|
 2013.11.08.
A
hazai képzőművészetet kiszolgáló iparra alacsonyította le a
műkereskedelem
Mindegyik alkotásomra úgy tekintek, mintha „saját
gyermekem” lenne
Illyés
András szobrászművész
Tiszaföldváron született1968 -ban. Az általános iskola után
először a fazekas szakmát szerezte meg Hódmezővásárhelyen,
majd mivel a plasztika magasabb szinten is érdekelte,
jelentkezett a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola
szobrász szakára. A kerámiában szerzett jártassága miatt
azonban, ismét kerámia szakra vették fel. Szobrász mesterei
(Kiss Jenő, Kalmár Márton, Fritz Mihály) azonban sokat segítettek
a Képzőművészeti Főiskola felvételijére való felkészítésben.
Ebben az időben készültek első érméi Ady Endréről. A főiskolán
először Kiss István osztályába került, majd másodévtől
Segesdi György osztályán tanult. Első gyermeke születése
miatt egy évet halasztott, s addig bronzöntőként dolgozott
volt középiskolájában. A főiskola elvégzése után a Reneszánsz
Kőfaragó Rt. szobrászművésze, majd telepvezetője lett.
Dolgozott az Országház szobrain és ornamentális díszein.
2000-2006 között készültek klasszikus stílusú szobrai
Nyergesújfalura: Szűz Mária, Szent István és a Hősök emléke,
Császárra Volmuth Ferenc vértanú plébános szobra. 2008-ban
Budapestre a Rendőr, míg 2012-ben Nyergesújfalun a Kernstok Károly
festőművészt ábrázoló bronzszobra került felállításra.
Kisplasztikái, melyek jórészt magángyűjteményekben vannak,
formavilágában síkokra és élekre bontott formák uralkodnak.
Több köztéri szobrot készített, de eddig a
Belvárosban található Rendőr volt az, amelyik többeknek nem
tetszett. Ezt a művet 2008-ban avatták föl, s akkor azt
nyilatkozta Bojár Iván András, hogy a XXI. század elején XIX.
századi bronzszobrokat felállítani „retrográd” dolog. Sőt
többen náci szobornak is titulálták alkotását. Sejtette,
hogy a Rendőr szobrával ilyen vihart arat?
Nem gondoltam volna, hogy szobromat nácinak bélyegzik meg
egyesek
–Megleptek azok a nyilatkozatok, jelzők melyekkel a Rendőr
szobrot illették, kritizálták. Bojár Iván András munkásságát
tiszteltem, s azt is tudtam, hogy ő inkább a „modern”
művészeti alkotásokat kedveli. Csak a szobor fölállításakor
szembesültem azzal, hogy alkotásomat egyesek „Horthy-rendőrnek”,
vagy nácinak titulálják. Akkor megjelent egy fiatal hölgy, aki
szememre vetette: miért készítek ilyen szobrot. Szerinte a Rendőr
szoborral azt a két háború közti időszakot idézem föl,
mikor antihumánus, antidemokratikus államberendezkedés volt
Magyarországon. Azt feleltem neki, hogy 1909 és 1949 között
volt az a rendőrök díszegyenruhája, amit a szobromon ábrázoltam.
Tehát még a „boldog békeidőkben” vált hivatalossá ez az
egyenruha, s még az 1948-as meghamisított választások után is
egy ideig ezt viselték a rendőrök. Így nem is sejtettem azt,
hogy ezt a szobrot Horthy Miklóshoz, vagy a nyilasokhoz kötik
egyesek. A pályázati kiírás arról szólt, hogy zsánerszobrot
szeretne az V. kerületi önkormányzat köztérre állítani. Néhány
évig a környéken éltem, s szinte éreztem a házakból áradó
békebeli stílust. Így ez fogalmazódott meg bennem a szobor készítésekor.
