2014.04.04.
In
memoriam Csurka István
Gyurcsány és Bajnai tulajdonképpen arculcsapása a nemzetnek
Ez majdnem kizárólagosan
magyar sajátosság. Csak itt, ebben a kettészakadt társadalomban
alakult ki egy olyan réteg, amely a fizetőképesség fenntartásából,
a mókuskerék forgásából él. Nem is rosszul. Az a magyarországi,
elsősorban idegen szívű „elit”, amelyiket a szocialistának
mondott MSZP és a liberálisnak mondott SZDSZ képvisel, pártként
az Országgyűlésben teljes létezését a nemzetközi tőkének
való megfeleléshez kötötte. Teljesen elszakadt a nemzeti létezéstől,
egyetlen érdeke van: fizettetni a kamatot a magyar néppel és
megmaradni a nemzetközi tőke bizalmában.
2009 telén, bő
egy évvel a választások előtt sokan várják tőlünk is ma már,
hogy nevezzük meg pontosan az államcsőd idejét, napját, óráját.
Az államcsőd fogalma ugyanis bekerült a közbeszédbe, sőt az
állami kommunikációba is. Az sincs kizárva, hogy ez is, mint
az őszödi beszéd, Gyurcsány és körének szándékai szerint
került be a főáramba. Ha sokat beszélnek róla, gondolják ők,
elbagatellizálódik, és amikor beüt, azt mondja a közönség:
na végre. És Gyurcsány marad. Ha el tudják húzni az időt még
egy-két hónapig, akkor lesznek előttünk csődbe bukó országok,
és meglesz a felmentő hivatkozás. Nagyon valószínű Ukrajna
lerobbanása, példának okáért. Ott már megindult a lázadozás
is, az embereket az éhség kergeti az utcára. Egyelőre médiumaink
nem adnak erről elég hírt, de majd ha a saját csőd is napi
valóság lesz, riogatni fognak az ottani véres eseményekkel. A
fő céljuk természetesen az, hogy a 2010-es választásokig húzzák
ki az IMF-kölcsönnel, és az ország az új választásokon győztes
kormány alatt omoljon össze. Ez azonban még idestova másfél
év. Nem bíznak benne. Már nem bíznak semmiben.
Egyelőre nem
tudjuk tehát megmondani, hogy a magyar csőd mikor következik
be. Március 16-án vagy május másodikán, holdtöltekor vagy
egy esős vasárnap délután. (Talán csak a vasárnap az
egyetlen statisztikai valószínűség: a német megszállás is
vasárnap történt, 1944. március 19-én, a szovjet invázió
is, 1956. november 4-én és az őszödi beszédet is vasárnap
szivárogtatta ki a Magyar Rádió.)
Ugyanakkor nem is
érdemes az államcsőd ideje miatt álmatlan éjszakákat vállalnunk,
mert az államcsőd már bekövetkezett. Mindössze nincs
bevallva. Ha az összértékben huszonötmilliárd dolláros IMF-kölcsönt
a maga borzasztó feltételeivel nem lökték volna ide, akkor már
ukrajnai helyzetben volnánk. Azaz nem jönne meg a nyugdíj, és
nem volna fizetés ott sem, ahol nem történt elbocsátás. A 25
milliárd dollárt abban a reményben vette fel a kormány –
igaz, még csak részleteiben –, hogy hatására megindul a
magyar államkötvény jegyzése a nemzetközi tőzsdéken az irreálisan
magas kamatok mellett. Nem indult meg. Egyetlen árva kötvényt
nem adtak el hónapok óta. Ebből két dolog következik: nem
forog a régi mókuskerék, bent pedig minden összeomlik. Az évtizedek
óta kis szünetekkel fennálló rendszer lényege ez volt: kölcsönfelvétel,
kötvényeladás és ebből kamatfizetés és némi tőketörlesztés,
majd újabb kölcsönfelvétel és kötvénykibocsátás és újabb
kamattörlesztés. A másik következmény pedig az, hogy a belső
élet fenntartására már semmilyen adóprés nem elég, a népből
való kisajtolásnak is vége, mert a magyar életben már
nincsenek kisajtolható nedvek. Ha elfogy a 25 milliárd, amit
most kamatfizetésre és belső költségekre fordítanak, de a
gazdaság működtetésére, a termelésre már nem jut belőle,
akkor először elkezdenek ordítani a nemzetközi hitelezők, a
bankok, hogy Magyarország nem fizetett, aztán pedig elkezd sírni
a nép, hogy nem kapta meg nyugdíját. A kormányt és a magyarságon
uralkodó bolsevik burzsoáziát mindkét dolog érdekli, de nem
egyenlő mértékben. A fizetésképtelenség, ami mint fogalom
immár szintén benne van a mindennapi közbeszédben és a
politológiában, sokkal mélyebben érinti. Egész léte ehhez
van kötve.
