Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni

Marjai Virág színművésznő 2005-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, majd ugyanebben az évben a Radnóti Színházhoz szerződött. A közönség továbbá még a Vígszínház, a Karinthy Színház és a Thália Színház színpadain is láthatta-láthatja őt. A 2011/2012-es évadtól az egri Gárdonyi Géza Színház művésze.

Fontosabb színházi szerepei: Szent Johanna (Shaw: Szent Johanna), Jill Tanner (Leonard Gershe: A pillangók szabadok), Boriska (Heltai: Tündérlaki lányok), Saci (Szakonyi: Adáshiba), Zsuzsi (Térey János: Asztalizene), Borbála (Szabó Magda: Bárány Boldizsár), Szerafin (Csiky Gergely: Buborékok), Hilde Wangel (Ibsen:Solness építőmester) , Cecily Cardew (Wilde: Bunbury), Terka (Nóti-Zágon-Vajda: Hyppolit a lakáj), Arabella (Sütő: Káin és Ábel), Mária (Háy Gyula: Mohács), Fráter Erzsébet (Egressy: Vesztett éden), Ellen (Murray Schisgal: Szerelem, Ó). A Türelem című rövidfilmben nyújtott szerepéért megkapta a legjobb női alakítás díját az Angers Premier Plans Fesztiválon, Franciaországban. A 2010-es Apacsok c. filmben Csilla szerepét játssza.

Szent Johanna, Fráter Erzsébet, Mária királyné – három női sors, három nehéz szerep. Mennyire szeret ilyen meghatározó, tragikus sorsú nőket játszani?

–Nagyon közel állnak hozzám ezek a szerepek, mert igen csak kedvelem a bonyolult, összetett női figurákat megformálni. Az első egri szerepem a Káin és Ábel Arabellája volt, ami szintén izgalmas alak.

Melyik szerep volt a legnehezebb a felsoroltak közül?

–Mindegyik nehéz volt a maga műfajában. Utólag azt látom, a Johanna alakítása volt a legnehezebb, bár Fráter Erzsébet is nagyon sajátos figura.

A Johannánál a szöveg elsajátítása, vagy az alakítás volt a nehezebb?

–A szöveg megtanulása mindennek az alapja, így nem más, mint kiindulási pont. Két hét alatt sikerült megtanulnom a szöveget. Ami igen kemény munkát feltételezett, mert csak akkor tudok jól próbálni, érdemben foglalkozni a szereppel, ha majdnem hiba nélkül tudom a szöveget.

Beszéljünk a próbafolyamatról. Mennyire engedi meg a rendező, Blaskó Balázs azt, hogy a színész is elmondja a véleményét a szerepről?

–Hat hetes próbaidőszakunk van. Blaskó Balázzsal azért szeretek együtt dolgozni, mert egyértelmű, hogy megvan a maga koncepciója, de ha azt tapasztalja, hogy a színésztől jött bizonyos megoldási javaslatok jobbak, akkor azt elfogadja, beleépíti az előadásba. De vannak olyan rendezők is, akik ragaszkodnak az erős, karakteres elképzelésükhöz.

Szent Johannát eddig sok híres magyar színésznő eljátszotta. Az 1930-as években Bulla Elma volt a címszereplő, míg Dunois Básti Lajos volt. Mennyiben befolyásolta mindez az alakításban?

–Tudom, hogy Bajor Gizi, Ruttkai Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Csomós Mari mind-mind eljátszották ezt a szerepet, de mindez a tény nem befolyásolja alakításomat. Nem is szabad csak az elődökkel törődnöm, mert az frusztráló tényező lehet.

Mennyire nőies szerep a mai értelemben Szent Johanna?

–Annak ellenére, hogy katona és harcol, nem veszíti el nőiességét. Az előadásnak is vannak olyan pillanatai, amikor meg tud mutatkozni nőiessége, gyengédsége, a benne lakozó szeretete. Tehát nagyon leegyszerűsítenénk a szerepet, ha csak, mint bigott harcost ábrázolnánk.

