vissza a főoldalra

 2013.06.07. 

Kolozsvár sokoldalú színművésze

A Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, amely nemzetközi rangja mellett az erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő intézménye

Laczkó Vass Róbert színművész a székelyföldi Gyergyóremetén született 1976-ban. Pedagógusi képesítést a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben szerzett, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti Karán, Csíky András és Keresztes Attila tanítványaként végezte. 2000 óta a neves Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa, bemutatkozott már a Kolozsvári Román Opera, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház színpadán is. Pályafutása során nemzetközi rangú rendezőkkel dolgozhatott együtt (Tompa Gábor, Mihai Maniutiu, Silviu Purcarete, Vincent Liotta, David Zinder, Ascher Tamás, Matthias Langhoff), kortárs zeneszerzők (Selmeczi György, Orbán György, Vajda János, Demény Attila) munkatársaként pedig több zenemű országos- és ősbemutatójának, televíziós- és lemezfelvételeinek volt a közreműködője. Zenés színpadi repertoárján klasszikus operák és musicalek karakterszerepei egyaránt megtalálhatóak. Verseit és publicisztikáit különböző írott és elektronikus kiadványokban jelenteti meg, fotográfusként számos munkáját a Magyar Földrajzi Társaság magazinja, A Földgömb közölte.

 A Valahol Európában premierje után beszélgetünk a Kolozsvári Magyar Operában. Ebben a nagysikerű musicalben Ficsúr szerepét alakítja. Mennyire volt nehéz profi színészeknek együtt próbálni, játszani olyan gyerekszereplőkkel, akik eddig még nem voltak színpadon?

 –Egy ilyen munkához éppen annyi türelem kell, mint bármely más színházi előadás létrehozásához. Mindenütt vannak buktatók, amelyeket ki kell kerülni, és felemelő pillanatok, amelyeket meg kell ragadni. A Valahol Európában próbafolyamata csak addig tűnt a szokásosnál nehezebbnek, ameddig a gyerekekhez igazítottuk magunkat, és ez rajtunk múlott, nem a gyerekeken. Azaz: fokozott figyelemre, lelkesedésre és igényességre volt szükség. Nagy szerencse, hogy a gyermekek lelkesedése hatalmas motivációs tényezővel bír a felnőtt színészek irányába is. A gyermekek azok, akik már az első próbákon mélyen, őszintén és lelkesen játszanak, de az igényességüket, kitartásukat és a folyamatos munkához való viszonyukat alakítani, formálni, edzeni kell. Megjegyzem: lehet is, hiszen éppen abban a korban vannak, amikor erre fogékonyak.

 Tehát a próbafolyamatok alatt kialakult egy jó csapatmunka és közösség?

 –Sőt: igazi barátságok alakultak ki! Annak ellenére, hogy a gyerekek valamennyien egyazon város vonzáskörzetéből jöttek, igencsak heterogén volt a csapat. Kolozsvár a magyar közösség lélekszáma szerint is nagyvárosnak számít, volt honnan válogatni, de a környékbeli iskolákba is eljutott a hír, így több, mint kétszázan jöttek el a szereplőválogatásra. Bizony nagy feladat volt eldönteni, hogy ki legyen az a 33 gyerek, aki részt vesz a munkafolyamatban, szinte nem is került közéjük egy iskolából két gyerek. Ám a gyerekek életkoruknál fogva könnyebben dolgozzák föl az őket érő kisebb-nagyobb sokkhatásokat, mint a felnőttek, így óriási meglepetésemre nem is telt bele két hét, és ütőképes csapattá csiszolódtak össze.

 Alig van olyan kollegám, aki jobban izgulna nálam egy-egy nagyobb téttel bíró előadás előtt

 A gyerekek izgultak-e jobban, vagy a színészek?

