|
 2013.05.31.
Német egyházi napok 2013, Hamburg
"A választható
„áruk” sokasága olyan nagy, és főleg ellentmondásos volt,
hogy az egyik jelentős evangélikál magazin úgy fogalmazta meg
sokak kérdését, hogy most már végkép nem tudjuk, hogy
tulajdonképpen 'mit higgyünk?'" – állapítja meg cikkében
Dr. Sípos Ete Álmos a hamburgi Kirchentagon szerzett
tapasztalatokról.
Többen is vagyunk, akik kíváncsian vártuk, hogy milyen
missziói programmal lepik meg az idei német egyházi napok (Kirchentag)
szervezői, és a legnagyobb európai protestáns egyháznak, (az
EKD-nak) vezetői a 2103 május 1-5. között Hamburgban
megrendezett megarendezvényre érkező érdeklődőket. Azért is
vártuk kíváncsian a programot, mert tudjuk, hogy az EKD, Európa
talán legszekularizáltabb társadalmában működik, amely egyházból
évente tízezres (!) nagyságrendben lépnek ki az emberek, s
ahol egyre növekszik az üresen kongó templomok száma. Érdekelt
bennünket, hogy milyen missziói üzenettel (evangéliummal)
szeretnék megnyerni a posztmodern társadalom Istentől
elidegenedett tömegeit, hogy mi is tanulhassunk a jó példából.
Nagyon vártuk, hogy az egyházi napokon külön standot kapott
magyar delegáció tagjai beszámolnak az ott szerzett hasznos
missziói ötletekről, mellyel eddig adósok maradtak. A magyarok
missziói (!) tevékenységéről ugyanis nem igen olvasunk.
Az egyházi napokkal bőségesen foglalkozó külföldi sajtóból
egyébként megtudtuk, hogy a látogatók 2500 rendezvény között
válogathattak, ahogy a rendezők hirdették, a „lehetőségek
nagy vására” kínálta portékáját. Valóban, a választható
„áruk” sokasága olyan nagy, és főleg ellentmondásos volt,
hogy az egyik jelentős evangélikál magazin úgy fogalmazta meg
sokak kérdését, hogy most már végkép nem tudjuk, hogy
tulajdonképpen „mit higgyünk?”
Ez a kérdés azért merült fel sokakban, mert egyrészt,
aki részt vett a közel 400 000 tagot számláló Gnadaui Szövetség
(Evangelischer Gnadauer Gemeinschaftsverband) és a hasonlóan sok
tagot nyilvántartó német Evangéliumi Alliansz (Deutschen
Evangelischen Allianz) rendezvényein, sok áldást nyerhetett a közös
bibliatanulmányozó, imaközösségi, és evangéliumi tartalmú
alkalmain.
Ugyanakkor sokakat meglepett a házigazda, Hamburg püspöknőjének
(Kirsten Fehrs) a nyitó istentiszteleten mondott prédikációja.
A prédikáció címe: „Lehet a szeretet bűn? Nem!” E cím
alatt örvendetesnek és csodálatosnak nevezte azt a sokféle
szeretetet, mely a homoszexualitás, a transszexualitás, a
leszbikus szerelem gyakorlói között van. A mennyei Atya házában
olyan sok lakóhely van, – mondta – hogy ennek a fajta
szeretetnek is helye van. Egy teológiai professzor (Harald
Schroeter-Wittke, Paderborn) figyelmet keltő előadásában arról
beszélt, hogy Isten a humor Istene, hiszen a János evangéliuma
sem más, mint egy kabaré. Példának hozta fel azt, hogy Jézus
keresztje alatt is kockával játszottak a katonák, tehát még a
játéknak is volt helye a kereszt alatt. A professzor úr beszéde
során azt is kifejtette, hogy mivel Jézust istenkáromlásért (Blasphemie)
feszítették meg, kereszthalálával a káromkodást is
megszentelte. Ezért a evangéliumi egyház (Evangelische Kirche)
a káromkodás minden formáját köszönti („Die Evangelische
Kirche begrüsst alle Formen, von Blasphemie”).
Úgy tűnik, sokaknak tetszett az Evangelische Frauen in
Deutschland (közel 3 millió tagot számláló) női szervezet
teológiai vezetőjének, Eske Wollradnak az előadása is,
melyben szabad utat követelt annak a gender mainstream
programnak, mely a gyermekekre bízná annak eldöntését, hogy
milyen neműként akarnak élni. Majd kifejtette azt is, hogy a
keresztyén etikába – szerinte – belefér az is, hogy két
felnőtt embernek (férfinek és nőnek) egyidejűleg több
szerelmi kapcsolata is lehet. Jól értsük, ezek a programok is,
az egyházi napok árukínálatához tartoztak!
Sokan értetlenül fogadták a szervezők azon döntését,
mely szerint a németországi Krisztus-hívő (Messiás-hívő)
zsidók, nem kaptak lehetőséget a részvételre ill. megszólalásra,
mondván, hogy jelenlétük megrontja azt a dialógust, amit az
egyház a nem Krisztust hívő zsidókkal folytat. Érthető, hogy
erről az eseményről beszámoló egyik újságcikk felteszi a kérdést,
hogy ezek szerint ha élne, Pál apostol, mint Messiás hívő
zsidó, nem szólhatna ezeken az egyházi napokon? Ugyanakkor sok
megfigyelőnek feltűnt az a parttalan pluralizmus, ami jellemezte
azokat a programokat, ahol dialógus, sőt közös istentisztelet
folyt az egyházi napokra meghívott, keresztyének, muszlimok,
buddhisták, sámánok stb. között. Egy ilyen dialógus „érdekes”
eseménye volt, hogy mekkai zarándoklatra toboroztak keresztyéneket.
Végül, de nem utolsó sorban úgy az egyházi, mint a német
világi sajtó beszámolói egyaránt kiemelték, hogy az egyházi
napok programjában, túlsúlyban voltak a politikai, gazdasági
és társadalmi témák, de messze nem a bibliai koordinátarendszerben
tárgyalva azokat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a német
politikusok (Angela Merkel, s miniszterei) részvétele, mely nagy
tömeget vonzott, a közelgő választási kampány céljait szolgálta.
Dr. Michael Diener (a Gnadaui Szövetség elnöke) fájdalmasan
kérdezi – velem együtt – hogy egy szekuláris, ateista világban
miért mondtak le az egyházi napok szervezői arról, hogy Jézushoz
hívják az embereket? Szeretném hinni, hogy a magyar delegációnak
nemcsak annyi volt a szerepe, és mondanivalója, amennyiről beszámoltak
itthon! Ha már kint voltak, miért nem számoltak be arról is,
amivel egyetlen Biblián tájékozódó hívő keresztyén ember
sem érthet egyet!?
A magyar beszámolókat olvasva, felerősödött az a félelmem,
hogy lassan mi magyar reformátusok is, kétféle misszió
fogalomról beszélünk. Mert a misszió nem az emberek különféle
igényeinek, elvárásainak, és legkevésbé a korszellemnek
kiszolgálása (lásd egyházi napok), hanem a Krisztusról szóló
evangélium bátor meghirdetése.
Nem csodálom, hogy a hamburgi egyházi napok után sok résztvevő
zavartan kérdezte, hogy „akkor most mit higgyünk?”
Dr. Sípos Ete Álmos
reformatus.hu
|
