vissza a főoldalra

 2014.04.04. 

In memoriam Csurka István

Gyurcsány és Bajnai tulajdonképpen arculcsapása a nemzetnek

Ez majdnem kizárólagosan magyar sajátosság. Csak itt, ebben a kettészakadt társadalomban alakult ki egy olyan réteg, amely a fizetőképesség fenntartásából, a mókuskerék forgásából él. Nem is rosszul. Az a magyarországi, elsősorban idegen szívű „elit”, amelyiket a szocialistának mondott MSZP és a liberálisnak mondott SZDSZ képvisel, pártként az Országgyűlésben teljes létezését a nemzetközi tőkének való megfeleléshez kötötte. Teljesen elszakadt a nemzeti létezéstől, egyetlen érdeke van: fizettetni a kamatot a magyar néppel és megmaradni a nemzetközi tőke bizalmában.

2009 telén, bő egy évvel a választások előtt sokan várják tőlünk is ma már, hogy nevezzük meg pontosan az államcsőd idejét, napját, óráját. Az államcsőd fogalma ugyanis bekerült a közbeszédbe, sőt az állami kommunikációba is. Az sincs kizárva, hogy ez is, mint az őszödi beszéd, Gyurcsány és körének szándékai szerint került be a főáramba. Ha sokat beszélnek róla, gondolják ők, elbagatellizálódik, és amikor beüt, azt mondja a közönség: na végre. És Gyurcsány marad. Ha el tudják húzni az időt még egy-két hónapig, akkor lesznek előttünk csődbe bukó országok, és meglesz a felmentő hivatkozás. Nagyon valószínű Ukrajna lerobbanása, példának okáért. Ott már megindult a lázadozás is, az embereket az éhség kergeti az utcára. Egyelőre médiumaink nem adnak erről elég hírt, de majd ha a saját csőd is napi valóság lesz, riogatni fognak az ottani véres eseményekkel. A fő céljuk természetesen az, hogy a 2010-es választásokig húzzák ki az IMF-kölcsönnel, és az ország az új választásokon győztes kormány alatt omoljon össze. Ez azonban még idestova másfél év. Nem bíznak benne. Már nem bíznak semmiben.

Egyelőre nem tudjuk tehát megmondani, hogy a magyar csőd mikor következik be. Március 16-án vagy május másodikán, holdtöltekor vagy egy esős vasárnap délután. (Talán csak a vasárnap az egyetlen statisztikai valószínűség: a német megszállás is vasárnap történt, 1944. március 19-én, a szovjet invázió is, 1956. november 4-én és az őszödi beszédet is vasárnap szivárogtatta ki a Magyar Rádió.)

Ugyanakkor nem is érdemes az államcsőd ideje miatt álmatlan éjszakákat vállalnunk, mert az államcsőd már bekövetkezett. Mindössze nincs bevallva. Ha az összértékben huszonötmilliárd dolláros IMF-kölcsönt a maga borzasztó feltételeivel nem lökték volna ide, akkor már ukrajnai helyzetben volnánk. Azaz nem jönne meg a nyugdíj, és nem volna fizetés ott sem, ahol nem történt elbocsátás. A 25 milliárd dollárt abban a reményben vette fel a kormány – igaz, még csak részleteiben –, hogy hatására megindul a magyar államkötvény jegyzése a nemzetközi tőzsdéken az irreálisan magas kamatok mellett. Nem indult meg. Egyetlen árva kötvényt nem adtak el hónapok óta. Ebből két dolog következik: nem forog a régi mókuskerék, bent pedig minden összeomlik. Az évtizedek óta kis szünetekkel fennálló rendszer lényege ez volt: kölcsönfelvétel, kötvényeladás és ebből kamatfizetés és némi tőketörlesztés, majd újabb kölcsönfelvétel és kötvénykibocsátás és újabb kamattörlesztés. A másik következmény pedig az, hogy a belső élet fenntartására már semmilyen adóprés nem elég, a népből való kisajtolásnak is vége, mert a magyar életben már nincsenek kisajtolható nedvek. Ha elfogy a 25 milliárd, amit most kamatfizetésre és belső költségekre fordítanak, de a gazdaság működtetésére, a termelésre már nem jut belőle, akkor először elkezdenek ordítani a nemzetközi hitelezők, a bankok, hogy Magyarország nem fizetett, aztán pedig elkezd sírni a nép, hogy nem kapta meg nyugdíját. A kormányt és a magyarságon uralkodó bolsevik burzsoáziát mindkét dolog érdekli, de nem egyenlő mértékben. A fizetésképtelenség, ami mint fogalom immár szintén benne van a mindennapi közbeszédben és a politológiában, sokkal mélyebben érinti. Egész léte ehhez van kötve.

