|
 2013.03.01.
Ágoston András: Kezdődik a kampány
A nemzetközi küzdelemmel párhuzamosan,
nemzeti létünk minden szegmensében erősíteni kell az egységes
nemzetmegtartó mechanizmusokat.
Másfél évvel a magyarországi választások előtt negatív
kampányba kezdett a magyar Szocialista Párt (MSZP). A sietség
oka kettős: a párt rosszul áll a választóknál, s nem lesz választói
regisztráció. Amire jó lett volna ráépíteni a kampányt. Meg
azután más gondok is nyomasztják az ellenzéket. A baloldal széttöredezett
állapotban van. Ami most zajlik, az afféle előválasztás,
melynek célja meghatározni, ki lehet Orbán Viktor miniszterelnök
kihívója. Az, hogy erre a posztra több jelentkező is van, az
ellenzék számára nem előny, inkább hátrány. Gond az is,
hogy az ellenzék egyik szegmense sem talál fogást a kormányon.
Miután a regisztráció, a sokat ígérő kampánytéma bedőlt,
az MSZP erdélyi hadjáratra indult. Nem annyira a szavazatokért,
mert ezekre a 2004-es hibái miatt nemigen számíthat, inkább az
új magyar állampolgárok elkedvetlenítésért. Hátha nem
mennek el szavazni. Kihez mehetett az MSZP Erdélyben portyára?
Természetesen a legerősebb határon túli egypárthoz, melynek
szintén érdeke az Orbán-kormány leváltása. Miért érdeke az
RMDSZ-nek az MSZP-vel zajló barátkozás? Mert, az új erdélyi
magyar állampolgárok elkedvetlenítése, hozzájárulhat az
RMDSZ eddig részben a fű alatt folytatott Fidesz-ellenes, saját
közvetítői státusát védelmező harcának valamiféle legitimációjához.
Az RMDSZ-MSZP tengely elvi alapja a tény, hogy sem a szocialisták,
sem Kelemenék, nem akarnak az erdélyi magyar közösségnek tényleges
politikai autonómiát. Ezért hangoztatja az RMDSZ a Nemzeti Együttműködés
Rendszerével (NER) szemben a benemavatkozás elvét. Másrészt
az RMDSZ, a kommunikációs sikernek elkönyvelhető „barátkozást”
követően, megkörnyékezte az erdélyi nemzeti oldal egy-két képviselőjét.
Az apropó a kisebbségi keretegyezményt szorgalmazó Európai
Polgári Kezdeményezése (EPK) volt. A hatékony nemzetközi
liberális támogatással a háta mögött, az RMDSZ elhúzta a mézesmadzagot
az erdélyi autonómiakövetelők orra előtt: ha jók lesztek,
mehetünk együtt. Két koncepcióval, de csak azok hitelesítése
után. Hogy ez üres, megtévesztő ígéret? Valószínűleg az.
Az
elmondottak jelentősége azonban eltörpül az RMDSZ korábbi kiváltságos,
partneri helyzetének megőrzéséért vívott küzdelmének
eddigi legnagyobb horderejű akciója mellett. A nagy
tapasztalatokkal rendelkező, a valóban húsbavágó érdekeit védelmező
RMDSZ – a magyar-magyar viszonyrendszerben zajló korszakváltás
elodázása céljából – nyílt összeütközésbe került a
legnagyobb magyarországi párttal. Olyan politikai kibecsuki elé
akarja állítani a Fideszt és a magyar kormányt, amelyet az –
legalább is ez a vélelme – nem kerülhet el. Kelemen Hunor
jelezte: miután az RMDSZ nem jutott be a román kormányba, a régiók
átszervezésével és az új román alkotmány előkészítésével
kapcsolatos nehézségek „gondozását”, az „egyeztetés
folyamatát”, átadná a magyar kormánynak. Nézzük a tényeket.