Szerepálmai közé tartozott-e Johanna?

–Sosem voltak konkrét szerepálmaim, de az kétségtelen, hogy nagy ajándék Szent Johannát eljátszani, mert nagyon kevés színésznőnek adatott meg erre a lehetőség. Akinek megadatik, hálás lehet annak, aki megbízta ezzel, mert a világirodalom egyik legjelentősebb szerepéről van szó. Az egész próbafolyamat alatt arra gondoltam; a bizalom jele, hogy eljátszhatom Johannát.

Milyen nőnek képzeli el a címszereplőt a dráma alapján?

–Mivel katonaként harcolt, így bizonyára nem gyenge tündérszerű lény, sokkal inkább erőteljesebb jelenség lehetett. Igen hiteles személy, mert a katonák is elfogadták őt, s nem mint nőre, hanem, mint emberre tekintettek rá. Karizmatikus ember lehetett, mert sokan elfogadták a nézetét, és harcoltak a zászlaja alatt. Világnézete, erős hite mellett haláláig kitartott. Senki nem tudta megingatni elképzelésében, s ez okozta a vesztét.

Nem jellemző a Jeanne d'Arc-i hit, mert sokan parttalanul, perspektíva, ambíció nélkül élnek

„Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni” –nyilatkozta a darab kapcsán. Ez azt is jelenti, hogy nincsenek céljaink? Vagy, hogy megalkuvók vagyunk?

– A hit nélküliség – nem feltétlenül vallásos hitről beszélek – nagyon jellemző világunkra. Manapság nem jellemző a Jeanne d'Arc-i hit, mert sokan parttalanul, perspektíva, ambíció nélkül élnek. Nem is nagyon szeretnénk kapaszkodókat, mentsvárakat találni. Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni. De nemcsak a korunk problémája az, hogy nem tudunk mit kezdeni az újjal, az adott megelőző jelenségekkel. Úgy mondanám, ha a kockák közé begurul egy gömb, az mindig egyfajta káoszt, értetlenséget eredményez, s szeretjük kitaszítani azt, – ez a könnyebb megoldás – ami nem illik a képbe, nem sablonos. Számtalan költőt, művészt nem értékelt a saját kora, csak az utókor fedezte fel magának.

Johannára azt mondanák, hogy nem volt racionális, nem volt reálpolitikus…

–Őt a megérzései, érzelmei vezették, és nem a racionalitása, mert ösztönös lény volt.

Ismerni kell a történelmi kort, az adott szokásokat ahhoz, hogy a színész megértse a darabon belüli motivációkat?

–Szükséges tudni, mikor és milyen körülmények közt élt az a személy, akit megformálunk, és a történelmi hátteret is. De ennél fontosabb, hogy egyes szám első személyben fogalmazzuk meg az adott személy érzéseit, gondolatait.

Mennyire aktuális Shaw tragikus szatírája?

–Nagyon jól fogadják a nézők a darabot, azért, mert bár egy nagy történelmi kort mutat be, de érthetően, és nem veretes, nehézkes szöveggel. Az aktualitását pedig az adja, amiről beszéltem: a hit nélküliség kortünetté vált.

Az elmúlt évadban Terkát játszotta a Hypollitban. A két szerep súlya közt van azért különbség. Az ritkaság, hogy valaki naivaként és drámai nagyszerepben is egyformán jót alkosson.

–A diploma után öt évig voltam a Radnóti Színház tagja, majd egy évig szabadúszó. A tavalyi évadtól vagyok az egri társulat tagja, de ez nem jelenti azt, hogy megváltam volna régi pesti szerepeimtől, amíg műsoron van az adott darab. Valóban, a Hypollit a lakájban játszottam Terkát, és teljesen más műfajról van szó. Ugyanolyan komolyan kell venni a vígjátékot, mint a tragédiákat is, különben nem vagyunk hitelesek. Voltak időszakok, mikor csak vígjátékokban játszottam, s csak néhány éve alakítok tragikus hősöket. A közönséghez nagyon közel áll a vígjáték műfaja; annyi apró dráma, tragédia van az életükben, hogy nevetni szeretnének. Ugyanakkor minden vígjátéki hősnek megvan a maga drámája, amit szintén hitelesen kell alakítani.

