vissza a főoldalra

 2013.05.17. 

Az első film, amelyben egykori tartótiszt szólal meg

Akármilyen bűnt követ el az ember, arról sokkal jobb beszélni, mint elhallgatni

Április 22-én mutatta be a Duna Televízió Varga Ágota dokumentumfilmjét, A tartótisztet. A hajdani tartótiszt önvallomásai alapján kiderül, kik szervezték be a hálózati személyeket, kik és mi módon működtették az állambiztonság rendszerét. Szerkesztőségünk vendége Varga Ágota filmrendező.

 Nem ez az első múltfeltáró filmje, hiszen készített már filmet a csolnoki rabtáborról, és Aczél Györgyről, a nevével fémjelzett kultúrpolitikáról is. Mi adta ennek a dokumentumfilmnek az ötletét?

 –Az előző – még befejezetlen filmem – egykori általános iskolai osztálytársam történetéből indult. Hajdani osztálytársam, 1968-ban, 14 évesen, az általános iskola elvégzése után, a prágai tavasz eseményeitől fellelkesülve úgy határozott néhány barátjával együtt, hogy Magyarországon is forradalmat kell kirobbantani. Írtak ezért a Szabad Európa Rádiónak levelet, melyben fegyvereket kértek. Ezt a levelet a postán elkobozták – érdekesség, és gyanús, hogy megjelent az Ország –Világban egy felhívás; hogy aki a Szabad Európa Rádiónak szeretne írni, mely címre teheti meg. Ők is erre a címre írtak. Egyértelmű, hogy mindez csali volt. Nyomozás útján eljutottak osztálytársamhoz is, akinek akkor kezdődött meghurcoltatása. Aszódra, a fiatalkorúak börtönébe került, és szabadulása után is hátrányos helyzetben élt. Esti tagozaton szeretett volna érettségizni, de direkt olyan helyzetet teremtetett számára az egyik tanára, hogy ezt megakadályozzák. Egyértelműen, ügynököket is ráállítottak. Ezt az ügyet kezdtem el a levéltárakban kutatni, és felbukkantak az ügynökök, tartótisztek nevei. Akivel csak tudtam, beszéltem is. Így jutottam el a szóban forgó film főszereplőjéhez. Úgy gondoltam, a személye érdekes lehet egy önálló filmhez. Többszöri találkozás és beszélgetés után – elkérte filmjeimet, hogy alkotásaimon keresztül is megismerjen – hozzájárult ahhoz, hogy róla filmet készítsek.

 Könnyen megnyílt ön előtt? Azt vettem észre, hogy engedte, hagy beszéljen.

 –Úgy gondoltam, jobb, ha eleinte hagyom megnyílni, de aztán fokozatosan, óvatosan jöttek a kérdéseim is. Minden egyes helyszínen egyre mélyebbre ástunk a múltban, egyre mélyebben tárult elénk a hálózat működési mechanizmusa. Koncepcióm volt, hogy bemutassuk azokat a helyszíneket, ahol ő ügynökeivel találkozott. Így könnyebbé tettük a visszaemlékezést. De minden egyes helyszínen egyre kényesebb kérdések jöttek elő. Elmentem ahhoz a legvégső határig, hogy a főszereplő még ne zárkózzon be előttem.

 Mekkora felkészülést, történelmi ismeretet kívánt, vagy követelt meg a film elkészítése?

 –Közel 2000 oldalt olvastam el az ügynöki jelentésekből, tartótisztek összegzéseiből és így, a fellelt anyagok szerint határoztam meg a film menetét. Többször előfordult, hogy ott ültem a levéltárban, és egyes eset olvasása közben rendszerezni kellett gondolataimat a döbbenettől, hogy milyen eszközöket vetettek be a tartótisztek, mily lelkes kiszolgálók voltak egyes ügynökök.

 Hogyan látja, mennyire érdekli az embereket, hogy ki volt ügynök 1990 előtt, és hogy kik mozgatták a szálakat?

 –Főleg az iránt érdeklődnek, hogy ki voltak az ügynökök. Gondoljunk bele, hogy a napvilágra került ügynöklisták hatalmas érdeklődést váltottak ki. Viszont még a szaksajtót sem igazán érdekelte az, kik voltak a tartótisztek, s milyen módszerrel hálózták be az ügynököket. Nem az ügynökök működtették ezt a hálózatot, őket a tartótisztek szervezték be. A tartótisztek is feladatot teljesítettek, tanulták a szakmájukat, azt, hogy milyen terhelő dolgokat lehet kreálni bizonyos személlyel kapcsolatban. Az is módszer volt, hogy valakit olyan helyzetbe hozzanak, hogy az számára terhelő legyen. A filmben is elhangzik, hogy módszer volt prostituáltakkal való összehozás, majd ezzel zsarolták a célszemélyt.