Ha a román politikai elit úgy méri fel, hogy ez nem ütközik
nagyobb nemzetközi ellenállásba, mind a régióátszervezést,
mind az új alkotmány meghozatalát nemzetállami ambícióinak
megfelelően kívánja rendezni. S ezt a tervét az esetleges
magyar berzenkedés ellenére véghez is viszi. Elképzelhető,
hogy a 2014-es magyarországi választási kampány során hogyan
hatna az erdélyi új magyar választókra az anyaország
viszonylagos, vagy tényleges tehetetlensége. Miközben a másik
oldalon, az RMDSZ vezetői mintegy a páholyból szemlélnék az
eseményeket. Egy biztos! A két erdélyi magyar szempontból
fontos ügyben az RMDSZ-re részint objektív okokból nem lehet
számítani. Ezért lehetnek olyan fontosak a magyarság tömeges
megmozdulásai, mind a régióátszervezés, mind az új román
alkotmány kérdésében. A magyar kormány erőfeszítéseinek
megbicsaklása, évekre visszavethetné a nemzeti integráció
folyamatait. Kivéve, ha magyar oldal is talál eszközöket a
nemzetközi érdeklődés, netán rosszallás kiváltására.
A
magyar kormány is érzékeli a veszélyt. Az elmúlt időszakban
a teljes erőbevetéssel vívott gazdasági szabadságharc ellenére,
a magyar kormány olyan változásokat kezdeményezett, amelyek
nyomán az RMDSZ – nemcsak Kövér László részéről – először
szembesülhetett politikájának pontos, kemény, lesújtó bírálatával.
Másfelől, s ez a nemzet egészének egzisztenciális érdeke,
Budapestnek mindent meg kell tennie, hogy 2014-ben megalakulhasson
a harmadik erős, akár újra kétharmados Orbán-kormány. A
gazdasági szabadságharc eddigi eredményei biztatóak. De, véglegessé
kell tenni azokat, s eközben a nemzeti ügyek intézése sem várathat
magára. Autonómiaügyben összefogásra van szükség. Ezen túlmenően,
szükség lenne a román politikai elit szándékaival szembeszegülő
konkrét autonómiaigény nemzetközi megjelenítésére. S ez igénynek
a magyar kormány által vállalt képviseletére. Miután autonómiaügyben
továbbra sincs közöttünk egység, a nemzeti oldalnak tudnia
kellene, hogy a magyar politikai autonómia elengedhetetlen eleme
a nemzeti integrációnak vagy sem. A dilemma a következő. Jó-e,
ha a tényleges magyar autonómiák sáncai mögött akarunk
helyben maradni, vagy a nagy demográfiai fogyások közepette éppenséggel
a nemzet törzsét kell erősítenünk? Hogy Magyarország vonzáskörében
jöhessen létre a gazdaságilag erős, demokratikus terjeszkedésre
alkalmas, a kettős állampolgárságra támaszkodó nemzeti formáció,
amelynek jövője van. Ez is lehet racionális viszonyulás. Valós
távlatokat nyit a magyar autonómia, vagy sem? Ha a nemzeti oldal
meggyőződéssel vallja, hogy igen, akkor a kétpólusú kisebbségi
eliteken belül folyó érdekharcban az autonómiakövetelések iránti
viszonyulás lehet a választóvonal. Nem kerget a tatár, de a döntést
előbb-utóbb meg kell hozni. Akkor is, ha az nem lehet kizárólagos.
Lehet, hogy éppen erős, párhuzamos tevékenységet kellene
kifejtenünk. Ebben az esetben is szükség van a konkrét autonómiamodellek
vagy legalább az ismérveik nemzetközi megjelenítésére.
Amelyek képviseletét vállalja a magyar kormány. Másrészt, a
nemzetközi küzdelemmel párhuzamosan, nemzeti létünk minden
szegmensében erősíteni kell az egységes nemzetmegtartó
mechanizmusokat. E kétirányú tevékenység egyrészt lehetővé
tenné a két fontos romániai ügynek az autonómiaköveteléssel
való szembesítését, másrészt időt hagyna a magyaroknak,
hogy saját sorsukról hozott egyéni döntéseik összességével
járuljanak hozzá a helyben maradás, illetve az erőösszpontosítás
között feszülő dilemma meghaladásához. A tisztázáshoz,
illetve a releváns politikai, szociológiai folyamatok becsatornázásához,
már van jó közjogi keret: a Nemzeti Együttműködés Rendszere
(NER). Csak működtetni kell.
(VMDP-hírlevél)
|
