vissza a főoldalra

 2013.06.21. 

Hiszek az opera erejében

Kemény kritikusa vagyok önmagamnak

Egyed Apollónia a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese Marosvásárhelyen született.

Tanulmányok:

2009-2011: mesteri tanulmányok a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, dr. Elena Andries Moldovan osztályában;

2004-2009: Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár - Ének Szak dr. Elena Andries Moldovan osztályában;

2000-2004 : Művészeti Líceum, Marosvásárhely - Ének szak.

Részt vett Ionel Pantea, Horiana Branisteanu, Constantin Nica, Mariana Nicolesco mesterkurzusain.

Főbb szerepek a Kolozsvári Magyar Operában: Michaela (G. Bizet: Carmen), Angelica nővér (G. Puccini: Angelica nővér), Mimi (G. Puccini: Bohémélet), Második dáma (W. A. Mozart: A varázsfuvola) Gianetta (G.Donizetti: Szerelmi bájital), Leány ( Kodály: Székelyfonó).

Előkészületben: Amalia (G.Verdi: A Haramiák) ,Nedda (R.Leoncavallo: Bajazzók) , Liu (G.Puccini: Turandot )-

2011 –ben megkapta a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíját.

 –A Don Giovanni Donna Elvirájával államvizsgáztam, ami nem volt könnyű, hiszen mindössze 24 éves voltam akkor. Első nagy szerepem viszont valóban a Michaela volt, amit Mimi, Puccini tragikus sorsú hősnője követett.

 Hogyan készül fel egy adott szerepre?

 –Nagy szerencsém volt, hogy az akadémia mesterszakán Ionel Pantea, a Carmen rendezője tanárom volt, és segített a szerepformálásban, ahogy abban is, miként kell olyan nehéz nyelven, mint amilyen a francia, énekelni. Több mint 15 éve rendezte ezt a darabot Kolozsvárott, így nagy segítséget jelentett az, hogy személyesen a rendező közölte velem a koncepciót.

 A falusi környezetből érkező Michaela egy kis szürke veréb, vagy annál több?

 –Nem állítom azt, hogy egy kis bátortalan lányka lenne, hiszen hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki egymagában felkeressen egy olyan veszélyes helyet, ahol csempészek tanyáznak. Alakja jelentős mozgatórugója a mű cselekményének.

 Bármilyen szerepet is alakítsak, ugyanolyan nyitottsággal, és átadással készülök fel az előadásra.

 A Carment évadonként nem játsszák többet két alkalommal. Így nincs állandó debüt-érzése?

 –Könnyebb lenne énekesi szempontból, ha rövidebb időközönként lenne lehetőségem elénekelni egy szerepet. Sokkal jobban emlékeznék így a hibákra, és könnyebben fejlődne a szerep. Ez volt nekem a második Carmen-előadásom, és szinte úgy álltam hozzá, mint először. Persze biztosabb vagyok már, de ahhoz, hogy teljesen átadjam magam a szerepnek, még szükségem lesz egy- két előadásra. Azt természetesen megértem, hogy a közönség igényéhez kell igazítani a műsorpolitikát.

 Nagy drukkal készül neki egy előadásnak?

 –Eleinte nagyon lámpalázas voltam, sokat küszködtem, de már van annyi színpadi rutinom, hogy az izgalom ne legyen romboló hatású. De az izgalom, lámpaláz érzékenységünkből fakad, és vallom, hogy mindezek nélkül nem létezik művészet. Szükség van előrevivő drukkra , mert az hatalmas hajtóerőt jelent. Bármilyen szerepet is alakítsak, ugyanolyan nyitottsággal, és átadással készülök fel az előadásra.

 Vannak, akik azt mondják, nincs kis és nincs nagy szerep. Gondolom, azért mégis sokat számít, ha valakinek a neve elől van a címlapon.

 –Nem vagyok túlzottan hiú, ezért inkább azt mondanám, hogy sokkal nagyobb felelősséget jelent az, hogyha főszerepet éneklek. Ha a Magyar Opera vezetősége rám bíz egy feladatot, akkor be szeretném bizonyítani, hogy érdemes vagyok erre a bizalomra. Mindezek mellett motivációs tényezőként is hat, ha a főszereplők közt látom a nevem.

 Ki a „külső szeme, füle”? Akinek a véleményét kikéri egy-egy előadás, próba után?

 –A párom, aki szintén énekes, és saját magam. Tehát vissza szoktam nézni magam. Ez nagyon szörnyű dolog, mert sosem vagyok megelégedve azzal, amit hallok, s amit látok. De kénytelen vagyok visszanézni magam, mert ez nagy segítséget jelent a következő előadáshoz való felkészülésben. Vannak olyan mozdulatok, amikről akkor a színpadon azt hiszem, hogy szükségesek, de külső szemmel már feleslegesnek tűnnek. De arra is van példa, hogy amit a színpadon súlyos hibának vélek, az visszanézve észre sem vehető. Tehát kemény kritikusa vagyok önmagamnak. Hiányolom, hogy az akadémián nagyon kevés ideig tanultunk színészmesterséget és azt sem saját anyanyelvünkön.

