vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.19. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 25. száma!

A tartalomból:

 IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István

Új termék: A politikai hatalom mint bűnszövetkezet (2.oldal)

A milliárdos Gyurcsány egy olyan pártbéli választáson diadalmaskodott, amelyben az elnökség egy másik elvtársat támogatott, és a választást csalás, erőszak, lefizetések, pénzért történő beléptetések körítették. A párt elfoglalása után megindult a terjeszkedés. A következő országos választáson már sokkal felkészültebben csaltak. Gyorsan mozgó választási deszantokat alkalmaztak. Kormányra jutva meg kellett egyezniük az országot elfoglaló idegen tőkés csoportok képviselőivel az államkasszába befolyt összegek szétosztása felől, a koncessziók és a részarányok felől, és ezen nemzetközi csoportok támogatásával tartották fenn uralmukat. Az utóbbi időben már csak az uralmi idő kinyújtása volt a cél, semmi más, mert az ország annyira tönkrement és a bűnözés olyan nyilvánvaló lett, hogy semmi esélyük nem maradt az újraválasztásra.

 Szerkesztőségünk vendége: Halász János kultúráért felelős államtitkár

A kormány biztosítja a nagy nemzeti intézmények működését

A szocialista kormányzat alatt az intézményátalakítás egyet jelentett az elbocsátásokkal (9.oldal)

Megtörtént a kulturális rendszerváltozás: kialakult az intézményrendszer új szerkezete, a működési költségek mellett a programokat is támogatják. Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta: az állam a kultúra finanszírozásából nem akar kivonulni, hiszen éppen idén vállalt ebben sokkal nagyobb szerepet. Azt viszont szükségesnek tartja, hogy a kultúra irányítását fokozatosan átadják a kulturális élet szereplőinek.

 A kisgyermekes anyák kedvezőbb esélyei

Az új Munka Törvénykönyve lehetővé tette a családbarát munkaerőpiac kialakulását (5.oldal)

Szalai Piroska, a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos: 20 éves csúcsot döntött a női foglalkoztatás. A család és a munka összhangját szándékozik megteremteni a kormányzat. Az óvodai és bölcsődei gyermekellátási helyek növelése mellett a kormányzat egyéb, rugalmas gyermekellátási formákat is támogat, így a családi napközik vagy a munkahelyhez közeli napközbeni gyermekellátási formák fejlesztését.

 A Benes-dekrétumok ügye több történelmi kérdésnél

Az EB jogi szolgálatának szakértője szerint nem sérült jogi norma, de Jose Manuel Baroso

ezzel ellentétes állásponton volt (5.oldal)

Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő: A petíciót benyújtó Hahn-Seidl Alida és dr. Juhász Imre ismertették beadványukat, közölték érvelésüket, és kérték a bizottságot az ügy további vizsgálatára. Ezután az EB jogi szolgálatának szakértője elmondta, hogy szerinte ez ügyben nem beszélhetünk EU-s jogi norma sérüléséről, hanem Szlovákia és Magyarország kétoldali kapcsolatára vonatkozó esetről van szó. A szlovák kormányfő által delegált nagykövet pedig történelmi érvelést adott elő, miszerint a benesi dekrétumok a világháborút lezáró békerendszer következményei, és ezért a levéltárakban van a helyük

 Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár: A jó minőségu magyar vetőmag piaci pozícióit rontaná az ellenőrzési folyamat változtatásával az Európai Bizottság szabályozási terve (5.oldal)

 A megye leszakadása a foglalkoztatottság bővítésével állítható meg

A beruházók számára fontos az infrastruktúra és a szakképzett munkaerő minősége (7.oldal)

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormánymegbízott: Tavaly 38 ezren dolgoztak a különböző közmunkaprogramokban, míg idén eddig már 28 ezer embert vontunk be a közfoglalkoztatásba, mert mi segély helyett munkát – értékteremtő közmunkát – akarunk adni. A kistérségi startmunka programokban 18 ezren vesznek részt. Előfordul, hogy az így megtermelt zöldségeket a közkonyhákon dolgozzák fel. Lényeges, hogy a közmunkaprogramon belül dolgozók megszerzik a mezőgazdasági szakképzés alapjait is.

 A választás tétje

Takarékossági okokra hivatkozva megszünhetnek az önálló magyar tannyelvű iskolák (7.oldal)

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke: A magyarság szempontjából a legfontosabb, hogy a megyei önkormányzat rendelkezik a középiskolák fenntartói jogkörével. Nagyon sok magyar tannyelvű középiskola, szakmunkásképző tartozik Nagyszombat megyéhez. Az is lényeges, hogy minél több magyar kulturális rendezvény kapjon támogatást a megyétől. Nem közvetlenül magyar vonatkozású, hogy a megye jogkörébe tartozik az egészségügyi hálózat kialakítása, kórházak, szociális intézmények és a másod-, harmadosztályú közutak fenntartása. Szintén jelentős hatásköre van a határon átnyúló gazdasági együttműködés és a területfejlesztés szegmensén belül.

 Csorja Gergely: Misztikus titkosszolgálati adatgyűjtés (19.oldal)

Az NSA gigantikus főparancsnokságán, Fort Meade-ben 140 hektáron közel 1300 épület és 18 000 parkolóhely található. A főparancsnokság elektromosenergia-igénye eléri a 75 megawattot, ami egy kisebb városnak is elég. Az NSA számos egyéb telephellyel is rendelkezik és szinte a világ összes országában vannak megbízottai. Az ügynökség 40 000 embert foglalkoztat. A gigantikus titkosszolgálat ugyanakkor elvileg semmilyen nyomozati tevékenységet sem folytat, nem avatkozik be, nincsenek kommandósai, kizárólagosan adatok gyűjtésével és értékelésével foglalkozik. És a probléma éppen ez. Az NSA-hoz befolyó gigantikus adattömeg feldolgozása szinte kilátástalan feladat, még akkor is, ha a világ legnagyobb és legmodernebb számítástechnikai egységei állnak a rendelkezésükre.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. Vagy fizessen rá elő! Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575. Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017.