Függetlenség

2013.06.07.

Kolozsvárnak ékes királynéja

(Sas Péter: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincsestára)

Kolozsvár városának három tanácsosa – a katolikus Páter Pál, a református Pataki István, az unitárius Gyergyai Pál, – valamint a főjegyzői hivatalt viselő Füzéri György aranyműves 1734-ben hosszú, barokk körmondatra emlékeztető címmel latin nyelvű városismertetést írt. A Descrpitio civitatis Claudiopolis ab origine repetita cu inscriptonibus…kezdetű cím fordítása a maga teljességében így hangzik: Kolozsvár város leírása eredetéig visszamenőleg, továbbá azok a föliratok, amelyek a bástyákon és más nevezetes épületeken mindenütt láthatók, a szerint, amint a város lakói a sors fordulataival gyarapodtak, különféle vallásra oszlottak, s az államkormányzat rendén is változtak, egészen a mai állapotig folytatólag. A jezsuita templomról így írtak: Van a Torda városról elnevezett Torda utcában egy másik templom is. Ez nem nagyon régen épült a Szentháromság tiszteletére, a Jézus Társaságához tartozó tisztelendő atyák gondoskodása és munkássága folytán. Kívül-belül faragványokkal és szobrokkal, azonkívül három hegyes toronnyal van ékesítve, az épület nagy költséggel, művészi kivitelben, 1723-ban fejeződött be.