 Meg lehetett érteni a tartótiszt motivációját? Én úgy vettem észre, nem egy hataloméhes ember volt…

 –Ő hitt a szocialista rendszerben. Nagyon sok egykori tartótiszt és a BM állományában dolgozó ember szegény családból származott, és számukra ez jelentette a karriert. El tudták hitetni velük, hogy nekik a rendszer védelmében ügynököket kell beszervezni.

 Úgy emlékszem, hogy a szokásos, a már unalomig hallott vádakat fogalmazta meg az egyházzal szemben: a papok nőznek, harácsolnak, és magas összeget kérnek egy temetésért. Azt mondta, ezért csalódott az egyházban. De nagy kérdés, hogy valóban megtörtént-e, hogy irreálisan magas összegért volt csak hajlandó a pap eltemetni az ő rokonát.

 –Ez valóban kérdéses. Egy szakértő szerint, előfordul, hogy utólag kreál magának valaki indokokat tettei magyarázatához. Így akarja igazolni az illető cselekedeteit.

 A film egyik érdeme, különlegessége a főszereplő szembesítése megfigyeltettjeivel. Ebbe is könnyen beleegyezett a hajdani alezredes?

 –A film elején a szembesítés ötlete a főszereplőm számára még nem vetődött fel (de a rendezői koncepcióban terveztem), hanem menet közben, mikor szóba hozta a volt tartótiszt a megfigyelteket. Így ő mondta ki először „Beton atya,” azaz Balás Béla püspök úr nevét. Akkor interjúban, felvétel közben megkérdeztem tőle: hajlandó lenne a kamerák előtt találkozni vele? Mire igennel felelt. Akkor ez elindított egy következő „fejezetet”. Vince atyáról – aki a filmben is szerepelt – , kiderült, hogy immár 12 éve jár a levéltárba kutatni, hogy kik voltak a besúgói, ügynökei. Ez is indokul szolgált, hogy itt is megtörténjen a szembesítés. Vince atyára nem emlékezett a tartótiszt, de a filmben is megemlített tatai ügynök, „Nagy Márton” fedőnéven jelentett róla neki. Úgy éreztem, hogy a három beszélgetés arra világított rá, mintha a nexus változatlan lenne a tartótiszt és a megfigyeltek között.

 A tartótiszt abba beleegyezett, hogy láthassuk az arcát, a nevét miért kellett eltitkolni?

 –Nem gyávaságból nem vállalja a nevét – egyébként több dokumentumban is megjelent már a neve – , hanem azért, mert, egyik fiát és unokáját is úgy hívják, mint őt, és nem akart ártani nekik.

 Az egyházi személyek sem idegenkedtek a találkozótól?

 –Amikor felkerestem őket az ötlettel, nagyon meglepődtek, de szívesen vállalták a beszélgetést.

 Voltak olyan részek, melyek annyira kínosak voltak, hogy kimaradtak a filmből?

 –Semmilyen rész nem maradt ki azért, mert az valakire nézve kínos lett volna. Csak olyan jelenetek maradtak ki, melyek tartalmilag nem voltak erősek.

 Mit tudunk a tartótiszt életútjáról?

 –Rendőrtiszti Főiskolát végzett, és a Komárom-Esztergom megyei Rendőrkapitányságon kezdett el dolgozni. A megyében a kulturális és egyházi ügyek tartoztak hozzá, majd a ’60-as évek végétől osztották rá az „egyházi reakciót”. 1986-1990 között pedig Pesten, a BM-ben dolgozott már alezredesi rangban a katolikus egyházi reakció elhárítási vonalának egyik alosztályvezetőjeként.

 Tehát egészen 1990-ig szervezett be ügynököket?

 –Így van, hiszen 1989-ben beszervezte az egyik leendő püspököt.

 Mindez az egyházon belül nem okozott nagy traumát?

 –Várszegi Asztrik apát urat megpróbálták 1989-ben beszervezni, el is készítették a 6-os kartonját, de elutasította az együttműködést. Valószínűleg sokan lojálisak voltak, és együttműködtek a hatalommal. Bizonyára az is felvetődött bennük, hogy „ha én nem vállalom, akkor más teszi, s még mindig jobb, ha én leszek a jelentő.” Az is érdekes, hogy az ügynököknek egymásról is jelenteniük kellett úgy, hogy közben nem tudták a másikról, hogy ő is jelent, akár róla is.. A környező kelet-európai országokban mind megtörtént a szembenézés a múlttal, egyházi körben is. Ennek a filmnek lesz bemutatója az Uránia Filmszínházban is, amelyet beszélgetés követ majd, ahová azért hívtam meg – többek között -Asztrik atyát, érveljen amellett, miért is lenne szükséges a múlt feltárása.

 Egyszer azt nyilatkozta, hogy a munkájához sokszor szerencse is kell. A tartótiszt esetében mennyire volt kegyes önhöz Fortuna?