 –Nehezen tudom megítélni, mert én is nagyon izgulós színész vagyok. Talán alig van olyan kollegám, aki jobban izgulna nálam egy-egy nagyobb téttel bíró előadás előtt. A próbafolyamat alatt folyamatosan a kezemben volt a fényképezőgépem, ezzel dokumentáltam a csöppet sem szokványos eseményeket. Így alkalmam volt azt is hallani, amint a gyerekek, mint profi alanyok a különböző médiumoknak nyilatkoztak. Olyan beszélgetés, parázs vita alakultak ki a kamerák előtt mondjuk egy esetleges harmadik világháború kérdésköréről, amelyből egyetlen dolog következett számomra: teljes mértékben fölkészültek a feladatra. Tanúbizonyságot tettek érzelmi és szellemi érettségükről. A Valahol Európában egy olyan történetről szól, amelyben a verekedés, az agresszív indulatok, az értelmetlen öldöklés is jelen vannak, ám a gyerekek mindezt a helyzet súlyának megfelelően reagálták le. Csak ámultam és bámultam, hiszen ez hatalmas érzékenységet és csodálni való állóképességet is jelent egyben.

 A május 16-i premier végén a nézők állva tapsoltak, többen könnyeztek is. De úgy vettem észre, hogy a felnőtt színészek is katarzison mentek keresztül, sőt a tapsrend alatti éneklés igen nehezen ment talán a meghatottságtól…

 –Na, most sikerült lebuktatnia, hiszen én voltam az egyik színész, aki képtelen volt a végén énekelni. A tapsrendet úgy szerkesztettük meg, hogy a gyerekek kirajzanak a nézőtérre, és az előadás egyik vezérszámát újra elénekeljük. Ez egy olyan megható pillanat, amit könnyek nélkül nem lehet kibírni, és bevallom, képtelen voltam profiként helytállni. Azt is tudni kell, hogy Kolozsváron zsúfolt ház előtt játszani ma már nem szokványos dolog. A mi színháztermünk óriási, közel 900 férőhelyes a nézőtere, és ezt igen nehéz alkalmanként megtölteni.  Ezúttal még a lépcsőkön is ültek emberek. Mivel 33 gyerekszereplő játszott, a bemutatóra eljöttek a szülők, rokonok, barátok, iskolatársak, az előadást pedig nagy médiakampány előzte meg. Mi, felnőttek is mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ezt a produkciót élményszerűvé varázsoljuk, már csak azért is, mert nekünk sem árt néha egy kis katarzis-élmény...

 Az is ritkaság, hogy egy előadás alatt nyíltszíni tapsok legyenek…

 –Bizonyos előadások műfajának is betudható, hogy nem illik beletapsolni egyes jelentekbe. Az értő közönség tudja: nem helyénvaló megszakítani egy drámai eseménysort a színpadon, mert az kínos is lehet. A musical műfaja viszont „elbírja” a nyíltszíni tapsot, és persze ebben az előadásban is vannak olyan pillanatok, amelyek kiválthatják a közönség üdvrivalgását és tapsát. Ugyanakkor el kell árulnom azt, hogy mi, felnőtt szereplők ott szorongunk a kulisszák mögött, mikor egy-egy, a gyerekek által előadott ének- vagy táncjelenet zajlik a színpadon. Szurkolunk nekik, és könnyesre áztatjuk a történet végét.

 Úgy, hogy nem megy át az egész darab a giccs kategóriájába.

 –Ha a játszó gyerekeket annyira megfogja az előadás, hogy elsírják magukat, akkor a felnőtt színészeknek is megengedhető néhány könnycsepp. Egyébként hagyni kell, hogy a közönségen csapódjon le reakció. Maradjunk annyiban, hogy ezúttal nem egy szokványos előadásról van szó, így az érzelmi hőfok is sokkal magasabb. Szinte sodródunk az érzelmek hullámain, s ez bizonyára nem csak számomra jelent lelki megtisztulási folyamatot.

 Laczkó Vass Róbert a színészeten kívül nagyon sok mindennel foglalkozik. Így operákban szerepel, könnyűzenei formáció tagja, számos verse, publikációja jelent meg, ismeretterjesztő előadásokat szervez civil fórumokon, fotóiból kiállításokat rendeztek, és nagyon szeret utazni messzi tájakra. Jól látom, hogy ezek az előadások az utazások élményanyagaira támaszkodnak?

