vissza a főoldalra

 2013.05.03. 

Háromszoros Európa-bajnok miskolci cipészmester

Mindegyik kézműves szakma nehéz helyzetben mert a tömeggyártás elontja a piacot

A Deutsche Schuhmacher Handwerks három évente rendezi meg Németországban a cipőkészítők Európa Bajnokságát, amelyre hagyományos kézműves technológiával készített cipőket lehet nevezni. Kovács Attila miskolci cipészmester, az Ortopéd Cipőkészítők Szövetségének elnöke Wiesbadenben, az Inter-Schuh-Service (ISS) elnevezésű rendezvényen, a cipős szakma e versenyhez kapcsolódó - kiállítással, szakmai előadásokkal összekötött, alapanyag- és szerszámgyártók részvételével megtartott - háromnapos összejövetelén, az ünnepélyes eredményhirdetés során vehette át kimagasló teljesítményéért három aranyérmet, egy bronzérmet és két különdíjat is nyert.

 Szerkesztőségünk nevében gratulálok a díjakhoz! Milyen rangja van a cipőkészítők Európa Bajnokságának?  

–Nagyon nívós ez rendezvény, erre utal, hogy a legjobb mesterek mérik össze a tudásukat a minden harmadik évben megrendezett versenyen. Az érmek elsősorban nagy szakmai elismerésnek számítanak, hiszen a zsűri nem stylistokból és különböző máról holnapra csinált sztárokból áll, hanem kifejezetten nemzetközi szakmai grémium bírálja el a beérkezett munkákat. A zsűri tagjai jelenleg is aktívan tevékenykednek, tehát ismerik a szakma minden buktatóját, nehézségét, úgyhogy hitelesen meg tudják ítélni szakmai szempontból az alkotásokat. Mindennek a vonzata, hogy aki először lép be üzletünkbe, nagyobb bizalommal lesz irántunk, ha látják elismeréseinket. Az érmek azt is igazolják, hogy jól haladunk a szakmai úton.

 Két különdíjat is nyert. Ezeknek mi a jelentőségük?  

–A különdíj az aranyérmeknek az aranyérme. Több aranyérmet is kiadnak egy ilyen alkalommal. És a különdíjat is kiadják minden kategóriában. Tehát a női és a férfi cipő kategóriában is. Az összesen négy különdíjból kettőt én hoztam el. Ez azért is nagyon nagy dolog, mert tíz nemzet vett részt ezen a bajnokságon, és arra eddig nem volt példa az eddig megrendezett bajnokságokon, hogy egy nemzet versenyzője elhozza a különdíjak felét.

 Sorrendben ez hányadik nemzetközi megmérettetése?

 – Először 2007-ben vettem részt ezen a rendezvényen. Elég jól sikerült a bemutatkozásom, mert kettő pár cipővel mentem, és abból lett egy bronz- és egy ezüstérem. Második alkalommal, 2010-ben sikerült három aranyérmet elhoznom. Egy ezüstöt a négy cipővel, amivel neveztem, és egy különdíjat a női cipő kategóriában. Azt gondoltuk néhányan, hogy talán ezt a bravúrt már nem lehet még egyszer megismételni, és hála a jó Istennek, az idén ismét sikerült egy kicsit még jobb eredményt elérni.

 Ön direkt erre a versenyre készítette el ezt a négy cipőt, vagy már megvoltak, és ezekkel nevezett be?

 –Nem, ezek erre az eseményre készülnek. Általában azokat a munkákat, amiket versenyre készítek, nem használja senki, hanem kiállításra kerülnek az üzletünkben. Ezeket a modelleket nem is tervezzük a jövőre megrendelésre sem elkészíteni, mert technikailag bonyolultabb eljárással készülnek, és rendkívül sok munkaóra van bennük. Az adja ezeknek a cipőknek az értékét, hogy csak egy készül belőlük. Foglalkozunk egyedi készítésű cipőkkel is, aminek az a lényege, hogy egy-egy cipő csak a vevő részére készül el.

 Azt olvastam, hogy a bronzérmes női cipőjét életfamotívumok díszítik. Többször előfordul, hogy ősi magyar jelképeket is megjelenít?

 –Igen, mert hagyománytisztelő embernek tartom magam. Úgy gondolom, hogy a mai világban a munkáimba is érdemes és kell is becsempészni a hagyományainkat, az értékeinket. Hiszen meg lehet találni azt az egészséges arányt, ami nem hat sem ódivatúnak, és egy kicsit a mostani tömeggyártást vagy tömegarculatot megváltoztathatja a saját maga formájára. Nem titkolt szándékom, hogy kint a versenyen is mutassam fel értékeinket, és tudják meg, milyen a magyar kézműves termék.

 Az önök esetében valódi cipész dinasztiáról van szó. Édesapja cipészmester és nagypapája is ezt a mesterséget űzte. Egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy más mesterséget válasszon?

 –Lázadó tinédzserként úgy gondoltam, más utat kell járnom. Így teljesen más szakmát követtem. Amikor leszereltem a katonaságból, a saját, úgymond akkor választott pályámon nem tudtam elhelyezkedni, és azért én is szerettem volna elmenni szórakozni, és elég kínos volt a szüleimtől kérni pénzt, úgy, hogy közben én meg otthon tétlenül vagyok. Úgyhogy így az édesapám akkor beültetett a műhelybe, és mondta, hogy próbálkozz meg, és amit megcsinálsz, és annak az ára vagy díja az téged illet meg. És nem kellett nekem kéregetni a szüleimtől akár egy mozira, vagy ha el akartam menni egy kávét meginni. Hamar megjött sikerélmény, megszerettem a mesterséget, és maradtam hála a jó Istennek ebben a szakmában. Kiderült, hogy van hozzá érzékem, kézügyességem, és nagyon örülök, hogy így alakult ez a pályaválasztás.

 A fővárosban azt tapasztalom, hogy a kis mesterműhelyek bezárnak, bezártak, mert az emberek hajlamosabbak a multiknál, a plázákban megvenni a kész terméket, minthogy megrendeljenek egy munkát, s gondolom az ár is sokat számít…Önök hogy tudnak fennmaradni?

 –Szinte mindegyik kézműves szakma nehéz helyzetben van, mert a tömeggyártás elontja a piacot. De úgy gondolom, hogy van egy olyan réteg, aki mindig is igényelte és ezután is igényli a kézműves munkát. Célunk, hogy ez a piac ne tudjon beszűkülni, tehát elkövetünk – nem az hogy mindent, de megpróbáljuk ezeket a minőségre irányuló igényeket kielégíteni. Azt el kell mondanom, hogy nyilván ez az igény nem egy tömeges igény. Vannak emberek, akik inkább kivárják, amíg elkészül a cipő, de tudják, hogy az, amit megkapnak, az jó minőségű termék, sokáig tart és személyre szabott, ami szintén fontos dolog.

Medveczky Attila