|
 2013.06.07.
Rátalált az élet szépsége
Megtiszteltetést jelent egy olyan patinás, nagy múltú intézmény
tagjának lenni, amilyen a Kolozsvári Magyar Opera
Balázs Barbara, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője Szászvárosban
született.
Tanulmányok: 2003
- Sigismund Toduta Zenelíceum, Kolozsvár, 2007 - Gheorghe Dima
Zeneakadémia, Kolozsvár - Ének Szak (Tanára: Dr. Gheorghe Rosu),
2009 - mesteri tanulmányok a Gheorghe Dima Zeneakadémián (Tanára:
Dr. Gheorghe Rosu)
Főbb szerepei
a Kolozsvári Magyar Operában: Violetta Valery (G. Verdi:
Traviata), Donna Anna (Mozart: Don Giovanni), Első dáma (W. A.
Mozart: A varázsfuvola), Susanna (W. A. Mozart: Figaro házassága),
Fiordiligi (W.A.Mozart: Cosi fan tutte), Musette (G. Puccini: Bohémélet),
Lány (Kodály Zoltán: Székely fonó), Mercedes (Bizet: Carmen),
Fedora Palinska (Kálmán: Cirkuszhercegnő).
Vokál - szimfónikus
repertoár: G. Rossini: Petite messe solenelle, L.v.
Beethoven: IX. Szimfónia, Brahms:
Requiem, Faure: Requiem, Rossini: Stabat Mater
Díjak,
elismerések: Fődíj a
Ploiesti-i Paul Constantinescu Versenyen (2007), II. és III. díj
a brassói Liedului Romanesc Fesztiválon (2009, 2008), III. díj
és különdíj a Ploiesti-i Martian Negrea Fesztiválon (2008),
III. díj a kolozsvári F. Weiss Versenyen (2009).
Részt
vett Ionel Pantea, Mariana Nicolesco, Horiana Branisteanu, Ion
Buzea és Jean Louis Chastaing mesterkurzusain.
Már harmadikos koromtól kántorizáltam a templomban
Édesapja református lelkész. Mi motiválta egy pap lányát az operaénekesi
pályára?
–Kezdetben konkrétan szüleim nem énekesnőnek tanítottak,
hanem azt szerették volna, ha zenei pályára megyek. Így már
első osztálytól zongorázni tanultam, és visszagondolva azt érzem,
nem én választottam, hanem az operaénekesi pálya választott
engem.
Mi az, ami vonzotta az éneklésben?
–Bátran bevallom, hogy egyrészt az vonzott, hogy kiállhatok
sok ember elé a színpadon. Hiába akarok bármit is közölni,
üzenni, ha hiányzik az egészséges exchibicionizmus. Enélkül
alig lenne bátorságom szerepelni. Másrészt arra törekszem,
hogy a lehető legjobb tudásom szerint közvetítsem az adott
alkotást a nézők felé. Talán ez a kettő számomra a művészet
alapkritériuma.
Mindig is meg volt önben ez a bátorság?
–Hogyne, már harmadikos koromtól kántorizáltam a
templomban, ami azt jelenti, hogy én voltam az előénekes, én
vezettem az éneklést ,és egyben
orgonáltam is. Már akkor szerettem szerepelni, ahogy most
is ez az egyik motivációm. Nem sokat gondolkodok azon, miért is
szeretek színpadon lenni, egyszerűen jólesik játszani. Amikor
rokonok látogattak meg minket, akkor arra kértek, zongorázzak,
vagy énekeljek nekik. Ezt eleinte nem éreztem tehernek, örömmel
tettem eleget a kérésnek. Amikor kamaszodtam, már dacból nemet
mondtam, hogy a szüleim nehogy már olyat
mondjanak nekem: énekelj a vendégeknek kislányom.
A hívek meg
voltak elégedve a kis énekesnővel?