Báthory István fejedelem annak idején Bécsben kötött ismeretséget a jezsuitákkal, akik fogságba kerülése után többször felkeresték börtönében. Itt, a fogság lehangoló napjaiban született meg benne a gondolat, hogy a jó felkészültségű, sikereket elért rendet meghívja Erdélybe. Az első magyar jezsuitával történt későbbi kapcsolatfelvétel azt sugallja, hogy e szándékát már akkor ismertté is tette. Ez a jezsuita atya Szántó István volt – vagy ahogy humanista szokásként többnyire aláírta leveleit, Stephanus Arator Pannonicus –, aki több mint ötödfél évszázada született a dunántúli Devecseren, pár hónappal a budai vártemplom mecsetté alakítása előtt. Önéletrajzából tudjuk, hogy még zsenge korában elveszítette földet művelő (jobbágy?) édesapját, és hogy édesanyját a törökök három gyermekével együtt rabságba hurcolták. Ezek a kezdeti benyomások erős nyomot hagytak benne, egyben magyarázzák érzékenységét és elítélő megállapításait az alantasok iránti bármely könyörtelenséggel szemben. Írásainak tartalma bevilágít más szűkszavú életrajzi adatok mögé is, hogy fokozatosan felfedjék lépéseit eldöntő nézeteit. Így, összevetéssel, megérezzük a felvidéki rokonság körében töltött évek befolyását mind a hit és a népismeret, mind a politikai felfogás síkján, illetőleg azt a belső folyamatot, ahogyan az alapvetésnek e hármas iránya a katolikus egyház és a magyarság szolgálatára vezette őt. A magisteri fokozat elnyerése után rövid időre Bécsbe, majd ifjúsága színhelyére, Nagyszombatba kerül. Ott, az Oláh Miklós alapította kollégium gimnáziumában a humán osztályt tanítja. De kénytelenek hamarosan visszarendelni, mert az épületeket lángok pusztítják el. A bécsi főiskola bölcsészeti tagozatán két cikluson keresztül is oktatja a görög nyelvet, és értelmezi Arisztotelészt. A későbbi évek sodrában megelégedéssel emlékezik ezekre a csak a tudásra összpontosító esztendőkre. Most azonban visszavonulásnak, célkitűzése és törekedése feladásának érzi őket. Nyughatatlan a nyugalom közepette. Ilyen állapotban érkezik hozzá Erdélyből a katolikus vajda (fejedelem) megválasztásának a híre. Szántó azonnal felismeri ennek a jelentőségét mind egyházára és népére, mind a Társaság tagjaira és saját törekvéseire nézve. Ő az, aki ugyanazon évben (1571) méltató sorokkal jelentkezik az állam új vezetőjénél, ezek azonban nem őrződtek meg. Fennmaradt válaszában a fejedelem megköszöni az elismerést s a profeszszor atya ajánlatát. Egyidejűleg helyzetfeltáró levelet küld az ausztriai tartományfőnöknek, melyben három rendtagot kér Szántó külön megnevezésével. Ebben megállapítja, hogy még csak Szilágysomlyón, családi birtokán adhat nekik helyet, nehogy maga ellen zúdítsa a jórészt protestánssá vált Erdélyt. De reméli, idővel Erdély-szerte el tudja helyezni őket. Az osztrák provinciális az általános rendfőnök határozatára várt, akinek a következő évben bekövetkezett halála viszont elodázta azt. Az utód, a holland Everard Mercurion és annak titkára, Antonio Possevino pedig nem vették elő a kérdést. A fejedelem csak 1574-ben fordult újból a tartományfőnökhöz, immár négy rendtagot kérve, köztük kifejezetten Szántót is Váradra küldeni. Ennek elhalasztása vagy talán valamely hozzá érkezett híradás egy 1575. március 27-én elküldött harmadik levél megírásához vezette, melyben rámutat további célkitűzésére. Kifejti, hogy érett megfontolások után olyan belátásra jutott, miszerint Fejérvárnál kedvesebb és kényelmesebb helyet nem talált az atyák számára, ezért jelölték ki a régi magyar királyok is ezt a helyet a szerzeteseknek. Minthogy pedig itt a jámborság és a finomabb ismeretek terjesztésére iskolát akar alapítani, kéri, szíveskedjék 12 atyát ideküldeni. Ellátásukról, ígéri, bőségesen fog gondoskodni, s ha ők majd jónak látják, még több atyát is kész lesz befogadni. Válasz: Róma hajlandó létrehozni a missziót, de tekintetbe kell vennie a feltételeket, továbbá az odaküldendő társak kívánságát. Természetesen megvárják a provinciálisnak erre vonatkozó jelentését. A bécsi tartományfőnök közben egyre nehezebb helyzetbe kerül. Egyrészt a fejedelem kifejezett óhajának kellene megfelelnie, aki egyre kecsegtetőbb lehetőségeket villant fel, és sürgeti a megoldást, másrészt a császári és királyi udvarra kell figyelnie, mely a választ Bekes vállalkozásától teszi függővé. Meggondolkodtató számára Erdélynek az előző évtizedekben kialakult vallási és politikai állapota is: egy kisszámú katolikusság az újhitűek tengerében, körülvéve a törököktől. Igaz, a Jézus-társaság tagjai biztonságban érezhetik magukat a fejedelmi védelem alatt, de meddig? Megvan az anyagi fedezet, de nem ismétlődhet-e meg a nagyszombati kollégium esete? Végül is 1580-ban kezdetét vette Erdélyben a jezsuiták térhódítása. A két Rómából jött rendtag egyike a szász hívek leendő hitszónoka, P. Wolfgangus Schreck, a másik a magyaroké, P. Szántó István. Útjuk – bécsi meg krakkói pihenőkkel – több mint két hónapig tartott, és félig megfagyva érkeztek meg. Szántónak a vatikáni könyvtár felügyelőjével való kapcsolatára mutat, hogy már öt nap múlva írt neki, tudatva a Krakkóig és onnan Kolozsvárig megtett úton átélt benyomásait. A Társaság generálisa viszont csak másfél évvel később kapta kézhez a létfeltételekre s a már felgyűlt tapasztalatokra terjedő beszámolók mellett az utazásét is. Előbbiekben elsőként azt a bőkezű adományt ismerteti, amellyel a király és a fejedelem a kollégiumról gondoskodott. Ezt a monostori birtokrész leírásával vezeti be, hogy azután a Kolozsvárra jövetel, az építkezés s a főiskola alapításának eseményeit követve felvázolja az adomány egészét is. Ahova a magyarok a leghamarabb letelepedtek – kezdi az erről szóló tudósítást –, egy igen szép fekvésű és egészséges hely, Kolozsmonostor. Ez közvetlenül határos Kolozsvár külvárosával. Itt apátság volt, amelyhez régebben mintegy harminc falu meg erősség tartozott.