A folyamat csak
akkor fölözhető le, ha a pénz beáramlik, de be csak akkor áramlik,
ha egy rövid lápos, ingoványos eliszaposodás után ki is
folyik az új – nem Keleti, nem Nyugati – izraeli főcsatornán.
Az egész külföldi tőkekoncepció is erre van – volt – felépítve.
Becsalogatták a külföldi tőkét, adófizetésre sem kötelezték,
hogy ők kapják meg tőle a zsíros állásokat.
Ennek a
rendszernek a lényege az, hogy ennek mindig válságban kell
lennie. Magyarországon tulajdonképpen 1982 óta, amióta felvették
az országot az IMF-be, mindig valamilyen válság van. Hol gazdasági,
hol kulturális, hol népi-urbánus, hol cserearány-romlási, hol
pártvezetési, hol cigányügyi, feketevonat-válság, majd spontán
privatizációs, privatizációs, bankszektori, hol egyensúlyzavar
dívik, s ha más már nem akadt, akkor a válságrend került válságba.
A mai válságban nincs semmi különös. Kicsit nagyobb, mélyebb,
mert az emberekben már nincs kisajtolható. A Tiborcok népe évtizedek
óta arra van dresszírozva, hogy legyen büszke a megőrzött
fizetőképességre, a mókuskerék forgására. Mivel azonban a nép
erre nem büszke, antiszemitizmussal, utolsó csatlóssággal,
rasszizmussal meg mindennel vádolják. Valójában arról van szó,
hogy a magyarság nem fogadja el az uralkodó kasztját. Igaz, nem
is tesz ellene semmit. Miközben „kéményeinkről elpusztulnak
a gólyák, mert magunk emésztjük el a hulladékot is”, az
idegen elit éli világát. És a nép is a magáét.
Az éhséglázadástól
nem tart ez az elit. Mert a lázadáshoz erő kell, a fiatal test
és lélek erőszakossága, akarata. S ez már nincs. Minden olyan
elképzelés, amely a türelem elfogyására és a fellázadásra
számított, hibás. Mert a rendszer az életerőt szivattyúzza
ki a magyarságból, és az idő neki dolgozik: folyamatosan fogy
az életerő. A betelepedés, helyfoglalás pedig a már bent lévő
szálláscsináló kaszt erejét növeli. Az elit, a kaszt egyre
szemtelenebb és egyre követelőzőbb. Egyre több nyikhajt állít
a politikai élet tetejére. Gyurcsány és Draskovics vagy Bajnai
tulajdonképpen arculcsapása a nemzetnek. Nesztek! Mert a kaszt
rendszere, a jóléte, a reneszánsza, a hozzájutása az ország
kies tájaihoz, a lakóparkos élete és a folyó betelepedés már
nem csupán a fizetőképesség fenntartásához van kötve, hanem
ehhez az agresszivitáshoz, a magyarság arculcsapkodásához is.
A magyarságot szoktatják a durvább és kegyetlenebb palesztin létformához.
A belső elnyomorodás már nem számít: hivalkodóan közölnek
pontos adatokat a megfagyott volt parasztokról, szegény emberekről.
A sírástól nem fél a kaszt, a lázadást könnyeztetéssel
tudja megelőzni. Az emberek nagy kollektív sírással mécseseket
gyújtanak egy-egy bár előtt és virágokat tesznek a falhoz,
ott, ahol a kaszt megöletett egy kiváló sportembert. A
szolidaritás keresztényi képei mindig temetői képek. Virágok,
virágok, mécsesek, érzelem – utólagos sírás. Sír a
magyar! De sohasem üt. A rendszer mindig kap elég árulót, és
ha nem kap, csinál. Most Baló Györgyné és a Jobbik áll új
árulói felépítés alatt. Az elöregedett lakosságtól nem
kell tartania. Ezenkívül rendelkezésre állnak a modern technikák,
és a média a sztárjaival még azt is el tudja hitetni, hogy éhezni
jó.
Mindkét csődeset
ellen megindították a harcot. A bejelentett reformok, az összes
variáns arra irányul, hogy a csőd alapformáját, a fizetésképtelenséget
elkerüljék. A reformszövetségtől a szakértők hadáig terjedő
javasolgatás, az átcsoportosítás és a megszorítások
beharangozása pusztán arra irányulnak, hogy minél távolabbra
kitolják a kamatfizetési képtelenség idejét. Elhitetni a
nemzetközi pénzpiaccal a fizetőképességet, nyomást
gyakorolni a német vagy japán bankokra, hogy adjanak, hogy legalább
csorgassanak még hiteleket, mert mi ennek fejében úgy gúzsba kötjük
népünket, úgy leállítunk minden mozgást ebben a fasiszta
országban, hogy csak na. Itt megdöglik mindenki, de mi fizetünk.
