vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.13. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 11. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: A Rubicon túlpartja (2.oldal)

Orbán nemzetközi fejleményekből levezetett, jól és higgadtan alátámasztott igénybejelentése az országra, annak visszafoglalására, a lényegi irányváltásra – tulajdonképpen hadüzenet. Gyökeresen más szerkezetű társadalmat látomásozott Orbán, mint ami most roggyant össze. Tántorgó, liberalizmus által vérszegénnyé szipolyozott állam helyett a bankokat ellenőrző nemzetállamot, a külföldi tőke tűzoltárán minden saját értéket elégető komprádorburzsoázia helyett nemzeti kis- és nagytőkét. Kimondatlanul: idegenszerű élet helyett magyar életet.

 Véget ért a 20 éves privatizációs rablógazdálkodás kora

Állami cég veszi át a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt (9.oldal)

A 2012 szeptemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősített MAL Zrt. irányítását és folyamatos működtetését az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át. Az intézkedés közvetlen kiváltó oka, hogy az illetékes bíróság a társaság ellen egyik hitelezője által benyújtott kérelem alapján elrendelte a felszámolási eljárás megindítását. Szerkesztőségünk vendége Hegmanné Nemes Sára, vagyonpolitikáért felelős államtitkár.

 Több ezer hektáros táblákat nem adunk földhaszonbérletbe

Megakadályozzuk a nem kívánt, spekulatív, jogszabályokba ütköző adásvételeket (4.oldal)

Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke szerint az eddig megkötött haszonbérleteinknél az átlag földnagyság 16- 18 hektár közötti. Ezek az adatok bármikor ellenőrizhetők; tehát nem igaz, hogy több ezer hektáros táblákat adnak földhaszonbérletbe. Elnök úr szerkesztőségünkkel közölte, hogy a pályázók többsége olyan természetes személy, aki hivatásszerűen gazdasági termeléssel foglalkozik; arányuk 80% feletti.

 Arcátlanság, hogy a visszafizetésért a szocialisták a gazdákat okolják

Nemrég 11 ezer tagja volt az agrárkamarának, míg most közel 15 ezer fő vett részt a szavazáson (4.oldal)

Győrffy Balázs, az Agrárkamara átmeneti elnöke: Gőgös Zoltán kritikája pedig még meg is állhatná a helyét, csak azt hiányolom, hogy 2008-ban elfelejtett ilyen észrevételt megfogalmazni, márpedig akkor még tizedennyien sem vettek részt a választásokon. Holott ugyanazok voltak a szavazatra jogosultak, mint most. Akkoriban előfordult, hogy az egyik megyében a 40 küldöttet 30 ember választotta meg. Ennek a csekély részvétellel zajló kamarai választásnak lett az eredménye, hogy az a Forgács Barnabás lett a kamara elnöke, akinek a fia Gőgös Zoltán egykori parlamenti államtitkár kollégája volt mint szakállamtitkár, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban.

 Megmentik a Wenckheim-kastélyt

A kastély újjáépítésével munkahelyeket is teremtünk (5.oldal)

Balogh József Szabadkígyós polgármestere: Megvalósíthatósági tanulmányt készítettünk 10 millió forintért egy a szakmában neves budapesti céggel. Emellett építési engedélyt is kellett kérni. A tanulmány szerint a földszinti nagy termeket a múlt század fordulójának stílusa szerint kell berendezni, bebútorozni. Megvannak azok a fényképek, melyek alapján a bútorokat újra lehetne gyártatni. Az emeleti részre felvinnénk a vízvezetékeket, az elektromos áramot, azért, hogy a pályázat második részében magasabb osztályú szállodai férőhelyeket tudjunk kialakítani.

 Átláthatatlan volt az eddigi rendszer és sok esetben visszaéltek ezzel

Alapvető része az emberi méltóságnak és a társadalmi integrációnak a munka vállalásának joga (7.oldal)

Dr. Tapolczai Gergely a Magyar Parlament első siket képviselője, aki munkájával legalább hatszázezer fogyatékkal élőt, sőt a családtagjaikat is képviseli. A fideszes honatya szerkesztőségünknek adott interjújában közölte, hogy a kormány célja a megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatban az: a megmaradt munkaképesség figyelembevételével vezessünk vissza mindenkit a munka világába, amint készen áll rá. Szerinte az önbecsülést segítő munkavégzés a helyes út.

 Sok tehetséges ember adja a zenekar összességét

A Duna Szimfonikus Zenekar hangversenyei valódi különlegességek (10.oldal)

Deák András, a Duna Szimfonikus Zenekar vezető karmestere: Az utóbbi időkben országszerte is nagyon sokat játszunk ifjúsági koncerteken, akár a Filharmónia által szervezett vidéki előadásokra gondolok, akár szűkebb pátriám, Törökbálint iskoláira, ahol negyedik éve visszatérő vendégek vagyunk évente négy előadással. Az iskolai tanmenethez igazodó programjainkkal nemcsak színesítjük az iskolai énekórákat, de ráadásul helybe is megyünk.

 A Székelyföldért Társaság által szervezett tüntetésen Csurka László Dsida Jenő Psalmus Hungaricusát szavalta. (12.oldal)

A Bocskai Színpaddal 1999-től jártuk az országot. Több mint száz előadást tartottunk a betiltott, elhallgattatott költeményekből és dalokból. Ezeket a költeményeket éppen azért tiltották be, mert erőt sugároznak. Mi pedig azért tűztük műsorra éppen ezeket, mert általuk a költők sorának valódi hovatartozását mutattuk fel. Tudniillik József Attila Nem, nem, soha, vagy Juhász Gyula Trianon című költeményeit kihagyták a szocialista irodalomtörténeti művekből, a kor antológiáiból, mert az ún. proletárhatalom költőjének hazudták őket.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De már szerdán kapható 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3.

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575.

Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.