vissza a főoldalra

 2013.10.18. 

Csorja Gergely: A rossz meghaladása

2013 augusztusában megjelent a Jog meghaladása című írásom. Ezzel elkezdődött egy sorozat. A sorozat célja, hogy a társadalmunkban általánosan elfogadott, de a boldogulásunkat, előrehaladásunkat, kiegyensúlyozott életünket már nem szolgáló jelenségekre hívjam fel a figyelmet. Olyan jelenségekre, melyek meghatározóak életünkben, és melyek tízezrek, ha nem milliók mindennapjait keserítik meg, vagy teszik lehetetlenné. Ha Magyarország a XXI. századot túl akarja élni, akkor ideje, hogy számot vessünk a minket megnyomorító, elavult vagy csak egyszerűen rossz intézményekkel és teóriákkal.

 Korlátozó szimbólumrendszerek – A Bank (I. rész)

 A valóságos összefüggéseket, sőt magát a valóságot takarják el. Az eltakarás elsődleges célja, hogy a rajtunk uralkodó hatalmi rendszerek alapot, okot és eszközt teremtsenek hatalmuk megtartására és kiteljesítésére. Az uralom eme láthatatlan, fogalmi alapú szétterjesztését olyan sikeresen hajtották végre az elmúlt száz évben, hogy ma már ezt tekintjük valóságnak. GDP-ről, megtérülésről és normáról, kamatszintekről, piacok hangulatáról és válságról beszélünk. Ezek határozzák meg, hogy mennyit és milyen minőségben kell az átlagembernek dolgoznia a megélhetésért. Mutatók, megtérülés, adóslista, díjak, hűségnyilatkozatok szerint élünk, holott ezek semmi másra sem valók, minthogy eltakarják a valóságot. Eltakarják a mögöttük meghúzódó munkát, szenvedést, kiszolgáltatottságot. A napi 15 dkg párizsit fél kilogramm kenyérrel, ami, a számlák, a lakbér és a törlesztő- részlet befizetése után jut.

A valóság, ez az eltakart, másodlagos valóság senkit sem érdekel. Csak az azt kitakaró szimbólumok.

A szimbólumok, melyek miután rendszerré álltak össze, már megkerülhetetlenek, már lényegében az élet értelmét adják. A szimbólumok által teremtett virtuális élet értelmét, mely egyetlen szálon kapcsolódik a valódi emberi élet tényeihez. Ez a szál az uralom alá hajtott ember elméjén keresztül irányít, válik kollektív szabályozórendszerré.

A szabályozórendszer természetéből adódik, hogy a szabályok új szimbólumok bevezetésével megváltoztathatóak, átnevezhetőek, átírhatóak. A valóság, a hatalmi struktúra, a haszonélvezők és az uralom alá hajtottak köre egy pillanatra sem változik, de változik a szimbólum. Paradigmaváltás következik be, mondogatják. Természetesen a paradigmával a tulajdonosi kör, a bankszámla felett rendelkezők, valamint úgy általában a szakemberek köre nem változik. Csak a szimbólum. Ezt már meghaladtuk, rájöttünk, hogy ez bajaink oka, hogy az új szimbólumok – melyben a mérvadó személyek csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem változnak – megoldják problémáinkat.

A korlátozó szimbólumrendszerek fogalmát a szervezetszociológia, mint lassan önállósodó tudományterület vetette fel nem is olyan régen. A kissé talányos elnevezés nélkül, közérthetőbben megfogalmazva Csurka István a jelenségre már jó 15 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet. Akkor egyszerűen csak a fogalmak átnevezéséről és új fogalmak megtévesztő bevezetéséről beszélt. A haszonélvezők elismerik a rendszer hibáját, átneveznek valamit, ami lényegében nem változik meg, csak új nevet kap. A haszonélvezők köre természetesen változatlan marad.

