vissza a főoldalra

 

 

 2013.03.29. 

Valentin Stan, az autonómiapárti román professzor

A sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepségen magánszemély- ként jelen volt Valentin Stan. A történelemprofesszor, elemző, tévés személyiség kisebbségvédelemből doktorált, és a román gyakorlattól homlokegyenest eltérő módon közelít Székelyföld problémáihoz. Nem csoda hát, hogy a Kötődések című nagy nézettségű adását az új hatalom tavaly nyáron megszüntette. Valentin Stan érdeklődve figyelte a sepsiszentgyörgyi központi ünnepséget, fordítóval hallgatta a beszédeket, és nem idegesítette, hogy a rengeteg székely zászlóval felvonuló tömeg autonómiát kért Székelyföldnek. Amíg az autonómia benne van az 1918-as Gyulafehérvári Határozat 3. pontjában, addig azt gondolom, hogy az autonómiáról tárgyalni lehet ebben az országban, főleg, ha ezt a magyar közösség a demokrácia szabályainak betartásával kéri, erről pedig a román parlamentben kell döntést hozni, ezzel kapcsolatosan pedig nem látok semmi problémát, nyilatkozta Valentin Stan. Majd így folytatta: az egészen természetes, ha egy ilyen létszámú, és ilyen erős nemzeti közösségnek eszményei legyenek. Nagyban megkönnyítené a területi autonómiáért folytatott harcot az, ha a székely megyéket nem csatolnák román többségű régióhoz az ország területi újrafelosztásakor, a magyaroknak nincs más lehetőségük, minthogy következetes, és kitartó munkát végezzenek, és csak akkor járhatnak sikerrel, ha megtalálják azokat a kommunikációs csatornákat, amelyekkel együttműködésre tudják bírni a román közösséget is, hangsúlyozta Valentin Stan. A székely zászló kitűzése semmilyen problémát nem kellene jelentsen, ez a közösségi identitás kifejezésének egyik alapvető szimbóluma. És ha megnézzük az utóbbi napok történéseit, amelyek során kétségbe vonták e jelkép használatát, akkor látható, amint most a hatalom kénytelen elismerni, hogy a zászló kitűzhető az önkormányzatok épületeire, tehát ez a visszalépés, amire a román hatalom kényszerült egy fölösleges, és ostoba botrány után, azt bizonyítja: a székelyeknek ez ügyben igazuk volt, mondta a román professzor.

 

(Forrás:erdely.ma)