–Nem tudok az ellenkezőjéről. Szerintem csodálták,
hogy kiskorom ellenére mennyire ügyes vagyok. De nem olvastam
fel semmi bibliai részletet, mert a próza nem tartozik az erősségeim
közé. Azt most gyakorlom be, mert szükséges az operettekhez a
jó és érthető szövegmondás.
Azt nem jelentett problémát, hogy míg más gyerek játszott, addig
gyakorolnia kellett?
–Amikor testvéreim mentek ki focizni a kertbe, vagy a
fára mászni, akkor zongoraórára mentem, vagy otthon
gyakorolnom kellett. Én akkor inkább arra vágytam, hogy játszhassak,
ami egészséges gyermeki óhaj volt.
Arra mikor gondolt, hogy a zenélés, az éneklés jelentse a megélhetését?
–Sosem gondoltam arra, hogy amikor éneklek, azzal pénzt
is keresek. Ez talán így nagyon naivul hangzik, de aki művészi
pályára adja a fejét, abban van egy bizonyos fokú megszállottság
is, és én egy adott szerep alakításakor nem gondolok arra,
hogy ezt azért teszem, hogy megkapjam hó végén a fizetésem.
Ha úgy fogalmazza meg a kérdést, hogy mikor döntöttem a zenei
pálya mellett, a válaszom, amikor elvégeztem a 12. osztályt,
és tovább kellett tanulnom. Semmilyen ismeretségünk nem volt a
zeneakadémián, ahová igen nehéz volt bekerülni. Szüleim ezért
arra bíztattak, felvételizzek máshová is, de én konok voltam,
és azt mondtam, hogy ha most nem vesznek fel, akkor próbálkozom
jövőre. Tehát már elkötelezett voltam a zene irányába.
Elsőre felvették. Nehéz volt elszakadni a szülői háztól?
–Nem, mert már ötödikes koromtól Kolozsvárott
tanulok. Így az nem volt számomra megszokott, ha éppen otthon
voltam. Szeretem a kincses várost, s ezért az otthoni lét néhány
napig nagyon kellemes nekem, de utána már alig találom a
helyem. Ráadásul édesanyám Kolozsvárott született, és azt
plántálta belénk, hogy nincs szebb ennél a városnál. Amikor
ide kerültem, akkor hamar megszoktam az ittlétet, de már én is
azt vallom, hogy nagy megtiszteltetést jelent egy olyan patinás,
nagy múltú intézmény tagjának lenni, amilyen a Kolozsvári
Magyar Opera. Úgy érzem, itt rám talált az élet szépsége.
Nagyon szerelmes lettem a bonvivánba
Mit látott először a Kolozsvári Magyar Operában?
–Operettet, de a címre már nem emlékszem, de arra
igen, hogy nagyon szerelmes lettem a bonvivánba.
Az mikor alakult ki, hogy szoprán hangfajban énekel?
–Már nagyon korán, a zenei líceumban kiderült,
hogy szoprán leszek. Kilencedikes koromtól énekszakon voltam,
és klasszikus éneket tanultam. Tanárnőm azt mondta, hogy egyértelműen
operai hangom van. Eleinte koloratúr szopránnak gondoltak, mert
a felső regiszterem mindig jól és szépen szólt, de idővel líraibb
szerepeket énekeltem, mert abban a lágéban érzem otthonosabban
magam.
Kiket emelne ki tanárai közül?
–Első tanárnőm B. Vass Éva volt, aki magyar opera
híres szólistája volt. 12. osztályban egy román tanárnőm
volt, aki szintén mindent megtett azért, hogy felszínre törjön
a bennem rejlő tehetség. A zeneakadémián végig Gheorghe Rosu
basszista volt a mesterem, míg a magiszteri fokozaton pedig Ionel
Pantea vezette az operaosztályt.
Pantea
szerepeket is ajánlott önnek?