 Meghurcolt arisztokratától a száguldó riporterig, zarándoktól a hegymászóig nálunk szinte minden csodabogár megfordul

 –Természetesen! Egy-egy utazás mindenképpen „visszaköszön” ilyen-olyan formában. Azok az előadások, amelyekre gondol, beszélgető estek, és nagy nyilvánosság előtt zajlanak a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A beszélgetéseket a Kolozsvári Rádió is rögzíti, és tervezzük, hogy kötetbe foglaljuk az eddigi anyagot. Olyan érdekes embereket szólaltatunk meg, akik véletlenül sem számítanak celebeknek, ám különleges tartalommal és tapasztalattal tudnak szólni a messzi tájak embereiről, kultúrájáról, hogy az tanulságul szolgáljon mindazok számára is, akiknek nem áll módjukba eljutni távoli vidékekre. Vendégeink látják és láttatják a mi kultúránkat is egy másik kultúra szemszögéből. Meghurcolt arisztokratától a száguldó riporterig, zarándoktól a hegymászóig nálunk szinte minden csodabogár megfordul. Már tervezzük is a következő évadot!

 Mekkora a fogadókészség ezekre a programokra?

 –Egyre többen látogatják ezeket a beszélgető esteket, ha nem vigyázunk, szétrepesztjük a Györkös Mányi Albert Emlékházat. Arra is törekszünk, hogy színes tematikával minél több embert tudjunk megszólítani. Így azok az üzenetek, amelyeket megfogalmaznak a vendégeink, végső soron eljuthatnak a helyi magyar közösség különböző szegmenseibe. Ez a közösség 50 ezer magyar embert jelent Kolozsvárott, és még tízezernyi magyar egyetemistát. Az előadások magyar nyelven zajlanak, de szándékunkban áll hamarosan egy román professzorasszonyt is vendégül látni, aki például Kambodzsában volt ENSZ-megfigyelő a rendszerváltás idején.

 Ha itt közvélemény-kutatást tartanék, ki hová szeretne utazni, nagyon kevesen választanák Ázsiát, s annak is a déli, dél-keleti részét. Miért pont ezt a tájat kedveli?

 –Előbb arra a fel nem tett kérdésre válaszolnék, hogy mi motivál az utazásokhoz: az élményszerzés. A színházban közhelynek számít, hogy az ilyen-olyan módon megélt, megtapasztalt élményanyagból lehet igazán a színpadon táplálkozni. Kispénzű, rosszul fizetett színészeknek bizony nehéz összehozni egy-egy messzire, más kontinensre kalandozó túrát. Évad közben köt a hivatás, nem is lenne rá idő, de ha nem pancsoljuk el a semmit, valahogy csak össze lehet gründolni a nyári csavargást. Ősztől tavaszig hajtok ezerrel, arra is alig van időm, hogy hazautazzak Székelyföldre, a családomhoz. Nyáron viszont igyekszem, hogy legyen legalább három teljesen üres hetem. És még sosem volt úgy, hogy ezalatt egy helyben üljek valahol a vízparton és lógassam a lábam, inkább a kultúrtájakat szeretem bejárni. Ahol éppen kikötünk az utitársakkal, ott kora reggel indulunk neki a világnak, és csak este térünk a szállásra vissza. Belefér a szokatlan dolog is, például Rádzsasztánban arató asszonyok közé keveredni. Nem veszélytelen dolog...

 A tiritarka, gyönyörű nők egy másodperc alatt körbevettek engem, kezükben a fenyegető sarlókkal

 Került veszélyes helyzetekbe?

 –Nem is egyszer. Ilyen volt az említett radzsasztáni eset is. Európában már nem látni kézzel arató asszonyokat, ezért különlegességnek számított a helyieket lencsevégre kapni. Édesanyám annak idején még aratott sarlóval, sokat mesél a háború utáni szegény világról, de én ezúttal egy más szabályok szerint működő társadalomba „kukucskáltam be” a fényképezőgéppel. Ha az ember nem óvatos, és nem tartja be az ott honos szabályaokat, akkor megjárhatja. Ezek a tiritarka, gyönyörű nők egy másodperc alatt körbevettek engem, kezükben a fenyegető sarlókkal, és addig nem engedtek el, amíg nem fizettem nekik a fotózásért. Javukra legyen írva: apróénzért váltottam meg a szabadságomat. Ma gyerekcsínynek tűnik, de akkor keményen berezeltem.

 A radzsasztáni aratók is énekelnek munka közben?

