2013.01.18.
Csorja Gergely: Miért nem haladnak az ügyek?
Lehetne-e ingyenes
a tömegközlekedés? Először is le kell szögezzük: lehetne. A
budapesti tömegközlekedést kevesebb mint 50 milliárdból, az
országosat pedig kevesebb mint 80 milliárdból ingyenessé
lehetne tenni. Most azzal ne is foglalkozzunk, hogy a nagy állami
közlekedési cégek ésszerűsítésével mennyit lehetne spórolni,
hogy esetleg némi bürokráciamentes, racionális gazdálkodás
micsoda nyereséget hozhatna.
A fenti rövid
fejtegetést azért gondoltam megosztani, mert Európában – fővárosi
szinten – először Tallinnban vezették be az ingyenes tömegközlekedést.
Igaz, Tallinn mindössze 400 ezer lakosú, így nem hasonlítható
Budapesthez. Mégis. Az évtizedek óta megoldatlan, botrányszagú
tömegközlekedés kérdését ideje lenne rendbe rakni.
Minden elképzelés, ami az állami, vagy önkormányzati
vállalatok által szervezett tömegközlekedést üzleti alapon képzeli
el, eleve bukásra van ítélve. Az utóbbi vaskos kijelentés némi
magyarázatra szorul. Létezik üzleti alapon szervezett tömegközlekedés.
Csakhogy, az üzlet nyerő oldalán néhány szolgáltató cég,
illetve azok tulajdonosai állnak, míg lényegében mindenki más
vesztes. Vesztes az utas és a legnagyobb vesztes maga az állam.
Állami pénz nélkül ugyanis a tömegközlekedés nem működik.
Tehát, egyik oldalon vastag milliárdokat költünk arra, hogy
olcsóbb legyen a tömegközlekedés, hogy üzleti alapon vegyük
el a kedves állampolgár pénzét, a másik oldalon pedig
bemondjuk az államnak, hogy akkor idén mennyivel tetszik majd támogatni
bennünket. Lényegében mindenki rosszul jár, az üzemeltetőn kívül.
Ennél azért
egyszerűbbnek tűnik az észt megoldás. Nem kell fizetni, így
is, úgy is az állam fizet. És ha tovább visszük a
gondolatmenetet, akkor kiderül, hogy az államnak ellenben tőlünk,
a mi befizetéseinkből, munkánkból van pénze. Tehát lényegében
a végén mégiscsak mi fizetünk. Azaz teljesen felesleges
beiktatni egy köztes pénznyelőt, egy nagyszerűen fungáló
aranycéget, mely majd súlyos milliárdokért megmutatja, hogy
egyrészről hogyan lehetne tőlünk, állampolgároktól többet
elszedni, másrészről – természetesen – nem teszi szükségtelenné
az állami támogatást. Azt ugyebár nem lehet. Állami pénz nélkül
nincs tömegközlekedés.
Konzekvensen a tömegközlekedés
kifejezést használom a mostanában divatos, sőt mi több, elvárt
közösségi közlekedés helyett. Ugyanis gyűlölöm a szómágiát.
Gyűlölöm, hogy vannak, akik azt hiszik: ha tömeg helyett közösséget
mondunk, akkor majd 350 forintért jobb reggel hatkor kockára
fagyni a megállóban, vagy megfulladni az 1-es villamoson a velünk
utazó hajléktalan vizeletszagában.
Nem lesz jobb, és
bizony az említett 1-es villamos utazóközönsége a legkisebb mértékben
sem emlékeztet közösségre, sokkal inkább kifosztott, megalázott
és tönkretett tömegre. Most jönne az a rész, hogy elkezdem
Vitézy Dávidot, majd a fővárost, utána kormányt szidni. De
nem kezdem. Mert ezt az állapotot nem ők idézték elő, mégha
megoldani nem tudták is.
Nézzünk körbe
és állapítsuk meg, ma Budapesten vagy az országban az ingyenes
tömegközlekedés lehetetlen. Nem megvalósítható. Na, nem azért
mert nincs pénz. Ugyanis a fentiekből világosan látszik, hogy
ennek semmi köze a pénzhez. Mondhatnók: így is, úgy is
kifizetjük. Hanem mert már az ötlet felvetésekor is
megjelennek a szakértők, a reálisan látók, a közgazdászok,
a költségvetési szakemberek és meggyőznének mindenkit, hogy
az ötlet felvetője egy nevetséges pojáca, aki ehhez a nagyszerű
tudományhoz nem ért. Bezzeg ők! Aztán a másik oldalon
megjelennének a hivatásos civilek, akik abból élnek, hogy
civilek, akik azért civilek, mert ebből meg lehet élni. A
civilek bebizonyítanák, hogy aki ingyenes tömegközlekedést
akar, az az Együtt 2014 szavazója. Elégedjünk meg ennyivel,
terjedelmi korlátok miatt, most ne próbáljuk meg felsorolni a záróréteget
alkotó csoportokat, mely záróréteg megfojt minden épkézláb
gondolatot, mely tönkreteszi az alkotókedvet és végtelen
elkeseredésbe taszítja a valamit megvalósítani akaró embert.
És legelsősorban elzárja a pénzt.
