vissza a főoldalra

 2013.09.20. 

Igazi műhelymunka folyt Beke Sándor vezetésével

Tunyogi Péter színművész 1960-ban született Tatabányán. A Színművészeti Főiskola elvégzése után 1984–1987 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1987 óta az egri Gárdonyi Géza Színház művésze. Több televíziós filmben játszott főszerepet.

Főbb szerepei: Inkvizitor (Shaw: Szent Johanna), Gál (Molnár: Játék a kastélyban), Bornemissza, budai várkapitány (Háy: Mohács), Színpad-mester (Éry-Kovács András - Schwajda György - Fazekas Mihály: Ludas Mátyás), George (Moravetz: A fejedelem), címszerep (Huszka: Gül baba), Apa, Csősz (Fábri Péter - Kertész Lilly: Látogatók), Oroszlán ( La Fontaine : Állatmesék), Trallala Géza, bárzongorista (Csemer Géza - Szakcsi Lakatos Béla : Cigánykerék), Nyirő Pál, váradi prédikátor (Márton László: A törött nádszál), Herceg (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: Padlás), Fleuron ny. altábornagy (Eisemann-Somogyi-Zágon: Fekete Péter), Szebenics (Molnár: A Pál utcai fiúk), Bob Wilkins (Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső : 3:1 a szerelem javára), Gábor, Sebők fia (Sarkadi: Elveszett paradicsom), Bálint (Hubay M.–Vas I.–Ránki Gy.: Egy szerelem három éjszakája); Hermész, Erő, Erőszak (Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz); Lysander (Shakespeare: Szentivánéji álom).

 Kocsis István drámájában II. József császár szerepét alakítja. Mennyire volt könnyű megbarátkozni ezzel a szereppel?

 –A drámában II.József nem igazán szimpatikus, ellentétben a Németh László által megírt alakkal. Azon a „lázas éjszakán” szerepem szerint számon kérem a szerzőtől azt, miért úgy írta meg a darabjait, hogy nem vette figyelembe a történelmi tényeket. Így zaklatott idegállapotú, ostorozó és önvádakkal teli figura lett II.József. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy azzal, hogy a Habsburg –birodalom bekebelezte Magyarországot, az milyen hátrányt jelentett a magyarságra nézve. A figura azért izgalmas, mert jó embert játszani mindig nehezebb. Egy ellenszenves alak, ha megtalálom cselekedeteinek mozgatórugóit, viszont igen érdekes tud lenni.

 Az elmúlt évadban a Szent Johanna Inkvizitorát játszotta, ami szintén nem egy pozitív hős.

 –Valóban nem az, de annál a szerepnél is megvizsgáltam az emberi tényezőket. Nem hiszek abban, hogy létezne csak jó, vagy csak rossz ember. Egyik szituációban a jó, másikban a rossz tulajdonságaink törnek felszínre. Azt vizsgálom, hogy az ellenszenves figurát mi készteti rosszindulatú cselekvésre.

 Sok magyar színműben szerepelt. Mostanában, amikor divat a nyugatot majmolni, van igény hazai művekre?

 –Attól függ, hogy milyenek ezek a hazai művek, előadások. Mi már a próbák alatt meggyőződtünk arról, hogy A fény éjszakája nagy izgalmas előadásnak ígérkezik. Aki ismeri a szerzőt, s látta már darabjait – mi annak idején itt a Van Gogh –ot játszottuk tőle Csendes László főszereplésével – , nem érheti csalódás. Úgy hiszem, hogy Eger, mint kis katolikus város, nagy várakozással néz elébe egy magyar ősbemutatónak. Az is pozitívumnak számít, hogy a szerző nagyon nyitott volt az ötleteinkre, nem sértődött meg azért, ha éppen az előadás sikere érdekében húztunk a szövegből. Igazi műhelymunka folyt Beke Sándor vezetésével. Ez azért jó, mert ritka az olyan próbafolyamat, amikor a színész nagyon nagy szabadságot kap abban, hogy egy hatalmas anyagból ő határozza meg a súlypontokat. Majdnem két hétig dolgoztunk ezen a drámán, amit most már a színpadon próbálunk.

 Hogyan készült föl erre a szerepre?

 –Tervbe vettem, hogyha időm engedi, akkor elolvasom Németh László II. Józsefét, ha ez nem sikerül, akkor az adott anyagból indulok ki a rendezővel és a kollégákkal egyetemben.

 Mennyire lényeges, hogy az adott szerep tartogasson valami mély mondanivalót, vagy találkozzon saját problémával, gondolatvilágával?