Továbblépve az időben: az I.Lipót császár által 1692. március 15-én a jezsuitáknak juttatott Kolozsvár-óvári templom és zárda idővel szűknek bizonyult a tanulók, a népes tanári kar és a lelkészkedő papság számára. A katolicizmus általános fellendülésének időszakában új és megfelelő helyet kellett keresniük további tevékenységük zavartalan kibontakozásához. Kolozsvár déli részén, a Torda, a Farkas és a Fogoly utca találkozásánál szerzett ingatlanokon akarták felépíteni mindazokat az épületeket, melyeket intézményeik működtetéséhez szükségesnek gondoltak. Tervük megvalósítása egyúttal az első barokk városképi együttes létrehozását is jelentette. A je-zsuita templom, a város barokk ékessége, felszentelése után nem egészen fél évszázad múltán azonban másik fenntartót kapott. XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, s ezt a rendelkezést Mária Terézia is kihirdette. Miután a királynő új egyetem felállítását tervezte Kolozsvárra, ezért 1776. október 15-én beiktatta a jezsuiták helyébe a piaristákat. Ők nem alakították át a templombelsőt, csupán a meglévő oltárok számára gyarapították kettővel, Nepomuki Szent János és rendalapítójuk, Kalazanci Szent József tiszteletére. A kriptában nyugvó jezsuita halottak mellé a piarista szerzeteseket és a renddel szorosabb kapcsolatot kialakított nemes és polgárcsaládok tagjait temették. A templom hajója 42,7 méter hosszú és 25,2 méter széles. A hajóból mindkét oldalra három-három kápolna nyílik. A főbejárat feletti dombormű a Szentháromságot ábrázolja. A mellékkapuk felett a jezsuita rend alapítójának Loyolai Szent Ignácnak, illetve Xavéri Szent Ferencnek a szobrai találhatók. A templom főoltárán őrzik a Szűzanya füzesmikolai kegyképét. A képet egy Lukács nevű ortodox pap festette, aki Nagyiklód községben működött. Egy Kopcsa János nevű hívő vásárolta meg és a mikolai román ortodox templomnak ajándékozta, ahol 1699. február 15-étől 26 napon át könnyezett. A csodás esemény hírére a kegyúr gróf Korniss Zsigmond saját kastélyába vitette, de a tulajdonjog körül vita alakult ki, végül Kollonich Lipót esztergomi érsek a kolozsmonostori templomnak ajándékozta. A vitázóknak egy-egy másolat jutott. 1699 pünkösd előtt nagy ünnepséggel vitték át a kolozsmonostori kápolnába, majd néhány nap múlva a jezsuiták belvárosi templomába.

