|
 2013.01.11.
Ágoston András : Neptunfürdő és a
paktum
Neptunfürdő után
senki se lepődjön meg semmin.
Nemcsak azért került
ide a bevezető mondat, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
(RMDSZ) és a Szociálliberális Unió (USL) Paktumáról eddig
pontosabb és találóbb meghatározás nem született. Hanem,
mert alkalmat ad arra, hogy szörnyülködés helyett néhány
tanulságot fogalmazhassunk meg. Már a múlt év szeptemberében
szárnyra kelt a hír, nemcsak Erdélyben, hogy van, vagy lesz egy
ilyen pártközi megállapodás. Ahogy ez már a fontos politikai
háttéralkukkal lenni szokott, csakúgy, mint a Neptun-gate esetében
a paktumot is a titokzatosság fátyla burkolta egészen tegnapig,
amikor Kelemen Hunor – csakúgy, mint elődei húsz évvel ezelőtt
– egy lapinterjúban, nem ismerte el a paktum létét, s nem
kezdte azt védeni körömszakadtáig. Mindkét esetre jellemző,
hogy a nyilvános beismerésre az alighanem román eredetű kiszivárogtatások
után kerül sor. Közös bennük az is, hogy a Paktum a
Neptun-gate a csaknem húsz évvel fiatalabb kistestvére
alapelveiket tekintve semmiben sem különböznek egymástól.
Mindkét esetben az erdélyi magyarság alapvető nemzeti érdekeinek,
elsősorban az autonómia feladásáról van szó. Az egyetlen különbség,
hogy az RMDSZ most nem számíthat „kormányzati felelősségvállalásra”.
Kezdetben a teljes önfeladás még nem volt szükségszerű,
hiszen 1993-ban még volt politikai fegyver az RMDSZ kezében,
csak nem használta azt, a Paktum esetében viszont nyilvánvalóvá
vált, hogy a kisebbségi szervezet, ha nem folytat következetes
autonómiapolitikát, a többségi politikai elitnek legfeljebb
fegyverhordozója lehet. Mint ahogy nyilvánvaló az is, hogy ha
egy kisebbségi szervezet nem teszi fel a lécet, s nem autonómiamodellel
rajtol a helyi politikai elittel folytatott tárgyalásokon, az,
vagy nem ért a politikához, vagy nagyon is ért, csak nem a
nemzeti oldalon áll.
Végül
egy párhuzam. A történelmi VMDK-ban (akkor ez volt a legnagyobb
tagsággal működő érdekvédelmi szervezet a Kárpát-medencében),
1992. április 25-én, elsőnek a külhoni magyar szervezetek közül,
autonómiamodellben kezdtünk gondolkodni, s ezzel a magunk, de
politikai partnerek számára is, feltettük a lécet. Velünk
beszélgetni, eszmét cserélni ma is lehet, de megegyezésre
jutni csak az autonómia tárgyában tudunk. S hallj csodát. Bennünket
az első, inkább csak tessék-lássék próbálkozást követően,
még a Project On Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezet
sem igyekezett bedarálni. Pedig előbb a történelmi VMDK-ban,
majd a néhai Zoran Djindjic ellenzéki koalíciójának részvevőjeként,
Livia Plaksnak, aki már a neptuniakkal is tárgyalt, immár a
Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP) képviselve, több
alkalommal is meg kellett mondanunk: a vajdasági magyarság tényleges
autonómiát követel. Velünk csak erről lehet egyezkedni. S
hogy a szerb politikai színtéren mi, az autonómiát, szintén
ellenző magatartása miatt, a „demokratikus ellenzéknek” nem
„stratégiai partnere”, hanem demokratikus eszközöket
alkalmazó ellenzéke vagyunk. Különösebb eredményt ugyan nem
értünk el, viszont a 2002-ben Kis Jugoszláviában meghozott
kisebbségi törvény megbuktatásához hozzájárultunk. Mert az
kakukkfiókaként, a neptuniakhoz hasonló magyar politikusok segítségével,
nemzeti tanácsként igyekezett elfogadtatni valamit, ami nem
autonómia. Tényleges politikai autonómiája a vajdasági
magyaroknak ma sincs, de nem szabad csüggedni. Mert az, aki
komolyan gondolja, hogy a kisebbségi közösségeknek helyben
kell boldogulniuk, előbb utóbb rájön: a kisebbségi közösség
megmaradása tényleges politikai autonómia nélkül elképzelhetetlen.
Ha nincs magyar autonómiára vonatkozó politikailag értelmezhető,
kitartó követelés, a morzsák begyűjtése közben hiába várunk
az eredményre.
Jegyzet:
A
Neptun-gate s annak recepciója az erdélyi magyar közéletben.
Hadd
nézzük meg közelebbről a másfél évtizede lezajlott
Neptun-gate-et, mely az RMDSZ mindmáig legnagyobb vihart kavaró
és még ma is indulatokat keltő belső válsága volt. Az RMDSZ
három tisztségviselője, Tokay György frakcióvezető, Borbély
László frakcióvezetőhelyettes, valamint Frunda György szenátor,
Európa Tanács-i küldött szövetségi mandátum nélkül részt
vett a Project On Ethnic Relations nevű amerikai szervezet által
1993. június 15-én és 16-án megrendezett tanácskozáson. E
tanácskozás tulajdonképpen a román hatalom s az általa kiválasztott
RMDSZ tisztségviselők között folyt le az erdélyi magyarság
problémáiról. Az eseményről egy amerikai újságíró tudósított.
A három RMDSZ-es politikus a nyíltan etnodiszkriminatív román
hatalomnak bizonyos, részben máig sem megvalósult ígéretek
fejében alkalmat adott arra, hogy kisebbségbarát színben tündököljön
az ország Európa Tanács-i felvétele előtt, épp egy olyan
pillanatban, amikor az erkölcsi és politikai támogatás árát
a lehető legkeményebben meg kellett volna kérni. Az ügyről a
magyar közvélemény csak a tárgyalás után szerzett tudomást
egy, a Romániai Magyar Szóban megjelent interjúból.
(Forrás: vmdp-hírlevél)
|