Kazal László említette a vele készült portréfilmben, hogy mennyire nehéz megnevettetni az embereket.

–Azóta eltelt néhány évtized, és ma a közönség főleg a vígjátékokat keresi. Ki akar szakadni a mindennapok szürke monotonságából.

A fiatalokat milyen színdarabokkal könnyebb színházba csalogatni?

–Ez nehéz kérdés, mert egyre kevesebb fiatal jár színházba. Amikor középiskolás voltam, akkor osztálytársaimmal együtt a győri színház több előadását megtekintettük. Azok is élvezték, értékelték az előadásokat, akik nem színi pályára készültek. Azóta nagyon felgyorsult a világ; olyan sok inger éri a fiatalokat, hogy a színház kimarad az életükből. Holott nincs annál nagyobb csoda, hogy élő emberek, előttünk néhány méterrel eljátszanak egy sorsot, egy történetet.

Minek a hatására akart színésznő lenni?

–Bár voltak kisebb-nagyobb kitérők, de mindig is színésznő akartam lenni. A kislányok többsége táncosnő, énekesnő, vagy színésznő akar lenni, és szüleim is azt hitték, ez nálam is múló állapot. Különösebb kapcsolatom nem volt a színházzal, nem is láttam bele annak működésébe. Nem tudtam, mi az, de mégis nagyon vonzott.

Nem hiszem, hogy sok értelme lenne a sok budapesti színház egyikében életem végéig mellékszereplőnek, szobalánynak lenni

Senki sem próbálta erről a pályáról lebeszélni?

–Dehogynem! Egy kis időre sikerült is. Amikor először, érettségi után felvételiztem, arra gondoltam, hogy azonnal felvesznek, s rám vár az egész szakma. De csak harmadjára vettek fel. Közben az ELTE-re jártam két évig, de a második évben beiratkoztam az akkori Nemzeti (most már Pesti Magyar) Színház akadémiájára. Oda jártam egy évet, és utána sikerült a felvételi. Úgy gondoltam, hogy addig próbálkozom, amíg fel nem vesznek.

Mi az, amit nem lehet megtanulni a Színművészetin sem?

–Tanáraink a színházzal kapcsolatos szemléletüket közvetítik felénk. Kezdőként nagyon befogadó az ember és mindent evidensnek vesz, amit az egyetemen hall. Jó esetben el lehet ott sajátítani a játszás örömét, és színpadi tapasztalatot szerezni. A mesterség íratlan szabályait viszont csak a színházban eltöltött évadok alatt lehet elsajátítani. A szerepformálás mikéntjét elméletben megtanuljuk a főiskolán, de teljesen más, mikor a színésznek azt a gyakorlatban kell véghezvinni.

Nem csupán csinos, de nagyon szépen, helyes hangsúlyozással beszél, ami ritkaság a fiatal színésznőknél. Szinkronmunkákra nem kérték föl?

–Amikor még Budapesten játszottam, volt néhány szinkronmunkám, de most Egerből nehezebb feljárni. A munka technikai részét is el kell sajátítani,ami nem megy egyből,csak gyakorlással,folyamatos szinkronmunkával lehetséges.

Nem bánta meg, hogy egri színésznő lett?

–A színész számára az legyen az elsődleges szempont, hogy jó szerepeket játsszon, és nagy feladatokkal lássák el. Egerben megbecsülnek, és az a feladatom, hogy tehetségemhez mérten végezzem a munkámat. Nem hiszem, hogy sok értelme lenne a sok budapesti színház egyikében életem végéig mellékszereplőnek, szobalánynak lenni, mert a színész igazából a nagy szerepekkel tud fejlődni. Tudom, vannak jó karakterszerepek, de minden színész arra vágyik, hogy ő álljon középen a tapsrendben.

Medveczky Attila