Senki nem meri
kimondani, hogy ez az egész reformnak mondott nyavalya semmi más,
mint ígéret- és fenyegetéshalmaz. Semmi konkrétum. Igaz
viszont, hogy a megszorítás Gyurcsányék hatalommegragadása óta
folyik. Egészségügyi tönkretétel, iskolabezárás, vasútmegszüntetés
csak és kizárólag a pénzpiac bizalmának, a bizalom minimumának
visszaszerzéséért történik. Mindegy milyen felárral, mindegy
milyen kötelezettséggel, csak adjanak, csak lökjenek ide néhány
milliócskát, hogy kifizethessük a kamatokat és ne kelljen
fizetésképtelenséget jelentenünk. Mert akkor vége a dalnak, a
reneszánsznak, a megszállásnak és az idegen dzsemborinak.
A csőd másik következményére
is figyelnek természetesen, de az inkább rutinmunka. A biztonságuk
kedvéért tönkreteszik a fennálló rendőrséget és helyette a
fizetett magánhadseregeket fejlesztik, valamint az izraeli egységeket
hozzák be terepszemlére. A tiborci nép fékentartása tekintetében
azonban történt egy paradigmaváltás. A kaszt biztonsága érdekében
a népharagot vagy az esetleges népharagot elkezdték a cigányok
ellen terelni. Eddig a kaszt maga előtt tolta a cigányokat, és
a magyar rasszizmust a cigányellenességben mutatta be. A cigánybűnözés
szót ki sem lehetett ejteni. Most cigányok által végrehajtott
vérfürdőket rendeznek meg és mutatnak be, velük együtt pedig
faluvégi cigány vityillókat gyújtatnak fel és öletnek meg
embereket ismeretlen tettesekkel. Ez az esetleges népharag átfordítására
szolgál. Nyomoráért, szenvedéseiért ne a felső kasztot, vagy
a zsidókat okolja a korgó gyomrú ember, hanem a közte élő, s
valóban sok esetben bűnözésből, megélhetési bűnözésből
élő cigányokat. Akiket természetesen a gazdasági rendszer, a
kaszt rendszere tett tönkre vagy hagyott meg félállati sorban,
szorított rá a bűnöző és ingyenélő életformára, és
akiktől természetesen sokat szenved az elöregedett, védtelen
vidéki nép. Mert a kasztnak, a pénzoligarchiának szüksége
van az indulatok levezetésére. Ha a nép a cigányokra haragszik
és esetleg őket kezdi ütni-verni, ők védve vannak és felléphetnek
igazságosztóként. Megbüntethetik a rasszista magyarokat és a
bűnöző cigányokat, és a harag még mindig nem a valódi bűnelkövetőkre
irányul.
Ez egy több évezredes
védekezési és uralkodási forma kimunkált fordulata a magyar társadalomban.
Ma már nincs nap, hogy a cigány-bűnözés valamilyen formában
meg ne jelenne a sajtóban és a képernyőkön. Természetesen a
cigányok egy bizonyos kigyúrt rétege ki van képezve minden bűnre,
késforgatásra, és pontosan irányítható. A rendőrség eltűri
gazságaikat, mert el kell tűrnie. Utasítás szerint. A másik része
meg szűköl és fél.
A csapda is ki van
feszítve, gyanútlanul fog belelépni a magyar és a cigány, és
egymás mellett fog jajgatni és elvérezni. Fel van építve a szélsőségesek
gárdája, pártja, ki van állítva a magyar kivándorlás
menetlevele. A szélsőségeseket is a pénzügyi kaszt szervezi.
A vérfürdőket rávarrják a szélsőségesekre, de végeredményben
a keresztény magyar társadalmon ütnek, szorítanak egyet. A
keresztény magyar társadalom két részre oszlik, két egyaránt
tehetetlen részre: az egyik ott szipog mécsessel a kezében a bűnesetek
színhelyén, a másik rész masíroz, fegyvertelenül. A két rész
utálja egymást, és mindegyik a másikat okolja, de nem tudja miért.
Sajnálom a cigányokat.
A Gyurcsány-kormány, az idegen elit, az SZDSZ most árulta el őket.