 –A munkadal, mint népi szellemi termék, azon kevesek közé tartozik, amit a „pogány” korból mi is átmentettünk a kereszténybe. Indiában egy monoton kántálást, amolyan „együttbeszélést” figyeltem meg az arató asszonyok között.

 Kint milyen nyelven kommunikál?

 –Ázsiában gyakran csak „jelbeszéd az életünk”. Indiában sokan beszélnek valamilyen szinten angolul, de ezek az arató rádzsasztáni asszonyok a jobb megértés végett ugyanúgy kézzel jelezték a „pénzkérdést”, mint mindenütt máshol a világon.

 Idén nyáron milyen útra készül?

 –Több célirány is van, de egyelőre még nem sikerült kialakítani a programot. A lényeg, hogy sikerüljön egy, a pénztárcámnak megfelelő repjegyet találni valahová Keletre. Hiszen a szállás, az ottani élet már különösebb gond nélkül megfizethető lesz.

 Gyerekkorában is szeretett túrázni?

 –Iskolás koromban, a rendszerváltozás előtt én is „becsületes” pionír voltam, így szerettem kirándulni, még tájfutásban is jó voltam.

 Mikor döntött a színi pálya mellett?

 –Nem tartozom azon színészek közé, akik elmondhatják, hogy már pólyás korukban is a világot jelentő deszkák vonzották őket. Meglehetősen későn döntöttem el, hogy színész leszek, bár gyerekkoromban sok olyan rendezvényen vettem részt, ahol szerepelni kellett. Ami pedig az éneklést illeti: édesanyámnak csodálatos hangja van, de mivel kisiparos osztályellenség volt az édesapja, nem tanulhatta azt, amit igazán szeretett volna. Pontosan ezért, egyfajta elégtételként viselem gimnazista korom óta édesanyám családnevét is. A családban édesanyám volt az, aki szíve szerint sosem engedett a hagyományos írásmódból, bár a túlbuzgó hivatalnokok lekoptattak egy s-betűt a családnevéből. Így vagyok én Vass, a „rozsdás Vass”, ahogy a mesterem emlegetni szokta.

 Meséljen akkor mestereiről, tanárairól.

 –Szülőfalumban, Gyergyóremetén kiváló zenetanáraim voltak. A középiskolát Székelyudvarhelyen végeztem, ami nagyon izgalmas vidék a népi muzsika szempontjából is, de én jellemzően sosem a népzene vonalán haladtam, bár a mai napig azok körébe tartozom, akik, ha mulatoznak, nem nótákat, inkább népdalokat énekelnek. Tanítóképzőt végeztem, a zene ott alaptantárgy volt, és hát a tanítóskodás is katedrán való szereplés – így jött össze, hogy végül éneklő színész lettem. Négy éven át a Babes-Bolyai Tudományegyetem színházművészetis hallgatója voltam, ottani mesterem a kárpát-medencei magyar nyelvű színjátszás egyik titánja, Csíky András volt, mellette tanársegédként pedig Keresztes Attila rendező, aki jelenleg a marosvásárhelyi színház művészeti igazgatója. Végül ide, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, amely nemzetközi rangja mellett az erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő intézménye, mellette pedig az Opera, műfaji kalandozásaim terepe.

 A magyarországi közönség hol láthatja önt legközelebb?

 –A Tompa Gábor által rendezett Leonida Gem Session, ez a klasszikus Caragiale-szövegen alapuló titkosügynök-játék hamarosan Budapesten és Kisvárdán vendégszerepel. Ebben egy Şerbet fedőnevű állambiztonságist, egy epizód erejéig pedig az éneklő Caragiale-t játszom. Zenés színházi létem adja az idei évad utolsó premierjét. Orbán György zeneszerző izgalmas egyfelvonásos operája, a Bűvölet az antik Róma romlott világáról szól, értelemszerűen mai áthallással! Rendkívül sokrétű, nagyon intelligens humorral fűszerezett zenemű, amennyire nehéz, éppen annyira élvezem. Selmeczi György vezényletével, Novák Eszter rendezésében kerül színpadra a Miskolci Operafesztiválon, színpadi ősbemutatóként. A produkcióban budapesti és kolozsvári operaénekesek vesznek részt, és jómagam, mint „éneklő színész”.

Medveczky Attila