vissza a főoldalra

 2013.05.22. 

Lyukas zászló a kastély ablakában

(Valahol Európában – Kolozsvári Magyar Opera)

Május 16-án mutatták be Dés László musicaljét Kolozsvárott, a Valahol Európában-t. Béres László rendező nagy érdeme, hogy a Radványi Géza és Balázs Béla által megálmodott történetet kiragadta a korából, s bár megjelenik benne a motoros németbarát katonatiszt, mégis arra utal a darab, hogy a barbárság, a diktatúra, a mások megnyomorítása teljesen független attól, hogy milyen évszámot írunk. Éppen ezt hivatott kifejezni az, hogy a fiú főszereplőt, Kuksit, akkor éri a halálos lövés, mikor a lyukas zászlót – az 1956-os forradalom jelképét – aggatja ki a romos kastély ablakába. 1956-ra rímel, hogy gyerekek kerülnek szembe a hatalommal. Mégpedig a lehető legprimitívebb hatalommal, aminek ismérvei – többek között – : az egyszerű emberek manipulálása, a terror, a megfélemlítés, az emberi jogok sárba tiprása és mindennemű művészet kigúnyolása, elnémítása. A darabban a fiatalok, a gyerekek apátlan-anyátlan árvák, akik csapatokba verődve próbálnak meg életben maradni. Bár jelenleg a Kárpát-medencében nem pusztít háború, nem bombáznak repülőgépekről, de tegyük fel a kérdést: vajon ez a fene nagy civilizáció nem eredményezi-e a magárahagyottság érzetét? Attól, hogy nem éhezünk, megvan-e mindenünk? A musical nézése közben éppen arra gondoltam, hogy a jelen társadalomból sokszor éppen az hiányzik, ami a kóborló gyerekekben megvolt, a közösségi érzés, a mi-tudat. Ma nagyon sokan passzívak, közösségi programokra nehezen motiválhatóak. Miért is kéne nekünk valami nagy szerencsétlenség, hogy közösségbe kovácsolódva élhessünk? Mohács kell ahhoz, hogy szülessen egy Bocskai István fejedelem?

És ha már a közösségi létről esett szó, meg kell említeni azt, hogy a művészi munka, a próbafolyamatok is egy olyan produkciót eredményeztek, melyeknek alapfeltétele az, hogy egy valódi közösségé kovácsolódjanak össze a zenészek, énekesek, színészek, táncosok és azok a gyerekszereplők, kik most voltak először színpadon. Tehát a színészek, a zenészek és a 33 lelkes gyerekszereplő gárda fantasztikus hozzáállása nélkül nem születhetett volna olyan remek produkció, mint amit májusban láthattunk. A gyerek szereplők kiválogatása már kora tavasszal megkezdődött, nézték az énektudást, a színpadi mozgást, a ritmusértéket, és bizony azt is, mennyire bátrak és kitartók a jelentkezők. A gyerekszólistákkal korrepetítorok, míg a gyerek karénekesekkel a musicalekben igen nagy jártasságot szerzett karmester és karigazgató, Kulcsár Szabolcs foglalkozott. A zene nehézsége, hogy a könnyű műfaj megannyi stílusát sorakoztatja föl, így aztán az előadóktól komoly énektudást kíván. Mind a zenekar, mind az énekkar a legtöbbet megtette azért, hogy a mű dallamvilága tisztán és autentikusan legyen tolmácsolva a közönség felé. A bandavezért, Hosszút Farkas Loránd alakította, és az előadást nézve úgy tűnik, hogy jobbat nem is találhattak volna erre a szerepre. Hála Istennek hiányzott belőle a magyarországi musical-színészekre jellemző giccses, szirupos megnyilvánulás, hanem teljesen természetesen alakította azt a fiút, aki a darab végére felnőtt férfivá érik. Kerekes Mária Éva szerepében hangilag szinte tökéletes volt, ám a szerepformálás hagyott maga után némi kívánnivalót. Többször túljátszotta a „fiú-szerepet”, ugyanakkor a szerelmi –kettősben sem volt meggyőző. Akiről el lehet mondani, hogy szinte lubickolt a szerepben, Laczkó Vass Róbert. Nála nagyon sokat számít a tudáson, a szorgalmon kívül a színpadi rutin. Előnye, hogy nagyon könnyen képes beilleszkedni az adott előadás közegébe, és sosem ripacskodja el azokat a szerepeket, melyeknél igen nagy a kockázat arra. Így van ez az örökké kötekedő, szkeptikus, pimasz Ficsúr alakításánál is. Ádám János Simon Péterként az értelmiség felelősségének kérdést boncolgatta. Jó-e a struccpolitika, vagy inkább álljunk ki az értékek védelme érdekében? Így aztán hitelesen játszotta azt a művészt, értelmiségit, akit éppen a közösségért tenni akaró, igaz nem túl művelt fiatalok döbbentenek rá valódi feladatára. Madarász Lóránt az első, míg Szilágyi János a második szereposztásban alakította az intrikust, az egyenruhás tisztet. Madarász főleg a figura brutalitását, primitívségét emelte ki, míg utóbbi egy gúnyos, cinikus, alak, aki az Ötödik pecsét nyomozóját jutatja eszünkbe. A gyerekszereplők közül Ábrahám Gellért, Szélyes Nóra és Horváth Márton profikat megszégyenítően alakított. Mindhárman szépen, tisztán és érthetően énekeltek, beszéltek, no meg remekül mozogtak. Itt Nóra balettos jelenetét kell kiemelni, ami katartikus élményt jelentett. Mit is mondhat még erre a kritikus? Talán azt, hogy reméli: a kolozsváriak Valahol Európában produkciója meghívást kap a Kárpát-medence magyar színházaitól.