A folyamat csak akkor fölözhető le, ha a pénz beáramlik, de be csak akkor áramlik, ha egy rövid lápos, ingoványos eliszaposodás után ki is folyik az új – nem Keleti, nem Nyugati – izraeli főcsatornán. Az egész külföldi tőkekoncepció is erre van – volt – felépítve. Becsalogatták a külföldi tőkét, adófizetésre sem kötelezték, hogy ők kapják meg tőle a zsíros állásokat.

Ennek a rendszernek a lényege az, hogy ennek mindig válságban kell lennie. Magyarországon tulajdonképpen 1982 óta, amióta felvették az országot az IMF-be, mindig valamilyen válság van. Hol gazdasági, hol kulturális, hol népi-urbánus, hol cserearány-romlási, hol pártvezetési, hol cigányügyi, feketevonat-válság, majd spontán privatizációs, privatizációs, bankszektori, hol egyensúlyzavar dívik, s ha más már nem akadt, akkor a válságrend került válságba. A mai válságban nincs semmi különös. Kicsit nagyobb, mélyebb, mert az emberekben már nincs kisajtolható. A Tiborcok népe évtizedek óta arra van dresszírozva, hogy legyen büszke a megőrzött fizetőképességre, a mókuskerék forgására. Mivel azonban a nép erre nem büszke, antiszemitizmussal, utolsó csatlóssággal, rasszizmussal meg mindennel vádolják. Valójában arról van szó, hogy a magyarság nem fogadja el az uralkodó kasztját. Igaz, nem is tesz ellene semmit. Miközben „kéményeinkről elpusztulnak a gólyák, mert magunk emésztjük el a hulladékot is”, az idegen elit éli világát. És a nép is a magáét.

Az éhséglázadástól nem tart ez az elit. Mert a lázadáshoz erő kell, a fiatal test és lélek erőszakossága, akarata. S ez már nincs. Minden olyan elképzelés, amely a türelem elfogyására és a fellázadásra számított, hibás. Mert a rendszer az életerőt szivattyúzza ki a magyarságból, és az idő neki dolgozik: folyamatosan fogy az életerő. A betelepedés, helyfoglalás pedig a már bent lévő szálláscsináló kaszt erejét növeli. Az elit, a kaszt egyre szemtelenebb és egyre követelőzőbb. Egyre több nyikhajt állít a politikai élet tetejére. Gyurcsány és Draskovics vagy Bajnai tulajdonképpen arculcsapása a nemzetnek. Nesztek! Mert a kaszt rendszere, a jóléte, a reneszánsza, a hozzájutása az ország kies tájaihoz, a lakóparkos élete és a folyó betelepedés már nem csupán a fizetőképesség fenntartásához van kötve, hanem ehhez az agresszivitáshoz, a magyarság arculcsapkodásához is. A magyarságot szoktatják a durvább és kegyetlenebb palesztin létformához. A belső elnyomorodás már nem számít: hivalkodóan közölnek pontos adatokat a megfagyott volt parasztokról, szegény emberekről. A sírástól nem fél a kaszt, a lázadást könnyeztetéssel tudja megelőzni. Az emberek nagy kollektív sírással mécseseket gyújtanak egy-egy bár előtt és virágokat tesznek a falhoz, ott, ahol a kaszt megöletett egy kiváló sportembert. A szolidaritás keresztényi képei mindig temetői képek. Virágok, virágok, mécsesek, érzelem – utólagos sírás. Sír a magyar! De sohasem üt. A rendszer mindig kap elég árulót, és ha nem kap, csinál. Most Baló Györgyné és a Jobbik áll új árulói felépítés alatt. Az elöregedett lakosságtól nem kell tartania. Ezenkívül rendelkezésre állnak a modern technikák, és a média a sztárjaival még azt is el tudja hitetni, hogy éhezni jó.

Mindkét csődeset ellen megindították a harcot. A bejelentett reformok, az összes variáns arra irányul, hogy a csőd alapformáját, a fizetésképtelenséget elkerüljék. A reformszövetségtől a szakértők hadáig terjedő javasolgatás, az átcsoportosítás és a megszorítások beharangozása pusztán arra irányulnak, hogy minél távolabbra kitolják a kamatfizetési képtelenség idejét. Elhitetni a nemzetközi pénzpiaccal a fizetőképességet, nyomást gyakorolni a német vagy japán bankokra, hogy adjanak, hogy legalább csorgassanak még hiteleket, mert mi ennek fejében úgy gúzsba kötjük népünket, úgy leállítunk minden mozgást ebben a fasiszta országban, hogy csak na. Itt megdöglik mindenki, de mi fizetünk.