1724. szeptember 9-én tették a csodatévő ikont az újonnan felépült templom főoltárára, mely a ma is használatos kolozsvári Könnyező Szűz elnevezést kapta. A kegykép nehezen kivehető a sok dísztől, drágaságtól. 1719-ben két értékes koronát adományozott harasztosi Felvinczi Klára, felőri Nápolyi György özvegye. Amint Sas Péter írja: Mária és Jézus aranyozott ezüst, boltozatos koronái ma nem dísztik a kegyképet, külön őrzik őket. Abroncsukon gyöngysorok között rombusz és levéldísz, felette levélpárta. Pántjaik szélén – az abroncshoz hasonlóan – domborított gyöngysorok között rombusz-és levéldísz, tetején félgömbre állított lemezes kereszt. A koronákon kétszer beütött MH mesterjegy. 1721-ben „főhercegi föveg alakjával, lecsüngő szárnyakkal” menynyezet díszítést, három év múlva ezüstkeretet ajánlott föl göncruszkai gróf Kornis Zsigmond gubernátor. A Könnyező Szűz kegyképének tisztelete egyre nagyobb méreteket öltött. Annak ellenére, hogy a templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték, mind jobban teret hódított Szűz Mária kultusza. A kegykép búcsújáró hellyé avatta a templomot, búcsúének is született a kolozsvári Boldogasszonyhoz. Ebből idézünk fel egy rövid részletet: „Felvirradt felettünk Máriának napja, / Eljöttünk e helyen szép Szűz Mária / Kolozsvárnak ékes királynéja / Özvegyeknek, árváknak hű anyja.” A vallási buzgóság, a Boldogságos Szűz iránti tisztelet később is fogadalmi tárgyak özönével árasztotta el a templomot, az oltárokat. A kor vallásos hagyományának megfelelően a csodás gyógyulásban, vagy imameghallgatásban részesült hívek általában ezüstből készült tárgyakat adományoztak egy-egy Mária-szobor, vagy -kegykép közelségében. A fogadalmi tárgyak a fohászkodó személyt testesítették meg, vagy az imádságok célját: gyógyulásra váró pólyás babákat és testrészeket. Sokan értékes ékszereket aggattak az oltárra, a meghallgatásért érzett hálájuk kifejezéseként… A templomnak míves és drága kegytárgyakat adományoztak. Korabeli feljegyzések szerint zabolai gróf Mikes Mihály főkormányszéki tanácsos felesége, bethlen Bethlen Druzsianna grófnő két miseruhát, két arannyal, ezüsttel hímzett, rojtokkal díszített oltárterítőt és két aranyban gazdag diakónusi öltözetet adományozott. Szintén művészi érékű a korabeli, világosbarna bőrtokban őrzött aranyozott ezüst ereklyetartó talpas kereszt. Négyzet alakú talpa tagolt peremű, melyre 32 darab, különböző nagyságú és színű foglalatos üvegkövet applikáltak. Váza alakú szára virág- és rácsmintával díszített. Boltozatán négy lefelé szélesedő szalagdíszes oszloptag, köztük levéldíszes, csigás barokk pajzs. Egy másik ereklyetartó a piarista rendalapító tiszteletének fényét hivatott emelni. Kora meghatározását külső megjelenése nagyban segíti, a XVIII. században már nem az ereklyét jelentő testrészt formálja, inkább kisebb méretű úrmutatóra emlékeztet. Az üveg alatt elhelyezett ereklyét felirattal látták el és dicsfénysugárral övezték. Kerek szekrénye körül kagylós szalagkeretbe foglalt szárnyas angyalfejek, felettük kis kereszt. A nyolc fehér és piros kővel közrefogott tokban Kalazanci Szt. József szövetcsíkban felitatott vérereklyéje. Érdekesség egy XVII. század első feléből származó aranyozott ezüst kehely, melynek hatszögletű, karéjos talpa öntött. Oldalán angyalfejes, leveles sáv, boltozatán három ovális domborműves kép szalagkeretben: Felhőn álló Mária és József, Mária országalmával, valamint Agnus Dei keresztes zászlóval. A bárány lábai alatt B. I. betűk. A képek között szalagkeretes kartusokban gyümölcskötegek, felettük szárnyas angyalfejek. Ezeken kívül igényes munka a XVII. századból való aranyozott ezüst keresztelő kanna és a tál is. A körte alakú kanna ovális talpa széles, aranyozott peremű. Kiöntője pedig lófej alakú. A honi ötvösség jellegzetes terméke pedig az a XVII. századi ezüst, ún. cápás pohár, melynek belseje, száj- és talppereme aranyozott. Cápázott palástján levélkeretes felirat: KASZONI ANDRAS KOCSIS KATA. Ugyancsak a templom jezsuita korszakát idézi egy kis harangforma aranyozott ezüst oltárcsengettyű, melynek fogantyúja a holdsarlón álló koronás Mária a kis Jézussal. Az 1620-ban készült ötvösmunka vállán latin nyelvű körirat, aminek fordítása: Magyarország Patrónája, Szent Szűz Mária, könyörögj érettünk / Benned van Uram reményem, ne hagyj soha szégyent érnem. A csengettyű oldalán babérkoszorúban az adományozó, hallerkői gróf Haller György, Szatmár várának kettős sisakdíszű címere. A kincstár megbecsült része volt egy XVI. századbeli, a rajta szereplő évszám szerint 1531-ből származó, 25 cm magas aranyozott ezüstkehely, melyről fényképfelvétel és alapos, minden részletre kiterjedő leírás maradt ránk.

Sas Péter könyve három részre tagolódik. Első részében a templom rövid története, a másodikban a templom építészet-és művészettörténeti bemutatása kapott helyet. Harmadik része a leíró katalógus, mely a templom kincstárában őrzött kegytárgyak ismertetését tartalmazza. Ez az első lehetőség arra, hogy a művészettörténelem szakemberei és az érdeklődő olvasóközönség megismerkedhessen a templom kincstárának közel 250 műkincsével, az erdélyi ötvös- és iparművészet fénykorát idéző alkotásokkal.

(Sas Péter: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincsestára; Kriterion, Kolozsvár, 2007)

M. A.