Egyik történelemkönyvemben olyan képre leltem, amin láthatóak
a XX. század elejére jellemző pesti figurák: például az üveges
tót, a gesztenyét áruló rokkant katona és a rendőr. Nagyon
tetszett nekem ez a karikatúra, s meg is ihletett. Alkatilag
pedig nagypapámat ábrázoltam, akit igen csak kedveltem, mert
nagyon joviális ember volt. Még az arcát is tőle kölcsönöztem
a rendőrszoborhoz. Tehát semmiképpen sem egy agresszív alakot
akartam felállítani, hanem egy kedves, szerethető figurát. Azt
látom, hogy a lakosság és a turisták nagyon megszerették ezt
a szobor, aminek szívből örülök. S felvetődik a kérdés: évtizedekig
állt nem messze a rendőr szobrom helyétől
a Nádor és Zrínyi utca sarkán egy géppisztolyos Munkásőr-szobor;
annak alkotóját vajon mennyien vonták kérdőre?
Historizálással is vádolták.
Aki használja a múltat, és a saját elképzelései szerint építkezik
a hajdani elemekből, azzal mintha a nagyon modernek nem tudnának
mit kezdeni. Mi erről a véleménye?
–A művészet lényege, hogy amellett, hogy reagáljunk
valamilyen társadalmi kérdésre, újat hozzunk létre. Ilyen módon
érthető, hogy vannak, akik azt mondják, hogy nem akarnak egyik
korhoz, stílushoz sem visszanyúlni, hanem formailag vagy stílusában
teljesen újat szeretnének alkotni. Egy történelmi városrész
viszont magában hordozza azt a lehetőséget, hogy közterén a
valamikor ott élt embereket jelenítsünk meg. Az okozná a
hatalmas kontrasztot, ha valami modern szobrot állítanánk
klasszikus épületegyüttesek közé. Akik viszont politikai
alapon mondják azt, hogy a Rendőr szobrom nem odavaló, mert nem
modern, szerintem hazudnak.
Szobrai, kisplasztikái
mind figurális alkotások. Mi a véleménye a figuratív-nonfiguratív
vitáról? Egyesek megdöbbenteni akarják a közönséget, míg mások
szerint a lényeg, hogy a polgárok ízlését kell kielégíteni.
–Nem egységes a közönség ízlése; van, aki a
nonfiguratívot fogadja be inkább, míg mások a figurális alkotásokat.
Ez érthető, hiszen, emberként nagyon sok lelki és fizikai hatás
befolyásolja mindennapjainkat. A nonfiguratív –alkotókra szokás
mondani, azért nem készítenek figuratív műveket, mert képtelenek
rá. A klasszikus példa: Picasso. Képeit nézve nem egyszer
kijelentik: ilyet az én kisgyermekem is képes lenne festeni. Történt,
hogy Picassót felkereste két fiatal, hogy tanítsa őket. A
mester kirakta eléjük, Michelangelo Dávid gipsz-modelljének fülét,
s arra kérte őket, rajzolják le. Ez nem ment nekik. Erre azt
mondta Picasso: ha nem ismeritek az anatómiát, és nem tudtok
rajzolni, akkor nem lehettek a tanítványaim. Ezzel arra is
utalok, hogy a lojális képzőművészek elismerik egymás alkotását
a stílusbeli különbségek ellenére is, ha azok a művek nem öncélúak.
Így a művészek közti szakadékot főleg a műítészek, a
kritikusok mélyítik el. Azt kell megvizsgálni, hogy egy alkotás
gyönyörködtet, vagy sem. A nonfiguratív művek is képesek gyönyörködtetni
a befogadót, sőt a művészt is, mert az alkotási folyamat
lelki terápia, így jó érzést ad számunkra. A kérdés az,
hogy a művész mit akar megfogalmazni, s azt miként teszi. Ha
valamilyen égető problémára fel akarja hívni a figyelmet,
akkor választhatja a nonfiguratív kifejezésmódot is, és ez számomra
elfogadható.
A festmények készítőinek
neve általában ismert a nagyközönség előtt is. A szobroknál
ez már nem jellemző. Ez nem bántja?
–Alapvetően minden művész hiú és exhibicionista, ezért
a szobrászokat is zavarja, ha nem tudják, ki készítette egyes
alkotásukat. A már említett Rendőr szobromnál nincs ott a
szignóm. A művet a talajra szántunk, posztamens nélkül, de mégis
volt egy talapzata, amibe belevéstem a szignómat. A szobor felállítása
előtti héten mégis a talapzat levágása mellett döntöttünk.