A titkosszolgálat az egyik vérfürdőt a másik után rendezi,
és noha tiltakozik a megnevezés ellen, nyilvánvalóvá teszi, fényképekkel
dokumentálja, hogy az elkövetők cigány bűnözők. A válság
terhe, az éhséglázadás esetleges iránya, a népharag most az
állam, a kormány, az elit, a bankárok kasztja által az eddig védett,
előretolt cigányok ellen irányul, mert odairányítják. Még
feddést kap a magát elszóló rendőrtiszt, még
raszszizmusellenes tüntetéseket szerveznek, de valójában már
meg van nevezve a minden baj forrása, a nyomor és a félelem
oka: a cigánybűnözés. Már nem az a kérdés, hogy van-e cigánybűnözés,
mert világos, hogy van, hanem, hogy kire irányuljon az éhes nép
haragja. Nem azokra, akik okozták, akik lefölözték, akik
persze meg sem érzik a válságot, hanem a cigányokra.
Megbénítják a
rendőrséget, de megerősítik a magánrendőrségeket, amely
csak az elitet védi, ha kell, behoznak izraeli egységeket
rendcsinálásra, mint 2006. október 23-án, de nem szólnak bele
a magyar–cigány öldöklésbe, amely már folyik, és véres
harccá fog terebélyesedni.
Az egész mögött
a nemzetközi válságról is kell szólni, természetesen. A nagy
válságról, amely tulajdonképpen egyszerű átrendezés.
Pontosabban világháború.
Ami most történik
a világban, az tulajdonképpen a kölcsönös nukleáris
fenyegetettség miatt lehetetlen világháború helyett
alkalmazott pénzügyi-gazdasági világháború – átrendezés,
világfelosztás. Mindegyik világháború ugyanez volt: felosztás.
Az atomháború árnyékában a fegyveres világháború
lehetetlen, de háború kell. Rothschildnak háború kell, mert az
a nagy üzlet. A liberális rendszer, a fogyasztói társadalom túlélte
magát, ha most nem rendezik meg a világ újrafelosztását,
akkor holnap már nem tudják.
Lenyűgözve állok
a zsenialitás előtt, amelyik ezt a világfelosztó világháborút
kitalálta és lebonyolítja. Azt hiszem, hogy ez a világháború
2001. szeptember 11-én kezdődött a WTC-tornyok felrobbantásával
és aztán a két nagy közel-keleti háború főpróbájával. De
az ötlet, hogy ezeket a háborúkat és az egész antiterrorista
világháborút pénzügyi válsággá és óriási recesszióvá
kell mélyíteni, ördögien zseniális.
Most minden fordítva
történik, mint a valóságos világháború esetében, de azért
ez világháború. A háborúban a hadviselő országokban felpörgetik
a haditermelést, a termelést, de a népnek össze kell húznia a
nadrágszíjat, és a fiatal férfiak elmennek katonának. Most leállítják
a termelést, megbénítják a saját legnagyobb vállalataikat,
csődbe viszik a saját bankjaikat, megszüntetik a könnyű bőség
társadalmát, s ez tart egészen addig, amíg minden egy kézbe
nem kerül. A nép közben mindenütt megszokja, hogy nincs szociális
piacgazdaság és nélkülözni kell és nincs jólét – és közben
mindent átrendeznek.
Korábban a világháborúk
területekért folytak, az átrendezés területi és rendszerbeli
volt. Közép-Európa szovjet megszállás alá került és
szovjet rendszert építettek ki benne.
Kína mintha megúszná, vagy ez csak kezdeti látszat? Területi
sérthetetlensége megmarad és a kommunista uralom is benne, csak
a kapitalizmust vonják ki belőle? No, nem azonnal, először
csak a játékipar omlik össze, mert nincs kereslet játékra.
Amerikában!
A világháború végére,
öt, tíz, húsz év múlva minden vagyon, bank, pénz, hatalom néhány
nagy bank kezébe fog kerülni, és csak néhány borzalmasan nagy
iparvállalat fogja uralni a világot. Az átrendezés nem területi
lesz, hanem tulajdoni és ebből következően hatalmi. A kormányok
még inkább elvesztik a jelentőségüket, és a hatalmukat.
Egyszerű szolgáltató cégek lesznek. Választásokat is vagy
rendeznek vagy nem rendeznek.
Valójában nem is
tudjuk, hogy milyen világ alakul majd ki a világháború következtében.
Pontosan talán a kirobbantók sem tudják. Csak az bizonyos, hogy
a világhatalmat meg akarják szerezni.
Mindez következik
a technika-technológia fejlettségéből, üteméből és a
felhalmozódott társadalmi feszültségekből. A liberalizmus túlélte
önmagát és átalakul zsarnoksággá. Néhány száz vagy néhány
ezer ember tökéletesen megszervezett zsarnokságává.
Ez a szép, Új
Világ, amin eddig nevettünk.
(2009)
|