vissza a főoldalra

 2013.09.06. 

Szörényi mindent feléget maga mögött

Államalapításunk ünnepe alkalmából bemutattak egy darabot a szegedi Dóm téren. A darab olyan lett, mint ahogyan a rendező kilétének napvilágra kerülése után várni lehetett. Alföldi Róbertről ugyanis régóta tudjuk, hogy a művészi szabadságra való hivatkozással előszeretettel gyalázza nemzeti jelképeinket, figurázza ki a keresztényi értékeket, és mindent, ami igazodási pont egy normális magyar ember számára.

Különböző internetes fórumok hozzászólásait elolvastam. Megállapítottam, nem csupán a környezetem, hanem a nemzeti érzésű magyarok majd mindegyike számára Szörényi Levente személye volt az, aki miatt sokan lenyelték a békát, és közben nem ordítottak, legfeljebb csak elfojtva morogtak, amikor kiderült: Alföldire bízza a darab rendezését. Lenyelték, mert hittek abban, hogy Szörényi odafigyel majd arra, hogy Alföldi ne gyalázhassa meg az 1983-ban elementáris közönségsikert aratott darabot.

Jómagam mindvégig szkeptikus voltam. Engem nem lepett meg, hogy Alföldi lett a rendező, nem lepett meg a nácizása sem. Mondjuk azt, tudtam, ez lesz a dologból. Ennek magyarázataként 2006. februárjáig kell visszamenni az időben. Ekkor zajlottak ugyanis a Szörényi Levente által jegyzett Árpád népe című rockopera végső előkészületei. A rockoperát március végén mutatták be a Papp László Sportarénában. Ez közvetlenül a 2006-os parlamenti választások előtt történt. Új, nemzeti témájú rockopera, ráadásul Szörényitől, és épp a választások előtt bemutatva. Ennyi bőven elég volt nekem ahhoz, hogy megkeressem Szörényi Leventét és felkérjem egy nagyinterjúra a Magyar Fórum számára. A szerkesztőség részéről egyértelmű volt az ötletem fogadtatása: nagyszerű a téma, jöhet az anyag, amint leadom, közli is a lap.

Megkerestem hát Szörényi Leventét, ám legnagyobb sajnálatomra többszöri próbálkozásomat sem koronázta siker, a neves szerzővel egyáltalán nem sikerült beszélnem. A Magyar Fórum számára elérhetetlennek bizonyult. Másnap azonban – miután elérhetőségeimet meghagytam – mégiscsak visszahívott egy hölgy, aki a darab producereként mutatkozott be. Talán jó negyedórát beszélgettünk, ami után végre megtudtam, hogy a szerző meg van sértve. Mert sok-sok évvel korábban valamikor 1999–2000 táján ugyanis állítólag megjelent a Magyar Fórumban egy cikk, amely dehonesztáló volt Szörényi Leventére nézve. Aki akkor éppen perben és/vagy haragban állt a Magyar Fórum egyik szerzőjével, az újságon kívülálló témában. Az illető szerző interjúkérésem idején már nem is volt munkatársa a lapnak. Biztosítottam a hölgyet afelől, hogy nem ismerem az esetet, s a cikkel, amelyet készítenék, szép számú olvasótáborunk figyelmét szeretném felhívni a bemutatás előtt álló Árpád népére – érveltem. A hölgy azonban hajthatatlan volt, így a végén kissé leforrázva, kénytelen-kelletlen sajnálkozásomat kifejezve letettem a telefont.

Máig nem tudom biztosan, hogy a hölgy önkényes döntéssel pattintotta-e le a Magyar Fórumot, vagy éppen csupán csak tolmácsolta Szörényi Levente kérését. Rossz érzésem van a dologgal kapcsolatban. Kétszínűség szaga terjeng a levegőben, amit nagyon sajnálok, hogy pont az általam korábban nagyon tisztelt szerzővel kapcsolatos. Ami viszont tény: közel tíz évnyi Magyar Fórumos tevékenységem alatt az egyébként nemzeti elkötelezettségűként számon tartott Szörényi volt az egyedüli, aki elutasította a lap általam közvetített interjú-felkérését. Félreértés ne legyen, nem engem egyedül ért a sértés, a lap olvasóin keresztül a teljes nemzeti tábor nem elhanyagolható szeletét. Azóta – mit tagadjam – kissé más szemmel követem a művész tevékenységét. A teljesen más világnézetet képviselő Bródy Jánossal való látványos, újbóli összeborulása, valamint a Társulat című televíziós tehetségkutató-sorozat – amelyben már kulcspozíciót kapott a nemzetét minden lehetséges módon meggyalázó és sárba tipró Alföldi – számomra azt mutatta, hogy Szörényi Levente már más úton jár. Hogy milyen célból, milyen okok miatt lépett erre az útra, nem tudom.

A helyzet az, hogy most már a megkeresési hajlandóság is elmúlt. Immár csak abban bízom, és abban is elsősorban Szörényi Levente érdekében, hogy az augusztus 20-i szegedi gyalázat – amelyről joggal beszél minden tisztességes magyar ember a teljes megdöbbenés hangján – Szörényi új útjának a végállomását jelenti. Kár volna ugyanis néhány év alatt tökéletesen porig rombolni mindazt, amit előtte évtizedekig épített fel.