézegetnénk. Amiktől nem kell zavarban lennünk, hogy nem vagyunk elég sznobok ahhoz, hogy értékelni tudjuk őket.