vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.15. 

Egy évvel a krasznahorkai tűz után

A vár pillanatnyilag is építési terület, intenzíven folyik a helyreállítás. A biztosító becslése szerint tizenegymillió euró a kár értéke.

A Krasznahorka büszke vára kezdetű dal hallatán sokakban felébred a régmúlt utáni nosztalgia. Az elmúlt év március tizedike délutánján azonban megtörtént a tragédia, leégett Gömör gyöngyszeme, a krasznahorkai vár. A felújítása jelenleg is zajlik. Sok helyet felkereshetünk turistaként, ám a krasznahorkai vár jelenleg nem látogatható. Március 10-én egy éve, hogy ismét leégett. A lángok hihetetlen könyörtelenséggel vették sorra a tetőzet fazsindelyét, amíg csak a koronájuktól, a tetőzetüktől megfosztott falak maradtak. Sokan sírtak, zokogtak, fogadkozva, ha kell, ha lehet, segítenek, hogy ismét régi pompájában álljon Krasznahorka vára. Az az ősi építmény, amelyet évente 100-120 ezren látogattak, hogy találkozzanak magyar múltunkkal. Látva a vár pusztulásának képeit a tűzeset után, azt hihetnénk, hogy abban minden elpusztult. Szerencsére elődeink kiválóan építkeztek, és a boltívek megakadályozták a tűz terjedését. Mára kiderült, ott keletkeztek károk, ahol a későbbi felújítások történtek.

A fegyverhelyiségben azonban tombolt a tűz, így ott harmincnégy középkori fegyver égett meg vagy ment tönkre. A híres konferenciaterem is sérülést szenvedett, beomlott a tetőzete, s rázúdult az alatta lévő bútorokra. A biztosító egész évben együttműködött a Szlovák Nemzeti Múzeummal, hogy minél gyorsabban végezzenek a felújítással. Tanácsokkal, kockázat felméréssel, ajánlásokkal és szakszerű konzultáció nyújtással segítette a szervezetet, hogy egyéb lehetséges károsodást a váron elkerüljenek.

Bezděk Vladimír, a Szlovák Generali biztosító vezérigazgatója nyilatkozatában elmondta, hogy számukra ez a 2012-es év legnagyobb biztosítási esete. Ebből kifolyólag különleges figyelmet szentelnek az ügy lefolyásának, mely a TOP menedzsment koordinációs tevékenységében és több intézményük napi szintű operatív vezetésében is meglátszik. A tavalyi év végével 304 ezer eurót fizettek ki az előlegből a vár felújítására.

A vár pillanatnyilag is építési terület, intenzíven folyik a helyreállítás. A biztosító – nem végleges – becslése szerint tizenegymillió euró a kár értéke. Dilemma, hogy mit tekintsenek eredeti állapotnak. Hajdanán ugyanis többféle fedőanyagot használtak: mást 1817-ben, amikor először égett le a vár, és megint mást 1989–92-ben, a részletes restaurálás idején. A kedvezőtlen időjárási viszonyok végett a vállalkozó nem tudta befejezni az eredeti – 2013. március 1-jei – határidőig a felújítási munkálatok első részét. A napokban a felek kiegészítették a szerződést és március végéig állapították meg a határidőt. Remélhetőleg a tető befedése befejeztével a vár legalább egy részét meg tudják majd nyitni a nyilvánosság előtt 2014 nyarára.

A kelet-szlovákiai Krasznahorka vára Rozsnyótól hat kilométerre található és a 13. század második felében épült. Tavaly márciusban a várnál két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozta a tüzet. Ez a tragikus esemény több negatív változást eredményezett a falu életébe. Az idegenforgalom szinte a nullára csökkent. A falu költségvetésének bevételi oldala megközelítőleg 35 ezer euróval lett kevesebb. Természetesen a turisták hiányát leginkább azok a vállalkozások sínylették meg a faluban, melyek közvetlen az idegenforgalomra kötődtek. A falu lakosait főleg lelkiekben viselte meg a tűzeset. A nemzeti örökségük állapota végett a lakosok csüggedtek.

 

(Forrás: Beke Beáta, Felvidék.ma)