vissza a főoldalra

 2013.05.31. 

A Visztulától a Dunáig

Tizenkilenc évesen vértanú

Varsóból tudósítom Önöket a legidőszerűbb lengyel történésekről. Az ottani közvéleményt ezekben a napokban rendkívül élénken foglalkoztatja egy kerek évforduló: harminc esztendővel ezelőtt, 1983. május 14-én hunyt el a fővárosban a kommunista diktatúra egyik áldozata, Grzegorz Przemyk. Ez a tizenévesen meggyilkolt diák a lengyel ellenzékiség jelképes alakjává nemesült, és változatlanul nagy tisztelet övezi. Pontosan ki is volt ő? Sokra hivatott költő, helyesebben költőpalánta, aki már negyedikes gimnazistaként is több folyóiratban publikált; tehetségére jó nevű szerkesztők is felfigyeltek.

A szépirodalomba vezető útját megkönnyítette, hogy édesanyja, a kommunista hatóságok akciói következtében mindössze negyvenhat évet élt Barbara Sadowska ismert költő volt. Íme a részletek: a hadiállapot idején, 1983 májusának elején az állambiztonsági szolgálat tisztjei (immár nem először) letartóztatták Sadowskát, elhurcolták, majd napokon keresztül verték. Néhány nappal később, május 12-én a fia, Grzegorz osztálytársaival közösen a sikeres érettségi vizsgát ünnepelte Varsó központjában, a királyi vár előtti téren. Váratlanul egyenruhás tisztek rontottak rájuk, Grzegorzt kiragadták és magukkal vitték. A Jezsuita utcában berendezett államvédelmi épületbe szállították, ahol többször is kegyetlenül megverték. A fiú belső sérülései, különösképpen  fellépett gyomorvérzése következtében két nappal később, 14-én meghalt.

Grzegorz valójában csak egyike volt a számtalan ártatlan áldozatnak, akiket a kommunista szervek meggyilkoltattak. E gátlástalan akciókat minden esetben elrettentő példának szánták, céljuk a lengyel ellenzék megfélemlítése volt. Hanem ezek a gaztettek összességében azt eredményezték, hogy az ellenzék tagjai egyre elszántabbak és állhatatosabbak lettek, s különös ellentmondásként egyre bátrabban hallatták hangjukat. Grzegorz Przemyket a varsói Powazki temetőben helyezték örök nyugalomra, a szertartáson részt vett a Szolidaritás mozgalom fiatal papja, Jerzy Popieluszko is – igen, az a népszerű lelkipásztor, akit esztendővel később a belügyminisztérium tisztjei elraboltak, és döbbenetes kegyetlenséggel agyonvertek. (Három évvel Grzegorz után édesanyja, Barbara Sadowska is elhunyt, és ugyanabban a temetőben hantolták el.) Grzegorz temetése spontán módon átváltozott politikai tüntetéssé, az emberek követelték a tettesek felelősségre vonását. Mindeközben a belügyminisztérium illetékesei mindent elkövettek az ügy eltussolásáért, és hivatalos közleményükben azt állították: a fiú azért halt meg, mert semmibe vette az őt kórházba szállító mentősök utasításait, mi több, ellenállt nekik. Az elvtársak az 1984-ben lezajlott bírósági eljárás tárgyalásain is ezt az álláspontot ismételgették, végül a Grzegorz agyonverésével vádolt két állambiztonsági tisztet bűncselekmény hiányában felmentették. A diák életét a műtőasztalon megmenteni próbáló derék orvos, Marek Bagniewski hiába vallott bátran a kommunista verzió ellen, a bábként mozgatott bíró nem vett róla tudomást. A tettesek kilétét és a pontos részleteket azóta is homály fedi. A rendszerváltást követően az ügy a Nemzeti Emlékezet Intézete hatáskörébe került, de elévülésre hivatkozva végül megszüntették az eljárást. Öt évvel ezelőtt Grzegorz Przemyk posztumusz lovagkereszt kitüntetésben részesült, a szmolenszki szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski köztársasági elnök felterjesztésére. Most, a harmincadik évforduló alkalmából a lengyel lapok terjedelmes cikkekben foglalkoztak Przemyk vértanúságával. Az országgyűlés, a Szejm hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólítják a Legfelsőbb Ügyészséget, hogy az elévülés dacára újra nyissa meg az ügy aktáit, és újra próbálják felderíteni a gyilkosokat. Reméljük, ezúttal napvilágra kerül az igazság.