Ugyanis bármily
meglepő pénz van. Ott van a bankokban, ott van az európai uniós
pályázatokban, ott van a kínai fejlesztési banknál, ott van
az államban. Csakhogy ott motoznak a záróréteget alkotó
elemek és pályázati rendszereket találnak ki, követelményeket
támasztanak, szakmai előéletet követelnek, jogszabályokra
hivatkoznak, formai kifogásokat tesznek, botrányt kavarnak,
keresztbe tesznek, elfektetnek vagy csak egyszerűen félretájékoztatnak.
Így lehetséges, hogy az Uniós pénzek a kis- és középvállalatokhoz
például telephelybővítés címen leginkább akkor oszthatók
ki, ha az adott kis- és középvállalat lakóingatlant vásárol.
Miért? Mert az egész eleve úgy van kitalálva, hogy azt kizárólagosan
lopási és csalási céllal lehessen felvenni. Jó, nem kizárólagosan,
bocsánatot kérek. Biztosan vannak, akik valóban telephelyet bővítettek
és nem a haver lakását vásárolták meg.
Vagy ott vannak
nagyszerű pénzintézeteink melyek sok mindenre alkalmasak, csak
éppen nem töltik be legfontosabb szerepüket. Nem látják el a
gazdaságot pénzzel. Mert lehet persze pénzhez jutni. 16 százalékért.
Csakhogy 16 százalékot nem lehet kitermelni. A pénzintézetek
kedves munkatársai meg nem is értik, hogy milyen vállalkozások
fordulnak hozzájuk pénzért. Nincs fedezetük, nincs pénzük,
nincs profin megírt üzleti tervük. Semmi mást sem tudnak, csak
dolgozni.
Nos, igen.
Feltehetőleg ezért kell nekik pénz. Vagy ha úgy tetszik: tőke.
Mert ha volna nekik pénzük, fedezetük, üzleti tervük, akkor
nem gondolnák, hogy a drága pénzintézet kedves munkatársait
kell támogassák minden megtermelt forintjuk 10-30 százalékával.
Akkor nem gondolnák, hogy az esztergapadért, kisteherautóért,
sarokcsiszolóért vagy rigol ekéért egész életükre eladósítsák
a családot. Ezt a kényszert, a teremteni vagy csak termelni akaró
ember szempontját a záróréteg nem is érti. A valódi
dolgokkal foglalkozók hadát az aktatologatásra szakosodott félig-
vagy túliskolázott réteg valami eltűnő, kihaló faj utolsó
életképtelen egyedeinek látja. Olyan pandaszerűnek.
A záróréteg úgy
tűnik eltávolíthatatlan. A kétharmad legjobb szándéka, Orbán
Viktor legjobb szándéka ellenére, a napi küzdelemben erre nem
jut energia. Tegyük hozzá lehetőség sem. A záróréteg eltávolítását
nem élné túl a rendszer. Talán az ország sem. Ugyanis a záróréteg
ma már nagyobb bármely társadalmi csoportnál. A záróréteg
ma Magyarország legnagyobb aktív rétege. Velük szemben totális
háborút hirdetni felér egy politikai harakirivel. Így aztán
meg kell adni, ami a zárórétegnek jár.
Legutoljára Hende
Csaba honvédelmi miniszter úr adta meg, amint azt fejtegette,
hogy a Magyar Honvédség az aztán igen, mert példának okáért
a magyar tábornoki karban több tábornoknak van felsőfokú
angol nyelvvizsgája mint az olaszban. És ekkor megjelent gonosz
gondolataimban egy kép, amint a magyar tábornoki kar kiváló
angolsággal üdvözli Csengersimánál a bevonuló román
csapatokat. Mert ugyebár sok minden mást nem tehet hatékony,
modern fegyverek és leginkább harcképes honvédek nélkül.
De mit tehetne a
honvédelmi miniszter, mit mondhatna, minthogy a tábornoki kar
angoltudásával villog, és megemlíti, hogy vásárolnunk kell
helikoptereket, de nem ám olyanokat, amivel harcolni lehet – az
ő megfogalmazásában, amivel a katonák játszanak –, hanem
olyanokat, melyek segítenek katasztrófahelyzetben. És a
miniszternek igaza van, nyilván most a legnagyobb szükség
ezekre a helikopterekre van és abban is igaza lehet, hogy ha előállna
egy modern harcihelikopter programmal, ami a HM egész éves költségvetését
elvinné, akkor a záróréteg egy emberként követelné a fejét,
mert nem maradna pénz windows licencekre. És bizony Windows 7 nélkül
nem élhet a záróréteg, anélkül nem lehet formás szolgálati
jegyet, meg körlevelet szerkeszteni és a facebook is leginkább
azon élvezhető.
Ez amúgy egyáltalán
nem vicces. Sőt! Ez ma a magyar társadalom egyik legsúlyosabb,
legpusztítóbb problémája. Van egy nemzeti elkötelezettségű
kormányunk, van egy minden jel szerint jó szándékú, a
megfelelő célokat felmutató programunk, van egy rátermett és
tegyük hozzá bátor miniszterelnökünk és mégsem mennek
fontos ügyek. A záróréteg mégis képes szabotálni, képes
a legfontosabb terveket is áthúzni, képes a legértékesebb
embereket kétségekbe taszítani.
A kórképet megállapítottuk. A gyógykezelés mikéntjét el sem
tudjuk képzelni. Pedig a beteg a nyavalyába bele is halhat.
|