Fontos, hogy ismerjék meg az adott mű létrehozóját, mert
sokan egy alkotó szellemvilágával azonosulnak. Gondoljunk arra,
hogy a gyűjtők is „neveket” szereznek be, s nem szobrokat.
Ha már a gyűjtőket említette: néhány kollégája
szerint immáron 100 éve a művészetet nagyban meghatározza a műkereskedelem.
Egyetért ezzel a kijelentéssel?
–Magyarországon mindenképpen a műkereskedelem határozza
meg a képzőművészeti folyamatokat. Azt nem tudom, hogy máshol
is ez a tendencia érvényesült. Tehát a hazai képzőművészetet
kiszolgáló iparra alacsonyította le a műkereskedelem. Aki csak
a szobrászatból él – ez rám nem jellemző – csak olyat
alkot, amit biztosan megvesznek.
Ha nem képes megélni
a szobrászatból, akkor mivel keresi kenyerét?
–Nyolc gyermekem van, így családom eltartása miatt
jelenleg teljesen civil, a művészettől távol álló szakmában
dolgozom. Sok mindennel foglalkoztam életemben. A főiskola
befejezése után eleinte szobrászművészként és telepvezetőként
dolgoztam a Reneszánsz Kőfaragó Rt.-nél. A problémát az
jelentette, mikor csak a telepvezetői tevékenységet láttam el,
mert nagyon nem szeretem a papírmunkát. Annak idején éppen azért
nem vettem föl a tanár szakot a főiskolán, mert azt hittem
soha az életben nem fogok tanítani, mert az oktatás is
adminisztrációs teherrel jár. A sors úgy hozta, hogy mégis
tanárként tevékenykedtem: kőszobrászatot, kőfaragást
oktattam egy középiskolában, majd a Gödi Piarista Szakiskolában
lettem elméleti oktató. Abban az időben kaptam megrendeléseket
köztéri munkák készítésére.
Több szobra áll
Nyergesújfalun. Hogyan került kapcsolatban a várossal?
–A településen az első szobrom a Szűz Máriát ábrázoló,
aminek elkészítésére a plébános és dr. Völner Pál,
jelenlegi államtitkár, a Reneszánsz Rt. Hajdani jogásza kért
föl. A többi helyi alkotásom már pályázatra készült.
Amikor Orbán Viktor felavatta a nyergesújfalui Szent István
szobromat, a település akkori polgármestere felkért egy
hajdani alkotás, a Hősök emléke újraformázására. Ez a
szobor 1928 és 1947 közt állt a településen, amíg ideológiai
okok miatt le nem bontották, mert a honfoglaló vitéz az első
világháborús magyar bakának Csehszlovákia irányába mutatta
az ellenséget. Állítólag bronz anyaga a pesti Sztalin-szoborba
került, s majd 60 éven át állt Nyergesújfalun önmagában a
posztamens. A hajdani szoborról volt egy kis makett. Ezt és
kutatásaimat felhasználva mintáztam újra az alkotást.
2012-ben pedig Kernstok Károly festőművészt ábrázoló
bronzszobromat avatták föl a városban. Kernstok Károlynak
Nyergesújfalun volt a villája, ott alkotott, innen a kötődése
a településhez.
Ilyen esetben fotók
alapján készül a szobor?
–Első lépésben elkezdek kutatni, információkat begyűjteni
a megformálandó személyről, annak életéről, munkásságáról.
Kernstok Károly esetében könnyű dolgom volt, hiszen a Nyolcak
–csoportjának volt a tagja, és igen bőséges művészettörténeti
anyag állt róla rendelkezésemre. A jelenlegi polgármester
asszonytól pedig fotókat kaptam a híres festőművésztől.
Azt mennyire tartja lényegesnek,
hogy szobrait az adott közösség megkedvelje, megszeresse?