* * *

 Varsó szívében, nem messze az egyetem főépületétől található egy szép, szobrokkal gazdag park. Szélén az ismeretlen katona emlékműve áll, örökméccsel és éjjel-nappali katonai díszőrséggel. Az oszlopokra vésve a két világháború mindazon ütközetei és manőverei, melyekben lengyel katonák százai, ezrei áldozták életüket a szabadságért. A városban járva mindenképpen érdemes felkeresni ezt a helyet, hogy fejet hajthassunk a hősök emléke előtt. Persze a parkot is bejárhatjuk, kimondottan szép sétahely. Az emlékműtől alig száz méterre, a park melletti téren pedig hatalmas kőkereszt áll, a járólapok közé süllyesztett emléktáblával. A felirat azt hirdeti, hogy 1979. június 2-án II. János Pál pápa ezen a helyen mutatta be legendás szentmiséjét, amely sok történész véleménye szerint a kommunizmus bukásának kezdőpontja volt. Az egy évvel korábban, 1978-ban megválasztott egyházfő pápaként akkor tért vissza először szülőhazájába, a hivatalos megfogalmazás szerint első apostoli látogatását tette Lengyelországban. A kommunista hatóságok nem merték megakadályozni az útját, viszont „természetesen” minden, rendelkezésükre álló eszközzel akadályozták. Éppenséggel nem volt könnyű dolguk: II. János Pál ugyanis a nagyvárosi értelmiségiek és az iskolázatlan falusi emberek számára egyaránt szellemi és erkölcsi példakép volt, szava mindenkit megérintett. Csak a szentek szólhatnak ekképpen, a szentek, akiket Isten a mennyek országából néhány évtizedre a Földre küldött. A róla szóló visszaemlékezések egyöntetűen igazolják, hogy mindig gyönyörű lengyelséggel fogalmazott: gazdag, színes, pontos, egyúttal képlékeny stílusban. Filozófus volt, fogalmazásmódjában mégis megőrizte az egyszerűséget, amelyre első papi állomáshelyén, falusi lelkipásztorként oly nagy szüksége volt. Amikor 1979 júniusában e varsói téren a tengernyi ember előtt (a televízió kamerája szándékosan nem mutatta őket!) azt mondta: „Ne féljetek!”, a lengyelek számára ott, abban a percben kezdődött a kommunizmus bukása. A pápa azt mondta: „Áradjon ki a Szentlélek, és újítsa meg a Földet! Ezt a földet!” Vagyis a lengyel szülőföldet – mindenki így értelmezte e szavakat. És csakugyan, a Lélek kiáradt, nyomában pedig megérkezett a lelki értelemben vett szabadság: egy éven belül zászlót bontott a Szolidaritás mozgalom. S jóllehet még számos megpróbáltatás következett, például 1981-ben bevezették a hadiállapotot, az eseményeket hosszabb távon többé nem lehetett feltartóztatni. Ismétlem: ez a varsói tér legendás kezdőpont, a XX. század egyik legfontosabb helye. Nem véletlen, hogy csaknem napra pontosan két évvel a pápa szabadtéri miséje után, 1981 júniusában ugyaninnen indult a temetési menet, amely Stefan Wyszynski bíboros, a „lengyel Mindszenty” koporsóját vitte. Európának e vidékén a dolgok összefüggnek egymással.