|
 2013.06.07.
Az egész világon együtt imádtuk az
Oltáriszentséget
Június 2-án, Úrnapján,
a hit éve jegyében Ferenc pápa egyórás szentségimádást
vezetett a Szent Péter-bazilikában, és kérte, hogy a világ
minden temploma csatlakozzon.
Ebben az egy órában
az egész világ egyesült a pápával az imádságban, minden székesegyház,
minden templom egységben volt az eucharisztikus hódolatban. Az
egyedülálló, különleges imádság XVI. Benedek szándéka
volt a hit évében, a
II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján.
Úrnapján a katolikusok imádkoztak az Egyházért, hogy „még
teljesebb engedelmességgel hallgassa az Igét, és így egyre
szebben, bűn és szégyen nélkül, szentül állhasson a világ
előtt.” Imádkoztak a szenvedőkért: „mindazokért, akik
szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az
emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért.
A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól
szenvednek… mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben
vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért,
hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére
szorult emberért.”
Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Rino
Fisichella megmagyarázta a világméretű szentságimádás értelmét:
„egy órára az egész világ Egyháza megáll. Mintha egyszerre
csak nem léteznének szerteágazó tevékenységei. Gondolatai, művei,
imádsága és éneke, csakúgy mint az érzései, csakis Jézus
Urunkért vannak. Megállunk, hogy levegőt vegyünk a történelemnek
ennek a nehéz szakaszában, ahogyan Illés próféta is megállt
a Hóreb-hegye felé vezető úton. A reményvesztettség miatti
szomorúság és fáradtság idején az egy óra szentségimádás
célja, hogy erőt és támaszt adjon. A misztérium szemlélése
nem távolít el a konkrét, tevékeny feladatvállalástól,
amellyel visszaadjuk a reményt a világnak. Ellenkezőleg. A
szemlélésben találjuk meg az erőt ahhoz, hogy úgy menjünk a
világba, mint Jézus tanítványai.”
Hárfazene kísérte a dalokat, és korábbi pápák imádságai
hangzottak el: XII. Piusz, Boldog XXIII. János, I. János Pál,
Boldog II. János Pál, XVI. Benedek emeritus pápa imádságai. A
szentségimádás végén a Szentatya kezébe fogta a szentségtartót
és megáldotta a jelenlévőket.
A Vatikáni Rádió megkérdezte Alberto Pacinit, a
Sant’Anastasia al Palatino-bazilika rektorát az eseményről.
Ebben a bazilikában tizenkét éve folyamatos szentségimádás
van. Így nyilatkozott: „teljesen összhangban van ez II. János
Pál tanításával, aki azt mondta: templomainknak az imádság
iskolájának kell lenniük.” Idézte XVI. Benedeket is, aki azt
írta a Sacramentum Caritatisban: vétkeznénk, ha nem imádnánk
Őt, akit magunkhoz veszünk.
Hangsúlyozta, hogy a szentségimádás azért is fontos,
mert kisöpri a bálványimádást: hiszen ha a szívünk nem
Istennel telik el, akkor más erők lesznek úrrá benne.
El szoktak menni a plébániákra is szentségimádást
tartani, és amikor a gyerekek kérdezik, mit jelent az imádás,
azt mondják: imádni azt jelenti, szeretni. Amikor szeretünk, a
szívünk összhangba kerül a szeretett személy szívével, a
szentségimádásban a szívünk összhangba kerül Isten szívével.
Vallja, hogy ha nem tudjuk megízlelni ennek az imádásnak,
szeretetnek az ízét, akkor nem tudjuk megízlelni a szentáldozást
sem. Manapság mindenki rohan, nincs idő, különösen nincs idő
a csendre. A bazilikájában megvalósuló szentségimádás hatására
sokan jönnek, hogy meghallgatásra találjanak, gyónjanak,
kiengesztelődjenek másokkal, sok szenvedő tér be hozzájuk. Jönnek
emberek, akik keresik saját identitásukat, és a szentségimádás
felfedi nekik a keresztények igazi identitását. A szentségimádásban
felfedezzük a szent Egyházat: az irgalmasságra vezet minket, a
nyomorúság, a szegénység befogadására. A szentségimádás
megerősítés maguknak a papoknak is, akik sokszor szembesülnek
azzal, hogy maguk sem szentek: őket is megerősíti identitásukban.
Magyar Kurír
(tzs)
|