A korlátozó szimbólumrendszerek készítésének nagymesterei a pénzintézetek. Kamatlábak, díjak és költségek, adósminősítés és hitelképesség. Ezek és a többi szimbólum mögé van elrejtve az a rendszer, mely uralma alá hajtja a társadalom erőforrásait, mely lényegében lefölözi a társadalom által megteremtett javakat, hogy a végén a gazdaság működtetőjének, nélkülözhetetlen alkotóelemének állítsa be magát. Ebből következik, hogy amennyiben ez a végeredményben élősködő rendszer bajba kerül, tönkremegy, válságba jut, akkor látszólag jogosan tart igényt a megmentésre, a közösség, az állam áldozatvállalására.

Ésszerűnek tűnik időről-időre megmenteni a bankrendszert, hiszen a gigantikus pénzügyi felépítmény összeomlása szétzúzná az alatta található gazdaságot. A szimbólumok uralta gazdaságot és nem az élet törvényei által teremtett valóságot.

A bankrendszer és egyben a teljes pénzügyi rendszer meghaladása, csak a bankrendszer és a pénzügyi rendszer sajátosságainak feltárása után lehetséges. A XVII. századtól kezdődő hatalmas technikai fejlődés és az azzal együtt járó civilizációs előrehaladás igényelte, sőt mi több szükségszerűvé tette a pénz mindent eluraló diadalát. A pénz, mint gondolkodásmód, magától értetődő következménye a pénzintézet, mint intézményrendszer kiteljesedése. Ez az intézményrendszer biztosította a hatalmas technikai fejlődést, valamint a korábban ismeretlen mértékű áru áramlás alapjait. A XVII. századtól a XX. századig több nagyságrendi ugrás következett be a Nyugat és a világgazdaság áramlataiban. Ebben a hatalmas, termelés- és kereskedelemrobbanást kiváltó láncreakcióban a pénzintézetek katalizátorként vettek részt. A robbanásnak azonban vége. A robbanás energiáit megszelídítettük, és ezzel az energiával működtetjük a Nyugat társadalmait. Csakhogy a reakciót felgyorsító pénzügyi rendszer, ezen belül a pénzintézetek a már megszelídíttet energiákat csapolják. Ennek a rendszernek a fenntartása, látszólagos katalizátor szerepének bizonyítása nagyságrendekkel több energiát visz, mint amit termel.

Ezt a tényt azonban jól takarják a már fent említett szimbólumok. Ma nem létezhet olyan magára valamit adó gazdasági, pénzügyi vagy bármilyen más szakember, aki meg merné kérdőjelezni a kereskedelmi bankok rendszerének szükségességét.

A bank legfontosabb tevékenysége hitelek nyújtása és betétek gyűjtése. Vagyis a gazdaság jelenleg felhasználatlan pénzmegtakarításainak begyűjtése (passzív bankügylet), és azok kihelyezése, aktiválása a gazdaság pénzszükségben lévő alanyaihoz (aktív bankügylet). Ekképpen a modern tőkés gazdaság egyfajta motorjai. – mondja a kánon.

A kereskedelmi bankok hasznosságát, tehát, hogy valójában – a deszimbolizált valóságban – mennyivel járulnak hozzá jólétünkhöz, nem lehet vizsgálni. Aki ezt megteszi, az szakmaiatlan, demagóg és maradi. De valóban, hogyan lehetne meghaladni ezt az élősködő rendszert, amikor a mai gazdasági struktúrák ki vannak szolgáltatva a rendszernek? Hogy csak egy gyakorlatias szempontot nézzünk: Hogyan váltanánk át forintunkat, mondjuk euróra, pénzintézetek nélkül? Nyilvánvalóan sehogy.

Hogyan lehetne bevezetni valamiféle új pénzügyi rendszert, amikor azt egy ország – legyen az a világ legnagyobbja is – nem vezetheti be, hiszen akkor gazdaságilag azonnal elszigetelődik? Nyilvánvalóan sehogy.

Aki esetleg felvetné a duális pénzügyi rendszer bevezetését, ahol a konvertibilis fizetőeszköz – esetünkben a forint – mellett bevezetne az állam egy nem konvertibilis, másodlagos fizetőeszközt is, azt minden bizonnyal kiátkoznák. Pedig ez tűnik az egyetlen járható útnak.

(Folytatása következik)