 Mi motiválta az énekesi pályára?

 –Hatéves voltam, mikor unokatestvérem népdalversenyre jelentkezett, és én figyeltem őt a felkészülés közben. Észrevette, milyen könnyedén tanultam meg a legnehezebb dallamokat is, és rábeszélte édesanyámat, hogy írasson be a művészeti líceumba. Első osztályba az Édesanyám rózsafája népdallal felvételiztem – sikerrel. Négy évig zongora szakon tanultam, de sajnos nem engedhettük meg magunknak anyagilag azt, hogy saját hangszert vásároljunk, és mivel faluról ingáztam, így nem állt módomban délután az iskolában gyakorolni. Ezért nem javasolták azt, hogy folytassam a zongorázást…Pedig nagyon szerettem volna gyakorolni, még akkor is, ha ez a szabadidőm rovására történik. Bántam ezt a döntést, mert ezután informatika-osztályba kerültem, s az számomra teljesen idegen világ volt. Ezután, 14 éves koromban fogalmazódott meg bennem az, hogy a művészeti líceum ének szakára visszafelvételizem. Akkor éreztem azt, hogy szolfézsból, zeneelméletből nagyon lemaradtam a többiektől. Így szinte mindent elölről kellett kezdenem.

 Azt elhatározta, hogy műdalt, operát, vagy oratóriumokat szeretne énekelni?

 –Akkor népdalokat szerettem volna énekelni. A 9.osztály úgy indult, hogy lesz külön népdal-fakultás, de mégis mindenkinek klasszikus éneket kellett tanulni négy éven keresztül. Énektanárnőm, Kocsis Ilona meggyőzött arról: olyan különleges a hangszínem, hogy nagy kár lenne, ha nem folytatnám tanulmányaimat a zeneakadémián. Így kerültem a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol öt évig egyetemi és két évig mesteri tanulmányokat folytattam. Alexandru Forcas volt az egyetemen az első tanárom, de ő sajnos súlyos betegségben meghalt, így kerültem Elena Andries Moldovan osztályába tanulmányaim végéig.

 Melyik operát látta először?

 –Tizenkilenc évesen láttam a Don Giovannit a Kolozsvári Román Operában, és akkor számomra a legjobban a Donna Elvirát éneklő művésznő alakítása tetszett. És milyen érdekes, hogy – amint már említettem – évekkel később ez volt a államvizsgaszerepem.

 Mikor döntött az opera műfaja mellett?

 – Nagyon sokat bíztattak, és ha nem kaptam volna számtalan helyről visszajelzést, hogy igenis megéri kitartani és keményen dolgozni, hisz tehetséges vagyok, akkor valószínű most nem itt tartanék.

 Mikor került a Magyar Opera kötelékébe?

 –Miután elvégeztem a második évet a zeneakadémián. Akkor a kórusba meghallgatást hirdettek, felvételiztem is, és így 2007-től vagyok a Kolozsvári Magyar Opera tagja.

 Könnyen befogadta a társulat?

 –Semmilyen ellenszenvet nem éreztem. Annyira az éppen aktuális feladatra koncentráltam, hogy nem is volt időm töprengeni ezen. Remélem szeretnek.

 Mindenek mellett a Pillangókisasszonyt várva-várom

 Milyen szerepálmai vannak, voltak?

 –Természetesen vannak szerepálmaim, szerintem ritka az én hangfajomban az, akinek nem a Tosca jelenti a csúcspontot. Mindig is a képességeimhez mérten tűzöm ki magam elé azt a szerepet, amit el szeretnék énekelni. Ezért a Michaela után Mimi szerepén dolgoztam. Júniusban pedig az Angelica nővért éneklem a Kolozsvári Magyar Operában egy közös román-magyar és főiskolás művészeti projekt keretében. A hercegnő szerepében Veress Orsolya kolleganőm lép fel – mi ketten leszünk a magyar közreműködők. A pályám következő jelentős állomásai: az Amalia szerepe az A haramiák c. operából aminek bemutatója november 30-án lesz az Erkel Színházban, majd a Nedda, amit jövő évad második felében énekelhetek el. Mégis mindenek mellett a Pillangókisasszonyt várva-várom...

 Tanítással nem szeretne foglalkozni?

 –Pedagógus modul-végzettségem is van, de kezdő énekesként úgy látom, hogy igen sokat kell még nekem is tanulnom, így még felelőtlenség lenne tanítással foglalkoznom.

 Hogyan látja, mennyire érdeklődnek ma az emberek az opera iránt? Sokan temetni akarják ezt a műfajt.

 –Én hiszek az opera erejében. Nem igaz, hogy a XXI. század embere nem szereti az opera műfaját, hiszen mi is játszunk teltház előtt. Ami a legfontosabb , hogy kövessük nagy operaházak professzionalizmusát úgy vezetésben, mint rendezésben és vokális-instrumentális szinten. A mi feladatunk, hogy a legjobb minőséget produkáljuk, és az lenne a jó, ha az előadásaink híre minél messzebbre eljutna, és még több embert szólítanánk meg a zene erejével.

Medveczky Attila