Senki nem meri kimondani, hogy ez az egész reformnak mondott nyavalya semmi más, mint ígéret- és fenyegetéshalmaz. Semmi konkrétum. Igaz viszont, hogy a megszorítás Gyurcsányék hatalommegragadása óta folyik. Egészségügyi tönkretétel, iskolabezárás, vasútmegszüntetés csak és kizárólag a pénzpiac bizalmának, a bizalom minimumának visszaszerzéséért történik. Mindegy milyen felárral, mindegy milyen kötelezettséggel, csak adjanak, csak lökjenek ide néhány milliócskát, hogy kifizethessük a kamatokat és ne kelljen fizetésképtelenséget jelentenünk. Mert akkor vége a dalnak, a reneszánsznak, a megszállásnak és az idegen dzsemborinak.

A csőd másik következményére is figyelnek természetesen, de az inkább rutinmunka. A biztonságuk kedvéért tönkreteszik a fennálló rendőrséget és helyette a fizetett magánhadseregeket fejlesztik, valamint az izraeli egységeket hozzák be terepszemlére. A tiborci nép fékentartása tekintetében azonban történt egy paradigmaváltás. A kaszt biztonsága érdekében a népharagot vagy az esetleges népharagot elkezdték a cigányok ellen terelni. Eddig a kaszt maga előtt tolta a cigányokat, és a magyar rasszizmust a cigányellenességben mutatta be. A cigánybűnözés szót ki sem lehetett ejteni. Most cigányok által végrehajtott vérfürdőket rendeznek meg és mutatnak be, velük együtt pedig faluvégi cigány vityillókat gyújtatnak fel és öletnek meg embereket ismeretlen tettesekkel. Ez az esetleges népharag átfordítására szolgál. Nyomoráért, szenvedéseiért ne a felső kasztot, vagy a zsidókat okolja a korgó gyomrú ember, hanem a közte élő, s valóban sok esetben bűnözésből, megélhetési bűnözésből élő cigányokat. Akiket természetesen a gazdasági rendszer, a kaszt rendszere tett tönkre vagy hagyott meg félállati sorban, szorított rá a bűnöző és ingyenélő életformára, és akiktől természetesen sokat szenved az elöregedett, védtelen vidéki nép. Mert a kasztnak, a pénzoligarchiának szüksége van az indulatok levezetésére. Ha a nép a cigányokra haragszik és esetleg őket kezdi ütni-verni, ők védve vannak és felléphetnek igazságosztóként. Megbüntethetik a rasszista magyarokat és a bűnöző cigányokat, és a harag még mindig nem a valódi bűnelkövetőkre irányul.

Ez egy több évezredes védekezési és uralkodási forma kimunkált fordulata a magyar társadalomban. Ma már nincs nap, hogy a cigány-bűnözés valamilyen formában meg ne jelenne a sajtóban és a képernyőkön. Természetesen a cigányok egy bizonyos kigyúrt rétege ki van képezve minden bűnre, késforgatásra, és pontosan irányítható. A rendőrség eltűri gazságaikat, mert el kell tűrnie. Utasítás szerint. A másik része meg szűköl és fél.

A csapda is ki van feszítve, gyanútlanul fog belelépni a magyar és a cigány, és egymás mellett fog jajgatni és elvérezni. Fel van építve a szélsőségesek gárdája, pártja, ki van állítva a magyar kivándorlás menetlevele. A szélsőségeseket is a pénzügyi kaszt szervezi. A vérfürdőket rávarrják a szélsőségesekre, de végeredményben a keresztény magyar társadalmon ütnek, szorítanak egyet. A keresztény magyar társadalom két részre oszlik, két egyaránt tehetetlen részre: az egyik ott szipog mécsessel a kezében a bűnesetek színhelyén, a másik rész masíroz, fegyvertelenül. A két rész utálja egymást, és mindegyik a másikat okolja, de nem tudja miért.