–Konkrétan nem, de mikor felvételiztem, és ő ott
volt a zsűriben, s azt mondta, hogy az első éves mester
tagozatosokkal a Cosi fan tutte-t szeretné megrendezni és csak
engem tart megfelelőnek Fiordiligi szerepére. Mozart végigkísérte
egyetemi éveimet. Hol a Színigazgatóban, hol a Figaró házasságában,
hol a Don Giovanniban léptem fel. Megszerettem Mozartot, annak
ellenére, hogy azt szokták mondani: szép Mozart zenéje, de elég
nehezen befogadható.
Ki hívta a Kolozsvári Magyar Operához?
–Miután befejeztem a mester fokozatot, hazamentem.
Addigra a volt kolleganőim a zeneakadémiáról már mind az
opera énekkarában énekeltek. Mivel
nem értesültem időben a meghallgatásról, lekéstem a
jelentkezésről is. Rá egy félévre felhívott Pantea és megkérdezte
tőlem: milyen dolog az, hogy az igazgató nem is hallott rólad?
Felvetette, hogy meg szeretné velem rendezni a Víg özvegyet.
De nem az volt az első szerepem, hanem a Rigoletto Ceprano grófnéja,
ami „bemelegítés” volt a Traviata címszerepéhez. Ezzel
bedobtak a mély vízbe, mert nagyon kevés idő volt a szerep színpadi
elsajátításához. Ezért eléggé izgultam az előadás előtt,
de ahogy véget ért a preludio, minden drukk elmúlt, és „úsztam”
a szereppel.
Hogyan készül
fel egy adott szerepre?
–Az első, hogy beszerzem a kottát, és színes
kiemelővel bejelölöm a részeimet. Ezután vagy az operánál
korrepetítor segítségével, vagy magánúton tanulom meg a
szerepemet. Vannak, akik előbb a szöveget tanulják meg, majd
leszolmizálják az énekelni valót. Én egyben tanulom meg a
szerepet. Azt is mindig megnézem, hogy az adott szerep mennyire
való nekem hangfajilag, illetve életkorban. Ha nem ismerem az
adott operát, akkor előtte CD-én meghallgatom a művet. Ha
ismerem, akkor előbb megtanulom a szerepet, majd meghallgatom több
előadó tolmácsolásában, hogy minél több technikai,
interpretációs módszert vegyek át tőlük.
Ha egy énekes, egy színész nem egyéniség, akkor felesleges a színpadon
lennie.
Mennyire tartja fontosnak, hogy egyéniségek legyenek a színpadon?
–Ha egy énekes, egy színész nem egyéniség, akkor
felesleges a színpadon lennie. Aki egyéniség, arra viszont nem
lehet nem odafigyelni. Egy igazi egyéniség már puszta jelenlétével
is magára szögezi a nézők tekintetét.
Vissza szokta magát hallgatni, nézni?
–Nem kedvtelésből, hanem mert muszáj. De sosem
vagyok elégedett magammal. Elsősorban az énektechnikai hibáimat
veszem észre. És ha észreveszek egy esetlen mozdulatot, azt
igyekszem legközelebb korrigálni. Arra is gondolok, hogy lehet,
csak nekem tűnik az a mozdulat annyira banálisnak, mert ha az
adott pillanatban az őszinte volt, akkor elfogadható.
Milyen a kolozsvári zenei élet?
–Azt nem lehet elmondani, hogy minden előadásunk
teltházas, de azt is figyelembe kell venni, hogy három zenés
intézmény van Kolozsváron, ami igen csak kuriózum egy ekkora lélekszámú
városban. Így megoszlik a közönség. Nem hiszem azt, hogy a
magyar fiatalok megvetnék az operát; biztos vagyok, benne, hogy
többen járnának színházba, ha még jobban megszólítanák az
egyetemistákat.
Ha felhívnák önt egy neves európai operaházból,
hogy töltsön ott több évadot, akkor igent mondana?
–Nagyon
szeretem a Kolozsvári Magyar Operát, nem szeretném, ha hűtlennek
gondolnának, de azért bennem is van egy nagy adag hiúság, és
minél több szerepet szeretnék elénekelni. Így, bizonyos
helyzetekben, biztos igent mondanék.
|