 –A legfontosabb, hogy kitartó szorgalommal böngésztem a dokumentumokat, és közben szerencsésen rátaláltam a sorok között a lényegre. De ez nem csak szerencse, hanem ráérzés kérdése is. Olyan dolgokat fedeztem fel, ami számomra is izgalmas, és vélhetően mások számára is. Azt nem szerencsének, hanem isteni gondviselésnek nevezném, hogy a főszereplő komoly műtéten esett át a film elkészítése előtt, és mire forgattunk, felépült. Fel is vetettük, lehet, ez azért történt, mert neki még feladata van az életben. Ő is így fogta fel ezt a filmet.

 Vitákat is generál majd ez a film?

 –Minden bizonnyal. Miután a Duna Televízió már levetítette a filmet, és láthatóvá is vált online felületen, felhívtam néhány - nem a filmszakmában, hanem a témában jártas - ismerősömet, hogy megtudjam, mi a véleményük róla. A fiatalabbak elismerően nyilatkoznak, míg az idősebb generáció hallgat, óvatosan hárítanak. Szerintük nem véletlen az, hogy mások is óvatosak. Mindez azért lehetséges, mert nem jutottunk el az ügynökkérdés megnyugtató lezárásához. Balás püspök úr is mondta, hogy el kell érni, ne csak „fájdalomcsillapítás történjen, hanem műtét is”, ami bizonyára fájdalmas, de csak így lehet szembenézni a múlttal. Ehhez nyilván szakemberek segítsége is szükséges, hogy ne a megszégyenítés legyen az eszköz.

 Aki tudja, hogy besúgó volt, vagy tartótiszt, sejtheti, hogy a társadalom szemében sosem lesz pozitív hős.

 –Ezzel a tudattal igen nehéz élni. Akármilyen bűnt követ el az ember, arról sokkal jobb beszélni, mint elhallgatni. Ez a tartótiszt azzal, hogy beszélt a „szakmájáról”, és azokkal is beszélgetett, akik a célpontjai voltak, rádöbbent arra, hogy felesleges volt a munkája. Úgy hiszem, már ez is nagy eredmény, hiszen átértékelte a múltbeli szerepét.

 Többen megjegyezték, hogy milyen jó a film zenéje.

 –Külön érdekesség, hogy a film zenéjét 14 éves Ábel unokám szerezte, és ő játszotta föl csellón a stúdióban. Ennek előzménye, hogy néhányszor azt játszottuk, hogy egy-egy hangulatot miként tud zeneileg lefesteni. A film kapcsán 19 témánk volt, amihez zenét kellet szerezni. Unokám végignézte a jeleneteket is, és így született a film zenéje. Botond unokám, ő már gimnazista, pedig az adminisztrációs munkában segített, s mindketten nagyon szívesen dolgoztak velem.

 Meg is vásárolható a film DVD-n?

 –Bolti forgalomba nem került, de megvásárolható tőlem, ha hívnak a 06-20-9117-443-as telefonszámon.

 Tudtommal, a levéltári kutatásai közben rájött, hogy sokkal terjedelmesebb az anyag, minthogy egy filmbe beleférjen. Lesz folytatás?

 –Beadtam a pályázatot, és majd kiderül, hogy a filmben említésre kerülő három történet: az esztergomi ferences gimnázium, a bulányisták, vagy Balás püspök úr ügyét bontom-e ki benne. Azt mutatom be először, amihez hamarabb találok olyan ügynököt, aki vállalja is, hogy megszólal.

 Azt látom, ügyel arra, hogy filmjeiben ne egy már agyonbeszélt témát vessen fel…

 –Egyrészt ez engem is sokkal jobban motivál, ha a filmem témája nem lerágott csont, és az sem mindegy mit tárok a nagyközönség elé.

 Eddig mely filmjei váltottak ki nagy vitákat?

 –A Leszármazottak című filmem nagy vitát váltott ki. Endre László 1944-ben belügyi államtitkár fiát és unokáit szólaltatom meg benne.

 A Szemünk fénye filmje – ami egy vak házaspárról szól, akiknek látó gyermeke született – az ,amivel több rangos filmszemlén szerepelt és díjat is nyert. Tervez olyan alkotásokat is, amelyek nemzetiségtől függően mindenkit megérinthetnek?

 –Mindenképpen szeretném folytatni ezt a történetet. Tartom a családdal a kapcsolatot; a kisfiú már másodikos, és nagyon izgalmas az életük. Most a múltfeltáró filmekre pályázok, és a mostani rendszerben egy rendező egyszerre csak egy filmre pályázhat, így nincs lehetőségem jelenleg a folytatáshoz. A tartótisztet viszont szeretném minél több külföldi filmszemlén is bemutatni. Nyitott vagyok a társadalmat foglalkoztató kérdések iránt, és bizonyára ez az oka annak, hogy filmjeimmel elérem a kívánt hatást.

Medveczky Attila