–Nagyon fontos, hogy szeressék a szobromat, hiszen
mindegyik alkotásomra úgy tekintek, mintha saját gyermekem
lenne. Ahogy a gyermek felnő, a szülei elengedik a kezét, de távolról
figyelik sorsa alakulását. Ezt teszem én is szobraim esetében.
Az alkotás közben tudom, hogy azoknak kell a szobrommal együtt
élnie, akiknek a környezetébe kerül. Ha a szobromat nem
szeretnék, s ezért máshová helyeznék el, az azt jelentené számomra,
mintha gyermekemnek a legalávalóbb munkát kéne elvégeznie.
Szeretem, ha a szobrommal foglalkoznak, mert azt jelzi, hogy
figyelnek rám.
Mi határozza meg azt, hogy milyen anyagból készüljenek
a szobrai?
–A köztéri szobrok általában kőből, vagy bronzból készülnek,
mert ez a két anyag áll ellen az időjárás viszontagságainak.
Mostanában a bronztól nagyon félnek a megrendelők, nehogy
ellopják az abból alkotott szobrot.
A kőszoborra nem kell-e
valami védőréteget tenni, ami erősíteni ellenálló képességét?
–A Reneszánsz Kőfaragó Rt. szobrászművészeként
dolgoztam az Országház szobrain és ornamentális díszeinek
restaurálásán. Ezek régebben nagyon sokfajta kőből készültek.
Magyarország időjárására jellemző, hogy telenként legalább
50 fagyási ciklus van. A kőnek, mint természetes anyagnak, ez
árt a legjobban. A süttői kemény mészkő fagyálló, míg más
Magyarországon fellelhető természetes kövek nem, vagy mérsékelten
azok. Tehát ha kőszobrot készítek, azt legtöbbször le kell
impregnálni, víztaszítóvá kell tenni. A süttői kemény mészkőnél
ötévente kell az impregnálást elvégezni, míg más köveknél
szinte minden évben.
A képzőművészetet átgondolt koncepció alapján kell
oktatni
Foglalkozik kisplasztikákkal
is?
–Most fejeztem be Szent Antal-szobromat. Kisplasztikáim főleg
kőből készülnek, de előfordul, hogy fát, fémet használok föl
anyagként. Ezen művek formavilága ugyan még figuratív, de már
nem annyira realisztikus, mint ami köztéri szobraimat jellemzi.
Kisplasztikáimat pedig gyűjtők, megrendelők, barátaim őrzik.
Térjünk
rá a művészeti oktatásra. Azt mennyire tartotta fontosnak,
hogy a tanítványok egyénisége megmaradjon, s ne csupán
sematikusan alkossanak?
–Lényeges kérdést tett föl, s azt tapasztalom, hogy a képzőművészetet
átgondolt koncepció alapján kell oktatni. Jómagam Szegeden jártam
művészeti szakközépiskolába, ahol a mesterség alapjait kiválóan
megtanították. A főiskolára felkerülve szembesültünk azzal,
hogy azt a művészi látásmódot, ami egy külön, és nem előre
megszabott feladat elvégzéséhez szükséges, a középiskolában
nem fejlesztették ki bennünk. A pesti „kisképzőből” kikerült
diákoknál azt vettük észre, hogy korábbi tanáraik nem
figyeltek a szükséges gyakorlati alapozásokra, hanem az önmegvalósításra
helyezték a hangsúlyt. Tehát meg kell találni az arany középutat,
hogy úgy tanítsunk: a diák jó mestere is legyen a szakmájának,
azon kívül, hogy művészi egyéniségét is fejlesztjük.
Jelenleg milyen alkotáson dolgozik?
–Egyszerre nyolc szobor elkészítésén dolgozom a műtermemben.
Ezek a szobrok nem megrendelésre készülnek, így van elég időm
azok kimunkálására. Előfordul, hogy nekiállok folytatni egy
bizonyos szobron a munkát, és rátéved a szemem egy másik készülő
alkotásra, látom, azon mit kéne változtatni, s utána azzal
foglalkozom. Ez az oka annak, hogy van olyan szobrom, ami immár tíz
éve készül.
Medveczky Attila
|