Sajnálom a cigányokat. A Gyurcsány-kormány, az idegen elit, az SZDSZ most árulta el őket. A titkosszolgálat az egyik vérfürdőt a másik után rendezi, és noha tiltakozik a megnevezés ellen, nyilvánvalóvá teszi, fényképekkel dokumentálja, hogy az elkövetők cigány bűnözők. A válság terhe, az éhséglázadás esetleges iránya, a népharag most az állam, a kormány, az elit, a bankárok kasztja által az eddig védett, előretolt cigányok ellen irányul, mert odairányítják. Még feddést kap a magát elszóló rendőrtiszt, még raszszizmusellenes tüntetéseket szerveznek, de valójában már meg van nevezve a minden baj forrása, a nyomor és a félelem oka: a cigánybűnözés. Már nem az a kérdés, hogy van-e cigánybűnözés, mert világos, hogy van, hanem, hogy kire irányuljon az éhes nép haragja. Nem azokra, akik okozták, akik lefölözték, akik persze meg sem érzik a válságot, hanem a cigányokra.

Megbénítják a rendőrséget, de megerősítik a magánrendőrségeket, amely csak az elitet védi, ha kell, behoznak izraeli egységeket rendcsinálásra, mint 2006. október 23-án, de nem szólnak bele a magyar–cigány öldöklésbe, amely már folyik, és véres harccá fog terebélyesedni.

Az egész mögött a nemzetközi válságról is kell szólni, természetesen. A nagy válságról, amely tulajdonképpen egyszerű átrendezés. Pontosabban világháború.

Ami most történik a világban, az tulajdonképpen a kölcsönös nukleáris fenyegetettség miatt lehetetlen világháború helyett alkalmazott pénzügyi-gazdasági világháború – átrendezés, világfelosztás. Mindegyik világháború ugyanez volt: felosztás. Az atomháború árnyékában a fegyveres világháború lehetetlen, de háború kell. Rothschildnak háború kell, mert az a nagy üzlet. A liberális rendszer, a fogyasztói társadalom túlélte magát, ha most nem rendezik meg a világ újrafelosztását, akkor holnap már nem tudják.

Lenyűgözve állok a zsenialitás előtt, amelyik ezt a világfelosztó világháborút kitalálta és lebonyolítja. Azt hiszem, hogy ez a világháború 2001. szeptember 11-én kezdődött a WTC-tornyok felrobbantásával és aztán a két nagy közel-keleti háború főpróbájával. De az ötlet, hogy ezeket a háborúkat és az egész antiterrorista világháborút pénzügyi válsággá és óriási recesszióvá kell mélyíteni, ördögien zseniális.

Most minden fordítva történik, mint a valóságos világháború esetében, de azért ez világháború. A háborúban a hadviselő országokban felpörgetik a haditermelést, a termelést, de a népnek össze kell húznia a nadrágszíjat, és a fiatal férfiak elmennek katonának. Most leállítják a termelést, megbénítják a saját legnagyobb vállalataikat, csődbe viszik a saját bankjaikat, megszüntetik a könnyű bőség társadalmát, s ez tart egészen addig, amíg minden egy kézbe nem kerül. A nép közben mindenütt megszokja, hogy nincs szociális piacgazdaság és nélkülözni kell és nincs jólét – és közben mindent átrendeznek.

Korábban a világháborúk területekért folytak, az átrendezés területi és rendszerbeli volt. Közép-Európa szovjet megszállás alá került és szovjet rendszert építettek ki benne.  Kína mintha megúszná, vagy ez csak kezdeti látszat? Területi sérthetetlensége megmarad és a kommunista uralom is benne, csak a kapitalizmust vonják ki belőle? No, nem azonnal, először csak a játékipar omlik össze, mert nincs kereslet játékra. Amerikában!

A világháború végére, öt, tíz, húsz év múlva minden vagyon, bank, pénz, hatalom néhány nagy bank kezébe fog kerülni, és csak néhány borzalmasan nagy iparvállalat fogja uralni a világot. Az átrendezés nem területi lesz, hanem tulajdoni és ebből következően hatalmi. A kormányok még inkább elvesztik a jelentőségüket, és a hatalmukat. Egyszerű szolgáltató cégek lesznek. Választásokat is vagy rendeznek vagy nem rendeznek.

Valójában nem is tudjuk, hogy milyen világ alakul majd ki a világháború következtében. Pontosan talán a kirobbantók sem tudják. Csak az bizonyos, hogy a világhatalmat meg akarják szerezni.

Mindez következik a technika-technológia fejlettségéből, üteméből és a felhalmozódott társadalmi feszültségekből. A liberalizmus túlélte önmagát és átalakul zsarnoksággá. Néhány száz vagy néhány ezer ember tökéletesen megszervezett zsarnokságává.

Ez a szép, Új Világ, amin eddig nevettünk.