 –Ha egy olyan szerepet osztanak rám, ami egyéniségemhez közel áll, vagy olyan kérdésekre keresi a figura a választ, amit ma egy 50-es éveiben járó ember problémának érez, akkor sokkal többet bele tudok építeni önmagamból az alakításba. Ugyanakkor arra is van példa, hogy emberileg teljesen optimista hangulatban bemegyek próbálni, mondjuk a II. Józsefet, és egy adott pillanat olyan dolgokat hoz ki belőlem, amire nem is gondoltam volna. Otthon megtanulom a szerepet, de a próbák úgy alakulhatnak, hogy igen csak meglepődöm azon, mire is vagyok képes egy alak megformálása közben. Ezeket a jó pillanatokat kell megragadni, és abból tovább építeni a szerepet.  

Gyermekként mi volt az első színházi élménye?

 –Tatabányán jártam középiskolába, és volt bérletünk a Nemzeti Színház és az Erkel Színház előadásaira. Ami bennem nagyon megmaradt az Szabó Magda Az a szép fényes nap drámája volt Sinkovits Imrével a főszerepben, amit a ’70-es évek közepén adtak elő a Nemzetiben. Számomra óriási élményt jelentett, hogy azok a színészek, akiket addig csak a televízió képernyőjén láttam, élőben játszanak előttem.

 Leérettségizett, de csak egy év múlva kerül a Színművészetire.

 –Egy évig a kötelező katonai szolgálatot teljesítettem. Meg is szenvedtem azt az időszakot. Amikor a Hair-ben katonát játszottam, viszont ennek az egy évnek az élményanyagát fel tudtam használni. Előfelvételizős voltam – így a következő évben osztályt indító tanárok döntöttek arról, kiket vegyenek föl a fiúk közül. Viszont a katonaság után újra bizonyítani kellett a főiskolán, s a tanárok beosztották, ki kinek az osztályába kerüljön. Hatalmas szerencsém volt, hogy első próbálkozásra felvettek a Színművészetire, bár kemény próbatétel elé állított, hogy 19 évesen kerületem be a főiskolára

 Ha nem sikerül volna a színészet, akkor most milyen pályán lenne?

 –Nem is gondoltam arra, hogy elsőre felvesznek a Színművészetire, ezért az ELTE történelem-könyvtár szakára adtam be a jelentkezésemet. De miután június 13-án felvettek a Színművészetire – azóta a 13-as számtól nem tartok babonából – hivatalos levelet írtam az ELTE-re, hogy nem kívánok részt venni az írásbeli vizsgán.

 Nehéz volt megszokni a pesti életet?

 –A problémát számomra az életvitel közti különbség okozta: egy teljesen szokványos középiskolából bekerültem egy olyan színvonalas művészeti műhelybe, ami más életritmust követelt tőlem. Még éretlen és zárkózott voltam akkor. Azt is nehéz volt megszokni, hogy középkorú embereket kellett alakítanom huszonéves koromban, hiszen nem rendelkeztem olyan élettapasztalatokkal, amit az ilyen szerepek megkövetelnek.

 Akkor nem volt meg önben a színészekre jellemző exchibionizmus?

 –Engem az önkifejezési vágy hajtott a színészet felé. Éppen ezért, a baráti társaságomat megkímélem attól, hogy színházi sztorikat osszak meg velük. Nem is az tesz boldoggá, hogy több száz néző engem figyel, hanem, hogy alakításommal valami pluszt nyújtok a közönségnek.

 A főiskola után ki hívta Debrecenbe?

 –Gali László, aki akkor a Csokonai Színház igazgató-főrendezője volt, több főiskolai előadásunkat megtekintette. Megkért, nézzek meg néhány debreceni produkciót, s azok annyira tetszettek nekem, hogy elfogadtam az ajánlatát. Miután ő az egri színház igazgatója lett, akkor kiválasztott magának tíz színészt, akikkel új színházat hozhat létre. Azért beszélek újról, mert addig Egerben befogadó színház működött, társulat nélkül.

 Több igazgatóváltást is „túlélt”, és nem állt tovább. Ennyire hűséges az egri színházhoz?

 –Valóban hűséges típus vagyok – ez az egyik ok. A többi az élethelyzetemből fakad: családot alapítottam, fiam Egerbe járt iskolába. Ráadásul nagyon jó szerepeket osztottak rám, és arra gondoltam, hogy máshol sem járnék jobban. S nem is állt elő olyan helyzet, hogy azt mondjam: összepakolok, és elhagyom a várost.

Medveczky Attila