|
 2013.11.08.
Emlékparkot kaptak a hazai cigány
arisztokrácia képviselői
Az emlékhely kialakításával az értékmentés és -közvetítés
volt a cél
Október 26-án délelőtt
avatták fel ünnepélyes keretek között Józsefvárosban a
Muzsikus cigányok parkját. A Fővárosi Közgyűlés május
29-ei ülésén Raduly József fideszes képviselő javaslatára döntött
a Baross utca és a Szigony utca találkozásánál lévő, addig
névtelen közterület elnevezéséről, valamint az emlékhely
kialakításáról. A BTM Budapest Galéria meghívásos képzőművészeti
pályázatot írt ki, amelyen Illyés Antal szobrászművész
terve nyert. A parkon átvezető utak találkozásánál 4 darab
240 cm
magas,
50 cm
élhosszúságú, egyenlő szárú háromszög alapú mészkőoszlopot
helyeznek el. Ezeken a sztéléken első lépésként nyolc zenész
– Járóka Sándor, ifj. Járóka Sándor, Bobe Gáspár Ernő,
Berki László, Pertis Jenő, Lakatos Sándor, Kozák Gábor József
és Cziffra György 60x40 cm méretű bronz domborműve, valamint
vésett ismertető feliratok lesznek láthatók. A későbbiekben
további nyolc portrét és feliratot helyezhetnek el az emlékhelyen.
Fontos
és élő kulturális hagyomány értékeinek állít emléket a
Muzsikus cigányok parkja – jelentette ki ünnepi beszédében
Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes.
Ezek a sztélék és a rajtuk lévő ismertetők annak a nyolc világhírű
muzsikus cigánynak őrzik az emlékét, akik Budapesthez kötődtek,
de a magyar zene nagyköveteiként bejárták az egész világot.
Művészetük azt hirdette, hogy a magyar kultúra elválaszthatatlan
része a cigányzene. A zenetörténet feljegyzi, hogy mindaz, ami
gyakran a nép ajkán szólalt meg, a cigányok hegedűjén vált
hangszeres zenévé. A cigányzene ott született, ahol a szív
terem – hangsúlyozta Csomós Miklós, aki emlékeztette a
hallgatóságot, hogy Gárdonyi Géza volt az, aki megőrizte az
egyik leghíresebb cigánymuzsikus, Dankó Pista munkásságát. A
nagy cigánymuzsikusoknak és örököseiknek köszönhető, hogy
a nemes hagyomány, a cigányzene sokak örömére és szórakozására
ma is él Budapesten. Sok nép életében tapasztaltuk már, hogy
a felemelkedés leginkább a kultúra útján lehetséges. Mind-ez
a magyarországi és a fővárosi cigányságra is igaz. Az elődök
példája, a tradicionális értékek erőt is adhatnak a jövő
számára. A cigányság, a romatársadalom számára fontos, hogy
az eszményképek és a jó példák követése erőt adjon a felzárkózáshoz.
Mindez nemcsak nekik, hanem az egész városnak lényeges. Liszt,
Bartók és Kodály zenéje építkezett a cigánymuzsikára, mint
a magyar zenei kultúra fontos szimbólumára. A cigányzene, mint
az érzések kifejezője megjelenik a szépirodalomban, többek közt
Móricz Zsigmond regényeiben. Móricz hősei követve a Kölcsey
által megénekelt búsongó nemzeti karaktert, a keserű valóság
elől a cigányzenéhez menekültek. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül
című regényben a főhős így énekel: „az életem gyászban,
dobra vetik házam, elhagyott a galambom is végül, de nem élhetek
muzsikaszó nélkül!” – mondta Csomós Miklós. Nem csak a
kultúrát szövi át ez az életérzés, hanem a hétköznapokat
is. Az egyik legismertebb magyar, Puskás Ferenc, bárhová került
a világban, ha vendéglátói azt akarták, hogy jól érezze magát,
három dologról mindenképpen gondoskodtak: pörköltről, fröccsről
és élő cigányzenéről. A főváros közgyűlése Raduly József
képviselőtársunk kezdeményezésére úgy döntött, hogy a mai
naptól, a Koszorú utcai busz- és troli megálló a Muzsikus cigányok
parkja elnevezést kapja. Annak a nyolc cigányművésznek az emléktábláját
avatjuk most föl, akiknek zenéje már sokak szívében él, és
örökre ott is marad – zárta beszédét Csomós Miklós főpolgármester-helyettes.
***
 Amikor
egy külföldit megkérdeznek arról, hogy mi jut eszébe a
magyarországi cigányságról, így felel: a páratlan zenekultúrájuk.
S ez a páratlan zene nem új keletű dolog; elég visszatekinteni
300-400 évre, s láthatjuk, hogy a magyar cigánymuzsikusok a
legismertebb, a legelőkelőbb udvarokban léptek föl, így a
walesi hercegnél, az orosz cárnál, a magyar uralkodóknál és
az esztergomi érsekeknél. Tehát mindenhol, ahol szerették az
igényes zenét – mondta Dr. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere,
majd így folytatta: azt, hogy nem napi divat kérdése a cigánymuzsika,
mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindig is kedvelték, s ma is
több tízezer rajongója van csak az országhatáron belül. A
cigánymuzsika minden korban megjelent, így a Rákóczi-szabadságharc,
s az 1848–49-es szabadságharc idején is. Akkor minden katonai
századnak saját cigányzenekara volt. A cigányság nem csak vérét
adta a nemzetért, hanem a muzsikájával is lelkesítette, s ha
kellett búfelejtésre bíztatta a harcostársait. A cigányzene fénykorát
leginkább a kiegyezés utáni időszakban élte; minden kávéházban
és vendéglőben jelen volt az élő cigány muzsika, s ez
eltartott a két világháború közti éráig. Egy korabeli
vallomás szerint, nem volt hangulatában megfelelő az a vendéglátó
egység, amelyben nem zenéltek cigányok. Nem volt ildomos előkelő
vendégeket, akár külföldieket cigányzenészek nélkül
fogadni. Sokkal többről van szó, mint a cigányzene szeretetéről,
hiszen ez a muzsika minden korban és minden korosztály számára
örömet, lelkesedést és vigaszt jelent. Ha van a cigánymuzsikának
bölcsője, akkor az éppen Józsefváros. Sokan mondhatják, ez
önzés részünkről – jelentette ki a polgármester, aki
felsorolta azoknak a cigányzenészeknek a neveit, akik a kerülethez
kötődnek: Sántha Ferenc, Kati Horváth Lajos, Ráduly Mihály,
Kállai Kiss Ernő, ifj. Kállai Kiss Ernő, ifj. Sántha Ferenc,
Buffo Rigó Sándor, Szakcsi Lakatos Béla, Liszka Lakatos Pál,
Benga Oláh László és Balázs Elemér. Tehát ez az a hely,
ahonnan a legtöbb világhírű muzsikus elindult életpályáján.
Ezért köszönettel tartozunk mind főpolgármester úrnak, mind
Raduly Józsefnek azért, hogy Józsefváros állíthat méltó
emléket a magyar cigánymuzsikusoknak – fejezte be ünnepi
gondolatait Kocsis Máté.
A
rendezvényen közreműködött Nemcsák Károly színművész a József
Attila Színház igazgatója és a Józsefvárosi Cigányzenekar,
amelyik egy kis hangversennyel is megajándékozta a domborművek
leleplezése után az érdeklődőket.
Medveczky
Attila
|
